2017. szeptember 22.

Kitört az alkotmányosság. Választási láz 1869-ben

Szerző: Szabó Dániel

Magyarországon a rendi képviseleti rendszert 1848-ban váltotta fel a polgári parlamentarizmus. Tartós működésére azonban csak az 1867-es kiegyezés után kerülhetett sor. 1848-ban liberális elvek alapján úgy határozták meg a választójogosultak körét, hogy a szavazás segítségével mindenütt a helyi elitnek legyen beleszólása a politika alakításába. Ez az alapelv nem változott meg a kiegyezést követő évtizedekben sem.

A dualizmus korában nemhogy párttörvényről nem esett szó, de a párt szó sem fordult elő egyetlen magyar törvényben sem. A liberális elvek szerint a választópolgár egy személyt küldött a képviselőházba, aki aztán a politikaalakítás megkönnyítésére azonos álláspontot valló képviselőtársaival pártokat, frakciókat alakított. A valóságban a választásokon induló politikusok valamelyik országgyűlési párt programjához csatlakoztak.

A pártnak mint fogalomnak elterjedése nem jelentette a huszadik századi értelemben vett szervezett pártok létrejöttét. A választókerületekben csak egy-egy választásra alakultak, mindenekelőtt a helyi előkelőségekből olyan csoportok, amelyek egy-egy jelölt megválasztását támogatták.

A pártok
Az 1869-es választáson induló Deák-, avagy a jobbpárt büszkén vállalta a kiegyezést, az alkotmányossághoz, a normális állami és társadalmi működéshez való visszatérés felelősségét. A Tisza Kálmán, Ghyczy Kálmán és Jókai Mór nevével fémjelzett balközép számára azonban elfogadhatatlan volt a kiegyezés eredményeként létrejött közös hadsereg, a közös külügyi apparátus és a két törvényhozás érintkezésére létrehozott küldöttségek, az ún. delegációk. A harmadik nagy pártot a "szélbaliak" alkották, akik Ausztriával, azaz az örökös tartományokkal csak az uralkodó személyén keresztül vállalt közösséget, a perszonáluniót fogadták el.

A három nagy magyar pártcsoport természetesen egyaránt 1848-ra esküdött. Az ország lakosságának többségét kitevő nemzetiségek csak kisebb pártcsoportokkal vagy egyes képviselőkkel rendelkeztek. Ez a pártstruktúra, amely olyan helyzetben jött létre, amikor az Osztrák?Magyar Monarchiát sokan csak átmeneti képződménynek hitték, lényegileg akkor is fennmaradt, amikor a birodalom léte már nem volt megkérdőjelezhető.

A szervezkedés
Az 1869-ben Pest, Pilis és Solt vármegyében lezajlott "pártmozgások" csírájukban tükrözik az egész korszak jellegzetességeit. A korszak liberális ideológiájában ? ha ezt a gyakorlat nem is tükrözte ? a pártharcokkal szemben a nemzeti egységre törekvés dominált. Az 1865-ös választás után pl. a "Deák-kör" néven alakult képviselői pártklub magának Deáknak a kérésére általános "képviselői kaszinóvá" változott.

Nyári Pál, a balközép párt egyik legismertebb képviselője 1869. január 11-re "párkülönbség" nélkül összehívta a Pest megyei közgyűlés bizottmányi tagjait a képviselői választással kapcsolatos teendők megbeszélésére. Az értekezlet határozata szerint minden választókerületben "jelölő gyűléseket" tartanak, amelyek a képviselőjelöltek mellett a választásokat intéző bizottság tagjait is megválasztják. Kijelölik a felelősöket is, akiknek ezeket a gyűléseket saját kastélyukban avagy éttermekben meg kell szervezniük.

Mindezekben balpárti "veszélyt gyanítva", válaszul sok jobbpárti önálló helyi szervezkedésbe kezd. A váci választókerület jobbpárti polgárai még a "központi" értekezlet előtt összegyűlnek és jelöltet állítanak. A dolog nem megy probléma nélkül: amint az elnök "a higgadt gondolkozású, tudományos ismeretei, ritka ékesszólása, elvhűsége, s becsületes jelleménél fogva egyaránt köztiszteletnek örvendő Fáy Béla urat" jelöli, "mintha csak az afrikai puszták királyát verték volna fel nyugalmából, oly lárma támadt? Mert a Deák-párti választók lelkes éljenei közé oda bömbölt a terembe betolakodott ellenpártiak ordítása: Éljen Drágfy!"

A jelölőgyűlések megtartása után a választók sokoldalú mgdolgozásával folytatódott a kampány. A megbízottak, rokonok és ismerősök értekeztek, a kortesek fizettek, és önkéntesek járták a falvakat, házakat. Ez az erőfelmérés időszaka. Ekkor dől el, hogy kik indulnak majd ténylegesen a választásokon. Idő van, elegendő, ha tíz választópolgár a választás megkezdése előtt fél órával írásban javasol valakit.

A harc
A kampány feszültségekkel terhes, és a választók verekedésén túl ? verekedtek néha maguk a jelöltek is. A monori kerület két képviselőjelöltje, gróf Keglevich Béla és gróf Teleki Sándor között még párbajra is sor került.

Gyűlések, kocsmázások, verekedések, kortestollak, sőt korteskucsmák fontos feltételei egy választásnak, de a rítus nem mindenkit elégít ki. A választópolgár sokszor tanácstalan, hiába árasztják el az érvek, meg a bor mindenfelől. Vannak, akik pártatlan tekintélytől kérnek tanácsot: a kalocsaiak a kalocsai érsektől. Haynald érsek úr óv a szélsőségektől, nehogy anarchiába jusson az ország. Elmondja, hogy neki egyik helyi jelölt programja sem tetszik ? a balközépi Ivánka és a szélbali Rákóczy csapnak össze a kerületben ?, de ha már a tanácsát kérik, akkor inkább szavazzanak a mérsékeltebbre. Ám a többség nem rá hallgat.

Az említett két ellenzéki politikus (akik közül Rákóczy a röpiratokban a nagy fejedelem unokájává válik) is kemény harcot folytat, s mintha nem a pártokat hivatalosan megosztó ellentétekről vitatkoznának. "Ivánka és pártja az urakkal tart, hogy a szegény tisztviselő népet továbbra is a mostani nagy adóban tartsák;? Ivánkának és a balközépnek köszönhető, hogy a papok jószága el nem vétetett". Ivánka hiába utasítja vissza a vádakat, veszít, a szavazatoknak csak 38 százalékát szerzi meg. A vita nem zárul le, Ivánka nyílt levélben vádolja meg ellenfelét, hogy jelszavainak olyan tartalma volt, amely az ország összeomlásához vezet, vagy ahogy ma mondanánk, szociális demagógiát alkalmazott.

Rákóczyt megvédi pártjának elnöke, Irányi Dániel, s "egy választó is a dunapataji kerületből". Levelében tükröződik a dualizmus korszakának elején még feltűnő ellentét a tokrák és mokrák, azaz az arisztokraták és a demokraták között. "Nekünk ugyan sohasem volt ínyünkre az Ghyczy meg Tisza urak oppositiója. Mert hát ?nagyúri? oppositió ez, semmi más." Az álláspontot közli ugyan a szélbal radikálisabb lapja, de hozzáteszi megcsillagozva a "nagyúri" szót: "nem tudjuk, mit ért t. elvtársunk e szó alatt. Ismerünk mi sok ?urat?, kik szívvel-lélekkel 48-asok, s igazán pártolják a nép ügyét."

Szóval, hogy a pártok, azaz a politikai piacon megjelenő áruk nem teljesen fedik a fogyasztói igényeket, sebaj, a lényeg az, hogy Pest megye mind a tíz választókerületében az ellenzék győzedelmeskedett.