2017. augusztus 18.

Kr. e. 47. június 23. | Julius Caesar fiának születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„…végül is meghívta a királynőt Rómába, s onnan a legmagasabb tiszteletadásokkal, ajándékokkal elhalmozva bocsátotta útnak, sőt, azt is megengedte, hogy Cleopatra újszülött fia az ő nevét viselje. Erről a gyermekről azt állítja nem egy görög történetíró, hogy alakjára, járására Caesarhoz hasonlított. M. Antonius a senatus előtt is megerősítette, hogy a gyermeket Caesar a magáénak ismerte el.”
(Suetonius: Caesarok élete)

Kr. e. 47. június 23-án született Ptolemaiosz Caesar (ur. Kr. e. 44-30), ismertebb nevén Caesarion, Kleopátra egyiptomi királynő (ur. Kr. e. 51-30) és Julius Caesar közös gyermeke. A fiatalember rövid élete során édesanyja társaként uralkodott Egyiptomban, Marcus Antonius actiumi veresége azonban megpecsételte sorsát: a Nílus völgyének meghódítása után Octavianus kivégeztette Caesariont, hogy ellenségei később ne használhassák fel ellene nagybátyja egyetlen vér szerinti fiát.

Caesarion egész élete, születése és halála voltaképpen a két római triumvirátus sorsával állt összefüggésben. Kr. e. 48-ban történt, hogy Julius Caesar Pharszalosznál döntő győzelmet aratott legfőbb polgárháborús riválisa, Pompeius Magnus felett, aki vereségét követően Egyiptomba menekült. A kiskorú fáraó, XIII. Ptolemaiosz (ur. Kr. e. 51-47) miniszterei igyekeztek Caesar kedvében járni, ezért megölették a bukott triumvirt, ám rosszul számítottak, ugyanis a győztest felbőszítette az orgyilkosság, és fegyveresek élén vonult a Nílus völgyébe. A római legiók érkezése idején Egyiptomban éppen polgárháború zajlott, miután XIII. Ptolemaiosz hívei egy évvel korábban elűzték a trónról Kleopátrát, aki most Julius Caesartól remélte hatalma visszaállítását.

A királynő a legenda szerint egy szőnyegtekercsben csempésztette be magát az alexandriai palotába, hogy a dictatorral tárgyalhasson, aki a szépséges asszony trónra ültetésével biztosította egyiptomi befolyását, ezzel egy időben azonban kapitulációra kényszerült Kleopátra vonzerejével szemben. Caesar több hónapot töltött a Nílus-völgyi királyságban, ez idő alatt pedig – az antikvitás történetírói szerint – egészen Etiópiáig felhajózott a királynő bárkáján, és gyakran hajnalig mulatott vendéglátójával. A katonai géniusz aztán Kr. e. 47-ben Kis-Ázsiába vonult II. Pharnakész boszporoszi és pontoszi király (ur. Kr. e. 63-47) ellen – ebben a háborúban született meg egyébként a „Jöttem, láttam, győztem!” szállóige –, a zelai diadal előtt másfél hónappal, június 23-án pedig világra jött Kleopátra legidősebb fiúgyermeke, akit utóbb Caesarion, tehát „kis Caesar” névvel illettek.

A hadvezér és a királynő viszonya alapján több mint valószínű, hogy a gyermek édesapja valóban Julius Caesar volt, és ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy Kleopátra és fia mintegy két évig a dictator egyik római villájában élhetett. Az egyiptomi uralkodónő valószínűleg abban bízott, hogy közös gyermekük az édesapa hatalmát is megörökli majd, ám a március idusán végrehajtott híres merénylet keresztülhúzta nagyravágyó terveit. Caesar halála után az egyébiránt igen népszerűtlen Kleopátra fiával együtt elhagyta Itáliát és visszatért Egyiptomba, ahol Caesariont – Ptolemaiosz Philopatór Philométór Caesar néven – Kr. e. 44 szeptemberében társuralkodóvá koronáztatta. A gyermek természetesen soha nem kapott tényleges hatalmat: ahogy korábban fivére, XIV. Ptolemaiosz (ur. Kr. e. 47-44) helyett Kleopátra kormányzott, úgy a három esztendős fáraó nevében is ő irányította az országot.

Julius Caesar fiának a jelentősége azonban messze túlmutatott a keleti állam ügyein, hiszen a nevezetes merénylet után a politikai porondra lépett egy ambiciózus fiatalember, Caius Octavianus, aki az elhunyt dictator unokaöccse, adoptált fia és – végrendelete szerint – törvényes örököse volt, és akinek valamennyi tervét keresztülhúzta volna Caesar vér szerinti gyermekének felbukkanása. Nem véletlen, hogy Brutusék köréhez hasonlóan Octavianus is ellenérzéssel viseltetett Egyiptom és annak királynője iránt, de az sem véletlen, hogy Marcus Antonius később Caesarion pártját fogta.

Antonius döntéseit persze nem feltétlenül a racionalitás vezérelte, hiszen Julius Caesarhoz hasonlóan őt is rabul ejtette Kleopátra szépsége. Miközben a triumvir az Octavianusszal és Lepidusszal kötött szerződésnek megfelelően biztosította Róma befolyását a közel-keleti clienskirályságokban, mind több időt töltött Alexandriában, Kr. e. 40-ben pedig két ikergyermeke is született a királynőtől. A Kleopátra iránt táplált érzések tehát fontos szerepet játszottak Antonius politikájában, ám azt mégis taktikai lépésként kell értékelnünk, hogy a hadvezér tanúsította Caesar apaságát Caesarion ügyében, majd később a 'királyok királyaként” dicsőítette nevelt fiát. Mindez azzal magyarázható, hogy a második triumvirátus Lepidus félreállításával az első szövetség sorsára jutott, így Julius Caesar állítólagos gyermeke Antonius legfontosabb ütőkártyájává lépett elő az Octavianusszal folytatott küzdelemben. A fiatal fáraó talán nem is tudott arról, hogy puszta létezésével birodalmak sorsát befolyásolhatja, halálát azonban mégis az a hatalom okozta, ami miatt egyesek rettegték, mások pedig kihasználták őt.

Kr. e. 31-ben, Marcus Antonius és Octavianus összecsapása révén a történelem látszólag megismételte önmagát, az Actium közelében vívott tengeri csata pedig – Marcus Vipsanius Agrippának köszönhetően – Caesar adoptált fiának sikerével végződött. Kleopátra az ütközet csúcspontján elmenekült hajóival, míg Antonius ebben a válságos helyzetben inkább feleségével törődött, mintsem a győzelem kivívásával, ezért kudarcot vallott. Mindazonáltal Octavianus diadalával nem csak a főhatalomért vívott harc dőlt el, az actiumi vereség szinte szükségszerűen magával hozta Kleopátra és Egyiptom bukását; Kr. e. 30-ban ismét római legiók léptek partra a Nílus deltájában, melyek ezúttal már megszállták a fáraók ősi birodalmát.

A fogság és a megaláztatás elől Antonius az öngyilkosságba menekült, majd néhány nap elteltével a királynő is követte férje példáját. Octavianus ekkorra már betagolta Egyiptomot a provinciák sorába, ám mégsem érezhette teljesnek győzelmét, hiszen Kleopátra a távoli Berenice kikötőjébe menekítette Caesariont, aki előtt nyitva állt az út India felé. A triumvir az uralkodónő halála után követeket küldött a fiatalemberhez azzal az ajánlattal, hogy foglalja el édesanyja trónját, ám valójában csupán kelepcébe akarta csalni a gyanútlan fáraót. Caesarion elfogadta a meghívást, és naivitása az életébe került; halálának pontos körülményeit ugyan nem ismerjük, ám annyi bizonyos, hogy Octavianus még Kr. e. 30 nyarán kivégeztette őt, az egyetlen embert, aki a principátus rendszerének kiépítésekor komoly veszélyt jelenthetett volna hatalmára.