2017. október 18.

Királyi hétköznapok - V. Ferdinánd udvarában

Szerző: Vég Gábor

Egy különös, beteg és habókos figura, akinek uralkodnia kellett, pedig ha szerencsésebben alakul sorsa, kiváló botanikus vagy műkincskereskedő lehetett volna. A történelem furcsa fintora, hogy a 48-as törvényeket éppen ő szentesítette, holott teljesen alkalmatlan volt az uralkodásra.

Ferdinánd igen alapos neveltetésben részesült. Öt nyelven beszélt, és kivételes zenei tehetséggel bírt. Már gyermekkorában kiütközött azonban betegsége, amely az uralkodásra és a trónra alkalmatlanná tette. Mai ismereteink szerint epilepsziában szenvedett. A szaktudományok akkori állásának megfelelően a bécsi udvari orvosok körében az a nézet járta, hogy az epileptikus gyermekeket ütni-verni kell, ezért Ferdinánd nevelésében fizikai kényszert alkalmaztak. Ma már közismert, hogy az epilepsziás gyermekeket rohammentes időszakban fizikai bántalmazással nevelni meglehetősen otromba, bárdolatlan dolog, hiszen ez újabb görcsöket vált ki.

Stressz és naivitás
A stressz meghatározó volt egész életében. 1832-ben például merényletet kíséreltek meg ellene. Ferdinánd ekkor már koronázott magyar király volt, bár ténylegesen csak három évvel később lépett trónra. Egy nyugalmazott gárdakapitány támadta meg őt az egyik bécsi parkban. A merénylő vélhetőleg az uralkodóház elleni gyűlöletét és dühét töltötte ki a gyanútlanul sétálgató trónörökösön. Ez az atrocitás alaposan visszavetette betegségében.

A Habsburg-ház az 1830-as években komoly trónutódlási gondokkal küszködött. Az ekkor már nagyon idős Ferenc császár jól tudta, hogy legidősebb fia nem igazán alkalmas az uralkodói teendők ellátására. Ferdinándnak ugyan több testvére is volt, a bécsi udvarban azonban görcsösen ragaszkodtak az elsőszülöttségi joghoz, és nem akarták beismerni ország-világ előtt, hogy a trónörökös egyszerűen alkalmatlan az uralkodásra. Apja halála után 1835-ben mégis ő került a magyar királyi és az osztrák császári trónra.

Ferdinánd 42 éves volt ekkor. A politikai ügyek iránt teljes érzéketlenséget tanúsított, másrészt hihetetlenül naiv lehetett. Uralkodása idején az etikett szerint megtartott audienciákon mindig mellette kellett ülnie a feleségének, az itáliai származású Mária Anna Karolina Pia császárnénak, hogy figyelje, férje véletlenül se tegyen teljesíthetetlen és megalapozatlan ígéreteket az elébe járuló kérvényezőknek.

Különös házasság
A talján hercegnő élete nem lehetett túlságosan boldog a bécsi udvarban. Ferdinánd nem volt kifejezetten túlbuzgó házastárs. Problémát is okozott, hogy nem született gyermek a frigyből. Kétségtelen, hogy Mária Karolina joggal tarthatta magát a nagypolitika áldozatának. Sértettségét csak fokozta, hogy a bécsi udvar első asszonya címére leplezetlenül bejelentette igényét a híres-hírhedt Zsófia főhercegnő, Ferdinánd öccsének, Ferenc Károlynak a felesége, Ferenc József császár anyja. Ferdinánd felesége állandóan háttérbe szorítva érezte magát a markáns egyéniségű főhercegnő mellett. Zsófia csak akkor nyugodott meg igazán, amikor 1848 decemberét követően Ferdinánddal együtt felesége is Prágába, a Hradzsinba költözött, lényegében belső száműzetésbe.

Gombóc és knédli
Bécsben legendás történetek keringtek Ferdinánd elképesztő étkezési szokásairól. Kedvenc ételei kedvéért remekül tudta zsarolni a bécsi udvar vezető tisztségviselőit. Közszájon forgott akkoriban, hogy ha nem teljesült valamilyen kívánsága, elkezdte csapkodni az asztalt és közölte: addig semmiféle kérvényt nem hajlandó aláírni, amíg óhaját nem teljesítik.

Egy másik adoma a gombócevéshez kapcsolódik. Ferdinánd a negyvenes években gyakran megszökött a Burgból, s útja ilyenkor az egyik Bécs melletti faluba vezetett, ahol a vendéglős a gombóc legkülönbözőbb változataival várta uralkodóját. A császári felség kedvence a szalonnásgombóc volt, de nem vetette meg a túrósgombócot és a knédlit sem. Leginkább az egyszerű paraszti vagy kispolgári ételeket kedvelte, és unottan vagy undorral vegyes közönnyel ette végig azokat a protokolláris étkezéseket, ahol a főúri asztalnak megfelelő étkeket szolgáltak fel.

A 19. századi történetírók idillikus, sőt idealizált képet festenek a császár és a bécsiek kapcsolatáról. Kétségtelen, hogy Ferdinánd a leghamisítatlanabb bécsi dialektusban beszélte a németet. Rendkívül közvetlen ember volt, nem magasról nézett le a főváros polgáraira. teljesen apolitikus lévén remekül meg tudta értetni magát a bécsiekkel. Városi sétái idején általában egy hatalmas piros esernyővel járt-kelt a legforróbb napsütésben is, és Metternich minden rimánkodása ellenére sem volt hajlandó lemondani erről a szokásáról. Képzeljünk el egy uralkodót, aki egy jókora piros esernyővel sétálgat Bécs utcáin… Ha pedig eltiltják használatától, jöhet a szokásos recept: nem írok alá semmit, míg vissza nem kapom!

Még jellemzőbb rá az az 1848. márciusi eset, amely minden fantasztikuma ellenére még századunkban is megismétlődhetett, persze egészen más szereplőkkel. Bécsben már kitört a forradalom, Kossuth küldöttség élén felkeresi a császárvárost. Az utcai felvonulások forgatagában köztársasági jelszavak hangzanak el, Ferdinánd pedig egy erkélyről lelkesen integet az ő kedves bécsi polgárainak. Azt is mondhatnánk, a gesztus értelme: Hurrá, vesztettünk!

Világos, hogy Ferdinánd a politikában tájékozatlan, nem is érzékeli a helyzet igazi tétjét: hogy a Habsburg-trón forog kockán, s a birodalom szétesik, ha a republikánus eszmék győzedelmeskednek. Ő örül, hiszen szeretett bécsi népe ünnepel.

Történelmi aláírás
A különc uralkodónak csak felszínes kapcsolatai voltak a magyarokkal. Bár magyarul nem tudott, 1847-ben az utolsó rendi országgyűlés megnyitásakor mégis magyar nyelven köszöntötte a rendeket. A rendek persze zokogtak a meghatottságtól, a romantikus történetírók pedig meglehetősen negédesen írták le a jelenetet. S ha nem is saját érdeméből, de a magyar történelem egyik legfontosabb eseménye mégis az ő nevéhez fűződik. 1848. április 11-én Ferdinánd írta alá a nevezetes áprilisi törvényeket. Javára kell írni azt is, hogy 1848 nyarán, amikor az udvar egyre erőteljesebben lépett fel a bécsi polgári átalakulás ellen, a maga módján megpróbálta hátráltatni, lassítani a feudális restauráció érdekeit szolgáló lépéseket. Többek között ez is szerepet játszhatott az eltávolítására irányuló tervek megszületésében.

Ferdinánd nevét adta az 1848-as alkotmányos átalakuláshoz, s ez kínossá tette személyét az ellenforradalmi támadáskor. 1848. december 2-án, amikor végül is lemondatják Ferdinándot a trónról, már javában tart a fegyveres küzdelem Magyarország és Ausztria között.

Belső száműzetésben
Eltávolítását követően az exuralkodónak még 27 év adatott meg. Haláláig Prágában élt. Anyagi természetű gondjai természetesen nem voltak. Úgy tűnik, házassága is jobbra fordult. A bécsi udvar elégedetten konstatálhatta, hogy a lemondatott császár teljesen kivonta magát a közéletből, és kedvteléseinek élt. Trombitálgatott, botanikai kertet tartott fenn, igazgatta a reichstadti hercegtől maradt birtokokat. Értékes modellgyűjteménye volt, érdekelte a közlekedés. Ő is készített maketteket, és szívesen eljátszogatott vasúti modelljeivel is.

A maga módján a prágai közéletben azért részt vett, többször is taps fogadta, ha egyszer-egyszer megjelent színházi előadáson vagy koncerten. Nem állítható, hogy különösen népszerű lett volna a prágaiak körében, talán különcségét és közvetlenségét díjazta a cseh főváros polgársága.
*
A Habsburgok egyik legjelentéktelenebb uralkodójaként számon tartott V. Ferdinándról a történelem tankönyvek meglehetősen röviden emlékeznek meg. Tény, hogy uralkodói erényeivel nem írta be magát sem a magyar, sem az osztrák történelem lapjaira. Politikai és történeti értékelését valóban két-három mondatban meg lehet tenni. Ült a trónon, uralkodott, de ténylegesen nem kormányzott, gyakorlatilag semmilyen befolyása nem volt a Habsburg Birodalom életére és politikai folyamataira, mégis érdekes személyiség volt, nem véletlen, hogy már életében rengeteg adoma, sztori és történet keringett róla.

Az akarnok sógorasszony
Az igaz, hogy Ferdinánd beteg, gyengeelméjű és gyermektelen volt, ám öccse, Ferenc Károly – aki a trónöröklési rendben őt követhette volna – sem volt túl gyors észjárású. A jelentéktelen főherceg feleségéről, Zsófiáról viszont az a hír járta, hogy a gyenge figurákkal teli udvarban ő az „egyetlen férfi”. A becsvágyó Zsófia valóban politikailag aktív, erős egyéniség volt, akivel még a teljhatalmú kancellárnak, Metternichnek is számolnia kellett. Brigitte Hamann kissé eufémisztikusan úgy fogalmazott: „A beteg Ferdinánd császár uralkodása alatt Zsófiát aggodalommal töltötte el a monarchista eszmény hanyatlása”. Mindenesetre nem tudta megbocsátani Metternichnek, hogy „a monarchiát császár nélkül, a korona képviselőjeként egy félkegyelművel akarta irányítani”, s 1848-ban maga is hozzájárult Metternich megbuktatásához.

Zsófia már 1847-től célul tűzte ki, hogy fiát, Ferenc Józsefet a trónra juttassa. Több akadály is emelkedett a terv megvalósítása előtt. Egyrészt az uralkodó Ferdinánd, másrészt le kellene mondatni a trónról saját férjét, Ferenc József apját, Ferenc Károly főherceget is, aki a források szerint szintén nem az eszével tűnt ki a kortársak közül. Mindenesetre Ferenc Károly nem nagyon lelkesedett az ötletért, hogy őt teljesen kizárják az uralkodási rendből. A korabeli pletykák szerint Zsófia egy meglehetősen átlátszó trükkel állt elő, amely mégis eredményesnek bizonyult férje meggyőzésében. A tréfát Supka Géza írja le a legérzéketlenebben:

„... Most az egyszer azonban, életében először Ferenc Károly megpróbált önállónak lenni, és tiltakozott az ellen, hogy őt trónigényétől elüssék. Erre Zsófia a következő éjjelre meglepetést készített az urának. Amikor az javában aludt, megjelent egy fehérbe öltözött szellem, aki síri hangon azt parancsolta a felriadt és megrettent főhercegnek, hogy kövesse felesége útmutatását. Az udvari tisztviselő, aki ilyen sikerülten játszotta az elhunyt Ferenc császárnak, Ferenc Károly apjának szellemét, Zsófiától nagy jutalmat kapott. Így aztán sikerült a lemondást keresztül vinni.”

Vajon tudta-e Zsófia, hogy az akkor 18 éves fiából alkalmasabb uralkodó lesz? Annyi bizonyos, hogy a 19. században elég sok terhelt főherceggel rendelkező Habsburg-házon belül az ifjú Ferenc József már ekkor kimutatta többiekhez képest kiemelkedő képességeit.