2017. november 24.

Kr. e. 390. július 18. | Az alliai vereség

Szerző: Tarján M. Tamás

Kr. e. 390. július 18-án vívták Quintus Sulpicius consul és Brennus gall vezér csapatai az alliai csatát, melyben a fiatal Római Köztársaság seregei súlyos vereséget szenvedtek. A gallok az ütközet után elözönlötték, és kirabolták az Örök Várost, melynek lakosai Livius szerint ezer font aranyon váltották meg a maguk életét és szabadságát.

Miután Kr. e. 510-ben a rómaiak elűzték Tarquinius Superbust, az utolsó királyt, és Lucius Iunius Brutus vezetésével kikiáltották a köztársaságot, a városállam hosszú ideig a félsziget nagy részét uralma alatt tartó etruszkok fennhatósága alatt élt. A Kr. e. 5. század végén kezdődött meg az a folyamat, mely során Róma sorozatban uralma alá vonta a Latiumban és környékén található városokat, egyik első jelentős hódítása Veii elfoglalása volt, Kr. e. 396-ban. Az itáliai politikában a köztársaság ekkor még csekély súllyal bírt, amit a Kr. e. 390-es – vagy Titus Livius történetíró szerint Kr. e. 387-es – gall támadás is megmutatott.

Ezekben az években a kelták egy csoportja, a római krónikákban Senones néven ismert törzs, betört a Pó-síkság területére, majd hamarosan dél felé vonult, hogy Itáliában telepedhessen le. Livius szerint a gallok hadiállapotba kerültek a Toscanában fekvő Clusium városával, mely küzdelembe aztán a diplomáciai küldetésben ott járó Fabius-fivérek is bekapcsolódtak, egyikük, Quintus még egy ellenséges vezért is meggyilkolt. A követségnek már ebben a távoli korban is voltak szabályai, melyeket a hadba lépéssel a küldöttek súlyosan megsértettek, ezért Brennus tárgyalásokat kezdett Rómával, hogy kikérje a vétkeseket. A szenátus engedett volna a galloknak, a nép azonban megvédte a Fabiusokat, így a szenon törzs harcosai bosszút esküdtek, és megindultak a város irányában.

A köztársaság a hírre megpróbálta a lehető legnagyobb katonai erőt mozgósítani, Terentius Varro szerint Quintus Sulpicius consul az ütközet napján hat légióval sorakozott fel az Allia folyónál. Egy hadtest ebben az időben 4200 katonából állt, azonban valószínűsíthető, hogy a város légiói nem teljes létszámban álltak ki a gallok ellen. A küzdelem során a rómaiak görög eredetű, úgynevezett falanxlándzsával fegyverkeztek fel, és gyalogságuk révén akarták megtörni a támadókat, akik – fejlettebb fémműves technikájuknak köszönhetően – súlyos kardokkal és vértekkel voltak felfegyverkezve, és lóháton harcoltak. A csata ennek megfelelően alakult, vagyis a légiók védekezésre rendezkedtek be, és elsősorban arra törekedtek, hogy ne kerítsék be őket. Livius leírja, hogy a Sulpicius által felállított csatasor végül túl vékonynak bizonyult, és a gallok – miután ismerték a rómaiak taktikáját, és tudták, hogy a képzetlenebb erők a széleken harcolnak – könnyűszerrel áttörték a védelmi vonalat.

Az Allia folyó mellett vívott csata hamarosan a rómaiak futásával végződött, akik állítólag olyan sebesen menekültek vissza városukba, hogy még a kapukat sem zárták be, hanem rögtön a Capitolium hegyén sáncolták el magukat. Brennus tehát minden akadály nélkül bevonulhatott, és felprédálhatta Rómát, ahol egyedül az öregek maradtak. Az Örök Város kifosztásának emléke – vélhetően a szégyen elkendőzése érdekében – tele van legendákkal, melyek egy része széles körben ismert, mind a mai napig. Ezen históriák egyike arról szól, hogy a gallok több napos ostrom után kifigyelték, miként jutnak fel a város polgárai a Capitoliumra, és elhatározták, hogy a titkos úton elfoglalják a hegyet. Brennus emberei az éjszaka sötétjében fellopakodtak a Capitoliumra, a monda szerint azonban Juno istennő lúdjai gágogásukkal felébresztették a templomban őrködő Marcus Manlius Capitolinust, aki katonáival sikeresen elűzte a betörőket.

Akárhogy is zajlott az ostrom, tény, hogy a két felet egyaránt sürgette a megegyezés kényszere, ugyanis a gallok körében járvány tört ki, míg a hegyen ragadt rómaiaknak vészesen fogyott az élelme. Brennus és a polgárok megegyezéshez kapcsolódik a második legenda, mely szerint Róma védői 1000 font aranyon váltották meg magukat és városukat. Az átadott nemesfémet a Forumon állítólag maga a gall vezér mérte le, azonban ellensúlyként nehezebb fémeket használt, azaz csalt a mérlegelés közben. Amikor ezt a rómaiak szóvá tették, Brennus még a kardját is a súlyokra helyezte, és ezt a híres mondatot mondta: „Vae victis!” – azaz: Jaj a legyőzötteknek!

Livius elbeszélése természetesen a rómaiak számára kedvező befejezéssel zárult, ugyanis azt írja, hogy az igazságtalan mérlegelés során megjelent a dictatorrá kinevezett Camillus, és elkergette az ellenséget. Gyorsan hozzátehetjük, erősen kétséges, hogy így történt, mindenesetre az tény, hogy az alliai eset után – mely gyásznapként vonult be Róma történetébe – 800 esztendő telt el, míg Alarik gót király személyében egy újabb barbár hódító betehette a lábát az Örök Városba.