Szerző: S. Lauter Éva

A koronázás a történelem ünnepi pillanata szigorú előírások szerinti ceremóniával és látványos felvonulásokkal, mulatságokkal. Nem volt ez másképp III. Ferdinánd harmadik feleségének magyar királynévá koronázásakor sem. Mária Eleonóra II. Károly mantuai herceg leánya volt, fiatal, életerős, igazi olaszos temperamentummal.

1655. június 6-án magyar főurak csoportja várakozott izgatottan a pozsonyi várban. Megbízatásuk arra szólt, hogy a magyar koronát és a koronázási jelvényeket lekísérjék a várból a Szt. Márton-templom sekrestyéjébe. Mária Eleonóra – III. Ferdinánd hitvese – magyar királynévá koronázására készültek.

Az előkészületek
Délután két órakor érkezett a koronaőrök vezetésével a koronát rejtő láda a templom sekrestyéjébe. Az urak szépszámú katonaságot állítottak őrségbe a székesegyház körül. Az utcákat szőnyegekkel borították, s a házakat is feldíszítették. A koronázási ceremóniára már minden készen állt.

A koronázási menet délután fél hatkor a királyi rezidenciáról indult el. A 17. századi szertartásokat gondosan előkészítették, valamennyi mozzanat előre rögzített forgatókönyv szerint zajlott. Így nemcsak a koronázási menetben részt vevők helyét határozták meg gondosan, hanem a vonulók útvonalát is. Ebben nem a racionális szempontok érvényesültek, vagyis nem a lehető legrövidebb úton érték el céljukat, hanem a reprezentáció kívánalmai szerint szinte az egész városnak megmutatták magukat. A Mihály-kapun át vonultak be, majd a Hosszú utcán jelentős kitérőt tettek, s így érkeztek meg a koronázódóm, a Szent Márton-székesegyház elé.

A menet mint látvány a fokozás elve szerint épült fel. Mai elvárásainkkal ellentétben nem a legfontosabb és legelőkelőbb személy haladt az élen. A résztvevők rangja szerint elkészített görbe egy fokozatosan emelkedő ívet rajzol, és körülbelül a menet utolsó harmadánál jelöli ki a fénypontot, vagyis ott vonult az események főszereplője, aki 1655-ben Mária Eleonóra volt.

A ceremónia
A szentegyháznál Pálffy Miklós, Wesselényi Ádám, Kollonits Ferdinánd és Esterházy Zsigmond ajtónállók ügyeltek, hogy szabályos rendben, minden tolongást elkerülve lépjen be az uralkodó és hitvese a templomba. Ferdinándot és Mária Eleonórát egyenesen a sekrestyébe vezették, ahol a király magára öltötte császári ruháját és császári koronáját. Feleségének magyar udvarhölgyek segítettek az öltözésben. Eleonóra a leírás szerint magyaros köntöst öltött, a fején a házi koronával. Amikor az öltözéssel elkészültek, kezdetét vette a koronázási mise.

A sekrestyéből lassan megindult a menet az oltár körül kijelölt helyekre. Legelöl a tanácsurak vonultak, azután lovagok és a király kíséretéből azok az urak, akiket őfelsége kiválasztott. Őket követte Lipót herceg és Staremberg udvari marsall kíséretében a császár. Majd a pápai nuncius következett, két oldalán a spanyol és a velencei követekkel. Mögöttük Csáky István vitte az országalmát, Forgách Ádám pedig a királyi kardot. Utánuk a horvát bán, Zrínyi Miklós ment, kezében a jogarral. Közvetlenül a királyné előtt a nádor, Wesselényi Ferenc vonult a Szentkoronával.

A királynét két oldalról a veszprémi és a nyitrai püspök vezette. Mögötte a nádorné, Széchy Mária és azok a főúri asszonyok haladtak, akik a sekrestyében az öltöztetést végezték, végül a királyné kísérete, udvartartása zárta a sort. A koronázási jelvényeket sorban elhelyezték a főoltáron, középre egy bársonyvánkosra a korona került. A litánia után a szertartást vezető esztergomi érsek a jobb karján felkente a királynét. S ekkor következett a koronázás.

A nádor az oltárról leemelte a koronát, és a prímás kezébe adta. Az érsek a koronával megérintette a királyné vállást, majd visszaadta a nádornak, aki azt az oltárra helyezte. A váll érintése a koronával azt jelképezte, hogy a királyné nem viseli az uralkodás terheit, csupán segítője a királynak. A prímás eközben az oltárhoz lépett a koronázási ékszerekért. A királyné jobb kezébe a jogart, baljába az országalmát helyezte, és a hatalmi jelvényekkel a trónusra ültette a királynét. Eközben a Szentkoronát a királyné előtt vitték, majd a trón jobb oldalán letették. A trónt a koronázás alatt a legelőkelőbb főúri családokból válogatott hölgyek koszorúja vette körül.

Felhangzottak a Te Deum laudamus hangjai, a templomon kívül pedig ágyúlövések tudatták, hogy a királyné koronázása megtörtént. Eleonóra királyné az oltárhoz járulva aranyajándékot ajánlott fel a szertartást vezető érseknek, majd folytatták a misét. A mise alatt a királyné még egyszer az oltárhoz járult és megáldozott. A szertartás végén a koronázási gyülekezet elhagyta a templomot, és megkezdődött az önfeledt ünneplés.

Az ünneplés
Az utca embere számára röplapokat, egyoldalas képes nyomatokat adtak ki, amelyek érthető, sokszor naiv formában ábrázolták a szertartás eseményeit. A királykoronázásokra az uralkodó arcképes érmét veretett. A piaci mézeskalácsformák képei már a legkisebbek számára is jelezték a történteket. A királyné koronázásának híre nagyszámú idegent vonzott a városba. Ez alkalommal sok olaszt is, Mária Eleonóra honfitársait. A fogadók, szálláshelyek mindenütt megteltek, hordószámra fogyott a bor és az élelem – jelentős bevételhez juttatva ezzel a pozsonyiakat.

A templomban a koronaőrök visszatették a koronázási ékszereket a ládába, majd kellő kísérettel a király szállására vitték, ahol kezdetét vette a koronázási lakoma. A koronaőrök megérkezése után a ládát ismét felnyitották, és a koronát a király asztalának közepére állították. A lakoma előtt a szertartásos kézmosás következett. A korabeli etikett szerint roppant jelentősége volt annak, hogy a kézmosásnál és az asztalnál ki szolgál az uralkodónak. A császár kézmosását Lipót herceg végezte. A királyné kezét a nádor mosta, majd az érsek, Lippay György nyújtott neki kéztörlőt.

A királyi pár asztalánál a pápai nuncius, a spanyol és más követ urakon kívül csak az érsek és a nádor kapott helyet. A többi vendég további nyolc asztalnál helyezkedett el, közel háromszázan voltak. A lakomák után gyakran rendeztek táncmulatságot vagy lovagi tornát és más látványos parádét az egész város örömére. Most sem történhetett másként.