2017. november 18.

Kr. e. 490. szeptember 12. | A marathóni csata

Szerző: Tarján M. Tamás

„Amikor Datisz megadta magát, és készen állt a visszavonulásra, a jónok felmásztak a fákra, és jelt adtak az athéniaknak, hogy a lovasság elvonult. Amikor Miltiadész ezt megtudta, támadott, így győzedelmeskedett.”
(Részlet a bizánci Szúda-lexikonból)

Kr. e. 490. szeptember 12-én vívták I. Dareiosz perzsa nagykirály (ur. Kr. e. 522-486) és Miltiadész athéni hadvezér seregei a marathóni csatát, mely során a görög városállam sztratégosza világraszóló győzelmet aratott. A Marathón melletti diadal eredményeként Hellász ideiglenesen felszabadult a Perzsa Birodalom nyomása alól, és tíz éves felkészülési időt nyert az újabb összecsapásra.

A perzsa nagykirály hatalma a klasszikus értelemben vett Hellászt már a Kr. e. 6. század végén elérte, ugyanis a Kis-Ázsia égei partvidékén fekvő jón városállamok már ekkor Dareiosz uralma alá kerültek. A perzsák Kr. e. 508-ban szerződést kötöttek Athénnal, ezt azonban az attikai polisz később megszegte, ugyanis segítséget nyújtott a fellázadó jónoknak. Dareiosz számára az eset jó ürügyet jelentett ahhoz, hogy az európai görög területeket is leigázza, de a büntetőhadjárat szervezése végül egészen Kr. e. 492-ig húzódott.

Ebben az évben hatalmas perzsa flotta indult a félsziget meghódítására, de az Athosz-foknál olyan pusztító viharba keveredett, hogy hamarosan kénytelen volt visszafordulni. Az ázsiaiak tanultak az esetből, és két esztendővel később már a nyílt tengeren keresztül támadtak; a Kr. e. 490-es hadjárat során Datisz és Artaphernész vezetésével leigáztak számos szigetet, felperzselték az Euboián található Eretria városát, majd pedig Marathónnál szálltak partra, hogy a – lovasságuk számára megfelelő – széles síkságon semmisítsék meg a hellén haderőt.

A görög szabadság ügye eközben nehéz helyzetbe került, ugyanis a felkészülés során Athén szinte teljesen egyedül maradt a hódítókkal szemben. A Kr. e. 490-es év során számos város behódolt Dareiosznak, a spártaiak pedig éppen a csata előtti napokban, egy vallási ünnepre hivatkozva tagadták meg a segítségnyújtást. Az ütközetet később ténylegesen irányító sztratégosz – mert ezekből összesen 10 volt –, Miltiadész végül 9000 athéni és 1000 plataiai hoplitával – azaz nehézgyalogossal – és 2000 könnyebb fegyverzetű harcossal érkezett meg Marathónhoz.

Bár a csatáról tudósító Hérodotosz szerint a síkon az athéniakat több százezer harcos várta, a valóságban – már csak a behajózás nehézsége miatt is – ez a létszám nemigen haladhatta meg a 25 000 főt. Mindez azért fontos, mert ha a történészek becslése helyes, akkor azt mondhatjuk, hogy – a hiedelmekkel ellentétben – a hellének helyzete egyáltalán nem volt reménytelen.

Hérodotosz azt írja, nyolcnapos várakozás után – az általános konszenzus szerint Kr. e. 490. szeptember 12-én – Miltiadész kierőszakolta vezértársainál, hogy hajnalban támadást indítsanak a perzsa haderő ellen. A sztratégosz döntése nem lehetett véletlen, hiszen ekkor már a spártai seregek közeledése miatt érdemesebb lett volna kivárni, az esetleges kudarc pedig nagyon komoly árat követelt volna. A jelek szerint azonban Miltiadész tudta, mire készül, ugyanis a váratlan roham olyannyira készületlenül érte a perzsákat, hogy a marathóni csatát a lovasság bevetése nélkül vívták meg.

Szeptember 12-én kora reggel a hopliták váratlanul feltűntek a mező szélén, és pillanatok alatt lerohanták a – főleg íjászatban kiemelkedő – perzsa gyalogságot, mely nem tudta feltartóztatni a masszív alakzatban támadó görögöket. A közelharc során aztán Dareiosz harcosai már nem bizonyultak méltó ellenfélnek az athéniak számára; az ázsiaiak egy része hamarosan a közelben horgonyzó hajókra menekült, a mintegy 10 000 perzsa gyalogos többségét viszont bekerítették, és kegyetlenül lemészárolták.

A marathóni csatában Hérodotosz szerint az ellenség több mint 6000 embert és hét hajót veszített, ami – a reális létszámban gondolkodva – igenis komoly veszteségnek számított. A görögök oldalán ezzel szemben alig kétszázan estek el.

A megalázó vereség után Dareiosz hadvezérei, Datisz és Artaphernész félbeszakították a hadjáratot, és seregük maradékával azonnal visszatértek Perzsiába. A kedvező körülmények ellenére bravúrral kivívott athéni győzelem ugyanakkor messze nem rendítette meg a nagykirály birodalmát; Hellász csak Dareiosz halála, és a Xerxész (ur. Kr. e. 485-465) trónra lépését kísérő lázadások miatt kapott tíz évet a revansra való felkészülésre.