2012. május 23.

Matteo Ricci olasz jezsuita Kínában

A Vatikáni Televíziós Központ - II. János Pál pápa által 1983-ban létesített vatikáni tévécsatorna - és az olasz állami adó (RAI) közös dokumentumfilmben emlékezett meg a leghíresebb olasz jezsuitáról, aki a XVI-XVII. sz. fordulóján Kínában élt és térített. A Matteo Ricci életéről szóló film világpremierjét júliusban tartották Vatikánvárosban.

Matteo Ricci 1552-ben született a közép-itáliai Macerata városában. Gyerekkorától egyházi pályára készült. 19 évesen csatlakozott a jezsuita rendhez. Teológiát és jogot tanult Rómában, majd misszionáriusként Indiába indult. A portugál gyarmati kikötőkben tevékenykedett, Goa és Macao városában.

1582-ben lépett kínai földre. 1583-ban kínai tudósokkal együttműködve rajzolta meg Kína első nyugati értelembe vett térképét. Ezekben az években több jezsuita szerzetessel együtt portugál-kínai szótárat szerkesztett.

Majd húsz év után. 1601-ben kapott belépési engedélyt első európaiként a pekingi Tiltott Városba, de Vanli császárral így sem találkozhatott. A Ming-dinasztia szellemi életének egyik vezetője lett. Több mint 3 ezer embert térített meg. Kitűnően beszélt kínaiul, és Konfucius műveinek első európai nyelvekre fordítóját is tisztelhetjük benne. 1610-ben Pekingben hunyt el.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Prostitúció (18) | Habsburg (22) | Európa (29) | Középkor (18) | Közjogi (31) | Ókor (14) | Igazságszolgáltatás (16) | Trianon (13) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) | Németország (11) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.