2017. június 25.

Magyarország helye a Nap alatt. Biztonságot Közép-Európának!

Szerző: Lord Rothermere, Daily Mail, 1927. június 21.

A következőkben Lord Rothermere-nek a magyar revíziós politikára jelentős hatást gyakorló cikkét közöljük teljes terjedelmében. A cikk címe: Hungary’s place in the Sun. Safety for Central Europe (Magyarország helye a Nap alatt. Biztonságot Közép-Európának!). Az angol sajtómágnás Közép- és Kelet-Európa államközi feszültségeiről, a trianoni békeszerződés elhibázottságáról és a magyar határok revíziójának szükségességéről fejti ki nézeteit. A lord cikkét egyes magyarországi politikai körök, s különösen a magyar közvélemény hajlamos volt sokkal többnek tekinteni, mint egyszerű magánvéleményt.

Kelet-Európa sem más, mint sok kis Elzász-Lotaringia. Amikor 1871-ben a frankfurti béke elszakította ezt a két ikertartományt Franciaországtól, elkerülhetetlenné vált az újabb háború. Nagyobb méretekben ugyanezt a baklövést követték el az Osztrák–Magyar Monarchiát felosztó békeszerződések is. Döntéseik nyomán elégedetlen nemzeti kisebbségek jöttek létre Közép-Európa féltucat országában, melyek közül bármelyik gyújtópontja lehet egy újabb világégésnek.

A Közép-Európa térképét átrajzoló három szerződés közül az utolsó és legszerencsétlenebb a trianoni, melyet Magyarországnak 1920. június 4-én kellett aláírnia. Ahelyett, hogy egyszerűsítette volna a nemzetiségek amúgy is szövevényes hálóját, még tovább bonyolította azt. Olyan mély elégedetlenséget váltott ki, hogy minden pártatlan utazó, aki a kontinensnek erre a tájára téved, világosan látja az elkövetett hibák jóvátételének szükségességét.

Az új közép-európai államok jelenlegi határai önkényesek és gazdaságtalanok. De van egy ennél súlyosabb vonzatuk is: igazságtalan voltuk folyamatos veszélyt jelent Európa békéjére.

Ha visszaemlékezünk, milyen körülmények között nehezedett a szövetséges hatalmak államférfiai maroknyi csoportjának vállára a világtérkép átrajzolásának feladata, nem lepődünk meg azon, hogy hatalmas munkájuk néhány kisebb részlete elnagyolt lett. Az Osztrák–Magyar Monarchia területeinek felosztása néhányuk számára természetesen kevésbé fontos ügynek látszott, mint például a Németországgal kötendő megállapodás. A vezető küldöttek megelégedtek az Ausztria–Magyarországgal határos, a háború során a mi oldalunkra állt kisebb szövetséges nemzetek és a Habsburg Monarchia alávetett népei képviselőinek véleményével és javaslataival.

A szövetséges miniszterelnökök azonban nem vették figyelembe a történelem hódítási hullámai és népvándorlásai által Közép-Európába sodort sokféle nép között meglévő vad féltékenységet és mohóságot. Kétségtelen, hogy az így megfogalmazott különböző szerződésekben az igazságosság néha áldozatul esett a mohóságnak, aminek az lett a következménye, hogy Közép-Európa nagy része ma nagyon ingatag egyensúlyi állapotban, teljesen balkáni körülmények között él.

Nekünk itt, Angliában annyi komoly problémával kell szembenéznünk, hogy hajlamosak vagyunk ezeket a félig elfelejtett békeszerződéseket véglegesen elrendezettt dolgoknak tekinteni és figyelmen kívül hagyni. De aki ismeri Közép-Kelet-Európa viszonyait, nem helyezkedhet erre a kényelmes álláspontra. A kéz, amely a jelenlegi politikai helyzetet kialakította ezen a területen, egy eljövendő háború magvait hintette el.

A békemegállapodás ingatag voltára utal az a tény is, miszerint három közép- és kelet-európai ország: Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia azonnal fontosnak érezte, hogy katonai szövetséget kössön Franciaország támogatásával a szerződések, különösen a Magyarországgal kötött trianoni szerződés érvényben tartása érdekében, amely nyilvánvaló tévedéseket és igazságtalanságokat tartalmaz.

Ez a kisantant néven ismert szövetség ma is fennáll, bár a múlt hónapban megtartott éves konferenciáján a három állam magatartása Magyarországgal szemben sokkal kevésbé volt agresszív, mint az elmúlt években. Ez a fejlődés kétségtelenül annak köszönhető, hogy bár Magyarország állandóan tiltakozik a békeszerződés igazságtalan volta miatt, híven teljesíti annak feltételeit.

A kisantant tehát gyorsan veszít nemzetközi értékéből. Az ilyenfajta szövetségek maguk is veszélyeztethetik a világbékét, ha tovább maradnak fenn, mint ameddig szükség van rájuk. Ebben a hónapban lesz hét éve, hogy aláírták a trianoni szerződést, és azok, akik legjobban ismerik Közép-Európát, kezdik felvetni, hogy nem lenne-e bölcs dolog átfogalmazni a szerződés néhány nyilvánvalóan hibás pontját a ma meglévő nyugodtabb légkörben.

Egy ilyen lépés első eredményeit maguk a kisantant országok élvezhetnék. Románia például halálos viszályt örökölt Oroszországgal Besszarábia annexiója miatt. Ha bolsevista marad Oroszország, ha nem, Románia mindig számíthat arra, hogy egyszer fegyverrel kell majd megvédenie újonnan megszerzett gazdag határ menti tartományát. Egy ilyen hadjáratban csak akkor számíthat sikerre, ha nyugati szomszédja megbízható, baráti ország. A mai körülmények között viszont ez sohasem következhet be, mivel Erdély Romániához csatolása román fennhatóság alá hajtott egy és háromnegyed millió magyart. Ezek többsége annyira keveredett a zömmel román és szász lakossággal, hogy Magyarország beletörődött az elvesztésükbe. De közvetlenül a magyar határ mentén van két olyan összefüggő magyarlakta terület, ahol 600 ezren élnek. Ezt a térséget főleg a stratégiai fontosságú vasútvonal szempontjai miatt adták Romániának. Nem szabad azonban megengedni, hogy ilyen jelentéktelen dolgok állandósítsák a háborús veszélyt Közép-Európában.

Hasonlóképpen egy szép napon Csehszlovákia – ahová több mint 1 millió magyart csatoltak – is vitába keveredhet Németországgal a hárommillió osztrák-német miatt, akik északi határain belülre kerültek, és akkor előnyös lenne számára, ha megszabadult volna a déli határaival kapcsolatos problémáktól. A határ ésszerű kiigazításán alapuló barátság Magyarországgal ráadásul lépést jelentene a vámunió felé is, ami mindkét ország számára nagy haszonnal járna.

Magyarország harmadik, déli szomszédja, Jugoszlávia a békeszerződés eredményeként 400 000 magyart vett át. Legtöbbjük a volt Horvátország egyik sarkában él a Dráva és a Duna által határolt háromszögben. Velük keveredve él ott még 300 000 német, aki minden bizonnyal szívesebben venné, ha újra magyar fennhatóság alá tartozna. Jugoszlávia számára – amelynek jelenlegi külső és belső helyzete kritikusabb bármely más európai országénál, Oroszországot kivéve – előnyt jelentene, ha megszabadulna ettől az elégedetlen nemzeti kisebbségtől északi határai mentén. Az új, a maitól csak kissé eltérő határt úgy lehetne meghúzni, hogy a változás nem érintené a volt osztrák–magyar tartomány, Horvátország határát, amely a délszláv királyság létrejöttekor csatlakozott Szerbiához.

Ilyen, viszonylag kis változtatásokkal újra lehetne egyesíteni az anyaországgal kétmillió magyart abból a hárommillióból, akiket a trianoni béke idegen fennhatóság alá helyezett. A súrlódásokat úgy váltaná fel egy megkönnyebbült viszony, hogy a békemegállapodás fő vonalai érintetlenek maradnának, és nem változnának jelentősen Közép-Európa erőviszonyai sem.

Úgy vélem, elérkezett az ideje annak, hogy a szövetséges hatalmak, amelyek aláírták az önkényesen megfogalmazott trianoni békeszerződést, az elmúlt hét év tapasztalatainak tükrében újra megfontolják a határok kérdését. Ha egy megállapodás hét próbaév után sem működik jól, nagyon valószínű, hogy eleve nem megfelelő.

A Magyarországra kényszerített békefeltételek módosításának kidolgozása során az érintett területek bonyolult módon összevegyült lakosságát is meg kell kérdezni. Volt idejük eldönteni, melyik nemzethez fűzik őket ösztöneik és érdekeik. A mindenütt megtartandó népszavazásoknak az USA vagy egy másik nem érdekelt állam kormányának ellenőrzése alatt kell lezajlaniuk, mivel az elcsatolt területek egy részén sok eset bizonyítja, hogy a magyar lakosság nem élvezi a szólás és véleménynyilvánítás szabadságát, amit pedig a trianoni békeszerződés is rögzít számára.

A közép-európai helyzet újraértékelését nemcsak a célszerűség, hanem az igazságosság érdekében is sürgetem. Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia fejlődése nagymértékben függ a külföldi tőkétől. Ez azt jelenti, hogy stagnálásra vagy talán hanyatlásra és széthullásra vannak ítélve, ha nem tudják meggyőzni London és New York pénzintézeteit arról, hogy nem állnak fenn olyan akut problémák, amelyek veszélyeztetnék a nekik nyújtott kölcsönök visszafizetését.

Ha ezek a bizonytalan helyzetű kis közép-európai szövetséges államok még nincsenek tisztában a külföldi hitelek megszerzésének nehézségeivel, az azért van, mert eddig ki tudták használni a befektetők naiv optimizmusát, főleg az Atlanti-óceán túlsó partján. Megtudtam, hogy New York-i pénzintézetek az utóbbi időben adtak kölcsönöket Belgrádnak. Ahogy a dolgok ma Jugoszláviában állnak, nem tudok elképzelni ennél bizonytalanabb befektetést. A jugoszláv kormány jelenleg egyre agresszívabban próbál beavatkozni a vele az adriai parton szomszédos kis Albán Köztársaság ügyeibe. Ez a politikája abból az aggodalomból táplálkozik, hogy Horvátország esetleg elszakad Jugoszláviától, és ezzel a délszláv királyság elveszti csaknem egész adriai partvonalát. A jugoszláv kormány ezért egy alárendelt és leigázott Albániával reméli kárpótolni magát.

Ez az előrenyomulási politika egyre ellenségesebb viszonyt teremtett Olaszországgal, ami már-már összeütközéssel fenyeget. A térképre pillantva láthatjuk, hogy az Albánia feletti ellenőrzés kérdése legalább olyan fontos Olaszországnak, mint Calais és Boulogne hovatartozása Angliának.

Legalább ilyen nehéz elképzelnem, hogy egy felelős pénzintézet támogassa a román kormánynak nyújtandó kölcsönöket. Romániának alapos oka van félni Oroszországtól, de féltékenysége és mohósága megakadályozza abban, hogy egy tisztességes alkuval bebiztosítsa az oldalát Magyarország felől.

A közép-európai béke közvetlenül fontos Nagy-Britannia számára. Nem tehetjük meg, hogy a béke kérdését kis és viszonylag jelentéktelen nemzetek kezébe engedjük át, amelyek terjeszkedésüket – és egyes esetekben egyenesen a létüket – éppen a szövetséges hatalmak háborús áldozatvállalásának köszönhetik. A Balkán több generációra visszamenőleg a nemzetközi konfliktus veszélyét hordozza magában. Valójában itt tört ki a világháború. És most – a szövetséges béke-előkészítő delegációk hiányos információi és elsietett döntései folytán – ez a régi balkáni veszély még sokkal nagyobb területre terjedt ki.

Egy szálig ki kellene gyomlálnunk a trianoni békeszerződés száraz füvét és halott fáit, mielőtt egy véletlen szikra lángra lobbantja őket. Ha a tűzvész kitör, már késő lesz.

Kisállamok szűk látókörű előítéletei nem állhatnak az európai biztonság útjába. A kisantant egyik célja a monarchia restaurációjának megakadályozása volt Magyarországon. Miért ne lehetne a magyaroknak királyuk, ha nekik úgy tetszik, amíg békésen és megfelelően intézik az ügyeiket? Románia és Jugoszlávia, amely lerohanással fenyegeti Magyarországot a királyi ház visszahívása esetén, szintén monarchia.

Nyugodtan tanúsíthatunk bizalmat Magyarország iránt, hiszen csak kis része volt a világháború kirobbantásában. És míg a magyarok bátran harcoltak az ügyért, amely mellé álltak, az országukban élő britekkel a háború alatt mindvégig türelemmel viseltettek, és hagyták, hogy zavartalanul éljék az életüket.

Akármennyire legyőzöttek és megtörtek voltak is, a háború után néhány hónappal már volt elég erejük és nemzeti öntudatuk megdönteni a bolsevik önkényuralmat, amely a hírhedt Kun Béla alatt erőltette magát országukra. Ezzel megmentették Európát attól, hogy ott éktelenkedjen a közepén egy fekély, ahonnan a fertőzés továbbterjedhetett volna.

Ezután következett Magyarország szétdarabolása egy olyan békeszerződés keretében, amelynek szigorúságát akkoriban sok szövetséges államférfi helytelenítette. Lakossága 21 millióról 8 millióra csökkent, területe pedig 125 ezer négyzetmérföldről 36 ezer négyzetmérföldre.

Magyarország örült annak, hogy megszabadult néhány olyan népcsoporttól – mint a csehek, horvátok és románok –, amellyel a Monarchia idejében össze volt zárva. De velük együtt elcsatoltak tőle 3,5 millió magyart is. Az ország területi veszteségei együtt jártak a fa-, só- és vaskitermelési lehetőségek teljes elvesztésével, ami a csaknem teljesen mezőgazdaságból élő lakosság számára alapvető lett volna. A kegyetlen békeszerződés még arra is kényszerítette Magyarországot, hogy Ausztriának hatalmas mennyiségű épületfát szállítson, a mikor saját szükségleteire is importálnia kellett.

Magyarország nem okozott semmi gondot a szövetségeseknek a békeszerződés teljesítése során. Egyensúlyba hozta költségvetését, munkásai és parasztjai pedig ugyanolyan jól élnek már, mint a háború előtt. Az állam 2 millió acre szántóföldet vásárolt meg a nagybirtokosoktól és osztott fel a kisbirtokosok között, ami azt eredményezte, hogy Európa egy országában sincs olcsóbb és jobb ellátás frissen termelt élelmiszerekből.

Szeretném, ha külügy-minisztériumunk csatlakozna ahhoz a példához, amit Olaszország mutatott a nyugat-európai hatalmaknak Magyarország megsegítésében. Magyarország természetes szövetségese Nagy-Britanniának és Franciaországnak. Helye van a Nap alatt. A magyar nemzet ma bizalmatlanul és nehezteléssel tekint Németországra. Amíg a háború emléke él, régi viszonyukat lehetetlen felújítani.

Ugyanilyen kizárt dolog az Ausztriával való régi kapcsolat felélesztése. Az Ausztriával szembeni ellenérzések manapság olyan erősek, mint Kossuth szabadságharcának 1849-es leverésekor, amikor a magyar nemzet vezetője Angliában talált menedéket és együttérzést. Magyarország Nyugat-Európában keres barátokat, és most jött el az idő ezeknek a barátságoknak a megszilárdítására.

Egy olyan népet, mint a magyar, amely mögött egy ezredéves nemzeti és tradicionális fejlődés áll; amely a középkorban hősiesen védte Európát a töröktől; és amelynek már 1222-ben, mindössze hét évvel a miénk után megszületett a maga Magna Cartája, az Aranybulla, nem lehet úgy kezelni, mint egy újonnan létrejött balkáni államot a maga kialakulóban lévő intézményeivel és tapasztalatlan politikusaival.

Szeretném, ha külügyminiszterünk azzal mutatná ki érdeklődését a magyar ügyek iránt, hogy személyesen odafigyel Románia azon törekvésére, hogy lehetetlenné tegye a nemzetközi döntőbírósághoz folyamodás békeszerződés által biztosított jogának gyakorlását az erdélyi magyar gazdák széles köreiben, akiktől a román kormány kártérítés nélkül vette el a földjüket. Ez az ügy egy ideje már a Népszövetség asztalán fekszik. Nagy-Britannia mint a trianoni béke egyik aláírója közvetlen felelősséggel tartozik azért, hogy igazságot szolgáltassanak ebben az ügyben.

Ám semmi sem tehet többet Közép-Európa stabilizálódásáért és békéjéért, mint London és New York nagy pénzintézetei. Ők tartják a kezükben ezt az ügyet. Ha nem adnak hiteleket azoknak az államoknak, amelyek a jelenlegi bizonytalan helyzet fenntartásáért felelősek, az eredmény hamarosan mutatkozni fog olyan határkiigazítások és megállapodások elfogadásában, amelyek nagyban csökkentik majd a háborús veszélyt.

A békeszerződés erőszakkal és fenyegetéssel való megváltoztatása nem vita tárgya. A szövetséges hatalmak saját érdekükben elleneznék, ha bármely korábbi szövetséges vagy ellenséges állam fegyveres erőszakkal próbálna változtatásokat eszközölni Európa térképén. A Közép-Európa újonnan alakult államainak megsegítésére hivatott pénzintézetek bölcs pénzügyi politikája azonban jótékony, nyugtató hatással lehetne a térségre. A befolyásuk alatt végrehajtott ésszerű határkiigazítások – ha alapos megfontolás után, nyugodtan kerül rájuk sor – inkább erősíteni fogják, semmint veszélyeztetnék a világbékét.

Fordította: Zinner Judit