2017. december 13.

Magyar írónők a 18–19. században

Szerző: Fábri Anna

Molnár Borbála
Sátoraljaújhely, 1760–Hajdúbagos, 1825

Kisnemesi családban született: apja Molnár István református kántortanító, majd malombérlő. Tizenhét éves korában akarata ellenére, anyja kívánságát követve, szerencsétlen házasságot kötött. Válópere befejezése előtt, 1791-ben három gyermek anyjaként özvegyen maradt. Súlyos anyagi gondjaitól végül is költői működése szabadította meg. Kassán megjelent négykötetes összeállítása váratlan nagy sikert aratott. Karrierjét pártfogók és mecénások (Ráday Gedeon, Festetics György) mellett irodalmi barátságok is egyengették: Gvadányi Józseffel, Csizi Istvánnal és Édes Gergellyel folytatott levelezésének számos darabja került nyilvánosság elé. 1795-től 1817-ig Mikes Anna grófnő társalkodó- és felolvasónőjeként Erdélyben élt.

Fábián Juliánna
Komárom, 1765–Komárom, 1810

Nemes szülők gyermeke. Húszéves korában ment férjhez Bédi János komáromi csizmadiamesterhez, házasságukból négy gyermek született. Anyai és háziasszonyi feladatai mellett főkötők varrásával foglalkozott, szabadidejében pedig verselt. Az akkortájt meglehetősen élénk komáromi irodalmi élet ismert személyisége volt, és gyakran vendégeskedtek nála költőtársai, Édes Gergely és Vályi Klára is, Csokonai pedig az ő házában ismerkedett meg Lillával 1797 nyarán. 1795-ben irodalmi levelezést kezdett Gvadányival, aki levélváltásukat kötetté szerkesztette, s 1798-ban Pozsonyban a saját költségén megjelentette. Megözvegyülése után, 1801-ben házasságot kötött a kalandos életű Balog Istvánnal (az orosz cári testőrség egykori tagjával), s boldog házaséletet éltek halálukig: annyira szerették egymást, hogy mindig csak azt kívánta, bár férjét túl ne élné. Kívánsága csakugyan be is teljesedett, mert amikor férje halála bekövetkezett, alig néhány órai betegség után ő is elhunyt. Íme a magyar Philemon és Baucis története.

Takáts Éva
Rákospalota, 1779–Pest, 1845

Takáts Ádám református lelkész, egyházi író és Bessenyey Éva leánya. Nevelését és oktatását apja irányította, akinek halála után szinte családfenntartóvá lépett elő: kétkezi munkával és kézimunka-tanítással segítette öccsei iskoláztatását. 1802-ben kötött házasságot Karacs Ferenc pesti rézmetszőművésszel. Csaknem negyven éven át járt vendégségbe hozzájuk, „Karacs tuszkulánumába” a pesti magyar értelmiség. E házban ingyen szállást kaptak szerény sorsú és támogatásra méltó ifjak, így a pályakezdő Katona József a Karacs család vendégszeretetét élvezve írta meg fő művét, a Bánk bánt. Takáts Éva kilenc gyermekéből hatot nevelt fel a felnőttkorig, köztük a század legnagyobb hazai nőpedagógusát, Karacs Terézt. Rövid, csupán néhány évet átfogó közírói pályáját élete 5. évtizedében kezdte el: cikkei, vitairatai nagy figyelmet keltettek.

Déryné Széppataki Róza
Jászberény, 1793–Miskolc, 1872

Schenbach József gyógyszerész és Riedl Anna lánya. Apját korán elvesztette. Hamar kitűnt szép énekhangjával és a színház iránti tántoríthatatlan vonzalmával. Anyja Pestre küldte német nyelvet és hímzést tanulni, ő azonban a pesti színtársulatnál kereste boldogulását, ahol végül is szerződést kapott, s 1810. április 8-án színpadra léphetett. Nevét Széppatakira változtatták, s így lett a közönség kedveltje. 1813-ban házasságot kötött színésztársával, Déry Istvánnal; kapcsolatuk hamar megromlott, a következő évben már külön éltek. 1815-ben a társulattal együtt Miskolcra került, s ezzel megkezdődött vándorszínészélete. Sikerek sorozata kísérte, az ország ünnepelt primadonnája lett. 1837-ben az akkor megnyílt Nemzeti Színház szerződtette, itt azonban már nem volt sikere, játékát idejétmúltnak találta a közönség és főképpen a kritika. 1850 körül vonult vissza a színpadtól, férjéhez költözött Diósgyőrbe, majd, miután 1862-ben megözvegyült, Miskolcon húga házában élt haláláig. A korabeli színészekhez hasonlóan számos színművet fordított és dolgozott át magyar színpadra, 1869-ről írott emlékezéseivel a század magyar nőíróinak egyik legjelentősebb irodalmi teljesítményét alkotta meg.

Dukai Takách Judit
Duka, 1795–Sopron, 1836

Jómódú nyugat-dunántúli birtokos szülők: Dukai Takách István és Vittnyédy Terézia leánya. Rokoni szálak fűzték Berzsenyi Dánielhez. Anyja halálát követően Sopronban nevelődött, nyelveket, zenét és gazdasszonyi ismereteket tanult. Verselni gyermekkorában kezdett, 1815 körül már ismert nevű költő. Verses levelezést folytatott Horváth Elekkel, Takács Teréziával, valamint Pálóczi Horváth Ádám Göcseji Helikonának költőnőivel, és levélkapcsolat fűzte néhány nagynevű irodalmárhoz is. 1818-ban férjhez ment Göndöcz Ferenc Vas megyei birtokoshoz, s mind kevesebbet foglalkozott költészettel. Tizenkét évi házasság után özvegyen maradt, majd 1832-ben feleségül ment Patthy István ügyvédhez. Negyvenegy éves korában, tüdőbetegségben halt meg, s három gyermeket hagyott árván.

Wesselényi Polixéna
? 1801–Aranyosgyéres, 1878

Wesselényi József báró és Kendeffy Mária grófnő leánya, közeli rokonság fűzte az erdélyi közélet számos jeles alakjához, a többi között Wesselényi Miklós báróhoz és Kendeffy Ádám grófhoz. Férje, Bánffy László báró, Kraszna megye főispánja is az erdélyi ellenzéki politika vezérférfiai közé tartozott. Családjából – mindkét ágon – számos írót, sőt írónőt tart számon az irodalomtörténet, de ő maga itáliai útjáig csupán egy volt a művelt, több nyelven olvasó, tájékozott hölgyek közül. Házasságának válsága késztette nagy, tíz hónapig tartó utazásra, amelynek első nagyobb állomásán, Rómában ismerkedett meg John Paget orvossal, akivel válópere után, 1837 és 1839 között Angliában és Franciaországban utazgatott, majd viszszatérve Erdélybe, összeházasodott. A már negyvenedik életévében járó asszony – aki az előző esztendőkben Paget segítségére volt Erdélyt és Magyarországot bemutató könyve, a Hungary and Transylvania megírásában, önálló munkába kezdett: itáliai és svájci úti jegyzeteit útirajzzá bővítette és dolgozta át, Olaszhoni és schweizi utazások címmel. A mű 1842-ben Kolozsváron jelent meg két kötetben. 1848-ban aranyosgyéresi kastélyukat fölégették, s mindenük, köztük kézirataik is odavesztek. 1849-ben Angliába emigráltak.1855-ben visszatértek Erdélybe, birtokukat és házukat újjáépítették. Bár a tevékeny Paget publikált még gazdászati cikkeket is, felesége íróként többé már soha nem lépett a nyilvánosság elé.

Bezerédj Amália
Szentivánfa, 1804–Máriavölgye, 1837

Előkelő birtokos családban született, apja Bezerédj György országos hírű jogász, anyja Kisfaludy Sándor feleségének húga, Szegedy Antónia. Gondos nevelést kapott, beszélt és írt németül és franciául, de tudott angolul is. Jól zongorázott, hárfázott és énekelt, olykor kisebb művek komponálására is vállalkozott. 1821-ben kötött házasságot rokonával, Bezerédj Istvánnal, a Tolna megyei politikai ellenzék vezéralakjával. Férjével együtt élénken érdeklődött a külföldi és hazai pedagógiai törekvések iránt, figyelemmel kísérték az első angol óvodák tevékenységét, s kapcsolatban álltak Brunszvik Terézzel és mozgalmával. Birtokukon, Hidján óvodaiskolát alapítottak, amely mellé nevelő- és dajkaképző intézetet is terveztek. 1834-ben született meg egyetlen gyermekük, Floriana. A kislány nevelését édesanyja kívánta irányítani, maga által írt versekből, mondókákból, kis történetekből és dalokból könyvet állított össze számára, amelyet halála után Bezerédj István rendezett sajtó alá és jelentetett meg 1840-ben Flóri könyve címen. Ugyancsak a gyászoló férj adta ki felesége Földesi estvék című befejezetlenül maradt munkáját is, amelyet az óvodaeszme népszerűsítésének szándékával írt. Korán kifejlődött tüdőbetegsége egyre jobban elhatalmasodott, ez okozta korai halálát is. A gondosan és szeretettel nevelt Floriana csak hét évvel élte túl édesanyját.

Karacs Teréz
Pest, 1808–Békés, 1892

Karacs Ferenc és Takáts Éva leánya. A szülői házban gondos nevelésben részesült, anyja – elveihez híven – gyakorlati mesterségekre is taníttatta. Első írásai 1822-ben jelentek meg, verseit különféle almanachok, beszélyeit és nevelésügyi cikkeit elsősorban divatlapok közölték. Apja és fivérei halála után, hogy anyját segíthesse, házvezetőnői állást vállalt Kállay Istvánné máramarosszigeti házában. 1845-ben megismerkedett Teleki Blankával, aki munkatársnak hívta alakuló leánynevelő intézetébe, ő azonban a miskolci református leányiskola és nevelőintézet igazgatására kötelezte el magát 1846-ban. Tizenhárom éven át állt az igazgatói poszton s eközben 863 növendéket oktatott. 1859-ben a kolozsvári belvárosi lányiskola vezetését bízták rá. 1863-ban a Teleki grófnők fivérének, Miksának gyermekei mellett nevelősködött. Amikor csaknem két évtizedes távollét után visszatért Pestre, magántanítványokat vállalt: 1865 és 1877 között 146 gyermeket oktatott, a többi között Arany János unokáját, Szél Piroskát is. 1877-ben Kiskunhalasra költözött unokahúgaihoz, itt is tanított, de ekkor virágzott ki emlékírói munkássága is: többkötetnyi kisebb visszaemlékező írást és egy könyvterjedelmű nagyobbat publikált.

Szendrey Júlia
Keszthely, 1828–Pest, 1868

Szendrey Ignác gazdatiszt leánya. 1840-től Pesten nevelkedett. Több nyelven beszélt, jól zongorázott és sokat olvasott: kedvenc olvasmányai Heine és Georges Sand művei voltak. 1844-ben tért vissza a szülői házba, a Szatmár megyei Erdődre. Itt ismerkedett meg 1846. szeptember 8-án Petőfi Sándorral, akivel – dacolva az apai ellenzéssel – egy év múlva házasságot kötött. Írónőként 1847 őszén mézesheteinek irodalmi naplójával mutatkozott be. 1848. december 15-én született meg első gyermeke, Zoltán. A segesvári ütközet után, Petőfi halálhírébe belenyugodni nem tudván, hónapokig kutatott utána Erdély-szerte, majd Törökországba készült, mert Bemtől remélt közelebbi felvilágosítást. A közvélemény a mártír Petőfi ifjú özvegyének minden lépését megkülönböztetett figyelemmel kísérte, míg ő idegenül, magányosan, gondokkal küzdve élt Pesten. 1850. július 21-én – mindenki számára váratlanul – férjhez ment Horvát Árpád egyetemi tanárhoz, a nagynevű Horvát István fiához, akitől négy gyermeke született (de csak három élte túl a kisgyermekkort). 1850-től újra írt, meséket, költeményeket és fordításokat közölt, amelyeket – s különösen az utóbbiakat – a kritika és a közönség tetszéssel fogadott. 1861-től egyre többet betegeskedett, házassága fokozatosan megromlott. 1867-ben kislányával együtt elköltözött hazulról – s haláláig férjétől különváltan élt.

Kánya Emília
Pest, 1828–Fiume, 1905

Apja Kánya Pál, a pesti evangélikus fiúiskola tanára, később igazgatója, anyja Buro Zsuzsanna. Testvéreivel együtt gondos nevelésben részesült: mindazt elsajátította, amit a fiúiskolák a diákok számára előírtak, emellett külön taníttatták francia és angol nyelvre, zenére és rajzra. 1847-ben házasságot kötött egy jómódú temesvári kereskedő fiával, a jogi végzettségű, de irodalmi ambíciókat melengető Gottfried Feldingerrel. Négy évvel később Euphrosine címmel a Bánát akkor egyetlen – rövid életű – lapját éppen az ifjú Feldinger házaspár adta ki német nyelven. A házasság, amelyből négy gyermek született, 1857-ben válással végződött. A fiatalasszony gyermekeivel visszaköltözött szülővárosába, és kenyérkereső munkának az írást választotta. Elbeszéléseket, cikkeket, fordításokat publikált, majd 1860-ban Családi Kör címen önálló lapot indított. Ebben az évben kötött házasságot Szegfi Mór újságíróval, és jelentette meg első regényét, a Válságos napokat. Összesen két regényt és négy elbeszéléskötetet adott ki, három regényfordítása jelent meg, s az ő szerkesztésében került a közönség elé a Magyar Nők Évkönyve (három alkalommal) és a Magyar Hölgyek Könyvtára több mint száz kötete, amelyeket lapja előfizetői ajándékba kaptak. Számos egyesület szervezésében vett részt, 1873-ban Veres Pálnéval együtt ő képviselte a magyar nőket a Bécsben megtartott nemzetközi nőkongresszuson, ahol – magyarul és németül – előadást is tartott. 1876-tól megtört élete mindaddig felfelé ívelő szakasza: Szegfi elvesztette minisztériumi állását s csak vidéken talált alkalmazást, a sokáig szépen jövedelmező Családi Kör pedig egyre inkább a teljes csőd felé haladt. A szerkesztőnő 1880 januárjában eladta a lapot, s ez a házassága megromlását is magával hozta. Először leányához, Ipolyságra, majd hírlapíró fiához, Fiuméba költözött, ahol 1900-tól haláláig emlékiratain dolgozott.

Vachott Sándorné, Csapó Mária
Pest, 1830–Zalakeszi, 1896

Csapó János ügyvéd és Csajághy Erzsébet lánya. Gondos nevelésben részesült, házukban gyakran vendégeskedtek az irodalmi élet nagyjai, akik közül Bajzához és Vörösmartyhoz rokoni szálak kapcsolták, Petőfi pedig egy ideig náluk lakott, s nővére, Etelka halálára írta Cipruslombok… című ciklusát. 1844-ben a család anyagi helyzete megrendült, s a csőd elől az apa a halálba menekült. 1845-ben kötött házasságot Vachott Sándor költővel, akitől három gyermeke született. 1852-ben férjét Sárosy Gyula költő rejtegetéséért bebörtönözték, s bár néhány hónap után szabadon bocsátották, egészsége megroppant, elméje elborult, s haláláig, 1861-ig nem is gyógyult fel. 1854-től Vachottné a rokonság és a barátok támogatását is élvezve írói, később pedig szerkesztői munkájából tartotta fenn családját. Legfőbb pártfogói Deák Ferenc és Eötvös József voltak. Eleinte regényeket, majd fordításokat publikált, valamint vers- és meseantológiákat jelentetett meg a gyermekek és az ifjúság számára. Tevékeny munkása volt a Nőképző Egyesületnek, eleinte lakásán működtek nőképző tanfolyamok. Emlékiratainak két kötetét 1887-ben és 1890-ben adta közre.

Kisfaludy Atala
Kötcse, 1836–Kaposvár, 1911

Kisfaludy Károly földbirtokos és Honovszky Amália lánya. Rokoni szálak fűzték a költő Kisfaludyakhoz, Ányos Pálhoz, s nagynénje volt Endrődi Sándornak. Gondos nevelésben részesült, több nyelven beszélt és olvasott. 1852-ben házasságot kötött Szalay Károly ügyvéddel, akivel néhány év múltán Kaposváron telepedett le. Három lányuk született – a középső, Fruzina neves költőnő lett. Gyermekeit maga nevelte és oktatta. Írni 1858-ban, súlyos betegségéből lábadozva, olvasmányélmények hatására kezdett. Verseit, ahogy első könyvét is, mint „Atala” adta ki, később családi nevét is használta, asszonynevét azonban soha. Elbeszéléseket, tárcákat is írt, és csaknem két éven át – Szabó Richarddal együtt – tulajdonosa és szerzője volt a Gyermekbarát című lapnak. Az 1870-es évektől kezdve folyvást gyengülő látása akadályozta az írásban, mind kevesebbet publikált. 1876-ban – elsők között – választotta tagjai közé a Petőfi Társaság.

Beniczkyné Bajza Lenke
Pest, 1840–Budapest, 1905

Bajza József író, kritikus és Csajághy Júlia leánya. Szoros rokoni szálak fűzték a Vörösmarty, a Csapó és a Vachott családhoz. 1858-ban kötött házasságot a nála 23 évvel idősebb Heckenast Gusztáv könyv- és lapkiadóval. Bár már gyermekként is írt, írói pályája 1857-ben kezdődött, s rövid idő múlva főmunkatársa lett a férje kiadásában és Vajda János szerkesztésében megjelenő Nővilágnak. Eleinte tárcákat és elbeszéléseket publikált – első, Beszélyek című kötetét 1858-ban adta közre. 1863. május 19-én – miután két gyermek anyjaként elvált első férjétől – feleségül ment Beniczky Ferenc földbirtokoshoz, aki később számos fontos tisztséget töltött be: Pest vármegye főispánja, belügyi államtitkár, majd a Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa lett, s ettől kezdve házassága révén a társaság és a közélet ismert szereplői közé tartozott. Regényírói karrierje második házasságában, 1866 után kezdődött. Népszerű és keresett írónő lett – voltak évek, hogy három regénnyel is a közönség elé lépett. 1878-ban tagjává választotta a Petőfi Társaság.

Wohl Janka
Pest, 1846–Budapest, 1901

Polgári családban született, apja sebészorvos, anyja művelt nő, aki a pesti értelmiség legválasztékosabb köreiben volt otthonos. Húgával, Stephaniával együtt igen gondos nevelésben részesült, mindketten négy nyelven írtak és beszéltek. Feltűnő zenei tehetségét látva, szülei zongoraművésznek szánták, de leküzdhetetlen szorongása miatt nagyobb közönség előtt fellépni nem tudott. Először franciául és németül, majd magyarul írt verseket, első kötete 1861-ben jelent meg. Cikkeit, költeményeit szívesen közölték az irodalmi divatlapok. 1840-től húgával együtt a Divat című újságot szerkesztette, 1872 végén pedig megalapították a Nők munkakörét, amely alig egy év múltán egyesült egy közkedvelt női lappal, és A Magyar Bazár mint a nők munkaköre címen az ő szerkesztésükben jelent meg. Egész életében irodalmi munkájából élt, férjhez soha nem ment. Húgával élt együtt, lakásukat a művészi és szellemi élet kiválóságai látogatták: a Wohl-szalon Pest, majd Budapest egyik nevezetessége volt. Számos eredeti munkája és fordítása jelent meg, Zichy Kamilla, illetve Egy nagyvilági hölgy álnéven, 1897-ben munkásságáért koronás arany érdemkereszttel tüntették ki.