2017. június 26.

Nyíltan vagy titkosan? A Horthy-rendszer választójoga

Szerző: Romsics Ignác

A parlamentáris kormányzati rendszerek jellegének és működésének egyik meghatározó alapeleme a választójog. Ezen múlik, hogy a törvényalkotás legfőbb intézménye, a parlament valóban a népszuverenitás letéteményesévé válik-e.

1918 előtt a dualizmus-kori Magyarországon az összlakosság 6 százalékának volt választójoga, s minden választópolgár nyíltan szavazott. Így történhetett, hogy a hagyományos törtémelmi elit, az arisztokrácia és a középbirtokos nemesség politikai vezető szerepe a 19. század közepi polgári átalakulás ellenére is csaknem töretlenül megmaradt. S így érthető az is, hogy a 20. század elejére kialakuló polgári demokrata, parasztdemokrata és szociáldemokrata irányzatok, melyek a dualista Magyarország politikai felépítményének modernizálására, demokratizálására törekedtek, követeléseik tengelyébe a választójog reformját állították. Bár bizonyos mértékű jogkiterjesztésre már 1914, illetve 1918 előtt sor került, az általános és titkos választójogot csak a polgári demokratikus forradalom után, 1919. március 3-án vezették be. A győztes nagyhatalmak követelése miatt ezt alapvetően megváltoztatni eleinte a következő rendszer sem tudta. Az 1920-as nemzetgyűlési választásokat Friedrich István miniszterelnök 1919. november 17-én kibocsátott rendelete alapján tartották meg. Ez széles körű, titkos, egyenlő, kötelező és nőkre is kiterjedő választójoggal ruházta fel az ország lakosságát. A Kommunista Párt ekkor már nem működött, s a szélsőjobboldali terrorakciók miatt nem indult a választásokon a Szociáldemokrata Párt sem. Ám a képviselők társadalmi összetétele ennek ellenére is jelentősen módosult. A földtulajdonosok aránya az 1910-es évekbeli 38 százalékról 27-re csökkent, de ezen belül előretörtek a birtokos parasztok. Így a nemzetgyűlés 1920?22 között a nagybirtokos-nagypolgári érdekszövetséggel szemben a birtokos parasztság és a keresztény városi középrétegek kétarcú célkitűzéseinek képviselője lett. Egyszerre állt szemben a régi konzervatív-liberális rendszerrel és a forradalmi munkásmozgalommal, egyszerre volt reformista, társadalmi mobilitást és fejlődést akaró, ám ugyanakkor nacionalista-antiszemita törekvések hordozója.

1921 áprilisában került hatalomra a konzervatív Bethlen István. Egyik alapvető célkitűzése az volt, hogy a városi és falusi középrétegek befolyását visszaszorítsa, a történelmi elitét pedig a lehetőségekhez képest minél teljesebb mértékben visszaállítsa. Nyilvánvaló volt, hogy ehhez az út a választójog megváltoztatásán át vezet. Az általános és titkos választójog ? mint többször hangoztatta ? "a nyers tömegek uralmához" vezet, s "azok az országok, ahol a tömegek uralma válik urrá az egész nemzet felett, a pusztulásnak vannak kitéve".

Bethlen István 1922. március 2-án közzétett rendeletével leszűkítette a választásra jogosultak körét. A szavazópolgárok száma így együttesen mintegy háromnegyed millióval, azaz három millióról két és negyed millióra csökkent. A választójogától megfosztott állampolgárok többsége (kb. 550 ezer fő) nő volt. Csak az elemi népiskola hatodik osztályát elvégzett harminc éven felüli nők rendelkeztek szavazati joggal. A férfiak esetében a rendelet elégnek tartotta az elemi iskola első négy osztályának az elvégzését és a 24 éves alsó korhatárt, de legalább tíz éves magyar állampolgárságot kívánt meg.

Ezek a szűkítések azonban még nem voltak olyan jelentősek, hogy Bethlen céljainak megfelelő nemzetgyűlést eredményezhettek volna. Ezért a korabeli Európa parlamentáris országaiban példa nélkül álló döntésre határozta el magát. Budapest és környéke, továbbá a törvényhatósági jogú városok (Debrecen, Szeged, Miskolc stb.) kivételével a rendelet visszaállította a dualizmus kori nyílt szavazást. A nyílt körzetek az összes körzet több mint kétharmadát tették ki. Ezek választási eredményei a dolgok természetéből adódóan inkább a mindenkori végrehajtó hatalom hatékonyságát, mint a lakosság politikai hangulatát és akaratát mutatták. S ez mindig elérte azt a szintet, amellyel a konzervatív kormánypárt a továbbiakban abszolút parlamenti többséget tudott szerezni.

Mindezek következtében az 1922-es választásokon az összes mandátum 58 százalékát kapta Bethlen Egységpártja. Megváltozott a nemzetgyűlés társadalmi összetétele is. A parasztbirtokosok aránya felére csökkent, az arisztokratáké pedig kétszeresére emelkedett. A parlamenti baloldal legerősebb csoportja ettől kezdve a Szociáldemokrata Párt lett, melynek 24 képviselője ekkor került be először az "ország házába". A párt választási sikerét fokozta, hogy a budapesti és főváros környéki titkos kerületekben a leadott szavazatok 45 százalékát szerezte meg!

Az 1925-ös választójogi törvény tulajdonképpen megismételte az 1922-es rendeletet. Ebből következett, hogy a kormánypárt az 1926-os, 1931-es és 1935-ös választásokon egyre nagyobb többséget szerzett, s előbb 60, majd 65, végül 67 százalékra növelte képviselőinek arányát. Ezzelszemben a parasztképviselők és a szociáldemokraták aránya egyre inkább csökkent.

A Horthy-rendszer baloldalának egyik legfontosabb politikai követelése az egész korszakban a választások titkosságának általánossá tétele volt. Bethlen István, aki 1931-ig állt az ország kormányrúdja mellett, ennek mindvégig megingathatatlanul ellenállt. Az 1925-ös választójogi törvény módosításával a titkos szavazás általánossá tételére csak 1938-ban, a szélsőjobb európai méretű előretörése idején került sor. Mivel azonban ez nyilvánvalóan a konzervatív rendszerrel szembenálló radikális erőknek kedvezett, a választójogosultság kritériumainak további megszigorításával a törvény újabb 300 ezerrel csökkentette a választásra jogosultak számát. Ehhez járultak a szokásos választási machinációk, így a kormánypárt (Magyar Élet Pártja) abszolút többsége a titkosság ellenére sem ingott meg, sőt képviselőinek aránya 70 százalékra emelkedett. Az 1939-es választások másik nyertese a nyilas és nemzetiszocialista szélsőjobboldal volt, amely 49 mandátumával csaknem megnégyszerezte korábbi képviselőházi helyeinek számát. Viszont a baloldal már nem élvezte a titkos szavazás előnyeit, a szociáldemokrata képviselők száma 5-re, míg a kisgazdapártiaké 14-re olvadt. A nyílt szavazás megszüntetése és a titkosság általánossá tétele tehát a szélsőjobboldal által ügyesen alkalmazott szociális demagógia következtében nem a baloldali demokrata, hanem a totális diktatúrára törő és a náci Németország támogatását élvező nemzetiszocialista erőknek kedvezett.