2017. május 01.

Nemek nélküli társadalom. Nincs nő, nincs vágy, nincs szex

Szerző: Rév István

A magyar társadalom homogenizálása több úton haladt párhuzamosan előre. A bérből és fizetésből élők jövedelmének nivellálása, a polgári infrastruktúra felszámolása, a társadalom proletarizálása mellett határozott intézkedések történtek a lakosság deszexualizálásának érdekében is. A szocializmus fölszabadította a nőket női mivoltuk rabigájából. A nők emancipációja úgy történt, ahogyan ezt a forradalmi férfiak – például Vlagyimir Iljics Le-nin – elképzelni szokták: a nők, ha akarták, ha nem, férfiakká válhattak a munka frontján. A nők raktárosok lehettek, vájárok, kőművesek, kohászok, belőlük is válhatott élmunkás, a normát 1 000 százalékra teljesítő hőse a szocialista munkának. A nők bére – s ennyiben még nem volt teljes a homogenizáció – átlagosan a férfiak fizetésének 60 százalékát sem érte el.

A fizikai munka mellett a nők megbecsülést szerezhettek anyaként is, de az anyaság a korabeli felfogás szerint termelés volt, s ennyiben mit sem különbözött a gyapotszedés eredményétől. Az anya elsősorban férfiakat termelt: katonafiatalokat, akik megvédik a béketábort, egészséges munkásfiatalokat, akik felhúzzák a szocializmus építményének, a béke- és egyéb táboroknak a falait. A termelő anya hol textilt állított elő, hol pedig leendő férfiakat.

A szocializmus defeminizálta a nőket, a nők mint valóságos nők hiányoztak a társadalmi nyilvánosságból. Ami feminin volt, frivolnak, dekadensnek, sőt degeneráltnak minősült. Az Angi Vera című film főhősnője, amikor munkásmozgalmi veterán szobatársnője helytelenítette, hogy a nők a szocializmusban is meztelenül zuhanyoznak, azt kérdezte: "A női mell is kapitalista csökevény? Történelmi kategória, amelynek el kell tűnnie?" A szexualitásról, mint normális emberi életfunkcióról, a szocializmus nyilvánosan hallgatott. A nemiség, egyáltalán a különböző nemű emberek létezése anomália volt a szocialista rendszer számára, amivel nem tudott mit kezdeni. Szexualitása, teste csak a dekadens burzsoának volt, a szocialista embernek legfeljebb gyerekei. A szexualitás a politikai szövegkönyvírók nyelvén a pornográfiával volt egyenlő.

A szocializmus hivatalos ideológiája és gyakorlata rasszista, amennyiben a nő nőiségét botrányosnak minősíti. A szocializmusban nyilvánosan nincs nő, nincs vágy, nincs szexualitás, tehát nincsenek nemek, így valóságos, hús-vér férfiak sincsenek. A szocializmus nemtelen társadalom, amelyben férfiak helyett is csak a munkásmozgalom veteránjai, a partizánszövetség tagjai, sztahanovisták, munkaerő létezik. A hatalom, bár jelen akart lenni a hálószobában is, annak félhomályában mégis bizonytalanabbul mozgott, mint a május elsejei felvonulás napsütésében.

1952. június 28-án az MDP Központi Vezetőségének ülésén Farkas Mihály hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, az MDP Központi Vezetőségének titkára, aki egyéb fontos teendői mellett a sportért, az ifjúságért és a nőkérdésért is felelős volt a pártban, hosszú beszéde során a következőket találta mondani: "a mi ifjúságunkat kevésbé fertőzik a múlt normái és hagyományai, mint az idősebb generációt. De mondhatjuk-e, hogy a mi ifjúságunk mentes a múlt fertőző maradványaitól? Nem elvtársak, nem mondhatjuk ezt! [...] Van még probléma az ifjúság moráljával, beleértve a nemi morált is."

A miniszternek (a sportolók, az ifjúság és a nők istápolójának) beszéde heves kulturális kampány kezdete volt. 1952 novemberében a Szabad Ifjúság E.F. elvtársnő levelét közölte "Szeretjük egymást, de el kell válnunk" címmel. E.F.-né azért akar elválni, mert férje, bár jó elvtárs volt, mégis súlyos hibákkal küszködött: pesszimista volt, aki elvesztve mindkét szülőjét a második világháborúban, szeretett volna meleg vacsorát enni a hosszú munkanap után. Ám a feleség katonaiskolába jelentkezett. Az emancipált feleség szerint ezek a vágyak, párosulva a pesszimizmussal, a szocializmus építésének felemelő korszakában, jellemzően kispolgári csökevények; méltatlanok a szocialista házassághoz.

A levél megjelentetésével az újság hosszú vitát indított "Felelőtlen házasság" címmel. "Egy idejét múlt kor negatív hatásai tekintetében nincsen különbség kollektív- és magánélet között. Mert nincs olyan, hogy magánélet" – állapította meg a Szabad Ifjúság szerkesztője a tényállást. Az állam megpróbálja átlépni a lakások küszöbét, belép az otthonokba, igyekszik beavatkozni a családok életébe, jelen szeretne lenni a házastársi ágyban is. A házasságról, a szerelemről szóló történetek nem magántörténetek többé. "Csak azok képesek szeretni, akik szeretik a hazájukat [...] akik hűséges fiai népünknek" – írta állítólag valaki vidékről. "Csak azok tudnak szeretni, akik rendületlenül építik a szocializmust. Csak azok érthetik meg egymást, akik összeforrtak a győzelmes jövőért folyó munkában" – állította (állítólag) egy kohász.

Zdena, A felejtés és nevetés könyvének egyik hősnője sűrű könnyeket hullat, átázott zsebkendőjével törli szemét. Amikor Mirek – aki húsz évvel később megpróbálja hozzá írott leveleit visszaszerezni, hogy elfelejthesse, újból átírhassa a saját múltját, ahogyan a Párt is átírja a történelmet – megkérdezi, hogy mi az a rettenetes, ami történt, akkor kiderül, hogy meghalt valami Zsdanov vagy Arbuzov vagy talán éppen Masturbov. És amikor a fiú félénken megkérdezi a lányt, hogy mit gondol az együttlétükről, akkor a lány – aki vélhetőleg magába a főtitkárba szerelmes, s talán a fiúnak éppen ezért van szüksége rá – azt válaszolja, hogy a fiú úgy szeretkezik, mint egy értelmiségi. A kifejezés olyan "személyt jelölt, aki nem volt képes megérteni az életet, aki elszakadt a néptől. Minden kommunistára, akit más kommunisták akasztottak föl abban az időben ráakasztották az értelmiségi jelzőt" – írja Kundera.

A történetek az állam, a Párt történetei. A család történetei, a helyi történetek helyett egyetlen történet él csak tovább: az eszme története, az eszméé, amely valósággá vált. A klasszikus szocializmus egyik ambíciója, hogy kisajátítsa a magánszférát, egyetlen teret hagyva csak a mindennapi létezéshez, hogy azután mindenki csak a központi hatalomhoz fűződő viszonyában létezzék tovább.