2012. május 23.

Louise Michel, a „vörös szűz”

1830-ban született egy cselédlány és a háziúr légyottjából. Az 1860-as évektől harcos köztársaságpárti, a Montmarte egyik iskolájában tanítónő. Radikális nézetei miatt sokan ismerték.

1871-es párizsi kommün alatt részt vett a harcokban, de szervezte a sebesültek ellátást is, és gyermekek étkeztetését felügyelte a Montmarte negyedben. Belépett a Nemzeti Gárdába, ott is szélsőséges nézeteivel tűnt ki. A harcok vége felé Thiers akkori kormányfő meggyilkolására buzdított, és Párizs lerombolását javasolta.

A megalkuvást nem ismerő nőt Új-Kaledóniába száműzte a harmadik köztársaság bírósága. Az egyre inkább az anarchizmussal kacérkodó elítélt a polgári sajtó egyik célpontjává vált. Majd kilenc év után tért vissza Párizsba. Továbbra is nagy erővel szervezte a szélsőbaloldali demonstrációkat. Akciói miatt több alkalommal éveket tölt börtönben. Két évig önkéntes száműzetésben élt Londonban. 1905-ben hunyt el. Temetése a párizsi munkásmozgalom nagy eseménye volt. 1946 óta metróállomás őrzi nevét a Montmarte negyedben.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Prostitúció (18) | Habsburg (22) | Európa (29) | Középkor (18) | Közjogi (31) | Ókor (14) | Igazságszolgáltatás (16) | Trianon (13) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) | Németország (11) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.