2012. február 10.

1996/4-5. Államtörténet

A szocialista állam | részletek
Szerző: Bihari Mihály A marxizmus–leninizmus elmélete az államról és a kommunista pártról, keletkezésük idején kétségtelenül nagy hatású tételek voltak. A kommunista pártok azonban hatalomra kerülésük után szinte minden elméleti tételt és állítást félretettek. Annak a hatalmi rendszernek, melyet a diktatórikus szocialista társadalmak...
A római köztársaság államszervezete | részletek
Szerző: Földi András A római köztársaság intézményei a modern alkotmányokban már nem találhatóak meg, mégsem vesztették el aktualitásukat. A köztársasági korban a római polgár nem alattvaló, hanem a res publica tagja, akinek az állammal szembeni kötelezettségei éppúgy maguktól értetődőek, mint az, hogy az államnak is tiszteletben kell tartania...
Az abszolút monarchiáról mai szemmel. Az állam én vagyok! | részletek
Szerző: Hahner Péter Miért olyan biztosak a történészek abban, hogy XIV. Lajos sohasem mondta ki a címben idézett szavakat? Halálos ágyán ugyanis pontosan az ellenkezőjét állította: „Én elmegyek, de az állam örökre itt marad!” Tehát nem azonosította önmagát az állammal, hanem inkább az állam első hivatalnokának tekintette magát....
A Leviatántól a polgári kormányzatig. Hobbes és Locke államelmélete | részletek
Szerző: Ludassy Mária Az antik-középkori természetjog-elméletektől a modern szerződéselméletekre történő átmenet eszmetörténeti fordulatát két ponton ragadhatjuk meg: az első a módszertani individualizmus, a polgári társadalmat és a politikai államot az egyes ember természetéből levezető megközelítésmód, a másik a transzcendens normák tagadása...
A polgári államszervezet kiépülése Magyarországon | részletek
Szerző: Máthé Gábor ”E munka sem több, sem kevesebb, mint újra szervezni az államot. Mindenki tudja, hogy midőn a 48-iki törvényhozás e félig hűbéri államot az újabb kor elveire fekteté […], akkor a régi Magyarország helyett egy, a kor szellemében átalakult új Magyarországnak vetette meg a alapját […] Az is tudott, hogy az új...

1 | 2 | tovább


Kincstár - A Rubicon archívuma
Onlineplusz - A Rubicon melléklete


Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (21) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Prostitúció (18) | Habsburg (21) | Európa (29) | Közjogi (31) | Középkor (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Trianon (13) | Osztrák–Magyar Monarchia (9) | Gender (14) | Béke (24) | Németország (10) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.