Szerző: Péter Katalin

A házasság szokása az utóbbi néhány évtizedben mindenütt visszaszorul. Holland kutatók vizsgálatai azt mutatják, hogy ez a jelenség az egyes társadalmak más adottságaitól függetlenül alakul. Magyarázatát egyelőre nem találják, és nem tudjuk azt sem, milyen következményei lesznek. Igaz, az sem feltétlenül biztos, hogy folytatódik. Ki tudja, nem lesz-e néhány év múlva megint divat mindenkinek összeházasodni. Régebbi korokban, különösen a kora újkorban a házasságon kívüli együttélés nem volt társadalmi gyakorlat. Inkább az volt jellemző, hogy gyakorlatilag mindenki kötött élete folyamán legalább egy házasságot.

Murányi Vénusz
Széchy Máriának, aki a régi Magyarország legtöbbet emlegetett nőalakjai közé tartozik, három férje volt. Először tizenhét évesen ifjú Bethlen István váradi főkapitányhoz ment hozzá, aki azonban hatévnyi együttélés után meghalt. Utána Rozsályi Kun István Szatmár vármegyei főispán lett Széchy Mária férje. A házasság az asszony kezdeményezésére végbement válással végződött. Harmadik férjével, Wesselényi Ferenc füleki főkapitánnyal Széchy Mária 1644-ben, harmincnégy éves korában került össze. Ezt a férjet tizenhárom évvel később az ország első világi méltóságára, nádorságra választotta meg az országgyűlés, majd az ő vezetése alatt folyt a történelemkönyvekben rendszerint leírt, úgynevezett Wesselényi-összeesküvés. Mire befejeződött, a nádor már nem élt, de a mozgalom több résztvevője életével lakolt; egy ideig Széchy Mária is volt miatta börtönben.

Először Gyöngyösi István, egy kortárs költő írt Széchy Máriáról. Márssal társalkodó Murányi Vénusz volt a költemény címe, 1664-ben jelent meg, és az asszony harmadik házasságáról szólt. A történet középpontjában álló eseményről, arról, hogy a Széchyek ősrégi birtokát, Murány várát Széchy Mária átadta szeretőjének, Wesselényi Ferencnek, a császár emberének, országszerte pletykáltak.

Különösen erkölcsös emberek a gyűlöletig fokozódó ellenszenvvel emlegették. Felidézték az asszony sok excentrikus hajlandóságát. Széchy Mária szeretett férfiruhában járni, férfi módra ülte meg a lovat. És – ahogyan a második házasságát felbontó válás fényesen tanúsította – általában nem törődött a konvenciókkal. A 19. században olyan szerzők írtak a murányi kalandról, mint Kisfaludy Károly, Petőfi Sándor, Arany János, valamint Tompa Mihály. Móricz Zsigmond később színművet írt róla, de nem ő volt az utolsó, aki papírra vetette a történetet.

A történetírás műveibe Széchy Mária inkább a Wesselényi-összeesküvésben játszott fontos szerepe miatt került be, de van saját életrajza is Acsády Ignáctól. A legizgalmasabbat R. Várkonyi Ágnes írta nem annyira Széchy Máriáról, mint inkább arról, hogy Gyöngyösi Murányi Vénusza a valóságban Wesselényi Ferenc volt, Gyöngyösi István Mársa pedig Zrínyi Miklós, aki titokban tárgyalt politikai tervekről 1664-ben a nádorral Murányban.

Három férj
Akárhogyan van is, akárki Gyöngyösinél a főszereplő, az bizonyos, hogy Széchy Mária nem volt hétköznapi asszony. Élete eseményei könnyen vezethetnek arra a feltevésre, miszerint három férjét kivételes adottságaival, különös női vonzerejével vonta volna magához, illetve arra, hogy ennyi férjet csak kiemelkedő képességekkel lehetett összeszedni. Valami lenne is az ilyen feltevésben, mert Széchy Mária a saját családjából nem vitt magával túlságosan nagy tekintélyt, nagy örökségre nem számíthatott, a három férj viszont nem volt akárki. Jól választották őket előbb valószínűleg Széchy Mária szülei, majd maga az asszony. Nyilván kölcsönösen felmérték egymást Mária és a férjek, mielőtt összeházasodtak. Lehet, hogy Széchy Mária politikai képességei és társadalmi jártassága mellett ráadásul még mint nő is vonzó volt. Férjeinek bizonyosan tetszett.

Három férj szerzéséhez azonban nem kellettek kivételes adottságok. Ennyi férje volt Ormosdi Székely Magdolnának, akihez Thurzó Elek 1528-ban az elsőként fennmaradt magyar nyelvű szerelmes levelet írta. Mindkettejüknek második házassága volt ez, majd Thurzó halála után Orsolya még hozzáment egy Gazdag ragadványnévvel nevezett cseh előkelőhöz, Jan Pernsteinhez. Három házassága volt Thurzó Orsolyának, Thurzó Ferenc volt katolikus püspök lányának; Perényi Borbálának, a zempléni főispán Perényi Mihály lányának; Ormosdi Székely Magdolna egyik lányának, Thurzó Erzsébetnek; továbbá Losonczy Annának, Balassi szerelmének; Oláh Orsolyának, az érsek Oláh Miklós húgának – és sok más olyan asszonynak, aki megélt annyi időt, hogy három házasság beleférjen.

Ötvenéves koruk felett előkelő asszonyok már ritkán mentek újból férjhez. Széchy Mária sem kötött Wesselényi halála után, ötvenhét éves korában új házasságot. Ötven év alatt azonban nem volt szokás özvegynek maradni, bár a kortársak az elhunyt házastárs megbecsülésének tekintették a halála után viselt gyászt. Wesselényi Anna egyszer ebből a meggondolásból ajánlott a fiának menyasszonyt. Így írta: az a lány „többször ki nem öltöznék a feketéből holtod után”. Következésképpen egyes nők – maga Wesselényi Anna is, aki tizennyolc évvel élte túl egyetlen férjét, vagy valamivel előtte Fugger Mária, Pálffy Miklós felesége – férjük iránti megbecsülésből vagy a hozzá fűződő érzelmek miatt maradtak özvegyek. A megszokottnak azonban a gyors újbóli férjhez menés tekinthető.

A magyarországi társadalomra ugyanis minden szinten a mindenki házas jelenség volt jellemző. Mivel pedig nemcsak a nők házasodtak sokszor, hanem a férfiak is, ha tehették, elképesztő kapcsolatrendszerek alakultak ki házasságokkal. Talán a legjobb példa az, ami Perényi Borbála körül jött létre, aki első férjének, Czobor Imrének harmadik felesége volt. Perényi Borbála előtt Czobor egy Bakich és egy Frangepán lánnyal élt együtt. Mind a három Czobor-feleség szült gyerekeket, majd Czobor Imre után mind a hárman férjhez mentek még másokhoz is, úgyhogy nagyszámú ember lett általuk sokféle néven – anyjuk révén – egymás fél testvére. Hasonló, bonyolult kavargást – csak talán kevesebb gyerekkel – lehet Balassi szerelménél, Losonczy Annánál megfogni.

Losonczy Anna házasságai
Losonczy István leánya, Anna ragyogó partinak számított. A temesvári hős apa – mint családja utolsó tagját – fiúsíttatta őt, úgyhogy Losonczy Anna dúsgazdag örökösnőként lépett a házassági piacra. Először ecsedi Báthory Miklós országbíró volt a férje, másodszor Ungnad Kristóf, harmadszorra, 1589-től egy akkor még kezdő politikushoz, Forgách Zsigmondhoz ment hozzá. Forgáchnál ugyanez újrakezdődött: Anna az első felesége volt, s rajta kívül még két nővel kötött házasságot. A Forgách-feleségek közül pedig Losonczy Annán kívül egy másiknak is volt három férje egymás után.

Losonczy Anna házasságait – amellett, hogy a korra jellemző kapcsolatrendszert hoztak létre – azért is érdemes szemügyre venni, mert menetük, ívük igen jellegzetes: előkelő asszonyok igyekeztek minden lépésben fiatalabb férjhez menni. Nem minden nőnek sikerült, de úgy látszik, ez volt az eszmény. Anna első férje harmincegynéhány évvel volt idősebb a feleségénél. A következő, a későbbi horvát bán, Ungnad Kristóf nagyjából egykorú lehetett Annával. Forgách Zsigmond végül körülbelül tizenöt évvel volt fiatalabb nála. Anna harmadik férje mintegy tíz évvel fiatalabb volt Balassi Bálintnál is. Az asszony és a költő házassága azonban nem a korkülönbség miatt hiúsult meg. Forgách Zsigmond aztán Losonczy Annához hasonlóan járt el: a magánál jóval idősebb Anna után egyre fiatalabb feleségei lettek.

A mostohaházasság
A második, harmadik házassággal létrejövő, az elsőhöz képest mostohaházasságnak nevezett kapcsolatrendszerről a családdal, illetve a házastársi viszonnyal foglalkozó tudományoknak nagy jelenkori irodalmuk van. A kutatások azt mutatják, hogy mostohaházasságban a felek az elsőnél tudatosabban igyekeznek mind jobb házastársak, mind jobb szülők lenni. Úgy látszik, mondják a kutatók, a mostohaanya fogalma mesei lelemény. Amikor elkezdtem a házasság témájával foglalkozni, nagy érdeklődéssel tanulmányoztam ezt az irodalmat. Sok hasznos információt szereztem, de végeredményben arra a következtetésre jutottam, hogy mivel ma tipikusan válással, vagyis az előző házasság, illetve élettársi kapcsolat felbontásával, nem pedig az egyik fél halálával szűnnek meg a házasságok s jönnek létre mostohaházasságok, a régieket és a maiakat nem lehet azonos jelenségként kezelni. Széchy Mária válása a maga korában atipikus cselekedet volt.

Igen lényeges eltérést okoz a régi és a mai mostohaházasságok között az, hogy akkor nem volt elhagyott fél; a gyerekek sem érezhették magukat az elvált szülő által elhagyottnak. Abban a tudatban, hogy Isten kérlelhetetlen akaratából veszti el valaki a házastársát vagy a szülejét, ahogyan a régiek minden felekezet képviselőitől tanulták, más természetű érzelmi feszültségek támadnak, mint akkor, amikor a partner vagy szülő egyszerűen kisétál a kapcsolatból, majd ott él esetleg néhány háznyira előző otthonától. Tapasztalati alapon azonban nem tudjuk a történelmi szereplők érzelmeit vizsgálni.

Néhány tény arra utal, hogy az új házasság az előző házasság érvényességét csak részben oldotta fel. Bornemisza Péter evangélikus püspök egy könyvajánlásban így nevezte meg Országh Borbálát 1578-ban: „nagyságos Guti Országh Borbála asszony, először a nagyságos Török Ferencnek, most az néhai tekintetes és nagyságos gróf Ecknek meghagyott özvegye.”

Vagy beszédesek egyes temetések adatai. Csáky István már harmadik feleségével, Mindszenti Krisztinával élt, amikor végrendeletileg úgy rendelkezett, hogy majd első felesége, az akkor már évtizedek óta halott Forgách Éva mellé temessék. Hasonlóan döntött Dersffy István: második felesége, Erdődy Anna életében úgy rendelkezett, hogy első felesége, Kosztka Anna és tőle született gyermekei mellé temessék. Erdődy Annát aztán az asszony második férje, Illésházy István temettette el. Ő állított Annának szép felirattal sírkövet. A régi sírkövek adatait módszeresen publikáló Mikó Árpád–Pálffy Géza szerzőpárostól tudjuk. A szövegben az előző férjre nincs utalás, a kövön Erdődy Anna és a második férj, Illésházy István térdel egymással szemben. A sírkő ott volt a pozsonyi templomban, amikor Illésházy István második felesége onnan nem messze, Bazinban Illésházy saját, egész alakos szobrot is tartalmazó síremlékét felállíttatta. Egyik feleség sincs megnevezve rajta. Érthetően a korabeli teológusok jó témája volt az a kérdés, hogy ki kinek lesz házastársa a túlvilágon.

*
Végül maradtak fenn adatok arról, hogy a házassági szituáció ismétlődése nem ölte ki az új társ megtalálása feletti örömöt. Oláh Orsolya, aki mint kivételes jelenség 1560-ban ötvenéves kora felett ment férjhez harmadszor, és akkor már természetesen felnőtt gyerekei voltak, igen gondos figyelemmel tárgyalt új esküvője részleteiről. Egy januári vasárnapra tűzette ki a lakodalmat, majd külön jelölte ki az elhálás napját, mintha először készült volna nászéjszakára.