Ma Franciaországban a bevándorlók nagy része vagy az egykori gyarmatokról érkezett vendégmunkás, vagy gazdasági menekült, vagy azok leszármazottja. A két világháború között főleg európai vendégmunkások érkeztek az országba. Nagy számban özönlött a munkaerő például Lengyelországból a 1920-as években.

Az 1919-es versailles-i békében a győztes államok is elismerték Lengyelország függetlenségét. Hamarosan francia-lengyel együttműködési megállapodás született a munkaerő vándorlásáról. A franciák, akik szövetségesüknek tekintették a lengyeleket, nagy szimpátiával fordultak a stratégiailag is fontos, de szegény ország felé. A megállapodás következtében sok lengyel utazott hosszabb-rövidebb időre Franciaországba munkát vállalni. 1931-ben félmillió lengyel dolgozott főleg mezőgazdasági üzemekben és bányákban. Ekkoriban a bányászok között minden második külföldi munkavállaló lengyel volt.

A harmincas években, a nagy gazdasági világválság éveiben munkaerő-felesleg jelentkezett Franciaországban. A lengyel vendégmunkásokat sokszor ultimátumszerűen küldték vissza hazájukba. Nemegyszer a hazaküldés ürügye szakszervezeti tevékenység vagy sztrájk szervezése volt. Sokan önként tértek vissza szülőföldjükre, hogy félretett pénzükkel segítsék az otthon maradottakat.

Azok a kényszerűen hazaköltöztetett vendégmunkások, akik a tartós munka reményében vágtak neki Franciaországnak, a sanyarú lengyel viszonyok közé való visszatérést sokszor személyes tragédiaként élték meg.