2017. október 21.

Nemzeti zarándokhely és/vagy élő, eleven múzeum? Fehéregyháza.

Szerző: Kalla Zsuzsa

Fehéregyháza 1849. július 31-én, a Józef Bem és Lüders orosz tábornok csapatai között lefolyt ütközet után került fel a magyarok mentális térképére. Tudjuk róla, itt zajlott a "segesvári csata", amelyben eltűnt a szabadságharc ikonikus alakja, a költő Petőfi. Ami a korban egysoros újsághír volt - "…koszorús népköltőnk, a tűzlelkű P. S. hír szerint elveszett" - talán éppen a világosi fegyverletétel időbeli közelsége miatt, az idők során tragédiává nőtt: az egyszerű honvéd-tömegsírból nemzeti gyászhely lett.

Az önkényuralom évtizedei után a terület birtokosa, gróf Haller Ferenc bekerítette az akkor ismert hármas tömegsírt és föléjük hársfákat ültetett. Majd 1874-ben egy fiatal, héjjasfalvi származású református pap gyűjtést indított egy emlékműre s meggyőzte a segesvári Magyar Kaszinót, álljon élére országos szervezésnek, legyen minden évben évfordulós megemlékezés. A kiterjedt országos mozgalom eredménye a szabadságharc 50. évfordulójára elkészülő emlékmű - a talapzatot a Segesváron is működő építész, Alpár Ignác, a tetején lévő turulmadarat Köllő Miklós szobrász készítette, a segesvári hegyoldalban, a vár csúcsán álló Petőfi-szoborral együtt.

Időközben a birtokon a grófi család egyik tagja, Haller Luise a honvédsírok körül emlékkertet hozott létre, emlékházat építtetett "múzeumőrrel", és Petőfi halálával kapcsolatos dokumentumokat, tárgyakat gyűjtött, s állított ki: "...megvolt az az ágy, amelyikben Petőfi utolsó éjszakáján hált, valamint az a kávéscsésze, amelyből utolsó reggelijét fogyasztotta, s amelyet a székelykeresztúri Varga Rózsika nemzeti színű szalaggal kötött át".  (Máthé Attila: Fehéregyháza története. Kiadja a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. Fehéregyháza, 1999, 115)

Fehéregyháza tehát már 1898-ban, a szabadságharc ötvenedik évfordulóján, Segesvárral együtt az országos megemlékezések egyik kiemelt színtere. Ebben az évben életbe lép az 1898:V. törvénycikk 1848/49 emlékezetének hivatalos ünneppé nyilvánításáról. "Képviseltette magát a főrendi ház és a képviselőház, a kormány. 15 különvonat szállította az érdeklődőket, a Székelyföldről mintegy ötezren jöttek, az ünneplők mintegy fele. 140 koszorú került az emlékmű talapzatára, és Segesváron az ünnepség 450 terítékes díszebéddel ért véget." (Gagyi József: Petőfi-ünnep Petőfi-falván, Kisebbségkutatás - 2002/2) Ez a programsor lesz a mai napig élő hagyomány, a Petőfi-ünnep rituáléjának alapja, amiben keverednek a hivatalos és a népünnep elemei.

A Petőfi Irodalmi Múzeum elődintézménye, a Petőfi Ház sok szállal kötődik Petőfi Sándor eltűnésének színhelyéhez. A csata évfordulójára szervezett nagyszabású, ezreket megmozgató avató ünnepségen részt vettek az ország minden pontjáról érkező küldöttségek, civilek, emlékezők, s természetesen döntő szerepet vállalt a Petőfi Társaság is. A kezdeményező Balázs Imre lelkipásztornak Jókai Mór mint a Petőfi-társaság elnöke ír köszönő levelet. Az eseményt a társaság Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött hagyatéka bőségesen dokumentálja, innen származik az a tömegsírból kiemelt földet tartalmazó emlékdoboz, ami ma a múzeum állandó kiállításán látható.

A kormány megvásárolta a Haller-birtokot és magyar telepeseket hoz a faluba - a településen a mai napig Telepnek hívott rész így alakul ki. Ez azonban nem változtat azon, hogy eddigre a szász betelepítések nyomán a falu már igazi multietnikus településsé vált. A huszadik század első évtizedeire pedig a román népesség többszöröse a magyarénak és a rohamosan fogyó szászoknak. 1916-ban lesz Fehéregyházán az utolsó hivatalos magyar állami megemlékezés, megritkulnak az emléktárgyak, majd 1918 után az emlékpark is tulajdonost vált. A múzeumi őrházba román nincstelen családot telepítettek, 1938 és 1944 között az ünnepet is betiltották a román állami hatóságok.

1945-ben egy igen reprezentatív, több tízezres ünnepséggel újraéledt a fehéregyházi Petőfi-ünnep. Magyar, román és bolgár írószövetségi küldöttségek érkeztek, köztük Illyés Gyula, Kárpáti Aurél, Gergely Sándor, a kormánypolitikusok tartották a díszbeszédeket: az ünnep "nemzetközi" méretűvé vált. Ugyanakkor megmaradt a falunap is: a helyi magyaroknál rokonok, ismerősök vendégeskednek, pikniket tartanak az emlékparkban, az év legjelentősebb falueseménye pedig a Petőfi-bál. A Ceauşescu-diktatúra idején már hivatalosan csak a Magyar Nagykövetség küldötte és a mellé kirendelt román állami képviselő koszorúzhatott - de senkinek sem tiltják meg ekkor sem, hogy egyénileg felkeresse az emlékhelyet.

1948-ban államosították a múzeumot, mely ettől kezdve a Segesvári Múzeum kihelyezett részlegeként működött. 1956-ban a Román és a Magyar Tudományos Akadémia kutatócsoportja közösen vizsgálta Petőfi halálának körülményeit, újabb tömegsír után kutattak. 1969-ben az Ispán-kútnál, Petőfi feltételezett halálhelyén építettek emlékművet. 1984-85-ben a helyi Lengyár restauráltatta a múzeum épületét.

1989 után a romániai változások új lendületet adtak a Petőfi-kultusznak. Az emlékhely státusza 1998-ban áll vissza, a helyi tanács lesz a múzeum-tulajdonos, és az ő beleegyezésével a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület a tényleges gazda. A "Petőfi-falván" zajló éves esemény, a falunap, ismét a lokális identitásának magvává válik, a helyi magyar elit, a fehéregyházi magyar közösség legnagyobb ünnepe lesz. Akárcsak régen, feldíszítik az emlékmű környékét, fúvószenekarral vonulnak a helyszínre, ahol a beszédek után otthon nagyszabású ünnepi ebédre kerül sor az ideérkező ismerősökkel, rokonokkal, majd este kezdődik a bál.

A 1989-2000-es évforduló ismét fordulópont: a Segesvári Múzeum kiürítette az emlékházat, ezért magyarországi segítséggel Hermann Róbert történész koncepciója alapján a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai új kiállítást rendeztek - előbb azonban renoválták az emlékházat. Ekkor már állt Kiskunfélegyháza ajándéka, az egész alakos Petőfi szobor, sorra avatták a fordítók emlékoszlopait, a kétezres évtizedben rendszerint Székelyföld és a magyar kormány jelentős politikusai, az RMDSZ országos elnöke, a Petőfi emlékhelyek, Kiskunfélegyháza és Kiskőrös polgármestere koszorúztak.

A falu mára a szórványmagyarság szemében a magyar identitás egyik szimbóluma. Ennek a kiváló adottságokkal rendelkező emlékhelynek az életben tartása azonban nem a hivatalos fenntartónak köszönhető, hanem a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a segesvári RMDSZ lelkesedésének. A főúttól mintegy 3 kilométerre fekvő Segesvár elővárosának tekinthető helyszín folyamatosan bővült: valódi, fákkal és virágágyásokkal, padokkal, szoborparkká, szerény kiszolgáló helyiségekkel rendelkező zarándokhellyé vált. 

A Petőfi Irodalmi Múzeum mintegy két évtizede támogatja a határokon túli magyar irodalmi emlékhelyek folyamatos megújítását. A nagysikerű csucsai Ady-emlékhely megnyitása után, 2014-ben vetette fel a fehéregyházi múzeum megújításának gondolatát, amit a 2000-ben épült kiállítás és a beázó épület állapota teljes mértékben indokolt. Ez a tárlat tartalmában ma is megfelel Petőfiről, a reformkorról szóló ismereteinknek, azonban installációja, technikai feltételei az elmúlt két évtized során kritikus helyzetbe kerültek - nem méltóak sem a hely szelleméhez, sem az örvendetesen növekvő látogatószámhoz.

A Petőfi Irodalmi Múzeum a bejárás során azt a célt tűzte ki, hogy a nemzeti emlékhely, sírkert méltó fenntartása mellett korszerű, jól befogadható, látogatóbarát kiállítást hozzon létre. Elsősorban a szabadságharc erdélyi eseményei, a falu és az emlékhely története, a csata látványos rekonstrukciója lenne a fókuszpont. Másrészt a fehéregyházi emlékpark ünnepi, identitáserősítő helyszínt kínálna a környék magyarlakta és Petőfi emlékét ápoló falvainak és városainak, a Magyarországról érkező zarándoklatok, a diákkörutak egy megállója lehetne, végül talán bekapcsolható lenne a nemzetközi turizmus vérkeringésébe is. Három komoly érv szól a fentiek mellett: reális alap a helyi működtetők hozzáállása, ügyszeretete, a megteremtett gyakorlati lehetőségek, a falu Magyar Háza, ami egy önálló irodával, társalgóval, szállással, konyhával rendelkező ingatlan.

Komoly változás, hogy Segesvár kulturális turizmusa, idegenforgalma jelentősen fellendült, részben a középkori városmag világörökségi helyszínné válásának köszönhetően 1999-ben, részben Nagyszeben 2007-es Európa Kulturális Fővárosa címének. Divatba jött a szászok földje, lépten-nyomon hangulatos kávézókba, éttermekbe, panziókba botlik az idegen. A tervezett tárlat helyszíne csak 20 kilométerre van ettől a jól bevezetett fesztiválhelyszíntől. A harmadik fontos érv, hogy rendszeres helytörténeti gyűjtés, feldolgozás folyt az utóbbi évtizedekben, gazdag emlékanyag áll rendelkezésre.

Az elképzelés megvalósításához az anyagi források megszerzésén kívül stabil tudományos háttérbázis, és a különböző történész-szakmák párbeszéde, hatékony együttműködése szükséges. Első lépésként a Petőfi Irodalmi Múzeum a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum szakmai támogatásával műhelykonferenciát szervezett "Hol sírjaink domborulnak…" Megismerhető adatok Petőfi eltűnéséről címmel 2015 május 7-én a Károlyi-palotában. A kérdés legjobb ismerőit felvonultató előadássorozat és az azt követő vita kirajzolta a lehetséges kutatási projektek, a történeti, hadtörténeti, régészeti együttgondolkodás kereteit és a muzeológiai bemutatás irányait. Bár Petőfi költői teljesítményeinek megítélése nagyjából független attól, hogyan halt meg, mégis evidencia, hogy alakja több a "nemzet költőnél", inkább valamiféle ikon, tehát a róla szóló, vele kapcsolatos mindenféle csatornán áramló információkat ismernünk kell s a maguk helyén értékelnünk.

Az új hadtörténeti, irodalomtörténeti források, a kultusz értékelői mellett megjelentek a régészet, a történeti antropológia képviselői is. Ezt részben az indokolta, hogy felidézzük a 2004-ben sajnálatosan kudarcba fulladt fehéregyházi ásatás történetét, újragondolását. Kerényi Ferenc egy korabeli interjúban így foglalta össze az eseményeket: "Öt évvel ezelőtt, az emlékmúzeum új kiállításának rendezésekor Hermann Róbert történésszel bejártuk a csatateret, melynek jelentős része már nincs eredeti állapotában. Ez főleg a küküllői gát és a gázvezeték megépítésének következménye, ott jelölték ki az autópálya nyomvonalát, tehát nemsokára eltűnik az utolsó érintetlen terület is. […]

Munkacsoportunk Kedves Gyula hadtörténész vezetésével állította össze a menetrendet. Közbeszerzési eljárás útján tettünk szert arra a földradarra, mellyel a talaj megbolygatása nélkül behatárolhatók a magányos sírok. Többszöri egyeztetés és tárgyalás után megkaptuk a román nemzetvédelmi miniszter kutatási engedélyét erre a naptári évre. De már az áprilisi terepszemlét sem tudtuk lebonyolítani. Idehaza elutasításba ütköztünk, merthogy a Honvédelmi Minisztérium nem tartja hatáskörébe tartozónak az ügyet, s ilyen feladatokra nincs is pénze. A Magyar Tudományos Akadémiának küldött levelünkre pedig nem kaptunk választ. Így már biztos, hogy az őszi mezőgazdasági betakarítási munkákat követő expedícióra nem kerül sor, hiába készítettünk elő mindent. Az egészben az a kínos, hogy a honvédelmi tárcának nincs szüksége hagyományokra, márpedig Petőfi honvéd őrnagyi mivoltára nem lenne szabad legyinteni." (Szabad Föld, 2004/37. szám) 2011-ben Szűcs Gábor a Petőfi halála című könyve kapcsán beszélt egy interjúban arról, hogy az autópálya nem épült meg - s ma korszerű régészeti eljárások, magnetométeres-földradaros felmérések nyomán ásatások nélkül is megtudhatnánk, "nagyjából", mit rejt a föld mélye. A 2003-2004-es felmérés 15 millió forintra becsült költségvetése ma valószínűleg ennek töredéke lenne. (Valuska László: Hányféleképpen halt meg Petőfi Sándor, Index, 2011. 10. 14.)

Idén Csorba László nyilatkozott a Megvallatni a segesvári csatamezőt című interjúban: "Nos, mint tudjuk, megvannak már a nagy erdélyi autópályák építési tervei, és az egyik útvonal éppen a segesvári csatatéren vezet majd keresztül. Ez óriási lehetőség, sok minden előkerülhet a megelőző régészeti feltárások során. Virágoznak a legendák, de átfogó, kellően részletes kutatás még nem folyt ezen a területen sem. Magyar történészek már készítettek kutatási terveket - reméljük, nemzetközi tudományos együttműködéssel meg lehet majd ezeket valósítani." (Sinkovics Ferenc, Magyar Hírlap, 2015.03.14.)

A régészet bevonásának másik indoka, hogy az utóbbi években egy új megközelítés ért el látványos sikereket, az ún. csataterek régészete - amely a korszerű geofizikai, térinformatikai módszerek segítségével célzottan, pontszerűen nyit ásatási felületeket, nem kíván hatalmas apparátust - és aminek a technikai, szellemi fedezete jelen van már hazai kutatásban. Kiváló, jól képzett régészek, antropológusok új generációja jelent meg. A konferencián Polgár Balázsnak, e szakterület képviselőjének előadása hangsúlyozta leginkább: a csatákról szóló beszámolók, feljegyzések és visszaemlékezések speciális élethelyzetben keletkeztek, maga a rögzítő sosem passzív szemlélődő, különleges kezelést kíván ez a forrástípus. A csataterek feltárása során szinte minden alkalommal kiderült, hogy az eddig rendelkezésre álló adatok erős korrekcióra szorulnak - vagyis a valóság más volt, mint ami ebből az egyéni memóriákban megmaradt -, s ez talán nem is meglepő.

A múzeumi kiállítás szempontjából csaták bemutatását általában az indokolja, ha azok a nemzeti történelem valamilyen fontos, jelentősnek tűnő fordulópontjához kötődnek. A Fehéregyháza-Segesvár közti hadi események nem ilyenek voltak, de kultikussá tette őket Petőfi eltűnése és összemosódtak az emlékezetben a hamarosan bekövetkező katonai összeomlással, a szabadságharc bukásával. Petőfi maradványainak felkutatása, személyének azonosítása, "megkeresése" tehát ebben az értelemben nem cél, de végső, méltó nyughelyükre kerülhetnének a segesvári csata ma ismeretlenül, jeltelenül elföldelt áldozatai, a mintegy 1200 magyar halott. Rekonstruálhatóvá válna a csata lefolyása, amelyet eddig csak visszaemlékezésekből ismerünk. Valószínűleg olyan történeti emlékek kerülnének elő és válnának bemutathatóvá - tüzérségi fegyverek maradványai, ágyúállások stb. - amelyek fontos és látványos rekvizitumai lehetnek a múlthoz való kötődésnek. A számba vehető, csatatereket bemutató, kitűnő nemzetközi példák viszont jelzik, maga a helyszínrekonstrukció, a valamikori történeti táj megjelenítése értékké válhat.

Egy lehetséges későbbi kiállítás szemszögéből az interpretáció, a nagyközönség számára a csata tárgyi emlékei kézzelfoghatóvá teszik az eseményt. Interaktív terepasztal és vetített képek, dokumentumok segítségével átélhetővé, megérthetővé tenné magának a fehéregyházi ütközetnek a topográfiáját, a hadviselő felek jellegzetességeit, Bem merész, megalapozott, de végül kudarcba fulladt vállalkozását, hiszen a csatákat bemutató szimulációkban több szemszögű megjelenítésre is lehetőség van. Számtalan példa jelzi, hogy az esetlegesen feltárt, anonim emberi maradványok, amelyekből a történeti antropológia, a tudományos vizsgálat "ír" személyes, egyéni történeteket - a valamikori eseményekkel, szereplőkkel való azonosulás, beleélés legerősebb eszközei lehetnek.

A Petőfi Irodalmi Múzeum bízik abban, hogy létrejön a fehéregyházi Petőfi Múzeum épületének rekonstrukciója, határozott remények vannak arra nézve, hogy a leendő kiállítóhely helyi identitásmúzeummá válhat, amellett hogy megtartja a nemzeti zarándokhely különleges hangulatát. A fehéregyházi Petőfi Múzeum - ahogy arról az ünnepen bárki meggyőződhet - ma is a régiós identitás és magyar öntudat kiemelt helyszíne. Megérdemelné, megérdemelnénk mindannyian, hogy Petőfi eltűnésének helyszínén korszerű ismeretek, igazi múzeumi élmények várják az odalátogatót.