2017. szeptember 21.

Hozzászólás egy furcsa cikkhez

Tisztelt Szerkesztőség!

A Rubicon 2015/11. számában meghökkentő cikk jelent meg az 1945-ös magyar földosztásról. (Ö. KOVÁCS József: A demokratikus földreform mítosza. A földelkobzás és földosztás új értelmezési kísérlete. 46-48. o.) A közép-kelet-európai népi mozgalom és részben a magyar parasztság történetének kutatójaként kötelességemnek érzem az íráshoz hozzászólni néhány ténybeli és szakmai-szemléleti kérdés tisztázása céljából. Remélem, hogy mind a Tisztelt Szerkesztőség, mind az említett cikk írója nyitott lesz a szakmai vitára és a témáról való eszmecserére, lévén szó egy nagy múlttal rendelkező, általános tiszteletnek örvendő történelmi ismeretterjesztő folyóiratról.

A cikk két fontos kérdés megtárgyalását tűzi ki célul, amelyek részben összefüggnek, részben azonban határt kell húzni közöttük. 1. Az "elmélet" kérdése: Mi indokolta az 1945-ös földosztást, mire hivatkozva lehetett megvalósítani, mi volt az alapvető célja? 2. A "gyakorlat" kérdése: Hogyan hajtották végre az 1945-ös földreformot, milyen módszerekkel dolgoztak, mennyiben vonták be az érdekelteket és mennyiben valósították meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletében megfogalmazott célokat?

Ö. Kovács József cikke látszólag mindkét kérdésre választ keres, valójában azonban a második kérdés megválaszolásának úgy vág neki, hogy az elsőt tökéletesen tisztázatlanul hagyja. A cikk első fele valójában nem egyéb a földreform minden konkrét érv nélküli szidalmazásánál, tele kellőképpen alá nem támasztott állításokkal. (Megfelelő konkrét példák híján nem annyira tárgyi tévedésekről, mint inkább tendenciózus pontatlanságokról, illetve célzott, koncepciózus ideológiai alapú történetátírási és múltátírási kísérletről beszélhetünk.)

A szerző a földreform tárgyalását az 1945-ös évnél kezdi, semmiféle szót nem ejt az előzményekről, a korábbi magyar birtokviszonyokról, a helyzetet, a változásokat gazdaságilag sem elemzi, kizárólag politikai döntésnek tartja. (Többször leírja ugyan a "földéhség" szót, de nem tisztázza az olvasó előtt, hogy ez mit jelenthetett.) Pedig a nagybirtok-kisbirtok vita gyökere egészen a XIX. század második feléig nyúlik vissza, és egyáltalán nem csak a birtokok méretéről szól. A helyzetet egyébként már a korban is rengeteg társadalomtudományi és történeti tanulmány elemezte. Sokoldalúan tekintette például át a témát Dániel Arnold(1) 1906-ban , tehát olyan időben, amikor még híre-hamva sem volt Magyarországon semmiféle bolsevizmusnak, világforradalmi propagandának vagy szovjet világhódító törekvésnek (mivel még Szovjetunió sem volt). És meglepően hasonló következtetésekre jutott, mint azok a társadalomtudósok, népi írók és társadalmi aktivisták, akik a két világháború között elemezték a helyzetet.

Ebből fenti a tanulmányból is kiviláglik, hogy a probléma erősen összetett volt. Egyrészt az 1848-as jobbágyfelszabadítás után csak kevés földművelő jutott saját kisbirtokhoz, miközben az addigi nemes földbirtokosok, elsősorban a főnemesek, arisztokraták kezén hatalmas (és a hitbizományok miatt részben továbbra is elidegeníthetetlen) földterületek maradtak, így a létrejövő kapitalista viszonyokon belül egyenlőtlen versenyhelyzet alakult ki. Másrészt hatalmas tömegű földművelő nem is jutott földhöz 1848-ban sem, így ők vagy a nagybirtokosok földjein dolgozó gazdasági cselédek vagy az adott birtok alkalmazottai, cselédjei maradtak vagy mezőgazdasági bérmunkások (földmunkások és kubikosok) lettek. Így vagy úgy mindenképpen ki voltak szolgáltatva munkaadójuknak. Érdekvédelmi szervezetek létrehozására irányuló törekvéseiket az állam időről időre elfojtotta egyrészt törvényekkel, másrészt hatósági (csendőri) erővel. (Lásd az 1890-es évek alföldi agrárszocialista mozgalmainak véres leverését.) A probléma harmadik összetevője az, hogy a közép-kelet-európai országok gabonájának az 1880-as évektől erős versenytársa támadt az olcsón behozott tengerentúli gabonában. Ennek következtében az elsősorban nagy mennyiségű gabonát termelő magyar nagybirtokok tulajdonosai birtokaik jövedelmét csak a mezőgazdasági munkások bérének újabb és újabb leszorításával tudták szintentartani, ami a parasztok további elnyomorodásához vezetett. Ennek (a földmunkások kiszolgáltatott helyzetének és a kisbirtokos parasztok nagyarányú tönkremenetelének) egyik következménye volt a XX. század elejének nagyarányú kivándorlási hulláma is.

A helyzet nem sokat változott a két világháború közöttre sem, legfeljebb csak annyiban, hogy a kiépültebb ipar részben képes volt felszívni a mezőgazdasági munkafelesleget. De még mindig nem olyan mértékben, hogy ez megakadályozta volna a hatalmas munkanélküliséget és az agrárnépesség meghökkentően egészségtelen életszínvonalát (amelyekről a népi írók korabeli munkái, riportjai és szociográfiái mellett korabeli statisztikák, hivatalos jelentések is beszámolnak). Másrészt rontotta a helyzetet, hogy a trianoni diktátum után beszűkültek a munkavállalás térbeli keretei, és a nemzetgazdaságot is hatalmas csapások érték a háborús vereséggel és annak következményeivel.

A problémára már a szociáldemokrata Dániel Arnold is hasonló megoldást látott elfogadhatónak, mint később a polgári radikálisok, aztán a két világháború között a népi írók, kisgazdapárti és parasztpárti teoretikusok és paraszti érdekvédők. 1. Első lépésben földosztás, oly módon, hogy az állam törvényileg szabályozza az egy tulajdonos kezében lévő maximális birtokméretet, ami pedig ezen felül egy-egy birtokból marad, azt szétosztják a földtelen földművelők, a törpebirtokosok és a szövetkezetek között. 2. Második lépésben oktató munkával, népfőiskolai tanfolyamokkal és az agrártudományra áldozott kutatásokkal ösztönözni a kisbirtokosokat, hogy a külterjes gabonatermesztésről fokozatosan álljanak át a kisebb termőterületet, de nagyobb szakértelmet követelő belterjes növénytermesztésre (pl. különböző gyümölcsök, zöldségek termesztésére) és a takarmányozó állattenyésztésre. Azaz az intenzívebb termelésre. 3. Harmadik lépésben ösztönözni a kistermelők összefogását: különböző szövetkezetek alkotását. (Fogyasztási, értékesítő, hitelnyújtó stb. szövetkezetek.) Mindezek mellett pedig: megteremteni a parasztság szakmai (gazdasági) érdekvédelmi szervezeteit és pártjait is, ezenkívül pedig megreformálni a magyar közigazgatást is, demokratikus alapon.

Tehát: a magyar birtokviszonyok radikális megváltoztatása a birtoktalanok és a törpebirtokosok földhözjuttatása által egyáltalán nem kommunista, még kevésbé pedig szovjet találmány, mint azt Ö. Kovács József, nem tudni milyen források alapján állítja. A földosztás ugyanúgy szerepelt az 1914-ben alakult (Jászi Oszkár-féle) Országos Polgári Radikális Párt (OPRP) programjában,(2)  mint aztán a két világháború között az 1930-ban induló Független Kisgazdapártéban (FKGP),(3)  és a különféle világnézetű írókat, diákokat, értelmiségieket tömörítő Márciusi Frontéban,(4)  majd a népi írók által alapított Nemzeti Parasztpártéban (NPP)(5)  és a parasztság érdekvédelmi szervezetének szánt Magyar Parasztszövetségében(6) is.  Sőt a földosztás valamilyen formában való szükségességét az 1920-ban hatalomra kerülő Horthy-rezsim is elismerte, és 1920-1921-ben meg is valósított egy demonstratív intézkedést, ami viszont a széles paraszti rétegek helyzetén alapvetően nem változtatott, éppen ezért bukkant fel később is egy radikálisabb földreform követelése.

Ugyanígy nem szovjet és nem kommunista találmány a szövetkezetek létrehozása sem. A leggyakoribb mai tévhit, illetve féligazság az 1945-ös magyar földreformról, amelynek hatása egyértelműen érezhető Ö. Kovács József írásán is, nem más, mint hogy „a kommunisták” minél kisebb birtokokat akartak adományozni minél több parasztnak, hogy aztán annál könnyebb legyen az új kisbirtokosokat szovjet típusú termelőszövetkezetekbe terelni. Véleményem szerint (eddigi kutatásaim alapján) a Magyar Kommunista Párt 1945-ös apparátusának nem volt egységes koncepciója arról, hogy kell-e a közeljövőben kollektivizálni, és ha igen, akkor mikor és hogyan, milyen módszerekkel. Mindenesetre az MKP Falusi Bizottsága, vagyis a párt agrárkérdésekkel foglalkozó szakmai szervezete (amelynek az élén Nagy Imre állt) éppen nem olyan emberekből állt, akik a minél gyorsabb, minél drasztikusabb és a szovjet mintákat szolgaian másoló kollektivizáció hívei lettek volna. Másrészt viszont, mint már utaltam rá, a szövetkezetesítés (amely szintén része volt úgy a NPP, mint a FKGP és a Parasztszövetség programjának és teoretikusaik írásainak is állandó témája(7)) eleve nem feltétlenül szovjet típusú kollektivizálást jelentett. Szövetkezet ugyanis sokféle létezik, attól függően, hogy tagjai mire társulnak, mit tesznek közössé. A fogyasztási szövetkezet például a közvetítő kereskedelem kiiktatását célozza, azaz azt, hogy a tagok olcsóbban jussanak hozzá bizonyos számukra szükséges árukhoz a szövetkezeti boltban. Az értékesítési szövetkezetnek a külön-külön megtermelt javak közös eladása, értékesítése a célja, amelynek hasznát a tagok arányosan oszthatják el. A hitelszövetkezet célja a tagok olcsó hitelhez juttatása. És így tovább. Az 1945-ben hatalomhoz jutott agrárpártok és paraszti érdekvédelmi szervezetek programjában ilyen szövetkezetek és azok tetszőleges kombinációinak létrehozása szerepelt, szigorúan a helyi szükségleteknek megfelelően, önkéntes alapon. Pont ez az, ami aztán 1948-ban az egy sémára megalkotott termelőszövetkezetek erőltetett létrehozásakor nem érvényesült.

Mindenesetre az 1945-ös földreform levezénylésénél valószínűleg általában nem a szövetkezetesítés volt a kisebb birtokokat propagáló parasztpártiak (és részben a kommunisták) fő szempontja, hanem az, hogy minél több embernek lehessen saját földtulajdona. Egy következő lépés lehetett, hogy ha ezek a kisbirtokok a háború utáni viszonyok közepette kevésnek bizonyulnak egy-egy család ellátásához és/vagy a piacra való termeléshez is, akkor segíteni kell ezeknek az összefogását is.

Amit mindenesetre a statisztikai adatokból megtudunk az az, hogy a két világháború közötti Magyarországon a megművelhető földterület csaknem fele a mezőgazdaságból élő népességnek mindössze 0,8%-a kezében összpontosult. Nem lehet tagadni, hogy ez azért elég nagy aránytalanságot mutat, és így tényleg növelheti a földből élő szegényebb rétegek kiszolgáltatottságát. Rengeteg tanulmány, kimutatás, statisztikai felmérés megmutatta, hogy ehhez képest mennyivel arányosabb birtokeloszlást eredményezett a földosztás, mennyivel kiegyensúlyozottabb társadalmi viszonyokat teremtett.(8)  Emellett pedig, a korábbi próbálkozások után csak ekkor, a háború után vált lehetővé a földművelő népesség teljes mértékig elismert, legális érdekvédelmi szervezkedése. (Más kérdés, hogy sajnos ez is pártharcok színtere lett.)(9)  Vagyis a földreform alapvető szerepet játszott az ország életének demokratizálásában. Mindezek alapján érthetetlen, hogy Ö. Kovács József miért beszél egy helyen „úgynevezett földreformról” (reform-jellegét tagadja a földosztásnak?), máshol pedig „a demokratikus földreform mítoszáról”, amelyet csak a MKP teremtett meg.

Ennyit Ö. Kovács József cikkének alapkoncepciójáról, amely nézetem szerint eléggé felületes ismereteken alapul. A továbbiakban szeretnék néhány konkrét dolgot kritikai megvilágításba helyezni, még egyszer hangsúlyozom, saját többéves kutatásaim alapján.

Mindenekelőtt ami feltűnő, hogy a cikkben végig kizárólag a Magyar Kommunista Pártról és a kommunista diktatúra kiépítéséről beszél az 1945-ös földreform kapcsán. Holott (az eddigiekből is már látható volt), 1945-ben egyáltalán nem a MKP volt a magyar politikai élet egyetlen tényezője. 1945 és 1949 között Magyarországon mindvégig többpártrendszer volt. A végrehajtó hatalom élén álló kormány koalíciós kormány volt, amelynek minisztereit a MKP mellett a FKGP, a Szociáldemokrata Párt (SzDP) és a NPP adta. (Az 1945-ös őszi választásokig kormányzó Ideiglenes Nemzeti Kormánynak tagja volt még a Polgári Demokrata Párt (PDP) egyik tagja is.) A FKGP 1945 novemberében még hatalmas arányban (57%-kal!) megnyerhette a választásokat, csalás nélkül. (A kormány koalíciós jellege persze fennmaradt, de ez nem a kommunista pozíciószerzések, hanem az ország újjáépítéséhez szükséges együttműködés megteremtéséhez látszott akkor indokoltnak). Így tehát 1948-ig egypárti kommunista diktatúráról beszélni az egyébként közismert tények teljes figyelmen kívül hagyását jelenti. Furcsa, hogy mindez az ország legnépszerűbb történelmi ismeretterjesztő lapjának hasábjain jelenik meg. (Hozzátehetjük: utólag nyilvánvalónak tűnik az a körülmény, hogy a magyar pártok, politikai erők közötti hatalmi harcot végső soron a szovjet megszálló csapatok jelenléte döntötte el. A korabeli szereplőknek ez azonban nem volt ilyen egyértelmű, nem feltétlenül ez határozta meg cselekedeteiket sem.)

A cikk rögtön egy kontextusából kiragadott idézettel kezdődik, amelynek segítségével a szerző bizonyítani kívánja, hogy „a Vörös Hadsereg tisztjei és magyar követői úgy jártak el, ahogy a pártiskolában tanították őket”, és „a bolsevik társadalomszervezés” jegyében „kiiktatták a másként gondolkodás esélyét”. Nos, mégha előfordulhattak is olyan esetek, amikor a földosztó gyűlés összehívására fenyegetéssel kellett kényszeríteni a helyi elöljárókat, ebből nem következik sem az, hogy a földreform a „bolsevik társadalomszervezés” megnyilvánulása lett volna, sem az, hogy a földosztás mindenhol ilyen ellenállásba ütközött volna. Ha a szerző az általa említett eseten kívül más dokumentumokat és visszaemlékezéseket is áttanulmányozott volna, akkor valószínűleg ráakadhatott volna indulati minősítéseinek jónéhány cáfolatára. Például:

1.    1945-ben a legtöbb helyen a front elvonultával a keletkezett hatalmi űrt helyben választott önkormányzati szervek, ún. nemzeti bizottságok töltötték be, amelyeket sokszor még az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak is idejébe telt teljesen saját ellenőrzése alá vonni. Nem világos, hogy a helyi önkormányzat választását nevezi-e a szerző „bolsevik társadalomszervezésnek”; ha igen, akkor viszont nem világos, hogy a pártfüggetlen helyi önkormányzatiságot hogyan hozza össze a pártdiktatúrával.

2.    A földreformrendelet (a 600/1945. számú miniszterelnöki rendelet) hosszú pártközi viták és egyeztetések után született meg. Ezekben a koalíció minden pártja résztvett, tehát az eredmény nem nevezhető sem kommunista, sem pedig szovjet diktátumnak. Tárgyi tévedés a cikknek az a lózungos (viszont vastagon kiemelt) állítása, miszerint „Csak a Szovjetunió akarata számított”.

3.    A földosztás maga úgy zajlott, hogy a kormány megbízottai egy-egy helységben kihirdették a 600/1945. M.E. rendeletet, és felszólították a helyi lakosságot a földigénylő bizottság választására a helyi lakosokból. Volt, ahol minderre hosszabb rábeszélés kellett, mert a helyi parasztok gyanakvóak voltak, hogy nem csapják-e be őket, illetve nem lehet, hogy a háború mégis megfordul, és visszatérnek a németek, a nyilasok vagy a régi közigazgatás. Mindezek ellenére a legtöbb visszaemlékezésből kiviláglik, hogy a földet nem „a kommunisták” osztották a hozzájuk hű embereknek, hanem a helyi lakosokból, helyi lakosok által megválasztott földosztó bizottságok, amelyeknek feladata az igénylőlapok elbírálása és a föld kimérése volt. A kormánybiztosok feladata egyszerűen az egész procedúra ismertetése, illetve a technikai lebonyolításban (a földmérő gépek használatában) való segítségnyújtás volt. Hogy ezek között a kormánybiztosok között voltak MKP-tagok is, az tény. De még róluk sem mondható, hogy pártiskolában kiképzett „komisszárok” lettek volna (aminek a cikkíró később nevezi őket.) A „földosztóbiztosok” általában paraszti származású értelmiségiek (például népi kollégisták) voltak, akiket általában saját megyéjükbe küldtek a földosztás segítésére. Akik kommunisták (MKP-tagok) voltak közülük, azok sem a „moszkovita”, szovjet emigrációból visszatért magyarok voltak, hanem magyarországi párttagok, akik jól ismerték a helyi viszonyokat. (Mellesleg a MKP első legális hazai pártiskolája csak a földreformrendelet kiadása után indult meg.)

A szerző ezek után a földosztási kampány adatait ismerteti (jellemző, hogy fontosabbnak tartja azt közölni, hogy a hány plakátot nyomtattak ki a földosztásról, mint azt, hogy ténylegesen mennyi földet osztottak ki hány igénylőnek, és ez hogyan alakította át a birtokviszonyokat(10)), amelyet szerinte a Kommunista Párt tartott kézben. Ha Ö. Kovács Józsefet érdekli a téma, érdemes lenne benéznie az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtárába, és hamar észrevehetné, hogy ebben az időben minden magyar párt nagy eredményként propagálta a földreformot, és abban saját részvételét.

Azt a tényt, hogy a földosztás egyszerre „felülről” és „alulról”, tehát miniszterelnöki rendeletre, de az érdekeltek lehető legnagyobb bevonásával zajlott le, Ö. Kovács József szintén egyszerűen egy kommunista cselnek minősíti. Legalábbis erre enged következtetni az alábbi egyébként nyelvtanilag eléggé nehezen értelmezhető mondat: „A társadalmiasítás azt jelenti, hogy sajátos részvételre buzdították, kényszerítették a társadalom tagjait, s az érintettség nagyban hozzájárult az öntabusítás növeléséhez.”

Összeesküvéselmélet-hívők kedvelt fogása egyébként arra hivatkozni, hogy minden, ami az elméletet cáfolja, az „összeesküvők” megtévesztő, ravasz csele. Jelen esetben persze nem egészen világos, hogy a szerző tisztában van-e a társadalmiasítás szó valódi jelentésével. (Ti. köztulajdonba, azaz községi vagy szövetkezeti tulajdonba vétel, amely nem azonos az államosítással.)

A cikk legfontosabb tétele, hogy a földosztás, az eddig nyomorban élők földhöz juttatása minden esetben széles rétegeknek a vagyonukból való kiforgatásával járt együtt, mindennek célja pedig valamiféle elitváltás, új emberek pozícióhoz, erőforráshoz (vagyonhoz) juttatása volt. Ha megnézzük a 600/1945. M. E. rendelet szövegét,(11) egyértelműen kiderül, hogy a földreform célja nem ez volt, hanem valóban valamiféle társadalmi egyenlősítés, hiszen a régi nagybirtokosokat sem ítéli ez a törvény teljes vagyonelkobzásra. A háborús bűnösök megbüntetése viszont egyrészről természetes igénynek is tekinthető, másrészt erre nemzetközi egyezmények is kötelezték az országot.

Meghökkentő gondolatmenettel találkozhatunk a 47. oldalon, mikor a szerző ezt írja: „A polgári kori jogértelmezés szerint kárpótlás nélküli, tilos erőhatalommal, jogtalan vagyonelkobzás ment végbe. (…) Rendszerint az is elfelejtődik, hogy a jogi normák, jogszokások ilyen mértékű áthágása önmagában is hosszú időre társadalomformáló tényező lett.” Ennek az „új értelmezési kísérletnek” a relevanciája megint erősen vitatható. Miért kellene az 1945-ös földreformot a Horthy-korszak jogi normáinak fényében értelmezni? Pontosabban: miért kellene a megelőző korszak jogi normáit olyan abszolút origónak tekinteni, amely egy teljesen megváltozott helyzet értékeléséhez is keretet adhat? Miért kellene mindent, ami ettől eltér (tehát azt is, ami egy másik időben, más történelmi szituációban keletkezik), „a normák áthágásának” nevezni? Ha észrevettük, hogy a földbirtokviszonyok megváltoztatását igenis gazdasági szempontok is indokolták (amely állítással a cikk szerzője még vitába szállni sem hajlandó), akkor azt is láthatjuk, hogy a földreform egy háborútól függetlenül is létező, évtizedek óta húzódó történelmi problémára adott válasz volt. Ha a háborút is belekalkuláljuk a történeti folyamatba, akkor pedig arra érdemes felhívni a figyelmet, hogy a cikk szerzője által „törvényes alapnak” tekintett Horthy-rendszert egyáltalán nem a „kommunista ármány” söpörte el, hanem egy idegen (német) megszállás, és az azt kiszolgáló szűk kör (a nyilasok) törvénytelenül hatalomra került véres diktatúrája, amely számolatlanul gyilkoltatta le saját állampolgárait. A front elvonultával ennek a diktatúrának az uralmát váltotta fel az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány, helyi szinten pedig a nemzeti bizottságok. Tehát egy törvénytelen, káoszos állapot után került sor új törvények illetve egy új törvényesség, egy új politikai rendszer megalkotására, olyan helyzetben, amikor (Göncz Árpád szavaival) az ország és a társadalom nagy mértékben tabula rasa volt. Ezért vitatható tehát az a gondolatmenet, amellyel Ö. Kovács József a „polgári kor” törvényeit állítja szembe egy háború utáni új hatalom törvényeivel.

A cikk további része a földreform végrehajtásával foglalkozik. Itt már konkrét adatok és tárgyilagos megállapítások kerülnek elő az elmélet és gyakorlat közötti különbségekről. Ez a része a cikknek tehát egy ténylegesen meglévő és fontos történeti problémára hívja fel a figyelmet: nevezetesen arra, hogy a földosztás végrehajtásának helyi részleteiről még mindig nagyon keveset tudunk. Részben pont azért, mert a reformról eddig legtöbbet pont azok írták, akik maguk is résztvettek a megvalósításában, így némileg elfogultak az eredményt illetően. Viszonylag jól ismerjük azokat a körülményeket, amelyek szükségessé tették a birtokviszonyoknak ezt a drasztikus átrendezését (bár ezt éppen Ö. Kovács József kevéssé vette figyelembe), és országos statisztikai adatokból ismerjük a végeredményt is, arról azonban, hogy helyi szinten mennyire maradtak hűek a rendelet és a törvény betűjéhez, és mennyire tértek el ettől, mekkora lehetett az eltérés a papíron létező és a valós birtokviszonyok között, még mindig kevés fogalmunk van. Ennek a kikutatásában, vagyis egy korszak reális, részletes képének megrajzolásában bőven akad még tennivaló. Ebben a munkában pedig nagyon fontos szerepe lehet a helyi levéltári kutatásoknak és a regionális esettanulmányoknak. De éppen a Rubiconban megjelent cikk súlyos hiányosságai figyelmeztetnek arra is, hogy (sérelmi történetírás helyett) helyi kutatásainkat mindig érdemes egy szélesebb (országos és makroregionális) perspektívába is beleállítani, a történelmi eseményeket pedig sosem kontextusukból kiragadott, megállított pillanatként, hanem történelmi (gazdasági és társadalmi) folyamatok részeként érdemes kezelni. Ha ezt tesszük, nemcsak az egyoldalúan minősítő kifejezések és a félreérthető indulatoskodás csapdáját kerülhetjük el, hanem közelebb kerülhetünk az emberi cselekedetek, döntések motivációinak megértéséhez is.

Tisztelettel: Barta Tamás
PhD-hallgató, ELTE-BTK, Kelet-Európa Története Tanszék

Lábjegyzet:

(1)DÁNIEL Arnold: A magyarországi földművelő szoczializmus feladatai. Huszadik Század kiadása, Budapest, 1906.

(2)Az Országos Polgári Radikális Párt programja (1914. június 6.). In: Magyarországi pártprogramok 1867-1919. Szerk.: Mérei Gyula és Pölöskei Ferenc. ELTE-Eötvös Kiadó, Budapest, 2003. 317-323. o.

(3)A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Programja (1930). In: Magyarországi pártprogramok 1919-1944. Szerk.: Gergely Jenő, Glatz Ferenc, Pölöskei Ferenc. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1991. 213-219. o.

(4)Mit kíván a magyar nép? A Márciusi Front programja. In: Pintér István: A Márciusi Front. Előzmények és zászlóbontás. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987. 169-175. o.

(5)Mit akar a Nemzeti Parasztpárt? (1939) In: Magyarországi pártprogramok 1919-1944. 483-485. o.

(6)NAGY Ferenc: A Magyar Paraszt Szövetség programja. Magyar Parasztszövetség kiadása, Budapest, 1943.

(7)Lásd pl. Hogyan alapítsunk szövetkezeteket? A Magyar Parasztszövetség kiadása, Budapest, 1945. VERES Péter: A paraszti jövendő. In: Uő: Magyar megmaradás; A paraszti jövendő; Az Alföld parasztsága; Parasztsors –magyar sors. Püski Kiadó, Budapest 2000. 113-257 JÓCSIK Lajos: Szövetkezeti világ felé. Magyar Kereskedelmi és Szövetkezésügyi Minisztérium, Budapest 1947.

(8)Néhány kiragadott példa: Egy korabeli elemzés (igaz, a földreform egyik értelmi szerzőjétől, tehát némileg elfogultan): DONÁTH Ferenc: Merre tart a magyar falu? In: Társadalmi Szemle 1946/6. 413-420. o. DONÁTH Ferenc: Demokratikus földreform Magyarországon 1945-1947. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969. (ugyannannak a szerzőnek utólagos elemzése). És egy későbbi példa: BARANYI Béla: A földreform társadalmi hatásai. http://www.regscience.hu:8080/jspui/bitstream/11155/200/1/baranyi_foldreform_2012.pdf

(9)SZAKÁCS Kálmán: Paraszti rétegszervezetek Magyarországon 1945-1951. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1988.

(10)Kerekítve 3 millió 258 ezer kataszteri hold földet osztottak ki 642 ezer igénylő családnak, egy igénylő átlagosan 5 holdat kapott. A juttatottak között a parasztság mindegyik rétege képviseltette magát. Lásd: ORBÁN Sándor: A demokratikus agrárforradalom és a parasztság rétegződésének problémái a felszabadulás után. In: Századok 1970/4. 941-982. o. (965. o.)

(11)1945. évi VI. törvénycikk (a nagybirtokrendszer megszüntetése és a földmíves nép földhözjuttatása tárgyában kibocsátott kormányrendelet törvényerőre emeléséről) http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8213