2017. június 28.

Nem! Nem! Soha! Területvédő propaganda az első világháború után

Szerző: Pallós Lajos

A jó propaganda lényege, hogy az elérni kívánt célt a „címzett” érdekeinek és ízlésének megfelelően tálalja. A külföldre irányuló Trianon-ellenes magyar revizionista propaganda egyáltalán nem ilyen volt. Azokat a főbb történeti, kulturális és gazdasági érveket, amelyeket a különböző magyar irredenta szervezetek a történeti magyar állam újjáteremtése érdekében unos-untalan hangoztattak, nemcsak Franciaországban és Nagy-Britanniában, hanem még Németországban és Olaszországban is anakronisztikusnak, sőt néha mosolyra ingerlőnek találták.

A trianoni békeszerződés aláírása után kialakult revíziós és irredenta törekvéseket az a széles körben elterjedt embléma fejezte ki a leghatásosabban, amely az új határokat a történelmi Magyarország határai közé rajzolva tartalmazta, alatta a Nem! Nem! Soha! jelszóval. Ez a kép valósággal elárasztotta a Horthy-korszak mindennapjait: megjelent különféle nyomtatványokon, jelvényeken, ajtóra szerelhető színes plaketteken, iskolai taneszközökön, szódásüvegeken, hamutartókon, mindenféle dísztárgyakon és az első világháborús emlékműveken is.

Területi integritás
Az embléma még az úgynevezett területvédő propagandatevékenység keretében keletkezett, mely az első világháborút lezáró padovai fegyverszüneti egyezménytől a trianoni békeszerződés aláírásáig zajlott, és a győztes antantot igyekezett meggyőzni arról, hogy a békekonferenciának a történelmi határok között kell megtartania Magyarországot. A területi integritás védelmében alakult ki az az érvrendszer, amelyre Trianon után a revíziós és irredenta propaganda épült.

1918 novemberében az antant jóváhagyásával a cseh, román és szerb csapatok átlépték a magyar határt, s az őszirózsás forradalom révén hatalomra került Károlyi-kormány válaszút előtt állt. Végül a fegyveres ellenállás helyett amellett döntött, hogy a határokat a majdani békekonferencián kell megvédeni, és addigra a magyar álláspontot propaganda útján kell ismertetni a győztesekkel. A kormány koncepciója az volt, hogy a területvédő propaganda érvrendszerét a történelmi határok megőrzése érdekében alakítsák ki. Jóllehet a magyar politikusok tisztában voltak azzal, hogy a győztesek a nemzetek önrendelkezési jogának elve alapján kívánják kialakítani az új Európát, a közvéleményre való tekintettel mégsem adták fel a területi integritás álláspontját. A kormányban egyedül a szociáldemokrata Kunfi Zsigmond helyezkedett arra az álláspontra, hogy a magyarlakta területek megőrzése legyen a cél.

A propagandatevékenység a kormányzati szervek irányításával az Országos Propaganda Bizottság és a különféle társadalmi szervek bevonásával zajlott. Az Országos Propaganda Bizottságot a Nemzeti Tanács hozta létre 1918 novemberében azzal a céllal, hogy a demokratikus társadalmi berendezkedést és a köztársasági államformát propagálja a lakosság körében. A bizottság emellett az országban élő nemzetiségek számára igyekezett rokonszenvessé tenni a társadalmi reformok útjára lépett új Magyarországot. Amikor Magyarország nemzetiségek lakta részeit majdnem teljesen megszállták, a bizottság a külföldre irányuló területvédő propagandával foglalkozott. Ekkor készítette híressé vált Nem! Nem! Soha! rajzát Jeges Ernő. Az embléma egyidejűleg plakáton, képeslapon és jelvényen is megjelent. A rajzolaton természetesen még nem a trianoni határok tűntek fel, hanem az azokkal nagyjából megegyező megszállási vonalak.

Az önállóan létrejött szervezetek közül a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája volt a legjelentősebb. Az 1918 decemberétől működő szervezethez, rövidebb nevén a Területvédő Ligához számtalan egyesület és szövetség csatlakozott. A liga tevékenységében részt vett a hagyományos politikai, társadalmi és kulturális elit jelentős része, így például Andrássy Gyula, Apponyi Albert, Beöthy Zsolt, Chorin Ferenc, Herczeg Ferenc, Lánczy Leó, Lóczy Lajos, Molnár Ferenc, Teleszki János vagy Wlassics Gyula. A ligától természetesen a Károlyi-kormány sem határolta el magát, sőt tagjai közé lépett Károlyi Mihály felesége, Andrássy Katinka, valamint az alakulóban lévő külügy államtitkára, Biró Lajos és a szociáldemokrata Bokányi Dezső is. A liga, miközben itthon előadások és felhívások, külföldön pedig személyes kapcsolatok révén fejtett ki propagandát a területi integritás érdekében, számos külföldi terjesztésre szánt röpiratot és egyéb nyomtatványt készített s juttatott el a kormányhoz.

1919 februárjában már tekintélyes propagandaanyag gyűlt össze a Külügyminisztériumban. Az anyag egyik része röpiratokból állt, míg a másik különféle grafikai alkotásokból. A röpiratok a területvédő propaganda különböző érveit tartalmazták, hol egyet-egyet kihangsúlyozva a többi közül, hol együttesen. A röpiratok, illetve a különféle részmunkák szerzői között találunk politikusokat, mint Apponyi Albert és Wlassics Gyula, statisztikusokat, mint Buday László, Kovács Alajos, továbbá történészeket, mint Angyal Dávid, Domanovszky Sándor és Marczali Henrik. Az általuk készített iratok a propaganda mellett az időközben felállított béke-előkészítő bizottság munkáját is segítették.

A propagandaanyag sajátosan értékes részét alkották a képzőművészeti alkotások. A színes nyomtatványokként kiadott grafikák a propaganda különféle érveit a maguk emocionális töltésével erősítették meg. A grafikák elkészítésére egy 1919 eleji felhívás nyomán elsősorban olyan művészek vállalkoztak, akik jártasak voltak vagy a dekoratív hatású történeti festészetben, mint például Körösfői Kriesch Aladár, vagy az alkalmazott grafika különböző ágaiban, mint például Bér Dezső, Gara Arnold és Pólya Tibor, esetleg mindkettőben, mint Helbing Ferenc. A művészek közül többen kipróbálták már magukat a politikai propagandában. Biró Mihály a század eleji hazai szociáldemokrácia harcostársaként készített agitatív erejű plakátokat, majd az első világháború alatt hadikötvényeket propagáló igényes plakátokat tervezett. Haranghy Jenő szintén a világháború alatt állította művészetét a hazafias propaganda szolgálatába. A területvédő propaganda során a közel száz grafikai alkotás elsősorban képeslapokra került, de jó néhány plakát alakban is elkészült.

Az érvrendszer
A propagandakampányban történeti, földrajzi, gazdasági, kulturális, etnográfiai és politikai érveket használtak fel a területi integritás védelmében. A történeti érvek között kiemelt helye volt annak, hogy a magyarság ezer éve csatlakozott az európai civilizációhoz, továbbá annak, hogy Magyarország a Keletről érkező barbár népekkel szemben a védőgát szerepét látta el. Mindkét szempont lényegében már a 19. században gyökeret vert és hangsúlyosan szerepelt a magyar történeti tudatban. A történeti érveket megjelenítő képzőművészeti alkotások a Nem! Nem! Soha! grafikához hasonlóan a történelmi Magyarország határait ábrázolták a leggyakrabban, de sűrűn szerepelt az a motívum is, ahol az országot szimbolizáló címert egy harcos alakja védelmezi. Az utóbbi ábrázolás ikonográfiai előképe az első világháború alatt gyakran előfordult, például Biró Mihály hadikölcsönplakátjain vagy Berán Lajos egyik jelvényén, amelyet a 313. honvéd gyalogezred számára készített. A Nyugat védőbástyájának grafikai megjelenítésében is kiemelkedő szerepet játszott a magyar katona alakja, aki ez esetben a békésen építkező Európát választotta el tatártól, töröktől.

A földrajzi érvek Magyarország sajátos geográfiai helyzetét állították előtérbe. A propaganda a Kárpátok koszorújában fekvő országot a természet csodálatos alkotásának tüntette fel. A hegységek övezte medence ideális elhelyezkedését és arányát, az ország vízrajzi egységét már a múlt században jeles földrajztudósok taglalták elismerően. A propaganda e tárgyban elsősorban francia és angol szerzőktől idézett nagy előszeretettel.

A gazdasági érvek csokrából az kapta a legnagyobb hangsúlyt, hogy az ország különböző részei a nyersanyagok, az élelmiszer, a munkaerő kihasználása szempontjából tökéletesen egymásra utaltak. Egy másik megközelítés pedig arra mutatott rá, hogy az ország feldarabolásával életképtelenné válna a megmaradt terület, mert elveszítené létfontosságú nyersanyag- és energiaforrásait, tengerpartját, valamint kereskedelmi szempontból fontos városait. Mind a földrajzi, mind a gazdasági érvek grafikai ábrázolásához az ország határainak rajzát használták föl, hol a vízrajzi térkép, hol a nyersanyaglelőhelyek feltüntetésével.

A kulturális érvek egyike tulajdonképpen a történeti érvek másfajta megfogalmazásából alakult ki, miszerint Magyarország az európai civilizáció keleti őrbástyája, amely mindvégig föléje magasodott a tőlünk délre és keletre élő népek kultúrájának. Egy másik megközelítés azt igyekezett kimutatni, hogy a magyarság iskolázottsága statisztikailag igazolhatóan magasabb, mint a nemzetiségeké. Ezek az adatok eléggé kétélűek voltak, hiszen a magyar szupremácia ellen éppen a nemzetiségek elnyomása miatt emeltek vádat Nyugaton. Ennek élét a propaganda azzal próbálta elvenni, hogy kiemelten közölte azokat az adatokat, amelyek szerint a magyarság sok esetben jobban biztosította a nemzetiségek kulturális fejlődését, mint az illető nemzetiség anyaországa. A kulturális érvek között nagy hangsúlyt kapott az a tény is, hogy az elszakításra ítélt területeken a magyar kultúra kiemelkedő értékei maradnak, amelyek pótolhatatlan veszteséget jelentenek. A békeszerződés aláírása után egész képeslapsorozatot adtak ki, amely az elcsatolt területek kiemelkedő műemlékeit mutatta be. A területvédő propaganda képzőművészeti anyagában ezzel kapcsolatban mindössze egy ábrázolás fordul elő: ez a kassai dómot félti a cseh címeroroszlán ragadozó étvágyától.

Az etnográfiai érvelésben sajátságosan keveredett a területi integritás megőrzésének és a wilsoni nemzetiségi önrendelkezésnek az elve. Amikor a színmagyar területek megszállása ellen érveltek a röpiratok, az önrendelkezési elv megsértése került elő. Ennek adott kifejezést a Wilsontól csak wilsoni békét...! című plakát, amely Wilson amerikai elnök portréját ábrázolta. Ha viszont a történeti határok sérthetetlensége mellet kellett érvelni, azt hangsúlyozták, hogy a vitatott területeken a népek elválaszthatatlanul összekeveredtek. Ez utóbbit a híres Teleki-féle etnikai térkép igazolta a leghatásosabban.

A béke halála
A területvédő propaganda irányítói úgy vélték, a gazdasági érvelés mellett a politikai érveket méltányolják majd a leginkább a békekonferencián. Politikai pártállástól függetlenül mindenki nagy meggyőződéssel kiáltotta világgá, hogy Magyarország szétdarabolása Európa veszedelme lenne. A magyar politikai elit azzal a Monarchiából örökölt tudattal élt, hogy a kontinensnek ebben a régiójában egy nagy államalakulatra van szükség, amely az európai egyensúlyt hivatott biztosítani. Mind a röpiratok, mind a grafikus nyomtatványok egy északi irányba kiterjedő új Balkán rémképét vetítették előre, ahol életképtelen kisállamok marakodnak majd. Haranghy Jenő egyik képeslapja a békekonferenciára hárítja a felelősséget, hogy békés keleti Svájc vagy új Balkán lesz-e Magyarországból. Egy másik megközelítés a franciáknak címezve az Elzász-Lotaringia miatt támadt viszálykodásra utal: Magyarország feldarabolása esetén nem egy, hanem négy Elzász is keletkezhet. E hivatkozás képi megjelenítését Barta Ernő készítette. A politikai érv leghatásosabb grafikai illusztrálását Tábor János és Dankó Ödön készítette el Magyarország feldarabolása a béke halála feliratú képével, amelyen a béke halálának allegorikus ábrázolásaként vörös alapon egy nyíllal átlőtt fehér galamb csuklik rá a magyar címerre. Annak ellenére, hogy a két művész a Tanácsköztársaság alatt úgymond kompromittálta magát, e művüket az ellenforradalmi korszakban is felhasználták a területvédő propagandában, és a képeslap- és plakátváltozatok mellett bélyegen is kinyomtatták. Ez az ábrázolás már átvezet bennünket a képzőművészeti propagandaalkotások egy sajátos csoportjához, amely a történeti Magyarország bomlási folyamata miatt érzett fájdalomnak és panasznak adott hangot.

A primer fájdalom kifejezése során az érvek képi megjelenítésekor változatos illusztrációk készültek. Több nyomaton az ország megpróbáltatásait a krisztusi szenvedéshez hasonlították. Az egyik ábrázolás a történelmi Magyarország térképét keresztre feszítve mutatja be Feltámadunk felirattal, míg egy másikon a szenvedő Krisztus képét komponálták az ország térképére. A képeknek e csoportjában változatos szimbólumokkal jelent meg az ország, illetve a magyarság. A mezítelen ember, a kiszolgáltatottság egyik általános jelképe személyesíti meg a magyarságot több esetben is. Hol gladiátorként jelenik meg, fenevadaktól körülvéve, hol földre roskadtan, szuronyokkal szemközt. Más ábrázolásokon az országot oroszlán szimbolizálta, de nem a világháborús plakettek büszke tartásával, hanem megsebzett vagy leláncolt állapotban. A leláncolt oroszlán motívuma több korabeli ábrázoláson előfordul, például a Horthy kormányzóvá választása alkalmából készített emlékplaketten is, kifejezve az ország levertségét, cselekvésképtelenségét.

Ez a motívum híven tükrözte az 1919. végi, 1920. eleji hangulatot, többek között a területvédő propaganda előre látható sikertelenségét is. Az antant a békeszerződés aláírásáig lényegében hadviselő félnek tekintette Magyarországot, a magyar álláspont kifejtése tehát komoly akadályba ütközött. Személyes kapcsolatok és újságírók révén a területvédő propaganda érvei eljutottak ugyan az antantországokba, de nem találtak nyitott fülekre. A győztes országok mértékadó politikai körei, melyek a békekonferencia menetét irányították, ellenszenvvel viseltettek a magyar állásponttal szemben, mert a háború utáni Közép-Európában szövetségeseiknek, Csehszlovákiának, Romániának és Jugoszláviának szántak meghatározó szerepet. Ráadásul a győztesek koncepciója a nemzetiségi elv alapján kialakítandó új határokat irányozott elő, tehát a történelmi határok megtartására irányuló magyar törekvés ezzel óhatatlanul szembekerült. 1919 tavaszán a párizsi újságok kifejezetten gúnyosan tárgyalták a területi integritásra vonatkozó magyar álláspontot, valamint a megszállások miatti siránkozásainkat, és azt a meggyőződést erősítették olvasóikban, hogy a magyarok megmaradtak korábbi soviniszta elképzeléseiknél. Meglehet, hogy a francia újságírók tollát ellenfeleink pénze forgatta, mégis kétségtelen: a területvédő propagandának a nyugat-európai trendhez nem illeszkedő célkitűzése riválisaink kezébe adott újabb fegyvert. A wilsoni elvekre alapozott, a magyar nemzetiségű területek megtartására irányuló propaganda talán kedvezőbb határokat eredményezhetett volna Trianonban.

A területvédő propagandatevékenység a trianoni békeszerződéssel befejeződött, elhibázott koncepciója azonban a Horthy-korszak revíziós törekvései során is kísértett. A történetírás feladata lenne feltárni azokat az okokat, amelyek miatt a magyar propaganda nem volt képes megtalálni a megfelelő hangot a nyugat-európai politika felé.

Tökéletes földrajzi egység

"A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy oly államot tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte Európát a keletről fenyegető közvetlen veszedelmek elől. Ezt a hivatását tíz századon át töltötte be és erre egyedül organikus egysége képesítette. Idézem a nagy francia geografusnak, Reclus Elisének szavait, amelyek szerint ez az ország oly tökéletes földrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Folyóik és völgyeik rendszere, amelyek a határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kormányozható. Részeinek gazdasági függése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas gazdasági üzemet alkot, a szélek tartalmazzák pedig mind azt az anyagot, amire a gazdasági fejlődés szempontjából szükség van.

A történelmi Magyarország tehát Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz századon át megőrizte ezt az egységét. Önök visszautasíthatják a történelem szavait mint elvet egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanúságát, amelyen az ezeréven át hangoztatott, figyelembe kell venniök. Nem véletlen, hanem a természet szavai beszélnek itt. Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik, egyet kivéve, és ez a faji egység. De azok az államok, amelyeket a békeszerződés értelmében Magyarország romjain építenének fel, szintén nem rendelkeznének a faji egységgel. Az anyanyelv egysége hiányzott egyedül Magyarországon az egység feltételei közül, és hozzá teszem, hogy az alakítandó új államok az egység egyetlen alapelvével sem fognak bírni. Az alakítandó új államok átvágnák a földrajz természetes határait, megakadályoznák a hasznos belső vándorlást, amely a munkást a legkedvezőbb munkaalkalmak felé irányítja; megszakítanák a tradíció fonalait, amelyek a századokon át együttélőket közös mentalitásban egyesítették, akik ugyanazon eseményeket, ugyanazt a dicsőséget, fejlődést és ugyanazokat a szenvedéseket élték át."

Gróf Apponyi Albert 1920. január 16-ai beszéde a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa előtt. In: A magyar béketárgyalások. Budapest, 1920.