Szerző: B. Kádár Zsuzsanna

A magyar és a nemzetközi szociáldemokrácia „nagyasszonya” 33 évesen robbant be a két világháború közötti magyar politikai életbe és közel három évtizedig tartott igen színes, sokrétű mozgalmi tevékenysége. Az indíttatások után a parlamenti tevékenység bemutatásán keresztül az illegalitásig kísérem nyomon Kéthly Anna tevékenységét, majd a centrumpolitikust ért politikai repressziót követően a forradalomból az emigrációba került politikusnő portréját vázolom fel.

Kéthly Anna nem teljes életpályájának felvázolása arra is választ kíván adni, hogyan láttak őt élete fontos szereplői. Két területet, korszakot választottam ki hősnőm életéből:

– kortársai szemében milyennek „látszik”, miként jeleníthető meg a Horthy-korszak politikusa a parlamentben és pártjában.

– voltak-e, s ha igen, milyen „női témák”, melyek a nevéhez kapcsolhatók?

nőpolitikusként (ha ez egyáltalán Kéthly esetében értelmes szóösszetétel?!) hogyan tevékenykedett az emigrációban 1956 után Annus néni, aki megteremtette a „one man show” (avagy a „one woman show”) műfaját az emigrációs politikában. Hogyan látták-láttatták kortársai Magyarországon kívül?

Kéthly Anna „emlékezetét” a korabeli írásos és részben szóbeli emlékek – az oral history módszerével készült visszaemlékezések alapján – gyűjtöttem össze. Miután a válogatás vitathatatlanul önkényesnek tekinthető – ez mindenkor a forrásközlő, -közreadó felelőssége –, megpróbáltam elemezni az elfogultságoktól sem mentes, zömében felmagasztaló jellemzéseket. Ezt a kísérletet már azért is érdekesnek találtam, mert mind ez idáig Magyarországon Kéthlyről nem készült életrajzi monográfia, a teljes életművet és Kéthly személyét árnyaltan bemutató munka.

„Okos, bátor, szókimondó asszony volt. Döntés előtt nem fürkészte a tájat: hányan állnak mögötte vagy mellette. Csak lelkiismeretére hallgatott. Minden jelentős választása kockázat vállalásával járt.”1 Az első világháború idején, fiatal lányként lépett be a hontalan bitangként megbélyegzett szervezett munkásság soraiba. Politikusi pályája a Tanácsköztársaság bukása után kezdődött. Kéthlyt, aki korábban nem akart a politika porondjára lépni, a magyar nőmozgalom vezetőinek megölése, illetve emigrációba kergetése mélyen érintette: erkölcsi kötelességének érezte, hogy tegyen valamit ezekben a vészterhes időkben.

1920-tól – a fehérterror tombolása közepette – SZDP-tag, beválasztották – s 1948 elejéig minden alkalommal újraválasztották – az MSZDP vezetőségébe és az újjászervezett Országos Nőszervező Bizottságba, továbbá a Magyar Magántisztviselők Szövetségének elnökségébe, ahol alelnökként, később főtitkárként dolgozott. Emberi és politikai kvalitásai hamarosan a legelismertebb munkáspolitikussá emelték a művelt, németül és angolul beszélő nőt.

Kéthly, a képviselő(nő)
1922-ben lett pártja jelöltjeként – 23 férfitársával együtt – nemzetgyűlési képviselő. Rögvest kirohanást intézett az első európai törvényesített faji, vallási diszkrimináció, a numerus clausus ellen.

A Horthy-korszak parlamentjében konzervatív ellenfelei is tisztelettel hallgatták a szakszerűen érvelő – és sokszor nem tipikusan „női témákban” felszólaló – képviselőnőt.

A két világháború közötti parlamentben elsősorban a gyermekneveléssel, a munkásság, különösen a nőmunkásság helyzetével, az iskoláztatással és a népegészségüggyel, illetve a börtönviszonyokkal foglalkozott.2 Sokszor napokig készült egy-egy felszólalására, s kemény csatái voltak a Duna-parti palota üléstermében és a bizottságokban. Határozott és kemény hangú beszédei miatt az a találó megjegyzés járta róla: „egyetlen férfi van a magyar parlamentben – az is nő.” Mintegy ezer képviselőházi felszólalása között jelentősek a gazdasági világválság időszakában a gazdasági és politikai rendszerváltozást követelő beszédei.

A korszak végéig megőrizte helyét a törvényhozásban, ahol pártja parlamenti frakcióját vezette. Az SZDP törvényhozó tevékenységére, a frakció munkájára a parlamenti ügyekben jártas, nagy tapasztalatokkal bíró Kéthly Anna személye nyomta rá a bélyegét. Faragó László3 szociáldemokrata politikus, a kitűnő tollú publicista volt az az ember, aki a háttérben jó barátként és „elvtársként” igen sok segítséget nyújtott Kéthlynek egy-egy interpelláció megfogalmazásához, fontos és pontos információk „begyűjtéséhez”…

Kéthly, aki 33 évesen szinte berobbant a magyar politikai életbe, ha nem is az első – hiszen ott ült már Slachta Margit4 a konzervatív oldalon –, de másfél évtizeden át azután az egyetlen nő tagja lett a parlamentnek. (1922–1948 között, 26 éven keresztül maradt képviselő.)

Akkor, mikor az általános vélekedést jól tükrözik a korszakban született mondások a nőkről: „Az asszonynak elég, ha annyi esze van, hogy mikor esik az eső, a csurgásban ne álljon” vagy „Amit az ördög maga végbe nem vihet, asszonyokra bízza”, illetve „Az asszonyban sok a szó, de kevés a jó”, s végül „Aki szoknyában jár, az nem ember”.

Egyedi jelenségként az első világháború után a részleges női választójog megvalósulása révén a magyar törvényhozás történetében első ízben női képviselők is bekerültek a magyar Parlamentbe: 1920-ban a katolikus Szociális Misszió Társulat tagjaként Slachta Margit, 1922-ben került pedig második női képviselőként a szociáldemokrata Kéthly Anna.5

Kortársai sokszor meghökkentek azon, hogy milyen otthonosan mozog a „férfiaknak fenntartott pályán”, a politika porondján, a parlament üléstermében.

1939 a magyar progresszió emlékezetes, súlyos következményekkel járó esztendeje volt. Az általános, titkos választáson a baloldali ellenzéki pártoknak együttesen sem sikerült megszerezniük a mandátumoknak még a 10%-át sem. A szociáldemokrata párt határozottan szembeszállt Magyarországnak a háborúba történő beavatkozásával, amit akkor hazaárulásnak minősítettek. 1942-ben Bajcsy-Zsilinszky Endre6 mellett ő volt a „másik férfi”, aki a jobboldal őrjöngése közepette feltárta és elítélte az újvidéki vérengzést. Ennek kapcsán halálos fenyegetéseket is kapott, s mikor egy barátja figyelmeztette, hogy legyen óvatosabb, Kéthly azzal a már szállóigévé vált mondattal válaszolt: „Aki fél, menjen cukrászkisasszonynak!”

1944. március 19-e, a német megszállás után az ellenzéki képviselők eltűntek a parlamentből. Peyert7 deportálták, Kéthly, Tildy8 és mások illegálitásba kényszerültek. Közel fél esztendő múlva akadt ebben az Országgyűlésben egy képviselő(nő) – Kéthly Anna személyében –, aki meg merte kérdezni, hol van az ország miniszterelnöke, belügyminisztere, és hová lett számos képviselőtársa.

Kéthly Anna nem ismerte a hallgatást és tapintatot az ún. kényes helyzetekben. Elvi kérdésekben nem tűrte a taktikázást. Saját pártjában sem. Amikor 1940-ben egyes szociáldemokrata funkcionáriusok felvetették, hogy az adott helyzetben célszerűbb lenne a zsidó vezetők háttérbe vonulása és a kilépés a Szocialista Internacionáléból, Kéthly élesen kikelt az opportunisták ellen, megvédte a megtámadott elvtársakat. Már a háború alatt is, de különösen 1945 után nyílt sisakkal harcolt az ún. munkásegység és a népfront gondolata ellen, mert átlátta és nemzetközi tapasztalat alapján tudta, hogy a kommunista párt célja hangzatos jelszavak leple alatt a szociáldemokrácia felszámolása és az egyeduralom.

A kommunista egyenlősítő politika elsöpörte a szociáldemokraták kísérletét arra, hogy az autonóm módon politizáló és fellépő nő modelljét támogassák.

Kéthly, az újságíró(nő)
Újságírással is foglalkozott, a Nőmunkás című lap9 munkatársa, felelős szerkesztője és kiadója, egészen az újság betiltásáig.

Az Országos Nőértekezletek egyik rendszeres vezérszónoka volt. A nagy tömegben szervezetlen munkásnők meghódítása a szociáldemokrata mozgalom számára jobbára élőszóval és írott betűvel történt. Kéthly Anna az általános titkos választójogért is harcba indult, s a potenciális női szavazóréteg megnyerésének egyik eszközeként használta a Nőmunkás című lapot.

„A mesebeli sárkány nagyon szerény szörnyeteg volt. Megelégedett azzal, hogy minden évben egy szüzet áldoztak neki. A reakció sárkányának működését az ország rettentő statisztikai adatai jelzik. Csecsemő- és gyermekhalandóság, a népbetegségek borzalmas pusztításai – tüdőbaj, vérbaj, alkoholizmus –, a munkanélküliség következtében lerongyolt munkáséletek testi és lelki nyomorúsága, az idegbajosokat és őrülteket ápoló intézetek zsúfoltsága, az öngyilkosok számának rettentő emelkedése: mind a sárkány nagy étvágyát biztosítják. Elindultunk mi, szociáldemokraták, a kétszáznegyvenöt fejű sárkány ellen. Nyílt és titkos kerületekben egyaránt meg akarjuk vívni az élet-halálharcot… Akkor majd az a parlament, amelyben a szociáldemokrácia sárkányölői ülnek együtt, az fog gondoskodni arról, hogy a kenyérből mindenkinek jusson, aki dolgozik!”10

1925-től tíz éven át a főváros törvényhatóságának tagja, a közoktatásügyi és közegészségügyi bizottságokban dolgozott, s a szívéhez oly közel álló szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozott.11 (Ezek a korszakban nem számítottak „tipikus nő témáknak”, hiszen a szociáldemokrata párt legjobb szociálpolitikusai a férfiak közül kerültek ki…)

Kéthly mindenkor igen vehemensen fogalmazott a „nőkérdéssel” kapcsolatban. „Legtöbb ködöt napjainkban a nőkkel kapcsolatos kérdések körül találhatunk. Nőkérdés, anya, gyermek, család kérdése: mindenki saját osztályérdekei szerint foglalkozik ezekkel… Mi nem kalitkát kínálunk a nőnek. Aki a mi sorainkba jön, annak vállalnia kell a mi üldözöttségünket, vállalnia kell a nőnek jutott hármas megterhelés – kenyérkereset, háztartás, gyermeknevelés – mellé a negyediket is: az agitátor keserves feladatát… De valljuk, értelmünkkel és asszonyi fanatizmusunkkal egyaránt, hogy a mi harcunk célja az igazi asszonyi vágyakozás beteljesítése, a földek és gyárak bősége, a munka és munkahely nyugalma, az otthon békessége és biztonsága. Mi nem a „veszélyes élet” rajongói vagyunk, és olyan világot szeretnénk, amelyben élettársunkat és gyermekünket nem kell „ezzel vagy ezen” visszavárnunk… Ha az asszony szocialista (ennek a fogalomnak tiszta és értelmes vonatkozásában), akkor átalakítja azt a környezetet is, amelyre befolyása kiterjed. Ha a feleség szocialista, megértő társa a férfinek és nem kölönc annak nyakán. Ha az anya szocialista, vezeti és ellenőrzi gyermeke lelkét, úgy engedi el őt életútjára, hogy felvilágosodás és emberség harcosa lesz és osztályunk felszabadításáért küzdő társainak nem kell a lelkében sűrűsödő sötétséggel birkózniok, hogy öntudatra ébresszék…

De a nő és férfi békés és boldog világának, az emberjog korának eljövetelére bizton számíthatunk.”12

Kéthly a pártjában
Kéthly Anna saját pártjában mindvégig a párton belüli különböző szélsőségek közötti egyensúly megőrzésére koncentrált.

Az 1933. januári pártvezetőségi ülésen a párt átszervezéséről folyó kongresszus utáni vitában a vezetőség két csoportra szakadt: a Peyerrel és Mónus13 elképzeléseivel szemben állók élére Kéthly állt, aki maga mögött tudta Weltner Jakabot,14 Kertész Miklóst15, Ries Istvánt16 és az ellenzékből Halász Alfrédot17, Szakasits Árpádot18, s esetenként őket támogatta Buchinger Manó19 és Kabók Lajos20, valamint Propper Sándor21 is. Az áprilisi válaszmányi ülés előtt mindkét tábor igyekezett híveket szerezni. Ezt mutatja Mónus „Pártépítő feladatok” című cikke, valamint a Kéthly Anna és a parlamenti frakció több tagja (feltehetően Weltner, Kabók és Buchinger) által készített – nyilvánosságra nem hozott beadvány. Ez utóbbi a németországi eseményeket is figyelembe véve, a „csöndes szalonszociáldemokrata párt” helyett egy politikailag aktivizálódó mozgalmat sürgetett, mert mind a tömegek megtartása, mind a párt legalizálása csak így lehetséges. Mónus cikke viszont a politikai feladatok helyett a szervezeti kérdéseket tartotta elsődlegesnek, és így Peyert és híveit támogatta.22

Új jelenség volt az is, hogy egyes szociáldemokrata politikusok aktív baloldali funkcionáriusokkal is igyekeztek közvetlen személyes kapcsolatot teremteni. A személyi kapcsolatok kiépítésének első pozitív példája, hogy 1934 végén a kommunista vezetésű Tandíjreform Bizottság Kéthly Annához fordult kéréssel: interpelláljon a parlamentben a magas tandíjak ügyében. Kéthly vállalkozott erre, bár ő is jól tudta, s ha nem tudta volna, Hóman Bálint23 vallás- és közoktatásügyi miniszter az interpellációra adott válaszában figyelmeztette: a kezdeményezés mögött kommunisták állnak.

Kéthly 1936 nyarán búcsúbeszédet mondott a kommunista Hámán Kató24 sírjánál. Mónus, Kéthly, Buchinger és társaik magatartásában, elvi felfogásában Peyerhez, Györkihez25 hasonlóan dominált a kommunistaellenesség, de míg utóbbiak a mozgalom érdekében sem tudtak vagy akartak felülemelkedni ezen, addig az előbbiek esetenként képesek voltak a mozgalmat antikommunista elveik elé helyezni. Mónusék magatartásában erősen érződött a nemzetközi munkásmozgalom hatása is.

A pártvezetőségen belül a több kérdésben azonos felfogást valló, a kiútkeresés zsákutcája után alapjában véve a párt hagyományos politikáját védelmező Mónus–Buchinger–Kéthly-féle csoport körül tömörülők mindinkább magukra maradtak 1939 után…

A kommunistákkal szorosabbá váló együttműködés tette lehetővé, hogy az SZDP néhány vezetője – köztük Kéthly is – tiltakozzon az igazságügy-miniszternél a letartóztatott kommunisták tűrhetetlen börtönviszonyai miatt, illetve részt vegyen abban az aláírásgyűjtő akcióban, amely 1944 elején a négy halálraítélt kommunista – Tonhauser Pál, Pataki László, Szirmai Hédi és Szekeres Sándor – megmentésére irányult. Az akció sikerrel zárult.

1945 novembere és 1948 júniusa között a szociáldemokrata parlamenti frakció tagjai közül 74-en szerepeltek, ismertették pártjuk általános politikáját érintő elvi álláspontjukat, szakkérdésekben véleményüket, illetve terjesztettek elő interpellációkat. Az említett időszakban az SZDP képviselőinek különböző jellegű fellépéseinek száma megközelítette a 370-et. A legtöbbször – negyvenszer – szót kapott szociáldemokrata képviselő Faragó László volt. Őt követte Ries István (26 alkalommal beszélt). Az élvonalbeli politikusok – a kor szokásainak megfelelően – csak döntő bel- és külpolitikai események alkalmával léptek fel, amikor a koalíciós politizálás íratlan szabályainak megfelelően a partnerek is elsővonalbeli embereket sorakoztattak fel a vitában, és nagy horderejű nyilatkozatokat tettek. A Ház alelnöke, Kéthly Anna mindössze háromszor szólalt fel.

Várnai Zseni26 – Kéthly barátnője – írta róla 1946 júliusában a következő sorokat, mely jellemzéssel a legtöbb kortárs egyetértett:

„Külső megjelenése teljes harmóniában áll lelki egyéniségével. A Kéthly ebben is hibátlan, akárcsak cselekedeteiben. Soha még nem ismertem szereplő vagy közéleti nőt, aki minden különleges eszköz mellőzésével mégis egy különleges egyéniség varázsával hat. Politikus mivoltát sohasem akarta férfias külsőségekkel alátámasztani. Nemesebb értelemben vett férfitulajdonsága az, hogy pontosan azt mondja, amit akar, amennyit szükségesnek tart, és tud hallgatni, amikor a cél azt parancsolja. Nagyszerűen, de ízléssel öltözködik, nem divatos, de nem helyezkedik szembe a divattal, nem feltűnő, de mégis feltűnik, úgy tud megjelenni, hogy ezer asszony közül is kiválik. Nyoma sincs rajta a nagyképűségnek. Kedves mosolya, szemének biztató fénye megnyitja előtte minden ember szívét. Nők, férfiak úgy fordulnak hozzá bajaikkal, mint egy anyához, mint egy nővérhez, akinél mindig megértést és segítséget találnak. Ugyanakkor határozott és megalkuvást nem tűrő, ha elvi kérdésekről van szó, ha síkra kell szállni egy eszméért, egy gondolatért, ha magasabb célokért kell küzdeni és megpróbáltatásokat vállalni.

A szónoki emelvényen finom, lírai hangja megércesedik és szárnyakat ölt. Szelíd szeme haragosat is tud villanni, mikor mondanivalója úgy hozza magával és megkapó képeket, hasonlatokat talál gondolatai aláfestésére. Beszédei irodalmi színvonalon állnak, sokszor költői magasságokba lendülnek, s egyként hatnak szívre és értelemre. Parlamenti felszólalásai mindenkor eseményként hatottak. A legádázabb politikai harcok idején még ellenfelei is tisztelettel hallgatták végig »A Kéthly« beszédet és még a legelvakultabb fenegyerekek is tartózkodtak ilyenkor nívótlan közbeszólásaiktól. Makulátlan egyénisége és a belőle áradó erkölcsi erő lefegyverezte politikai ellenfeleit, azokat is, akik egyébként halálos ellenségei voltak az eszmének, amelyet képviselt.”27

Kéthly bebörtönzése
Mielőtt a következő időszakot tárgyalnám, tennék egy kis kitérőt. 1948. február 18-án a nagy-budapesti pártvezetőségi ülésen – a kommunistákkal való egyesülést ellenző mintegy negyven képviselővel együtt – Kéthlyt is kizárták a szociáldemokrata pártból, s ezzel egyidejűleg eltávolították az Országgyűlés alelnöki tisztéből, megfosztották képviselői mandátumától. Így ért véget közel három évtizedes mozgalmi tevékenysége, ám hiába vonult vissza a közélettől, a szociáldemokratákat érintő koncepciós perek során, 1950 nyarán őt is letartóztatta az ÁVH. Több mint három és fél éves, vádemelés nélküli fogva tartása után a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. 1954 őszén ügyét felülvizsgálták, és részben a széles körű nemzetközi tiltakozás, részben a koncepciós perek Nagy Imre miniszterelnöksége idején elkezdődött, erősen ellentmondásos felülvizsgálata következtében a 65 éves politikus egyéni kegyelemmel szabadult. Mindezt azért kellett előrebocsátanom, hogy értelmezni tudjuk Rákosi Mátyás, a „nagy ellenfél” idevágó véleményét.

Tetszetős és nem is alaptalan az a gondolat, hogy Rákosi jobban becsülte jó tartású ellenfeleit, mint szövetségeseit, s ezért szabadult a „jobboldali” Kéthly Anna szociáldemokrata politikus másfél évvel társai előtt. Rákosi szerint „öregasszony, feltételezzük, hogy megjön az esze, nem ismétli meg helytelen dolgait”. Ezen az alapon másokat is ki kellett volna engedni. Valljuk be: nem tudjuk megindokolni Kéthly kivételezettségét. Bár négy évnél többet töltött a börtönben, összehasonlíthatatlanul realistább az őt odajuttató ellenfelénél. Így vélekedett Rákosiról: „Nekem nem volt vele soha semmi bajom. Csak a szörnyű börtönvallatások alatt ne tudtam volna, hogy a hamis jegyzőkönyvekből ő is kapott egy példányt. (Kilenc példányt kellett minden éjjel aláírnom, akartam vagy nem akartam.) Tudta tehát, hogy mi történt velem, és azt is tudhatta, hogy a jegyzőkönyvekben rögzített vallomásokból egy szó sem igaz. De amíg én is a parlamentben voltam, mindig kifogástalan és nem kényszeredett udvariassággal fordult felém. Szakasitsnak egyszer azt mondta, hogy élete legnagyobb csalódása én voltam. Azt hitte ugyanis, hogy a Horthy-éra alatt az illegális kommunistákért való kiállásom abból eredt, hogy titokban én is közéjük tartozom.”28 Már letartóztatása napján „rábizonyították” Kéthlyre az államrend elleni szervezkedést. A vallomást azért tette, mert megfenyegették, hogy behozzák az egyik leánytestvérét, és addig verik előtte, amíg el nem ismeri a vádat. Miután öt napig nem engedték aludni, egy hétig tisztálkodni, elolvasás nélkül aláírt minden elé tett jegyzőkönyvet.

Ügye azért is páratlan volt, mert Kéthly 1950 és 1954 között ülte le azt a büntetést, amelyet 1962-ben róttak ki rá…29

Egyik pártbeli barátja, a nemrég elhunyt Erdődy János30 írásaival lazítani szerette volna azt a merev, ikonszerű képet, amely Kéthly Annát „aszkétának, csakis a politika iránt érdeklődő embernek, valamiféle ún. férfias egyéniségnek” állítja be. Kéthly – véleménye szerint – nem ilyen volt. Derűs, életszerető, olykor csípős humorú, de még ironizálásával sem bántó ember. Jó kedélyű volt, szívesen találkozott barátaival. Nem volt soha zárva az ajtaja, bárki bejuthatott hozzá, nem kellett „bejelentkezni nála”. Külön titkársága sem volt, még a parlamenti alelnöki tisztében sem. Két személyi titkárnője volt, Paula és Kató: egyikük a parlamenti, a másik a pártbeli munkát adminisztrálta.

A börtönévekre nem panaszkodott, nem volt rosszabb mint másoknak – mondta. Amikor pedig hazaengedték, első dolga volt, hogy egy hosszú és régen nélkülözött fürdő után elmenjen régi fodrászához, rendbe szedesse elhanyagolt haját. Ruhái kissé lötyögtek rajta, de igyekezett felszedni annyit, amennyit a börtönben lefogyott. Szellemi frissessége nem tört meg…31

Kéthly emigrációban
Áttérve a bevezetőben jelzett második korszakára, a kortársak Kéthlyt ekkor is olyan embernek írták le, aki nemcsak nagyszabású személyiség volt, hanem nagylelkű és nagyvonalú is. Amikor 1956. november 1-jén Nagy Imre felkérte, hogy – annyi sérelem után – a nemzet érdekében személyes részvételével szilárdítsa meg a nemzeti, forradalmi kormány tekintélyét, rövid habozás után pártja nevében is teljesítette a kérést.

Amikor pedig a forradalom leverése után külföldön rekedve a legitim kormány egyetlen szabadon cselekvő tagja maradt, a magyar nép becsületéért vívott harcában együtt küzdött az emigrációba kényszerült egykori kommunistákkal. Hűséges és következetes szociáldemokrataként utazó nagykövete és képviselője lett népének.

Életének hetvenedik életévéhez közeledve fáradhatatlanul agitált a különféle nemzetközi szervezeteknél, előadókörutakon járta a világot, és lelkiismereti kötelességének tartotta az otthoni börtönviselt szociáldemokraták és özvegyeik megsegítésének ügyét. Kiterjedt levelezést folytatott szocialista, polgári és szimpatizáns politikusokkal, közéleti emberekkel.

Életének ez az az időszaka, mely leginkább megosztotta a körülötte lévő párttársak és „ellenfelek” véleményét politikusi tevékenységéről.

„Az egyéni érdekek karrierizmustól fűtött szolgálata idegen a munkástömegek ügyétől, és a szocialista koncepcióval nem egyeztethető össze, hogy akár Kéthly Anna, akár Szélig Imre egyéni akcióihoz kulisszának használják fel a szocialista munkásmozgalmat, illetve annak múltját, melyre hivatkoznak, és a munkásosztályt, melyre ugyancsak hivatkoznak, de amelytől elszakadtak… Kéthlynek már a belépése olyan volt ebbe az emigrációba, mely véle szemben kihívja a jogos kritikát. Nyilatkozott fűnek-fának és olyan nyilatkozatokat tett, melyért Őt egy következő szocialista kongresszuson feltétlenül elmarasztalják… Nem kétséges, minden bűn maga után vonja büntetését, és Kéthly Annát ezen az útján éri el Peyer Károly végzete… A keleti emigrációból Révai József és a nyugati emigrációból Szélig Imre és Kéthly Anna álláspontja több vonalon találkozik. Ami differencia mutatkozik köztük: Révai nem akarja kiküszöbölni a sztálinizmus maradványait, Szélig és Kéthly nem akarják kiküszöbölni a peyerizmus maradványait.”32

Szintén Andreánszkyék környezetéből származik a következő vélemény: „Kéthly, a magyar szabadság siratóasszonya idekint nyakába vette a nyugatra futott rákosistákat, mint Október hőseit, egyáltalán nem csodálkozom, hogy szoknyájába kapaszkodnak azok, akik néki korábban »kivasalták« a szoknyáját. Azonban ez az idyll nem lesz tartós és érdektelen. De ő bizonyos körökben elkötelezett és néki azt kell csinálni, amit néki előírnak. Szélignek pedig engedelmeskednie kell.”33

Nem véletlen, hogy ezek az ellentétek éppen az emigráció bezárt világában „hatalmasodtak el”, még az olyan elvtársak s korábbi harcostársak esetében is, mint amilyen 1956 előtt Magyarországon Andreánszky István34 volt.

Az 1956. év, Rákosi otthoni bukása az emigráció különböző áramlataiban is vízválasztónak bizonyult. Amíg a „baloldali emigrációt” tömörítő Presser35–Erőss36–Borsos37–Andreánszky-vonal az otthoni Petőfi Kör körül kialakult Nagy Imre-ellenzék küzdelmével és céljaival azonosult38, addig a Peyer-csoport, valamint Szélig és hívei Rákosi bukását csak előjátéknak tekintették, a rendszer összeomlását, az 1945-ös koalíciós kormányzáshoz való visszatérést sürgették, s a szociáldemokrácia jelentőségének megfelelő szerepet követeltek.

A Presser–Andreánszky-vonal megfogalmazása szerint: „Az ún. szocdem. emigráción nagy érvágás Erőss Ferenc hazatérése, és Kéthly–Szélig lehúzhatják hidegháborús butikjuk redőnyét, bezárhatják boltjukat. Kéthly jobban tenné, ha harisnyát kötne, vagy idős dámákhoz illően asztalterítőt horgolna, Szélig pedig leánya zongorája mellé még vehetne egy szakszofont magának, és megalakíthat egy emigrációs családi dzsesz-bendet és emigrációja hátralevő életét elfuvolázhatja.”39

„Olyan vélemények hangzanak ma már mindenfelől, hogy Kéthly Anna egyszerűen árulója volt szocialista küzdőtársainak, úgy az emigrációban, mint odahaza – írta Erőss Ferenc a Szocialista Szemlében. – Erre ma őt senki nem kényszeríti, hogy így legyen, és a jövőben kényszerítő körülményre nem hivatkozhat, ha netán emigrációban vitt cselekedeteiért felmentést kér. Jelenlegi működésével azonban felmentést ad azoknak, akik odahaza a rákosizmus idején presszió alatt szolgálták Rákosi rendszerét… mindezek után Kéthly jogtalanul hivatkozik a magyar szociáldemokraták mandátumára…”40

Kéthly Anna igen aktív emigrációs tevékenysége megosztotta az emigrációs közvéleményt:

„A Nagyasszony, ez a siratóasszony mindenkit sírásra invitál, állandóan hol emiatt, hol amiatt siránkozik és nevetségessé teszi magát. És mennyit szerepel a pódiumokon. Kossuth Lajos több évtizedes emigrációjában nem beszélt annyit, mint Kéthly 14 év alatt, mert Ő maga Kossuth Lajosnét játszik… Miért nem jött ki 22 évvel ezelőtt? Szökését – tudjuk – előkészítették, de idekinti »barátai«, akikkel most barátkozik, s akik akkor nem kívánták, hogy felbukkanjon emigrációban, mert tartottak attól, hogy Bán41 fölébe helyezetten Kéthly mint autentikus szélsőjobboldali szociáldemokrata a hidegháború akkori magas hevületében kiveszi a zsíros-paraszti és burzsoá emigráns főkolomposok szájából a kenyeret. Ezért elmerítették az ismert csatornán keresztül a szöktetési akciót, és ez akkor mások életébe került Budapesten.

Kéthly ide kinti szereplésével odahatott, hogy odahaza szétdestruálta a szociáldemokraták táborát. Kádárék a legjobboldalibb szociáldemokratákat rakták kirakatba, mint Kisházit42 és Vas Miklóst43, s ezt azért tették, hogy így kifogják a szelet Kéthly nyugati propagandájából, és számos volt szociáldemokrata parlamenti képviselő, akiket korábban nem vettek fel a fuzionált pártba, 1956 után beléptek a kommunisták Kádár vezette pártjába.”44

Kéthly-kép a Kádár-rendszerben
Kéthlyt nemcsak a kortárs emigráns szociáldemokraták egyes képviselői illették kritikával, de kompromittálására otthonról szervezett belügyi akciókat is elindítottak.

„Kéthly nagyon fáradt és kimerült ember benyomását keltette, aki időközönként idegességét annyira nem tudta türtőztetni, hogy sírvafakadt, s elismerte, hogy rettenetes honvágy gyötri. Ennek kapcsán kijelentette, hogy azért senki sem gondoljon a hazamenetelre, mert elképzelhető, hogy hogyan bánnának vele, ha még idekint is állandóan figyelik az embereket. Célzott a röplapakcióra, mely személye ellen irányult, s nem tudja elvenni a kedvét a munkától, csak bántja.”45

A BM II/3-b. alosztály készítette el azt az 1961. július 6-án kelt javaslatot46, hogy az osztály birtokában lévő dokumentumok alapján Kéthly kompromittálására levélakciót hajtsanak végre. Az „ügy” hátterében egyfelől egy levélkópia állt, melyet 1946. január 7-én Kéthly írt Reisinger Ferenc47 szociáldemokrata országgyűlési képviselőnek, s ebben védelmébe veszi a Somogy megyei csendőröket, akiket internálótáborban helyeztek el, s kifogásolja az ott lévő rossz körülményeket. Másfelől éppen ekkoriban jelent meg a londoni emigráns Népszavában (1961. május 1.) Kéthlynek egy cikke, melyet „Magyarok Eichmannról. Kéthly Anna megemlékezése” címmel írt, s melyben elítéli a német fasiszták második világháborúban elkövetett cselekményeit. Mivel az akció szervezői úgy ítélték meg, hogy az egyazon szerzőtől származó levél és cikk éles ellentétben áll egymással, elhatározták, hogy levelet küldenek a Nyugaton élő szociáldemokratáknak, az emigrációs szervezetek vezetőinek ezzel kapcsolatban… Tamás József Svájcba disszidált szociáldemokrata nevében írták alá, s a berni rezidentúrán keresztül terjesztették. Móró István rendőr alezredes, osztályvezető az illegális terjesztéssel kapcsolatban azt a javaslatot tette, hogy „nyomdatechnikailag könnyen megoldható, hogy a Londonban megjelenő Népszavában nyomtassuk bele, úgyhogy a rendelkezésünkre álló augusztusi példány első lapját változatlanul benyomtatjuk és a belső részébe, megfelelő tördeléssel a leleplező anyagot vihetnénk át. A másik megoldási lehetőség, hogy egy Nyugaton kiadott brossúra fedőlapjába kössük és brossúra formában illegálisan terjesszük.” (3-400 példányban)

Kéthly Anna az otthoni szociáldemokraták egy csoportjával is kapcsolatot tartott (Révész András48, Kelemen Gyula49, Zentai Vilmos50, Fischer József51). Főleg olyan kint tartózkodó személyekkel beszélgetett és kért tájékoztatást, akiket korábbról ismert. „Ezek közül a jelentősebb személyek hálózati tagok. Így a lényeges üzeneteit – nincs határozott utasító és irányító jellegük – ismerjük, és az országból kivitt hírek tudomásunkkal, illetve az elhárítás tudomásával történik” – írta a belügyesek részére egy „Ferencz” fedőnevű ügynök52, aki a továbbiakban így jellemezte Kéthly Annát -

Kéthlyt „nagyon befolyásolható és eléggé kiskaliberű embernek ismerem, annak van igaza előtte, aki utoljára beszél vele, nagyon határozott és kapkodó, nem kimondottan pénzéhes típus, de szereti a polgári, kényelmes életet, politikai ideáljai is az angol munkáspárti vezetők. Kéthlyt elég jól ismerem, s vele a kapcsolatot, ha ennek a technikai előfeltételei meglesznek, akár írásban, akár szóban felvehetem.”

A magyar pártvezetés egy időben hangsúlyt fektetett arra, hogy a már idős és sokat betegeskedő politikust hazatérésre bírja. 1962. november 17-én Kéthlyt brüsszeli lakásán felkereste Ravasz Károly53 – már korábban hazatért kisgazda politikus –, s beszámolt neki magyarországi tapasztalatairól. „Megállapítottam, hogy Kéthly Anna kétségtelen jó szándéka és jóakarata ellenére az itthoni helyzetet hamis megvilágításban látja, és beszámolómat meglehetős szkepticizmussal fogadta, bár úgy hiszem, hogy a tények felsorolása nem volt rá teljesen hatás nélkül… Elutasító magatartásában meginogva Kéthly Anna végül arra kért, hogy hat hónap után mondjam el vagy írjam meg neki, hogy fenntartom-e azt a kedvező véleményemet, melyet a hazai helyzetről előtte ismertettem. Én ezt meg is ígértem neki.”54

Kéthly leveleiből végig kiérződik a honvágy, a politikai feltételek hiánya miatt55 mégsem térhetett haza.

Három évvel halála előtt, 1973-ban az ő vezetésével az emigrációs SZDP elfogadta a párt új programját, a „Szocialista Alternatívát”, mely ugyancsak nagy belső vitát váltott ki.

„A magyar szociáldemokrata párt és szakszervezeti mozgalom emigrációs képviseletét magántulajdonuknak tekintő Kéthly–Bölcsföldi56–Bede57-féle asztaltársaság unalomból megszerkesztette a »programot«, amely soha nem fog megvalósulni. Csak egy pillantás a tartalomra, azonnal feltűnő, hogy felkínálkoznak a legális kommunista pártnak együttműködésre. Otthon Marosántól58 végkielégítést, útiköltséget, útlevelet és (Böhm Vilmostól)59 svéd vízumot fogadtak el, illetve kértek, itt kint pedig rendszerint munka nélkül megéltek évtizedekig az antikommunizmusból. Ez azonban egyre nehezebbé válik, így azután egy körlevelet is kibocsájtottak és ebben adományokat kérnek az évente kétszer megjelenő »lap« számára. Miután nincs komoly kilátás arra, hogy jelentős adomány érkezik a különböző országokból nehezen dolgozó proliktól, így előre is jelzik, hogy lapjuk meg fog szűnni.”60

1976. szeptember 7-én – Böhm Vilmos találó jellemzése szerint – a magyar politika Jeanne d Arc-ja meghalt, s bár nem máglyahalál lett a sorsa, nem is verték agyon a börtönben, más végzet sújtotta. Két évtizednyi számkivetés után idegenben kellett meghalnia.

„Kéthly Anna halála – a személyes veszteségen túl – az egész pártra lesújtóan hatott. 20 év emigráció után 1976-ban eltávozott az a személy, akit mindig tisztelni lehetett, aki sohasem alacsonyodott le az emigrációs marakodások szintjére, akinek mindenki számára volt egy jó szava, akinek az idealizmusa sosem kopott meg, hite, meggyőződése végig töretlen maradt.

Az emigrációban nincs tömegmozgalom, csak csoportok, egyének vannak, akik gyakran magányosan futnak az események, illúzióik után, és közben hazasóvárognak, küszködve az emigráns mindennapok megélhetési gondjaival. Kéthly mindenkinek igyekezett segíteni, tanácsot adni” – írta róla már a rendszerváltás után egy korábbi emigráns kortárs, a peyerista Gábor Róbert.61 62

Szinte rímel erre a leírásra Kéthly egyik gondolata: „Valóban, sokszor az az érzésem, hogy emigrációs viszonylatban megismétlődik a régi mese az emberről, a fiáról és a szamárról. Akárki ült a szamáron, akár mind a ketten felültek rá, akár apa és fiú vitték a szamarat: mindenképpen kihívták maguk ellen az emberek haragját. Az ember tehát cselekedjen úgy, ahogy meggyőződése diktálja, és ne vegye tudomásul, hogy mások mit gondolnak.”

Talán egyedüli „hiányosságként” számára az róható fel, hogy mivel a „nagyasszonyok” általában légüres térben mozognak, szolgálóik és titkárnőik vannak, nem tanítványaik, Kéthly Annának sem sikerült kinevelnie sok évtizedes politikusi pályája alatt politikusnők újabb generációját. Kéthly körül már azért sem alakulhatott ki egy „iskola”, mivel az 1945 utáni időszak eseményei során pártját hosszú időre szétverték, „beolvasztották” és személy szerint őt is ellehetetlenítették, börtönbe zárták, majd emigrációban rekedt egy olyan történelmi időszakban, amikor csupán néhány ember maradt körülötte, s főként levelezésen keresztül tartott/tarthatott kapcsolatot sorstársaival, elvbarátaival.

Lábjegyzet:

1 Vásárhelyi Miklós búcsúbeszéde Kéthly Anna újratemetésén (Beszélő, 1990. november 10.)

2 Lásd első parlamenti felszólalását, 1922. július 25. (Országgyűlési Napló, 1922. II. kötet 398. o.)

3 Faragó László (1896–1967) jogi végzettségű, korszerű közgazdasági műveltségű írástudó, Kéthly Anna közvetlen munkatársa, 1945–1948 között a Pénzintézeti Központ vezérigazgatója, a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője.

4 Slachta Margit (1884–1974) 1918-tól az általa szervezett Keresztény Női Tábor élén áll, 1920 és 1922 között, majd 1945 és 1948 között parlamenti képviselő, 1949-ben az Egyesült Államokba emigrált.

5 Polika és emancipáció. in.: A nők és a férfiak története Magyaroszágon a hosszú 20. században. Kiegészítő tananyag a középiskolák számára. Bp., 2008. 98. o.

6 Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886–1944) publicista és politikus, a németellenes magyar függetlenségi harc vértanúja.

7 Peyer Károly (1881–1956) tagja volt minden olyan testületnek, amely valamely területen az MSZDP munkáját irányította, 1922–1944 között, majd 1945 és 1947 között a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője, 1947-ben csatlakozott a Magyar Radikális Párthoz, ezt követően az Egyesült Államokba emigrált.

8 Tildy Zoltán (1889–1961) 1936 és 1944 között, majd 1945–1946 között az FKGP parlamenti képviselője, a párt elnöke, miniszterelnök, köztársasági elnök, 1956-ban a Nagy Imre-kormány államminisztere.

9 A Nőmunkás c. lap 1905. március 1. és 1949 között – 1940 és 1946 között szünetelt, de egyébként megszakítás nélkül – jelent meg! „A dolgozó nők érdekeit képviselő szociáldemokrata/szocialista lap”
A lapban megjelent cikkek Kéthly Anna tollából:
– Kéthly Anna: A vidék és a sajtó (1924. december 24. 1. o.)
– Kéthly Anna elvtársnő fölszólalása a választójogi vitában (1925. június 15. 2-3. o.)
– Családvédelmet! Kivonat Kéthly Anna elvtárs parlamenti felszólalásából (1937. július, 7–8. o.)
– Kéthly Anna nagy beszéde a képviselőházban (1946. március 1. 1. o.)
– Kéthly Anna: A jó pénz és az asszonyok (1946. augusztus 1. 1. o.)
– Kéthly Anna: Nők a politikában (1946. szeptember 3. o.)
– Kéthly Anna: Új eredmények felé (1947. január 1-2. o.)
– Kéthly Anna: A meggyőződés joga (1947. április 1. o.)
– Kéthly Anna: Szocialista asszonyok tanácskozása (1947. június 7. o.)
– Kéthly Anna: Újrakezdjük… (1947. október 1–2.o.)
– Kéthly Anna: Újévi köszöntő (1948. január 1. 1. o.)

10 Kéthly Anna: Harc a sárkánnyal. (Nőmunkás, 1931. július 1. 1.o.), valamint Kéthly fölszólalása a választójogi vitában (Nőmunkás, 1925. 2–3. o.)

11 Lásd még Kéthly parlamenti felszólalása a családvédelem témakörében (Nőmunkás, 1937. július, 7–8. o.)

12 Kéthly Anna: Kié a jövő? (Népszava Naptár, 1940. év, 37–39. o.)

13 Mónus Illés (1886–1944) szociáldemokrata politikus, a Népszava szerkesztője, a Szocializmus folyóirat főszerkesztője.

14 Weltner Jakab (1873–1936) szinte állandó cikkírója a Népszavának, szociálpolitikai tanulmányai jelentősek, 1931-ben és 1935-ben a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője.

15 Kertész Miklós (1893–1972) ismert szakszervezeti vezető, 1931–1939, valamint 1945 és 1948 között a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője.

16 Ries István (1885–1950) jogász, szociáldemokrata politikus, 1945-től parlamenti képviselő, igazságügyi miniszter.

17 Halász Alfréd (1889–1955) a nyomdászszakszervezet főtitkára, 1945–1948 között a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője.

18 Szakasits Árpád (1888–1965) szociáldemokrata újságíró és politikus, az SZDP főtitkára, nemzetgyűlési képviselő és a koalíciós kormányok államminisztere, az MDP elnöke, majd 1948–1950 között az ország államfője.

19 Buchinger Manó (1875–1953) a Népszava állandó cikkírója, a Szocializmus főmunkatársa, 1931 és 1939 között, majd 1945 és 1953 között országgyűlési képviselő.

20 Kabók Lajos (1884–1945) a vasasszakszervezet vezetője, 1922–1935, illetve 1939–1944 között a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője.

21 Propper Sándor (1877–1956) társadalombiztosítási és szociálpolitikai szakember, 1945 után az Országos Központi Hitelszövetkezet elnöke.

22 Lásd Pintér István: A Szociáldemokrata Párt története (1933–1944) Bp., 1980.

23 Hóman Bálint (1885–1953) történetíró, egyetemi tanár, az akadémia tagja, vallás-és közoktatásügyi miniszter.

24 Hámán Kató (1884–1936) a Magyarországi Szocialista Munkáspárt egyik alapítója, a Magyarországi Vörös Segély titkára.

25 Györki Imre (1886–1958) 1922-től 17 éven át a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője, jogi végzettségű szakértője, 1947-ben Peyer Károlyt követve a Magyar Radikális Párthoz csatlakozott.

26 Várnai Zseni (1890–1981) költő.

27 Idézi: Strassenreiter Erzsébet: Kéthly Anna. Válogatott írásai és beszédei. Bp., 1990. 9. o.

28 Lásd erről Pünkösdi Árpád: Rákosi bukása, száműzetése és halála, 1953–1971. Bp., 2001. 226–227. o.

29 Lásd erről részletesen Kádár Zsuzsanna: A magyarországi szociáldemokrata perek története in.: Múltunk, 1996/2. sz. 3–48. o.

30 Erdődy János (1909– 1996) író, újságíró, a Népszava rovatvezetője, a magyar PEN Club alelnöke.

31 Erdődy János: Kéthly Anna emlékezete. (Európai Utas, 1992/2. sz. 9–15. o.)

32 Andreánszky István levele Presser Istvánhoz, 1957. március 21. (PIL, 938. f. Andreánszky István hagyatéka)

33 Andreánszky István levele Presser Istvánhoz, 1962. október 7. (PIL, 938. f. Andreánszky István hagyatéka)

34 Andreánszky István (1911–1989) az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminiszteri osztályfőnöke, a közbiztonsági osztály vezetője, 1948-ban emigrált, Ausztriában, Svájcban és Brüsszelben újságíró, Erőss Ferenccel a Független Magyar Szocialista Mozgalom megalapítója, a Fáklya c. folyóirat szerkesztője.

35 Presser István (1897–1972) a MSZDP értelmiségi csoportjának titkára 1945 után, 1948-ban Svájcba emigrált, kultúrmérnökként dolgozott, a Fáklya c. folyóirat elemző külpolitikai szemleírója.

36 Erőss Ferenc (1925 –) újságíró, a SZIM főtitkára, Belgiumban, az emigrációban a Fáklya és a Szocialista Szemle szerkesztője, Andreánszky Istvánnal a Független Magyar Szocialista Mozgalom megalapítója, majd létrehozza a Magyar Szocialisták Permanens Európai Konferenciáját. 1959-ben hazatért.

37 Borsos Sándor (1920–1984) politikus, szerkesztő, 1948-ban emigrált, Franciaországban a Látóhatár egyik alapítója, felelős kiadója, a Francia Rádió magyar adásának munkatársa.

38 Lásd erről Jemnitz János: A magyarországi szociáldemokrata emigráció balszárnya 1956-ban, október 23. Előtt. In.: Múltunk, 1993/1. sz. 134–163. o., valamint Erőss Ferenc: Magyar „munkásvezérek” nyugaton. Budapest, Pannónia, 1961.

39 Andreánszky István levele Presser Istvánhoz, 1960. január 4. (PIL, 938. f. Andreánszky István hagyatéka)

40 Erőss Ferenc: Kéthly Anna útja Budapesttől Hirosimáig. (Szocialista Szemle, 1957. április, III. évf. 11. sz. 6. o.)

41 Bán Antal (1903–1951) 1945 és 1948 között a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője, az iparügyi tárca vezetője, 1948-ban Svájcba emigrált, létrehozta az emigrációs szociáldemokrata szervezetet, a MSZDPE-t.

42 Kisházi Ödön (1900–1975) a Vasmunkás Szövetség főtitkárhelyettese, a Szakszervezeti Tanács elnöke, 1945 és 1948 között a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője. 1957–1963 között a SZOT főtitkárhelyettese, majd munkaügyi miniszter, 1958-tól az MSZMP országgyűlési képviselője.

43 Vas-Witteg Miklós (1895–1975) 1945 és 1948 között a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője, az Építésügyi Minisztérium politikai államtitkára, 1958 után a SZOT alelnöke.

44 Andreánszky István levele Medey Istvánhoz, 1970. március 20. (PIL, 938. f. Andreánszky István hagyatéka)

45 Jelentés Kéthly Anna amerikai útjáról, Bécs, 1959.március 13. /TH, K-1919/2.dosszié, Kéthly Anna megfigyelési anyagai/

46 TH K-1919/5 és 8.dosszié, Kéthly Anna megfigyeli anyagai

47 Reisinger Ferenc (1880–1955) 1922–1939 között a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője, majd 1945 és 1948 között ismét képviselő, belügyi politikai államtitkár.

48 Révész András (1909–1996) szociálpolitikai szakember, 1945 után vezető főjegyző lett a Városházán, 1956-ban az újjászerveződő szociáldemokrata párt főtitkárhelyettese.

49 Kelemen Gyula (1897–1973) 1945 és 1948 között a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője, az Iparügyi Minisztérium politikai államtitkára, 1956-ban az újjáalakuló szociáldemokrata párt főtitkára, a Nagy Imre-kormány államminisztere.

50 Zentai (Zuschlag) Vilmos (1899–1983) 1945 és 1948 között a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára.

51 Fischer József (1901–1995) építész, politikus, 1945-től a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke, országos építésügyi kormánybiztos, 1945 és 1948 között a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője, 1956-ban a Nagy Imre-kormány államminisztere, 1965 és 1978 k özött New Yorkban élt.

52 Jelentése Kéthlyről, 1959. szeptember 26. és október 10. (TH, K-1919/3. dosszié, Kéthly Anna megfigyelési anyagai)

53 Ravasz Károly (1921–) kisgazdapárti politikus, újságíró, a Külügyminisztérium Politikai Osztályának munkatársa, 1950-től Ausztráliában élt, majd 1962-ben visszatért Magyarországra, a Külkereskedelem c. lap szerkesztője.

54 Ravasz Károly Kádár Jánosnak, 1962. december 1. (idézi: Huszár Tibor: Kedves, jó Kádár elvtárs! Válogatás Kádár János levelezéséből, 1945–1989. Bp., 2002. 230–232. o.)

55 Kéthly hazamenetelének legfontosabb feltételeként azt szabta, hogy Nagy Imrét rehabilitálják Magyarországon, mivel amíg ez nem következik be, ő maga is csak megtűrt személy lenne a magyar politikai közéletben...

56 Bölcsföldi Andor (1913–1997) a SZIM vezetője, 1945 után a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Szabad Szakszervezetének szakmai titkára, 1948-tól Svédországba emigrált, 1968-tól az MSZDPE főtitkára, az 1989-ben Magyarországon újjáalakuló szociáldemokrata párt örökös tiszteletbeli elnöke.

57 Bede István (1904–1978) diplomata, újságíró, 1946-ban Magyarország angliai nagykövete, majd Angliába emigrált, 1955-től a SZER munkatársa az NSZK-ban.

58 Marosán György (1908–1992) az Élelmezési Munkások Országos Szövetségének titkára, az MSZDP, majd az SZDP országos titkára, 1947-től főtitkárhelyettese, 1948-tól az MDP főtitkárhelyettese, 1956-ban a Kádár-kormány államminisztere, nagy-budapesti első titkár, 1956 és 1962 között – lemondásáig – az MSZMP PB tagja.

59 Böhm Vilmos (1880–1949) az emigráns Világosság-csoport egyik vezetője, 1946-tól stockholmi magyar követ, 1948 után svéd emigráns.

60 Medey István levele Andreánszky Istvánhoz, 1975.január 6. (PIL, 938. f. Andreánszky István hagyatéka)
Medey István (1909–1996) 1945-től a vasasszakszervezet Győr-Moson és Sopron vármegyei titkára, 1946 és 1948 között a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője, 1948-ban Svájcba, majd az Egyesült Államokba emigrált, a Magyar Szabad Szakszervezetek az Emigrációban elnöke.

61 Gábor Róbert: Az igazi szociáldemokrácia. Küzdelem a fasizmus és a kommunizmus ellen, 1944–1948. (Bp., 1999. 304. o.)

62 Gábor Róbert (1919 ) közíró, az SZDP rendőrségi csoportjának vezetőségi tagja, a Magyar Szabadságmozgalom egyik megalapítója, 1947-ben alapító tagja a Peyer Károly vezetése alatt létrejött Független Magyar Szocialista Munkáspártnak, 1947-ben emigrált, az Egyesült Államokban a SZER szakszervezeti szakértője, a New York-i International Feature Service főszerkesztője, a washingtoni Interco Press vezetője.