2017. október 17.

Kr. e. 480. augusztus 11. | A thermopülai csata első napja

Szerző: Tarján M. Tamás

Kr. e. 480. augusztus 11-én vette kezdetét a thermopülai hegyszorosban vívott ütközet, ahol az I. Leonidasz spártai király vezette 5-7000 fős görög sereg megpróbálta feltartóztatni Xerxész perzsa nagykirály (Kr. e. 486-465) százezres haderejét. Bár egy árulónak köszönhetően a perzsák végül győzedelmeskedni tudtak, a vesztes ütközet nem csak a felkészülésben adott értékes időt a görögöknek, de egyúttal az emberi hősiességre is örök példát szolgáltatott.

Miután Kr. e. 490-ben Dareiosz (ur. Kr. e. 522-486) Marathón mellett vereséget szenvedett Miltiadész athéni sztratégosztól, a perzsa hadak egy évtizeden keresztül nem támadtak Hellászra. A nagykirály hamarosan meghalt, trónját pedig Xerxész szerezte meg, akinek több éven keresztül kellett küzdenie azért, hogy Indiától Görögországig és Egyiptomig terjedő birodalmában megszilárdítsa hatalmát. Az uralkodó Kr. e. 480-ban aztán személyesen indított háborút a görögök meghódítására, akik ellen nem csak a perzsa, méd, belső-ázsiai lovasok és könnyűgyalogosok tízezreit mozgósította, de tengerre parancsolta a főníciai partvidék és Egyiptom roppant hajóhadát is. Hellászt tehát egyszerre két oldalról is komoly támadás fenyegette, melyek külön-külön is messze meghaladták a poliszok erejét.

A Kr. e. 490-ben kivívott győzelem óta a védelem megszervezése elsősorban Athén és Spárta feladata volt, a két szövetséges pedig –  miután elutasították Xerxész hűbérajánlatát – elosztotta a feladatokat egymás között. Az attikai polisz –Themisztoklész nyomására – Marathón után roppant flottaépítési programba kezdett, míg a lakedaimóni katonaállam szárazföldi csapatait bővítette, elsősorban a helóták besorozásával. Mivel – Kr. e. 492-höz hasonlóan – a perzsák ismét a partvonal mellett, szárazföldi seregeik közelében vonultak fel hajóikkal, a védelemnek nem sokat kellett a haditervvel foglalkoznia: Athénnak találnia kellett egy öblöt, ahol Xerxész hajóit fel tudja tartóztatni, a spártai hadvezér, Leonidász pedig olyan területet keresett, ahol a perzsák nem tudják érvényesíteni nyomasztó fölényüket. A király először a Tempé-völgyre gondolt, utóbb azonban mégis délebbre vonult, és a Thermopülai-szorosban foglalta el állásait.

Leonidász Thermopülainál legfeljebb 7000 emberrel rendelkezett, ami – a poliszok népességét tekintve – igen csekély létszám volt. Erre elsősorban az éppen zajló olümpiai játékok és a Karneia ünnepe ad magyarázatot, amiről a városok zöme nem akart lemaradni, ezért harcosait el sem küldte a csatába; hozzátehetjük, tíz évvel korábban Spárta is hasonlóan viselkedett, és a katonák Thermopülainál tanúsított helytállása javarészt éppen a marathóni távolmaradás miatt érzett szégyenre volt visszavezethető. Leonidász ugyanakkor maga is csak 300 hoplitával indult el a Peloponnészoszról, de útközben a Phókiszból, Thébából, Theszpiából és más poliszokból szerzett segítség révén valamelyest felduzzasztotta seregét. Xerxész, akiről Hérodotosz, Pauszaniasz és más történetírók azt írják, hogy egymilliós sereggel rendelkezett, valószínűleg „csak” 150-200 000 harcossal akarta lerohanni Hellász földjét.

A nagykirály katonáinak java része könnyűgyalogos és lovas volt, de Európába érkezett a Perzsa Birodalom rettegett elit hadosztálya, a Halhatatlanok 10 000 fős csapata is. Xerxész, számítások szerint, augusztus 7-én érkezett meg a szoroshoz, és a tudósításokban azt olvashatjuk, hogy az ötödik napon, azaz augusztus 11-én indította az első rohamot Leonidász ellen. Miután a szűk szorosban a perzsák nem tudtak szélesebb arcvonalat alkotni, a néhány ezer fős hellén sereg kezdetben hősiesen kitartott az állandó nyílzáporban, és rendre visszaverte az áttörési kísérleteket. Bár a nagykirály fölényben volt, az idő valójában mégis őt sürgette, ugyanis hatalmas seregében – természetszerűleg – magas volt a járványok kockázata, nehéz volt az élelmezés, ugyanakkor az is számított, hogy Athén és a többi polisz mennyi időt nyer a felkészülésre.

Xerxész gondjait végül egy áruló hoplita, Ephialtész oldotta meg, aki elárulta a perzsáknak, hogy egy keskeny hegyi úton, az úgynevezett Anopaia-ösvényen keresztül könnyen a görögök hátába kerülhetnek. Az ázsiai seregek így az éj folyamán csendben végighaladtak az úton, és hajnalban közvetlenül Leonidász tábora mellett jelentek meg. A spártai hadvezér egy csapásra felmérte, hogy haditerve kudarcot vallott, ezért meglepő lépésre szánta el magát: bár Xerxész arra számított, hogy a görögök a nem várt fejlemény hatására megfutamodnak majd, Leonidász csak a sereg zömét bocsátotta el, saját 300 harcosával és a thébai erőkkel pedig felkészült a végsőkig tartó küzdelemre.

A hegyi úton és a szoroson keresztül beözönlő perzsák néhány órás küzdelemben végül az utolsó emberig lemészárolták az ellenállókat, köztük Leonidász királyt is, aki legalább annyi sikert el tudott érni, hogy katonái egy részét megmentette a későbbi harcokra. A spártai vezér önfeláldozása az azóta eltelt 2500 évben a katonai helytállás egyik leghíresebb példája lett, melyet az ókori Szimonidész epigrammában, a modern kor embere pedig filmen örökített meg.

Leonidász veresége pánikot keltett Hellászban, a szoroson keresztül ugyanis a perzsák elözönlötték az egész félszigetet, és nemsokára elérték – és felgyújtották – Athént is. Themisztoklész visszavonta flottáját Attika védelmére, közben pedig az északi poliszok java része behódolt a félelmetes perzsa haderőnek. Thermopülai után egy ideig úgy tűnt, Leonidász hősiessége hiábavaló volt, Szalamisznál azonban Athén hajóhada megfordította a háború esélyeit, és Hellász később sikeresen visszaverte a Perzsa Birodalom támadását.