2017. december 11.

Női fortélyok. Születésszabályozás a görög világban

Szerző: Gradvohl Edina

A történelemben sok minden változik, de a nők szerepe a szülésben, a gyermekek nevelésében legalább kétezer-ötszáz évig szinte változatlan maradt, és csak az elmúlt évszázad járt e téren jelentős átalakulásokkal. Nemcsak a születésszabályozás módszereit ismerték és alkalmazták a görög asszonyok, hanem e tudomány első szakértői is körükből kerültek ki. Az ókori bábák és orvosnők tudását a nagy hírű férfi orvosok, Hippokratész, Galénosz és Szóranosz is eltanulták.

Az asszonyok az ókori világban is két dologért tettek meg mindent: azért, hogy legyen gyermekük, és azért, hogy ne legyen. Természetesen abban a korban azzal az ismeretanyaggal próbálták megoldani a mai napig komoly vitákat kiváltó problémákat, amellyel akkor és ott rendelkeztek. Ezek az ismeretek részben egybeestek a mieinkkel, részben viszont nagyon is különböztek tőlük. Egyik legkorábbi forrásunk a Kr. e. 5. században élt Hippokratésztól, az ókor legnagyobb orvosától származik. Írásaiból pontosan kiolvasható, hogy a teherbe esést a családtervezés szempontjából jó dolognak tartja, a magzatelhajtást azonban egyenesen tiltja, és orvosi esküjében is így fogalmaz:

„Senkinek sem adok majd mérget, még ha kéri is; sőt még csak ilyen tanácsot sem adok neki. Hasonlóképpen egyetlen egy asszonynak sem adok magzatelhajtó pesszoszt.”

(Ford. Havas László)

De vajon mi az a pesszosz, és mit is tartalmaztak ezek a mérgek? Tényleg megbízhatóan „működtek” vagy pedig semmiféle kimutatható hatással sem rendelkeztek?

A pesszosz nem más, mint zsíros, esetleg vattaszerű anyagból készült hüvelykúp, amelybe különböző növények, gyümölcsök, fűszerek, állati eredetű és ásványi anyagok keverékét, főzetét tették, vagy eleve azokból készítették. Az összetétel attól függött, hogy az asszony teherbe szeretett volna esni vagy pedig már megfogant magzatát kívánta elhajtani. Hippokratész ekként mutatta be a magzatelhajtó szer helyes használatát: „Miután a terhes asszony két napot böjtölt, dagasszál kovásztalan kenyeret közönséges magrugó levével, és ezt helyezze fel [magának a terhes asszony, mint hüvelykúpot]. Patkánymagból mintegy két maréknyit oldjál fel mézes vízben, majd add inni […] Tengeri skorpióepét csavarj gyapjúba, és szárítsd meg árnyékos helyen, majd helyezze fel. Közönséges magrugó magvát és égetett kagylóhéjat oldjál fel nyúlszőrt tartalmazó borban, majd gyapjúba téve helyezze fel.”

A felsorolt alapanyagok közül néhányat külön kiemelnék, hiszen ezek jelentős részét mind a mai napig használják, ha nem is ugyanabból a célból. Talán a leggyakrabban a fokhagymát, gránátalmát, zsázsát, rutát, babérlevelet, közönséges magrugót, erdei ibolyát, fehér violát, mézet, olívaolajat és óbort említik forrásaink. Érdekes, hogy a felsorolt növények közül egyeseket mind a teherbe esés elősegítésénél, mind pedig a magzatelhajtásnál használták. Ilyen például a fokhagyma.

Női receptek
John M. Riddle írja egyik cikkében, hogy Szóranosz, aki a Kr. u. 2. században Rómában élt jeles görög orvos volt, öt olyan hüvelykúpreceptet ajánlott terhes asszonyoknak magzatelhajtásra, amely gránátalmahéjat tartalmaz. Riddle kutatása során megvizsgálta, mennyire hatásosak ezek a receptek. A keverékek a következők:

1. „Törd össze a friss gránátalma héjának belső részét, keverd el vízzel, és helyezd fel.”

2. „Törj szét két rész gránátalmahéjat és egy rész gubacsot, formálj belőlük kis hüvelykúpokat, és ezt a havi vérzés megszűnte után helyezd fel.”

3. „Nedves timsót és gránátalma héjának a belsejét oldd fel vízben, és gyapjúra téve helyezd fel.”

4. „Éretlen gubacsot, gránátalma héjának a belsejét és gyömbért, mindegyikből két drakhma mennyiséget, gyúrj össze borral, majd bükköny nagyságú golyókat formálj belőle, aztán fedett, árnyékos helyen szárítsd meg, és add oda, hogy közösülés előtt pesszoszba téve helyezze fel.”

5. „Gránátalmahéjat azonos mennyiségű mézga és rózsaolaj elegyével helyezz fel.”

Kísérletei során Riddle patkányokat és tengerimalacokat használt, de kísérlete egyáltalán nem bizonyította a gránátalmahéj hatásosságát, hiszen például a tengerimalacok 100%-os védettsége a nem kívánt terhesség ellen nem értékelhető statisztikailag, minthogy a kísérletet mindössze 4 páron(!) végezte el.

Az ókori görögöknél az az elképzelés uralkodott, hogy a nő belülről leginkább egy csőhöz hasonlít, ez a „hippokratészi” cső, amely a hüvelytől a szájnyílásig egy egyenes vonallal összeköthető. Ha az asszony beteg, akkor ebben a csőben valahol elzáródás alakulhatott ki, s ez okozhatja a bajt. A cél az volt, hogy az elzáródást megszüntessék, és a nő ismét egészséges legyen. Ez az elmélet lehetőséget adott arra is, hogy a fogamzóképességet megállapítsák. Ha ugyanis a nőben nincs elzáródás, akkor a sperma egyenesen az anyaméhhez ér, és a nő megfogan. A fogamzóképesség megállapítására fokhagymagerezdet kellett a nő hüvelyébe helyezni, és ha szájában érezte annak ízét, akkor a „cső” átjárható, vagyis az asszony képes volt a fogamzásra. Kétséges, mennyire működött mindez, de az eljárásból annyi jól látszik, hogy a fokhagymának már az ókorban is rendkívül fontos szerepet tulajdonítottak a gyógyászatban. A magzatelhajtásnál más anyagokkal keverve alkalmazták a fokhagymát. Mai tudásunk szerint a fokhagymának, összetevői alapján, abortív hatása van.

Ha alaposabban megvizsgáljuk az abortusz hippokratészi tiltását, megállapíthatjuk, hogy az kifejezetten a mérgek és a pesszosz alkalmazására vonatkozik, más módszerek használatát nem zárja ki. Éppen Hippokratész az, aki egyik művében leírja, hogy egy énekesnő, aki nem akart teherbe esni, úgy védekezett, hogy addig ugrált, amíg a közösülés után az ondó ki nem folyt belőle. Hippokratész kérésére egyszer megmutatta neki, hogyan csinálja, és amikor hétszer felugrott, látta, hogy „egy hatnapos pete” folyik ki belőle. Bár a történet egy prostituáltról szól, annyi kiviláglik belőle, hogy Hippokratész nem ellenezte ezt a módszert. A késlekedő menstruáció megindítására Hippokratész is javasol olyan szereket, amelyek már az ő korában is nagy múltra tekintettek vissza. (Az pedig csak értelmezés kérdése, hogy késlekedő menstruációval vagy korai terhességgel állunk-e szemben.)

„Menstruáció előidézésére: adj disznóköményt, panaxot és bazsarózsa gyökerét borban inni. A halott magzat elvetélésére és a méhre: erdei ibolyának és keserű porcsinnak a magját törd össze és keverd össze, majd add fehér óborban [inni]. Menstruáció előidézésére: végy annyi fehérviola magot, amennyit három ujjad közé tudsz fogni, és öt vagy hat kecskebogyót, ezeket keverd össze jó illatú fehér borral, majd borogasd vízzel és olajjal [a nőt], majd ültesd egy széken a meleg gőzfürdőbe, ezután ezt itasd meg vele, majd mosd és fektesd le, végül még adj neki káposztát enni és annak levét szürcsölni. Adj borban fehérviolának magjából annyit, amennyit három ujjad közé tudsz fogni, és ültesd [a nőt] meleg vízbe. Ha nem volna ilyen [mag], akkor törd össze édesköménynek a gyökerét, oldd fel mézédes vízben, és add inni. Adjál tíz szem kőrisfa magot borban inni […] Abortuszt előidéző anyag: alaposan keverj össze torzsika boglárka és közönséges magrugó levét ecettel, majd igya meg. Ugyanerre a célra: egy vékony káposztatorzsának a hegyét kend be [ezzel az anyaggal], majd dörzsöld vele a terhes nő méhét. Ha a menstruáció nem indul meg: dörzsöld be terebintus gyümölcsével, áztasd borba és vízbe, szűrd át, add éhgyomorra inni, és fürdesd meg meleg vízben [a beteget]. A menstruáció megindulására: adj datolyamagot borban, éhgyomorra inni a betegnek […] A menstruáció előidézésére és megszüntetésére: bazsarózsa fekete vagy vörös magjából hármat vagy négyet törj össze borban, és add inni. Ha inkább a menstruációt akarod előidézni, akkor a bazsarózsának fekete magjait törd össze, és ugyanúgy add inni. Egy másik tisztító és menstruációt előidéző szer: törj össze legfeljebb húsz babérlevelet és fél csésze szarvasgyökeret borral, és azt add inni. Törj össze három attikai obolosznyi [2,25 g] bikaepét, és ezt add borban inni [a betegnek] éhgyomorra.”

Hippokratésztól kezdve Szóranoszig minden ókori orvos készített ilyen „csodaszereket”. A Hippokratész és Szóranosz között eltelt 700 év ellenére nem nagyon változtak a keverékek alapanyagai. Talán a legfőbb különbség az, hogy Szóranosz a receptek összetevőinél már nem alkalmaz például kecskeürüléket. Fontos megemlíteni, hogy a különböző növények túlnyomó többségéről a mai farmakobotanikai kutatás is igazolta, hogy igenis rendelkeznek abortív vagy esetleg fogamzásgátló hatással.

A bábák mestersége
Fontos kérdés, hogy ha már egy asszony teherbe esett, és szerette volna magzatát elhajtani, akkor ki végezte el ezt a feladatot, illetve ha az asszony megtartotta magzatát, akkor ki vezette le a szülést?

Mindkét kérdésre egy a válasz. A feladatot, ha nem lépett fel komplikáció, akkor nem más, mint a bába végezte el. Az ókori világban már különbséget tettek az orvosok, az orvosnők és a bábák között. Sokáig csak orvosok és bábák tevékenykedtek, de mint a legtöbb szakmában, úgy az orvosi mesterségben is fokozatosan helyet kértek a nők. Az első számunkra is ismert orvosnőt, akiről felirat is fennmaradt, Phanosztraténak hívták. Ő nemcsak orvos, hanem bába is volt. A Kr. e. 4. századból származó feliratot az attikai Menidiben találták, s ma az athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban őrzik. A sírkő képmezejében az ülő Phanosztratét látjuk, amint kezet fog egy előtte álló nővel, bár a szakirodalom vitatja, hogy melyik nőalak lehet az orvosnő. Bonyolítja a helyzetet, hogy az ülő alak feje fölött valóban Phanosztraté neve olvasható, de az álló alak feje fölött is jó láthatók a következő betűk: Phanoszt… Az attikai hagyománynak mindenesetre jobban megfelel a halott ülő alakként történő ábrázolása.

A szék alatt egy kisgyermeket látunk, amint jellegzetes athéni bilin ül. A cserépből készült, nagyjából homokóra alakú bili alja nyitott volt, így a kertben egyszerűen odébb lehetett helyezni, ha a gyermek már elvégezte a dolgát. A ilyen típusú biliket vázafestményekről is ismerjük, sőt egy példány előkerült az athéni agóráról. Ilyen ábrázolást szoborról vagy domborműről nem ismertünk. A bilin ülő kisgyermek arra hívja fel a figyelmet, hogy az orvosnők feladata nemcsak az anyák vagy felnőtt nők, hanem a gyermekek gyógyítása is lehetett. Nagyon érdekes a sírkövön olvasható felirat.

„Itt fekszik Phanosztraté, bába is, orvos is egyben,
Senkinek sem okozott bánatot, de hogy meghalt, mindenkinek fáj a hiánya.”

Phanosztraté, mint látjuk, bába (maia) volt, de orvosi végzettséggel is rendelkezett. Az elsők egyike lehetett e téren, mivel orvosi címét hímnemű alakban adja meg a felirat (iatrosz). Még két évszázadnak kellett eltelni ahhoz, hogy az orvosnők is megkapják a saját címüket nőnemben (iatreiné). A felirat tanúsága szerint a Kr. e. 4. század a legkorábbi olyan időpont, amelyről biztosan lehet állítani, hogy már létezett orvosnőképzés Hellászban. Hyginus meséje szerint az első orvosnő, Hagnodiké még férfiruhába öltözött, hogy elsajátíthassa az orvostudományt.

A történettel több probléma van. Lehetetlen, hogy Athénban Hagnodiké hősies gesztusa előtt egyáltalán ne lettek volna bábák, függetlenül attól, hogy mikorra is datáljuk ezt a mesét. A legismertebb athéni bába, Phainareté, Szókratész anyja ugyanis a Kr. e. 5. század első felében élt. Igaz, az ő nevét és létét is megkérdőjelezik azon az alapon, hogy Hippokratész anyját is Phainaretének nevezték a hagyomány szerint, aki szintén bába volt, és hírneves fia tőle tanulta el a nőgyógyászat mesterségét. A mese datálásában Hagnodiké tanárának, Hérophilosznak a neve segít nekünk. Hérophilosz valóban neves nőgyógyász volt, a Kr. e. 4. században élt Alexandriában, és írt egy könyvet a szülészetről, feltehetőleg a bábák számára. Arról azonban nem tudunk, hogy bármikor is tanított volna Athénban.

Újabb problémát jelent, hogy létezett-e valaha Athénban olyan törvény, amely tiltotta volna, hogy a nők és a rabszolgák elsajátíthassák az orvostudományt. Ennek ellentmond az, hogy az ókorból számos felszabadított rabszolgát ismerünk, aki orvosként tevékenykedett.

Természetesen volt különbség és bizonyos fajta munkamegosztás az orvosok és az orvosnők között. A legfontosabb eltérés a két csoport feladatköre között abban állt, hogy míg az orvosok mindenkit, gyermeket, felnőtt nőt és férfit egyaránt gyógyíthattak, addig az orvosnők csak asszonyokat és talán gyermekeket. A magzatelhajtást, mivel a hippokratészi orvosi eskü tiltotta, egyik csoport sem gyakorolhatta, csak abban az esetben, ha a terhesség az asszony életét veszélyeztette. Mind minden korban, az antikvitásban is megtalálták az emberek annak a módját, hogy a törvényt kijátsszák. Az abortuszt ugyanis nem tiltották, csak éppen azok nem hajthatták végre, akik a legszakképzettebbek voltak e téren. Létezett azonban egy olyan csoport, amely bátran nevezhető a szülés, szülesztés legkiválóbb szakértőjének: a bábáké. A magzatelhajtást bábák végezték, hiszen őket az orvosi eskü nem kötötte.

A bábák feladatát elsőként Platón írja le a Theaitétosz című dialógusában:

„Azzal nyilván te is tisztában vagy, hogy a bábaasszonyok nem a még termékeny és szülésre képes nők közül kerülnek ki, hanem azok közül, akik már nem képesek gyereket szülni […] Ennek pedig az az oka, hogy a szülést a szűz Artemisz felügyeli. Azt azért mégsem tette lehetővé, hogy meddő asszony bába lehessen, mert az emberi természet erőtlenebb annál, hogy bármilyen mesterséget saját tapasztalat híján sajátíthasson el. Ezért aztán a bábáskodás tisztjét azoknak juttatta, akik életkoruk folytán nem szülhetnek több gyermeket: ezáltal fejezte ki tiszteletét saját magához való hasonlóságuk iránt. […] S ugye a bábák gyógyfüvekkel [pharmakia] és ráolvasással [epadusai] képesek a szülés megindítására, s ha úgy kívánják, a szülési fájdalmak enyhítésére? S nemde arra is képesek, hogy nehéz szüléseket is levezessenek, s arra is, hogy a terhesség korai szakaszában elhajtsák a magzatot [ambliskusin], ha úgy döntenek?”

Platón szerint tehát a bábák feladata a szülésben való segítség és a magzatelhajtás.

A bábákat több néven is említik a források. A maia kifejezés először Homérosz Odüsszeiájában szerepel, ahol Eurükleiát nevezik így, aki öregasszony, de dajka is. Mint ilyen, feltehetőleg segédkezett Odüsszeusz születésénél is, de erről az eposz nem tesz említést. A bábák egyik fontos feladata volt a köldökzsinór elvágása, amire utal a bábák omphalotomosként (köldökzsinór-elvágó) való említése is. A Hippokratészi Corpus egyik írása iétreuuszaként említi a szülésnél segédkező nőket. Bár ez a kifejezés az iatrosz (orvos) szóból származik, egyértelmű, hogy itt nem orvosnőről, hanem bábáról van szó. Más a helyzet a iatromaia kifejezéssel. Egy kilikiai görög felirat egy Sztephanisz nevű iatromaiát említ, amit bábának fordíthatunk.

A bábák eleinte idősebb asszonyoktól tanulták el mesterségüket. A már idézett források alapján úgy tűnik, hogy a rendszeres, tudományos bábaképzés a Kr. e. 4. században indult el, párhuzamosan az orvosnőképzéssel. Az első bábaképző tankönyv az alexandriai Hérophilosz nevéhez főződik, de ez sajnos elveszett. Fennmaradt azonban az epheszoszi Szóranosz tankönyve, amely két fejezetben is foglalkozik azzal, kiből válhat jó bába. Szóranosz erkölcsi és fizikai követelményei a mai napig helytállóak. Ami pedig a bábajelöltek műveltségével szemben támasztott elvárásokat illeti, a bábákban láthatjuk a nőképzés, nőnevelés első kiemelkedő képviselőit. Ennek a rétegnek a tanulmányozása nemcsak az orvostörténet, hanem az antik társadalomtörténet egyik fontos fejezetét is új információkkal gazdagítja. ¨

Szóranosz: Milyen a kiváló bába?

„Fel kell sorolnunk, melyek a kiváló bábák tulajdonságai, hogy a legkiválóbbak felismerjék egymást, a kezdők pedig példaképüknek tekintsék őket, és az emberek tudják, kihez forduljanak szükség esetén. Általánosságban megfelelőnek nevezhetjük a bábákat, akik pusztán az orvosi feladatok ellátására alkalmasak, legkiválóbbnak viszont csak azt, aki a gyakorlati ismeretein túl az elméletben is jártas. Részletesebben kijelenthetjük, hogy a legjobb bába a gyógyítás minden területén gyakorlott, mivel egyes esetekben helyes életmódra, más esetekben sebészeti beavatkozásra van szükség, és vannak, akik a gyógyszerektől gyógyulnak meg. Képes előírni a megfelelő kezelést, egészében és részleteiben látni a betegséget, és ebből következtet arra, mi a hasznos a beteg számára, nem pedig az (elméleti) okokból, sem az általános tünetek megfigyeléséből vagy a tünetek egyikéből-másikából. Ezek után részletezzük: nem változtat módszerein, amikor a betegség tünetei változnak, de csillapítja a fájdalmakat, ahogy jelentkeznek, nyugodt, és vészhelyzetben nem ijed meg, képes érthető magyarázatot adni kezelésére, és vigaszt adni betegeinek, akikkel együtt érez. Az pedig egyáltalán nem szükséges, mint ahogy néhányan mondják, hogy a bábáknak legyen gyerekük, hogy a fájdalmak ismerete folytán együtt érezzenek a szülő nőkkel. Munkájuk miatt szükséges, hogy erősek legyenek, de nem feltétlenül fiatalok, mint ahogy néhányan állítják, ugyanis a fiatalok között is vannak gyengék, és ugyanakkor az idősebbek is lehetnek erősek. Mindig legyen megfontolt és józan, mert sohasem tudhatja, mikor hívhatják olyan betegekhez, akik veszélyben vannak. Őrizze meg lelki nyugalmát, mert az emberek számos titkát fogja megismerni. Ne legyen kapzsi, hogy pénzért se adjon senkinek veszedelmes magzatelhajtó szert. Ne higgyen a babonákban, nehogy egy álom, egy előjel, egy elterjedt titkos kultusz vagy egy közönséges szertartás miatt elhanyagolja azt, ami szükséges. Őrizze meg keze puhaságát, tartózkodjon a gyapjúfonástól, mert az kérgessé teszi a kezet. A kenőcsök puhává teszik, ha magától nem volna az. Ilyennek kell lennie a legkiválóbb bábának.”

Szóranosz: Ki alkalmas arra, hogy bába legyen?

„Azért, hogy elkerüljük azok fölösleges fáradozással járó tanítását, akik alkalmatlanok erre a feladatra, hasznos lesz ez a bevezetés. Az alkalmas bábának, aki ismeri a betűvetést, jó eszű, jó az emlékezőtehetsége, kitartó, diszkrét és általában nem fogyatékos az érzékelése, jó felépítésű, erős, és ahogy néhányan mondják, legyenek hosszú és vékony ujjai, de a körmei rövidek.

Ismerje a betűvetést, hogy mesterségét az elmélet segítségével jobban el tudja sajátítani, jó eszű, hogy könnyen tudja követni azt, amit mondanak neki és ami történik, jó emlékezőtehetségű, hogy emlékezetében tudja tartani a vele közölt ismereteket, mivel a tudás a tanultakra való visszaemlékezés, kitartó, hogy helyt tudjon állni váratlan körülmények között, mivel férfias állóképességgel kell rendelkezni a nőnek, aki ilyen sok tudást meg akar szerezni, diszkrét, mivel rá fogják bízni a ház és a magánélet titkait, valamint azért, mert a hitvány nők számára az, hogy az a vélemény róluk, hogy orvosi ismeretekkel rendelkeznek, utat nyit gaztettek elkövetéséhez, érzékelése sem lehet fogyatékos, hogy lássa, amit kell, hallja, amit kérdeznek tőle, és tapintásával is érzékelje, amit kell. Legyen jó felépítésű, hogy munkája során semmi se akadályozza, erős, mivel beteglátogatásai során kétszeres fáradságot kell elviselnie. Legyenek hosszú, vékony ujjai és rövid körmei, hogy kevésbé okozzon fájdalmat, ha megérinti a mélyen fekvő, begyulladt szerveket. Mindezt azonban elérheti munkája során tanúsított buzgalma és a gyakorlat segítségével.”

Hyginus: Hagnodiké

„A régieknek nem voltak bábáik, így az asszonyok, akiket szemérmük irányított, meghaltak. Az athéniak elrendelték, hogy se rabszolga, se pedig asszony ne sajátíthassa el az orvostudományt. Egy fiatal szűzben, bizonyos Hagnodikében feltámadt a vágy, hogy megtanulja az orvoslást, és vágyának engedve levágta a haját, majd férfiruhában látogatni kezdte egy bizonyos Hérophilosz előadásait. 11. Miután elsajátította a mesterséget, és hallotta, hogy egy asszonynak fáj az alhasa, elment hozzá, de az férfinak nézte, és nem bízta rá magát. Ekkor (Hagnodiké) fellebbentve tunicáját, megmutatta, hogy nő, így (a beteg) már megengedte, hogy kezelje. 12. Amikor az orvosok látták, hogy ők nem mehetnek be az asszonyokhoz, vádolni kezdték Hagnodikét, azt állítva, hogy sima képű hódító, és az asszonyok csak színlelik ostobaságukat. 13. Amikor az összegyűlt Areioszpagosz el akarta ítélni Hagnodikét, fellebbentve előttük tunicáját, megmutatta nekik, hogy valójában nő. Az orvosok ekkor még hevesebben vádolták, csakhogy a legelőkelőbb asszonyok összegyűltek a bíróságon, és kijelentették: Nem férjeink, hanem ellenségeink vagytok, mivel el akarjátok ítélni azt, aki megtalálta a módját, hogy meggyógyítson minket. Ekkor az athéniak, megváltoztatva a törvényt, kimondták, hogy szabad nők elsajátíthatják az orvostudományt.”