2017. július 22.

Gróf Széchenyi István angliai utazásai

Szerző: Lendvai Tamás

A hazánk polgárosodását és modernizálását jelentős mértékben befolyásoló vállalkozások hátterében a főurak nagyszabású utazásai, főként nyugat-európai tanulmányútjaik álltak. A 19. század első felében gyakoriak voltak az ilyen utak, de míg a többség a német államalakulatok meghatározó városait vagy Franciaország jelentősebb területeit kereste fel, addig Széchenyi gróf a modernizációs példakép Angliába utazott rendszeresen. Nagy álmát, Észak-Amerika bejárását – Bölöni Farkas Károly erdélyi nemessel ellentétben – nem valósíthatta meg, ugyanakkor a szigetországgal elválaszthatatlan kapcsolatban állt. Magyarországot javarészt angol minta és eszközrendszer alapján kísérelte meg a rendi rendszer adta lehetőségek között bekapcsolni az európai polgárosodás és gazdaságfejlesztés folyamatába.

A szigetországban öt alkalommal járt, összesen tizenhat hónapot töltött el ott, minden esetben egyfős kísérettel. Az első látogatására 1815. október 1. és december 13. között, a másodikra 1816 őszén, a harmadikra 1822. április 15. és augusztus 11. között, a negyedikre 1832. szeptember 6. és november 10. között, az ötödikre 1834. január 18. és április 12. között került sor. Ezek az utazások formálták arisztokrata huszárkapitányból fokozatosan angol jellemű üzletemberré, s új típusú vállalkozói szemléletmódjával nagy hatással volt környezetére.

Széchenyi első angliai utazása 1815. szeptember 9-én kezdődött. A huszonnégy éves huszárkapitány a nápolyi hadjárat lezárulta után három hónap szabadságot kért, hogy elindulhasson angliai tanulmányútjára. Gróf Moritz Woyna társaságában Bécset elhagyva Párizson, Beauvais-n keresztül jutott el Boulogne-ba, ahonnan doveri partraszállással érkezett Londonba. Az utazás célja elsősorban az angliai viszonyok, társasági kultúra és a politikai berendezkedés általános megismerése volt. Ezek mellett a technikai fejlesztésekre és a lótenyésztésre vonatkozó tapasztalatokra is kíváncsian tekintett, bár utazása nem sorolható a koncepciózus tapasztalatszerzések körébe. Londonban élénk társasági életet élt. Olyan jelentős személyiségekkel találkozott különféle eseményeken, mint IV. György régensherceg, Bedford herceg, Clamwilliam gróf. A hölgytársaságból Lady Holland, Lady Clamwilliam és Lady Caroline Lamb tett rá mélyebb benyomást. Az arisztokrácia mellett gyárosokkal, mérnökökkel és üzletemberekkel kötött hosszú távú ismeretséget.

Figyelemmel kísérte a parlament működését, látogatta a newmarketi lóversenyeket, tanulmányozta az Angol Bankot, az egyesületeket, felkereste a woolnichi tüzérség telephelyét. A rendszeres ebéd- és vacsorameghívások, színházi előadások, illetve vadászatok mellett a politikai berendezkedés, kiváltképp az alkotmány, a hadsereg, a lótenyésztés, de mindenekelőtt a technikai fejlesztések tanulmányozása játszotta a főszerepet. A kormánypárti és ellenzéki politikai klubok látogatása is rendszeres volt. Az itt szerzett élmények nagymértékben befolyásolták a Nemzeti Kaszinó ötletét. A műszaki ismeretszerzéssel kapcsolatban több kritika is érte. Ismerősei közül sokan értetlenül figyelték, de legalábbis furcsállták, hogy arisztokrataként és huszárkapitányként „nemcsak a gépészektől, hanem még segédeiktől is naponta három elméleti és gyakorlati leckeórát vesz, és reggel faolajtól, este Rasumofsky-víztől csepeg”. 

Széchenyi grófban egyértelműen megvolt a felvilágosodásra jellemző megismerési vágy, az utilitarizmus és a gyakorlatias gondolkodásmód. Ezért amíg az angliai napoknak a magas körökben folytatott pezsgő társasági élet a szükséges tartozékát jelentette, addig ismereteit a „tökéletesség szigetén”  a gépgyártás, géphasználat és a gázvilágítás területén bővítette, elsősorban Cenk modernizálásáért. Kint tartózkodásának második hónapjában, november elején ismeretséget kötött Ch. Baader gyárossal, ezt követően pedig a gázvilágításról könyvet író Friedrich Accum londoni kémikussal, akinek munkáját könyvtára részére megvásárolta. A gyáros igen hasznos kalauza volt Széchenyinek. Társaságában elsőként Henry Maudslay Cheltenham Placen lévő gépgyártó üzemét kereste fel, ahol feljegyzései szerint „a világ legfontosabb és legnagyobb gépei készülnek”. Széchenyit lenyűgözte a hat–hatvan lóerős gőzgépek elterjedtsége a szigetországban. A gázvilágítással összefüggésben kiemelkedő hatást gyakorolt rá Baaderrel tett második útja is, amelynek során a maga nemében a korszakban a legtökéletesebb és legnagyobb, mintegy huszonöt, más források szerint harminc mérföldnyi föld alatti vascsőhálózattal működő gázművet látogatott meg. A London és Westminster városának gázvilágítását biztosító, szén- és kátrányüzemű vállalatot – eredeti nevén Gas Light and Coke Company – a német származású Frederick Albert Winsor alapította 1812. április 30-án uralkodói engedéllyel. A vállalkozás az Egyesült Királyság első gázgyáraként és a világ első gázközműveként működött, mintegy egymillió font alaptőkével és nyolcvanezer részvénnyel. Később megtekintette Marc Brunel nagy termelékenységű, modern felszerelésű, százötven munkással dolgozó, gőzzel működő fűrész- és cipőgyárát London Chatham városrészében. Az ipari gépek mellett értékelte a kisebb műhelyekben, boltokban általánosan elterjedt, a mindennapi munkát megkönnyítő berendezéseket is. Széchenyi számára a technikai fejlesztések közül a lakáskultúra tekintetében a szél forgatta kémények, a mindkét oldalról nyitható és maguktól becsukódó ajtók, a vízöblítéses vécékagylók, valamint a gázvilágítás, részben a kenyérgyártáshoz használatos formaedények voltak érdekesek. Kiemelendő, hogy a gáznak világításra történő felhasználását tovább gondolta és palackformában tüzelőanyagként is értelmezte.

A lényeges kérdés az volt, hogy mely újítások hazai átvételét tartotta ésszerűnek rövid és hosszú távon. Az átgondolatlan adaptálás helyett a fontolva haladás mellett döntött, felismerve a jelentős különbségeket Anglia és Magyarország berendezkedése között. A gőzgépek bevezetését a magyarországi gyáripar fejlettségi színvonala alapján elvetette. A gyáripart szociológiai értelemben egyébként is „nyomorúság következményének” tekintette, „amikor is sok az ember, akiket a szükség kényszerít életüket iparuk által tengetni”. A gőzgépek megtérülését négy vagy hat lóerő esetén tartotta lehetségesnek, ugyanakkor ironikusan így fogalmazott: „márpedig kinek van szüksége efféle szakadatlan munkára maga körül?”

A sörgyártó gépeket szintén helytelenítette, cinikus indoklása szerint részben mert a sör butítja és álmosítja az embert, részben pedig a versenyhelyzet és a konkurencia miatt: „Hol a pokolban adhatnák el a magyar mágnások így savanyú borukat?”

Végül csak a gázfejlesztő gép adaptációja mellett döntött, s visszaindulása napján négy dukátos vesztegetéssel az országból egy kisebb gépet csempészett ki. A mai fogalmaink szerinti ipari kémkedést akkor halálbüntetéssel sújtották, mégis „a nagy vállalkozás 2 font sterlinggel elintéződött, és a vámhivatalnoknak álcázott büszke angol meg sem pöccintve előttem a kalapját, de körülbelül 4 dukátért eladta nemzete lelkét: egy gázmasinát”.

A társasági élet és a technika iránti elkötelezettség mellett a jogrendszert, a társadalmi kérdéseket és az államformát érintő gondolatokkal is foglalkozott. A hazai rendi viszonyok fényében előremutatónak tűnik egy, a szabadsággal és az emberi jogokkal kapcsolatos megállapítása: „Nem hiszem, hogy volnának emberek, akik bármily nyomorúságban és érzéstelenségben szülessenek is, a szabadságra és a jogra minden vágyat elveszítsenek.” Az angol politikai berendezés kapcsán az alkotmányos monarchiáról állapította meg kissé elfogultan: „nem olyan rendkívül fontos, hogy a király bölcs férfiú legyen, mint nálunk, alkotmánya olyan természetű, hogy a királynak csak jót mívelni van hatalma, – rosszat egyáltalán nem tehet.”  Az új ismeretek elsőként Cenken és Ausztriában éreztették kedvező hatásukat. Angliát december 13-án hagyta el, és Párizson keresztül 1816. január 2-án érkezett Bécsbe.

Második és harmadik utazása tematikusan a cenki ménesfejlesztést szolgálta. Pál bátyjával utazott 1816 őszén másodszor Londonba, mivel vámproblémák miatt elakadt a ménesmestere által nyáron megrendelt, huszonegy állatból álló lószállítmánya. Hat évvel később Wesselényi Miklós társaságában szintén lóvásárlás céljából érkezett Londonba 1822. április 15-én. Útjuk során olyan híres istállókat kerestek fel, mint Newmarket, Hampton Court, Epsom, Bildestom. Az egyik vásárlás során Wesselényi perbe keveredett, s a Monarchia londoni nagykövete, herceg Esterházy Pál sietett segítségére. Augusztusban indultak el Angliából, s Párizson és több bajor városon keresztül érkeztek vissza Magyarországra.

Negyedik angliai utazását a Pest és Buda közötti híd megépítésének előkészítése motiválta. Az 1832. február 10-én alapított Hídegylet tagjainak szakmailag megalapozott felvilágosításáért és saját ismereteinek, tudásának bővítéséért gróf Andrássy György társaságában Frankfurt, Mainz, Köln, Aachen, Brüsszel és Ostende érintésével szeptember elején érkezett Londonba. November elejéig tanulmányozta az angliai műszaki fejlesztéseket, referenciamunkákat, különösen a hidakat. Jelentős tárgyalásokat folytatott a korszak kiváló mérnökeivel. Londonban a Temzén csónakkal nézte meg a William Tierney Clark által épített Hammersmith függőhidat (1827), a Putney fahidat (1729), a Bathersea fahidat (1727), a Vauxal vashidat (1816), a Waterloo kőhidat (1817), a Blackfriars kőhidat (1769), a Southwark vashidat (1819), valamint a London kőhidat (1831). Széchenyit lenyűgözte, hogy a Temzén kilenc angol mérföldes távon kilenc híd biztosítja a folyamatos személy- és áruforgalmat. A legnagyobb hatást a Hammersmith lánchíd gyakorolta rá.

Alapvető számítások és rajzok készítése mellett tárgyalt William Tierney Clark mérnökkel, valamint a korszak leghíresebbnek tartott út-, híd- és hajózásicsatorna-tervezőjével, Thomas Tellford építésszel. Találkozott Lemmel W. Wright amerikai mérnökkel, valamint Francis B. Ogden amerikai konzullal is. Más ügyekben egyeztetett többek között James Watt feltalálóval, Marc Ismabard Brunellel, New York főépítészével. Találkozott a Temze alatt futó alagút megépítőjével, Angliának a korban leghíresebb építészmérnökével, aki egyúttal kiváló dokkraktárházakat is épített: Jesse Hartley-val.

A beszélgetések során bővítette tudását a csatornaépítés és a folyamszabályozás területén is. Közben folyamatos dilemmában volt a műszaki szerkezetet illetően. Főként a vas-, a fa- és a lánc típusú függőhíd, valamint a pillérek száma és szélessége között ingadozott, mérlegelve egyik és másik előnyeit, hátrányait. Figyelnie kellett a hazai éghajlatra, különösen a jégzajlás, a szél és az áradások tekintetében. Emellett fontolja az építkezés finanszírozási lehetőségeit. A hídügy mellett foglalkozott a magyar úthálózat fejlesztésének lehetőségével, különösen Mac Adam négyszögletes kövekkel burkolt, személyéről elnevezett útjának Pest városára történő adaptációjával. Lenyűgözte a Cornwall bányáiban használt hatszáz lóerős, vízpumpálásra alkalmas gőzgép, amely a bányák kiszárítása mellett a kiszivattyúzott vízzel a birminghami kanálist táplálta.

Nagyra értékelte a szigetországban működő és a helyi adottságoktól függő tíz-húsz különféle vasúttípust. Ironikusan hasonlította össze az angol és magyar lehetőségeket: „Azt tartják, a pénz teszi az angolt. Nos, vedd el a pénzt az angoltól – hagyd meg az eszét –. Add oda a pénzt a magyarnak – de hagyd meg olyan butának – és minden marad a régiben. Bizony a pénz mintegy látható instrumentuma a fejlődésnek… mélyebben és láthatatlanul az ész működik.” Az amerikai konzullal részletesen beszélt a hídépítésről, majd megcsodált egy amerikai személyszállító hajót, melynek tulajdonságait naplójában sorolja.

Vasúton utazott Manchester és Liverpool között, s a kiforratlan technika ellenére a benyomás ámulatba ejtette. Miután felkereste a Hammersmith láncos függőhidat, valamint skót Menai-szoros szintén láncos függőhídját, mely százhetvenhat méteres fesztávjával a korszakban a leghosszabb volt, találkozott ezek tervezőivel. William Tierney Clarkkal, valamint Thomas Tellford mérnökkel külön-külön tárgyalt, s az igen részletes megbeszélés során ismertette a pesti viszonyokat, melyeket figyelembe véve műszaki-technológiai okokból a lánchíd típust tartotta megvalósíthatónak. A feladat kivitelezésére William Tierney Clark mérnököt kérte fel. November 10-én indult vissza, útja Párizson, Strassburgon, Münchenen, Stuttgarton át vezetett Magyarországra.

Két évvel későbbi, ötödik s egyben utolsó angliai utazása témájában és koncepciójában nagyrészt megegyezett az előzővel. A kiváló vízügyi mérnök, Vásárhelyi Pál társaságában az 1834. esztendő első négy hónapjában ismét a szigetországban tartózkodott. A legtöbb időt az Első Dunai Gőzhajózási Társaság népszerűsítésével, a flottabővítés érdekében hajórendelések intézésével, a hídépítéshez szükséges kotróhajó beszerzésével töltötte. Sok műszaki egyeztetést kezdeményezett, köztük a hídpillér víz alatti építési munkálataihoz szükséges búvárharang kipróbálását mélységi merüléssel. Foglalkozott a cement- és betonkeveréssel, ménestelepek tanulmányozásával és gyapjúkereskedelem szervezésével is. Emellett megtekintett egy üvegházi krumpliültetvényt, Robert Thomas Wilson házánál kipróbálta a gőzzel működő kávéfőző gépet. A Real Travellers Clubban közben bővítette ismeretségét.

Vásárhelyi Pállal együtt több szakértőt kerestek fel, elsősorban az Al-Duna szabályozásával és hajózásra alkalmassá tételével kapcsolatban. Lenyűgözte a gőzhajók műszaki fejlődése, a teherszállításra való alkalmasságuk. Bankárokkal, főként liberális politikusokkal, szakemberekkel tárgyalt, egyeztetett. Találkozott többek között lord Charles Grey miniszterelnökkel, John Temple Palmerston külügyminiszterrel és Robert Thomas Wilson politikussal, még IV. György királynak is bemutatták. Megbeszéléseket folytatott William Tierney Clark mérnökkel, Ismard Kingdom Brunel gépész-építészmérnökkel. Hajóvásárlás céljából előleget kért a londoni Rotschild-háztól. Két angol gépészt kért fel magyarországi munkára, akik el is indultak Bécsbe. Emellett angol nyelven tájékoztatást készített a dunai gőzhajózás kilátásairól, és feljegyzését eljuttatta a meghatározó államférfiaknak. Tárgyalása eredményeképpen Sir James Graham politikus felhatalmazta Metternich herceg tájékoztatására arról, hogy „Anglia két kézzel támogatja a gőzhajózási vállalatot”. Angliát április 12-én hagyták el Vásárhelyi Pállal, s Hollandia és a Rajna-vidék érintésével április 27-én érkeztek Magyarországra.

Az angliai utazások meghatározó és igazolható szerepet játszottak Széchenyi munkásságában, Magyarország modernizálásában. A döntően értékalapú és szerves fejlődéssel megformálódott liberális-kapitalista berendezkedés Széchenyi számára alternatívát jelentett a Metternich által képviselt ultrakonzervatív felfogás és a Kossuth megfogalmazta radikálisan liberális, könnyen polgárháborút kiváltó programok között. A magyar belső viszonyok változtatását fokozatos, átgondolt és békés fejlődéssel, fejlesztésekkel képzelte el, ehhez pedig a francia forradalom drasztikus átalakításai helyett Anglia eredményeinek adaptálható részét vette át. A szigetország társasági, politikai, gazdasági, és műszaki-technológiai színvonala lehetővé tette, hogy Széchenyi mintákra, ötletekre, inspirációkra tegyen szert, és ezzel párhuzamosan a megvalósításban segítséget kérjen. Az angliai utazás összességében konkrét tárgyiasulással járó újfajta gazdaságpolitikai szemléletet és viselkedéskultúrát hozott a rendi Magyarország számára, lehetővé téve a polgárosodás lassú folyamatának megkezdését.