Szerző: Lilón Domingo

A II. világháború után a dominikai gazdaság - elsősorban élelmiszerexportja révén - viszonylag jó helyzetben volt, és a kormány egy iparosítási programot tűzött ki célul. 1947. február 10-én jött létre a Corporación Hispaniola (La Hispaniola C x A). Első vezérigazgatója a volt román diplomata, Henry Helfant lett. Helfant első terve, egy zipzárgyár alapítása, sikertelennek bizonyult, ennek következtében elbocsátották a testület igazgatóságából. Még az év decemberében helyét a La Hispaniola C & A vezérigazgatói székében a magyar Alexander Kovács (Kecel, 1888–Santo Domingo, 1957) vette át, aki New Yorkból érkezett. Alexander Kovács egy sokkal elfogadhatóbb és a rendszer politikájával jóval könnyebben összeegyeztethető tervet terjesztett Trujillo Generalisszimusz elé: civil használatra ipari termékeket is előállító fegyvergyár létesítését.

Ami a fegyvereket illeti, Kovács tervének elfogadásában külső és belső tényezők is fontos szerepet játszottak. Az elsők között megemlíthetjük Trujillo vágyát a belső katonai ellátás függetlensége iránt; másodsorban, hogy Észak-Amerika megtagadta fegyverek eladását a rezsimnek; valamint közrejátszott a térség több kormányának Trujillo rezsimjével kapcsolatos álláspontja, illetve a külföldi dominikai ellenzék támogatása ezen kormányok részéről.

Kovács terve egy "komplett szerelőműhely" felállítását tartalmazta először fegyverjavítási célokra, melyet aztán később igazi fegyvergyárrá alakítanának át. A fegyvergyárban használt gépek és eszközök Ausztriából, Olaszországból, Németországból, Svájcból, Csehszlovákiából, Belgiumból, Angliából és az USA-ból érkeztek 1948 és 1949 között.

A fegyvergyár személyzete - az adminisztrátoroktól a technikusokig és munkásokig bezárólag - különböző nemzetiségű emberekből tevődött össze. A gyárban többek között magyarok, olaszok, németek, osztrákok, románok és dominikaiak dolgoztak, és az irányítás korábbi magyar katonatisztek - Cziegler Gusztáv, Stirling László és Matoltsy Elek altábornagyok, Bezler Károly, Cziegler István és Ojtozy Ernö ezredesek kezében volt.

A fegyvergyár magyar személyzetéről nagyon nehéz teljes képet adni. Egyrészt, Kovács volt a fegyvergyár atyja, lelke; Trujillo szabad kezet adott neki és Kovács halála napjáig a diktátor megbízott benne. Erre bizonyíték a civil Kovácsnak adományozott tiszteletbeli tábornoki, később vezérőrnagyi cím. Trujillo szerint ugyanis nem volt megengedhető, hogy civil irányítson egy hadiipari komplexumot.

A Dominikai Köztársaságba érkező magyarokat elsősorban gazdasági érdekek motiválták. Ebben az időszakban a dominikai havi átlagfizetés 30-40 peso között volt, amikor egy peso egy amerikai dollárt ért. Míg egy dominikai fegyvergyári munkás havi 100 peso fizetést kapott, addig - szakképzettségtől és beosztástól függően - a magyarok 400 és 800 peso között kerestek, ami tehát akkor 400-800 dollár volt.

Feltétlenül meg kell továbbá említeni, hogy az 1947-53 közötti a Dominikai Köztársaságba érkező magyar emigráció különbözik a más latin-amerikai országokat választó magyar emigrációtól. Ezek az emigránsok ugyanis konkrét céllal érkeztek a Dominikai Köztarsáságba: már Európában tudták, hogy mi várja őket, ha megérkeznek: tudták, hogy ők fogják létrehozni a dominikai fegyvergyárat, és ott fognak dolgozni.

A magyar irányítócsoport a következő tagokból állt: Alexander Kovács, aki a fegyvergyár általános igazgatója volt, Bezler Károly, a fegyvergyár igazgatója, Helle Emil mérnök, a kisfegyvereket előállító műhely vezetője, Tóth Gábor mérnök, a lőszergyártó részleg vezetője, Tassonyi Álmos mérnök, a robbanószergyártó részleg irányítója és Ojtozy Ernő mérnök, a kémiai üzem (lőporüzem) igazgatója.

Az Általános Bevándorlási Hivatal archív anyagai szerint a többségében mérnökökből és szakemberekből álló első magyar csoport Bordeaux-ból (Franciaország) hajón érkezett Ciudad Trujillóba 1948. október 6-án, míg egy másik csoport Svájcból repülőgépen 1949. június 11-én. A magyar fegyverszakértők első csoportjával érkezett Király Pál, a Danuvia Fegyver- és Lőszergyár Rt. mérnöke, a 39 M. 9 mm-es gépfegyver magyarországi feltalálója, amelyből 1943 és 1944 között 8652 darab készült. Király Pál találta fel a Dominikai Köztársaságban a Király-Cristobal .30 kaliberű, 2. modell karabélyt, melynek előállított mennyiségét nehéz meghatározni az adatok hiánya miatt, bár átlagosan 1000 darabot gyártottak havonta. Információink szerint Király Pált Santo Domingóban érte a halál.

1948 elején elkezdődött a fegyvergyártás. A fegyverek és más hadi felszerelések javítása mellett az össztermelés havi 200 kisebb fegyver volt. Gyártottak géppisztolyt .30-as kaliberrel (Király-Cristóbal névvel), Mausereket, automata Beretta fegyvereket, .50-es kaliberű Thompson géppuskákat, kisebb mozsárágyúkat stb. A lőszerek gyártása során 7.30 mm-es, 9 mm-es, 20 és 40 mm-es lövedékeket állítottak elő; a vegyi üzemben kén- és nitrátsavat gyártottak, valamint puskaport a gyalogság és a tüzérség számára, nitrocellulózt és nitroglicerint. A termékek a dominikai hadsereg és a Nemzeti Rendőrség részére készültek.

Alexander Kovács több külföldi országba is ellátogatott, és a Dominikai Köztársaságban is fogadott küldöttségeket. Figyelemre méltó küldöttség érkezett Izraelből, melynek tagjai között volt Chaim Herzog, a washingtoni izraeli nagykövetség katonai attaséja, aki később az ország elnöke lett. A küldöttséget a fegyvereladások érdekelték. A Cristóbal karabélyok Fidel Castro kubai gerillaháborújában is szerepet játszottak. Annak ellenére, hogy az USA embargója sújtotta a Batista-rezsimet, Trujillo és Somoza szállítottak neki fegyvereket. A gerillacsapatok a kubai hadseregtől szerezték a fegyvereket.

Már jóval Trujillo bukása előtt a fegyvergyár számos szakembere elhagyta az országot. Többségük az USA-ba ment. Kovács halálával (1957) és Trujillo bukásával (1961) a fegyvergyár lehanyatlott. Fegyverek helyett polgári használatra szánt eszközöket kezdtek gyártani, például kórházi ágyakat, fémpadokat iskolák számára, vasasztalokat, szögesdrótot, csuklópántokat, kilincseket, kanalakat, és olyan cikkeket, amelyeket már korábban is gyártottak ott: légkondicionáló berendezéseket, hűtőszekrényeket, összecsukható székeket, vascsöveket a vízvezetékekhez, csatornákhoz és alagcsövekhez stb. A fegyvergyár technológiai üzemei ma is működnek, polgári használatra gyártanak eszközöket. 1990. március 11-én létrehoztak területén egy szabad zónát is, amelyet a „San Cristóbal-i Fegyvergyár Szabad Export Övezetének” neveznek.