|
2012. május 23.
|
|
|
Nicsiren, a szektaalapító Nicsiren a Chiba-félszigeten található Kominato faluban született 1222-ben. Halkereskedő család sarjaként Nicsiren az egyetlen nem nemesi származású japán buddhista szektaalapító lett. A buddhizmus sintoizmussal keveredett japán ágában nagy jelentősége van a szektáknak, irányzatoknak, melyek egy-egy elemet emelnek ki a buddhizmusból a japán sajátosságoknak megfelelően. Már 11 évesen a híres Kiyoshumi-templomban ismertette nézeteit, amelyek gyorsan terjedtek az ország szentélyeiben. A buddhizmuson belül Japán vezető szerepét hangsúlyozta. Ugyanakkor elutasította, hogy az üdvösség, a megvilágosodás a klérus előjoga lenne. Kiterjesztő felfogásának jele, hogy elsőként ismerte el: a nők is elérhetik a megvilágosodást. Szerinte az indiai Lótusz szutra a legfontosabb kinyilatkoztatás. Élete kalandokkal és legendákkal teli. 1253-ban alapította meg a nevét viselő vallási irányzatot. Többször évekre száműzték, börtönben ült, sőt, majdnem ki is végezték. Az általa alapított vallási irányzat ma is nagyon elterjedt Japánban. |
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) |
Alkotmány (58) |
Horthy-kor (42) |
Közjogi (31) |
Államtörténet (30) |
Európa (29) |
Béke (24) |
Habsburg (22) |
Középkor (18) |
Prostitúció (18) |
Igazságszolgáltatás (16) |
Ókor (14) |
Gender (14) |
Erdély (13) |
Trianon (13) |
1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) |
Horthy-kor (42) |
Államtörténet (30) |
Alkotmány (58) |
Prostitúció (18) |
Habsburg (22) |
Európa (29) |
Középkor (18) |
Közjogi (31) |
Ókor (14) |
Igazságszolgáltatás (16) |
Trianon (13) |
Osztrák–Magyar Monarchia (10) |
Gender (14) |
Béke (24) |
Németország (11) |
|
|
Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt. |