2012. május 23.

Isztambul régebb óta lakott, mint gondolták

Török régészek a város két részét összekötő grandiózus vasúti alagút építése előtt végeztek ásatásokat Isztambul központjában. Eredetileg Bizánc és Konstantinápoly városfalait keresték, de a munkálatok során szenzációs leletegyüttest találtak

A sír, amelyben két felnőtt és két gyermek csontvázát tárták fel, sok használati tárgyat is rejtett, ami a közösség élénk túlvilágképével van összefüggésben. Ezek alapján az Isztambuli Régészeti Múzeum munkatársai arra következtetnek, hogy a közelben hajdan település állhatott.

A kormeghatározás során a leletek hatezer évvel régebbinek bizonyultak, mint az eddigi leletek, és bizonyítják a török kutatók feltételezését, miszerint a Kr. e VI. évezredben a környék lakott volt. Bár Isztambul külvárosaiban már találtak neolitikus emlékeket, de a történelmi városmagban eddig Kr.e. VIII. századi volt a legrégebbi lelet. A későbbi Isztambul lakói halászatból és vadászatból élhettek.

A felfedezés jelentőségét mutatja, hogy a kutatók elérték a nagyszabású vasúti építkezés munkafolyamatainak átütemezését. Így az eredeti fél év helyett 2011-ig dolgozhatnak immár megfeszített tempóban az ásatási területen.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Prostitúció (18) | Habsburg (22) | Európa (29) | Középkor (18) | Közjogi (31) | Ókor (14) | Igazságszolgáltatás (16) | Trianon (13) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) | Németország (11) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.