2012. május 23.

Két éve van kómában Ariel Sharon

Ariel Sharon izraeli miniszterelnök két éve fekszik kómában. Állapota stabil, de nincs öntudatánál, a tel-avivi kórház orvosai szerint mélykómában van.

Sharon a mai Izraelben született 1929-ben. Szülei a Szovjetunióból vándoroltak az akkori brit fennhatóság alatt álló Palesztina területére. Sharon kamaszként csatlakozott a zsidó fegyveres ellenálláshoz. Pályája két részre osztható. Izrael állam megalakulása után majd 30 évig szolgált az Izraeli Védelmi Erőnél, a hadseregnél. Egyszerű katonából vezérőrnagy lett. Számos katonai akció fűződik a nevéhez. A legismertebb talán az 1973-as Jom Kippur-i háború alatt a Szuezi-csatornán való átkelés, amely meghozta Izraelnek a győzelmet Egyiptom felett.

A katonaság mellett a jeruzsálemi egyetemen jogi doktorátust szerzett és Angliában is tanulmányokat folytatott.

1973-ban választották először a Knesszet tagjává, s ezzel elkezdődött sikeres politikai pályája. Szinte minden miniszteri posztot betöltött hosszabb-rövidebb ideig. Volt mezőgazdasági, védelmi, kereskedelmi, építésügyi és külügyminiszter is. Fontos szerepe volt az USA és Izrael szövetségének mélyítésében. Származása miatt is támogatta a kommunista rendszer összeomlásakor a Szovjetunióból Izraelbe irányuló tömeges bevándorlást. Pályáját beárnyékolta a vád, hogy szemet hunyt a libanoni polgárháborúban, 1981-ben az Izraellel szövetséges keresztény fegyveresek által iszlamista menekülttáborokban elkövetett háborús bűntettek felett.

2001-ben választották miniszterelnöknek a Likud Párt színeiben. 2003-ban megnyerte az előrehozott választásokat. 2005-ben megalakította a centrista Kadima Pártot. 2006. január 4-én súlyos agyvérzést kapott. Utóda Ehud Olmert lett.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Prostitúció (18) | Habsburg (22) | Európa (29) | Középkor (18) | Közjogi (31) | Ókor (14) | Igazságszolgáltatás (16) | Trianon (13) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) | Németország (11) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.