2012. május 23.

Mitterrand és a Vichy-rendszer

Francois Mitterrand, akit a világ akkor ismert meg, amikor 1981-ben a francia Ötödik Köztársaság az első szocialista elnöke lett, hosszú politikai utat tett meg az Elyséé-palotáig.

1916-ban született jómódú, katolikus családba. Már a harmincas években bekapcsolódott a politikába mint jobboldali aktivista és újságíró. Egyetemi évei alatt a külföldi diákok ellen agitált, és szélsőséges jobboldali szervezetek tagja volt.A fiatal jogász hamar a fronton találta magát, és 1940-ben sebesülten német hadifogságba esett, ahonnan 1941-ben hazaszökött Franciaországba. A Pétain marsall vezette kollaboráns, jobboldali rendszer közhivatalnoka lett, kormánymegbízottként a hadifoglyok szervezetében volt funkcionárius. Bizalmasa volt Gabriel Jeantet-nak, Pétain jobbkezének. 1943-ban megkapta a Vichy-rendszer egyik legnagyobb kitüntetését a Francisque Érdemrendet. Közös fotó is készült róla és Pétainről. 1943-ban szembefordult az időközben egész Franciországot megszálló nácikkal, és a francia ellenállás számára hamis iratokat állított ki. Aktívan kereste a kapcsolatot De Gaulle-hoz, ezért még rövid időre Angliába és Észak-Afrikába is szökött, de a Szabad Francia Kormány vezetője elutasítóan fogadta őt, személyes konfliktusuk ekkor kezdődött. Mitterrand 1944-ben részt vett Párizs fegyveres felszabadításában, 1946-ban pedig baloldali pártok jelöltjeként jutott be a törvényhozásba. Végleg lehorgonyzott a francia baloldalon.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Prostitúció (18) | Habsburg (22) | Európa (29) | Középkor (18) | Közjogi (31) | Ókor (14) | Igazságszolgáltatás (16) | Trianon (13) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) | Németország (11) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.