2017. szeptember 21.

Nyilvánosság és politika / Politikai propaganda II. Rudolf korában

Szerző: Karl Vocelka

Napjainkban médiavitáktól, a sajtó – és ezen keresztül a közvélemény – befolyásolása körüli csatározásoktól hangos a magyar közélet. Hajlamosak lennénk azt gondolni, ez az ezredvég sajátossága. Pedig a közvélemény megdolgozása vagy a cenzúra – miképp alábbi cikkünkből is kiderül – nem volt ismeretlen a kora újkorban sem.

Ha a politikai propaganda fogalmát a korábbi századokban vizsgáljuk, a nyilvánosság alatt egészen mást kell értenünk, mint manapság. A középkor és a kora újkor propagandája nem a néphez, a széles nyilvánossághoz szólt, hanem szűk körhöz: csak az uralkodó rétegek véleményét akarta és tudta befolyásolni. Ez nem csupán az írott források esetében figyelhető meg. A közvélemény befolyásolása még szembetűnőbb ünnepségek, koronázások, beiktatások esetében, melyek a hatalmi és társadalmi viszonyokat szemmel láthatóvá tették.

A kései középkorban és a korai újkorban ez a politikai befolyásolás elsősorban a nemességre, az egyházi elitre és később bizonyos mértékig a korai polgári értelmiségre szorítkozott. A rendek e kis csoportjához fordultak a kor médiumai.

A császári vagy fejedelmi véleményalkotás hivatalos formája a pátens és a manifesztum volt. Mindkét típus a szöveg elején rajzolta meg azt a kört, amely számára a nyilvánosságot jelentette. Példaként álljon itt egy 1592. február 1-jén kelt császári pátens: „Megparancsoljuk minden prelátusunknak, grófunknak, bárónknak, úrnak, lovagnak, vitéznek, tartományi marsallnak, tartományi kapitánynak, kormányzónak, őrgrófnak, udvarbírónak, ispánnak, számtartónak, polgármesternek, bírónak, tanácsúrnak, vámszedőnek, harmincadosnak, adószedőnek, hivatalnoknak…”

A könyvnyomtatás feltalálásával és gyors terjedésével új médium keletkezett, amely a politikai és hitvitákban, a tudományosságban és az információk továbbításában jelentős változást hozott. A röplapirodalom, mely első virágzását a reformáció idején élte, a nyilvánosság új formáit hozta létre. A röpiratok a 16. század első felében zömében a felekezeti küzdelmekkel foglalkoztak, de találunk olyan illusztrált nyomtatványokat is, melyeknek témájául különféle hadiesemények, felfedezések, természeti tünemények és katasztrófák, csodajelek, torzszülöttek szolgáltak. Ezek az egylapos nyomtatványok, újságlapok már az egyszerű néphez szóltak. Figyelembe kellett venniök tehát annak gondolkodásmódját, s ezért jelentenek ma is fontos mentalitástörténeti forráscsoportot a népi kultúra történetének vizsgálatában. A rölapok azonban híreket is közöltek, és gyakran a felvő rétegek korábbi belső kommunikációjának formáját vették át. Sok röplap egyszerűen egy-egy magánlevél teljes vagy részleges lenyomata.

A könyvnyomtatás elterjedésével párhuzamosan az is megfigyelhető, hogyan igyekezett a 16. század elejétől az uralkodó és az egyház monopóliumot szerezni a közvélemény formálásában. Először I. Ferdinánd kísérelte meg, hogy a reformáció terjedését megakadályozza a protestáns könyvek és röpiratok kinyomtatásának tilalmával. A császári cenzúra tevékenysége komoly szerepet játszott az abszolutizmus és az ellenreformáció diadalra juttatásában.

A felekezeti abszolutizmus eszméinek terjesztésében a Habsburg-birodalomban fontos szerepet kaptak a prédikációk, melyekkel az isteni büntetéstől való félelmet igyekeztek felébreszteni a hallgatóságban. A társadalom megregulázásában az egyházi prédikáció és az állami pátensek propagandája szorosan együttműködött. A természeti katasztrófák, a földrengés vagy a járványok egyenesen Isten büntetései – hirdették –, amelyek miatt bűnbánatot kell tartani. A felsőség megkövetelte a nemi és más testi örömök elfojtását, s ezzel a hatalom beavatkozott az alattvalók legközvetlenebb érzelmi és testi szférájába is.

A Habsburg-uralkodóknak a 15. század vége óta a birodalom politikai helyzete következtében két ellenséggel kellett szembenézniük. Az egyik a Franciaországgal való évszázados konfrontáció, melynek kezdetei Burgundia megszerzéséig és Szép Fülöp spanyol örökségéig nyúlnak vissza. Ez a konfliktus azonban kevéssé érzékelhető a rölapirodalomban. A másik nagy ellenség, a török annál fontosabb szerepet játszott. Az 1526-os mohácsi katasztrófa s a magyar trónra tartott örökösödési igény a Habsburg-propaganda számára lehetőséget adott, hogy megideologizálja a harcot.

Noha mind Luther, mind a katolikus klérus azon a véleményen volt, hogy a török Isten ostora, amely a keresztény világot sújtja az elkövetett bűnökért, a reformátorok a „pápista bálványozást”, a katolikusok pedig az igaz Anyaszentegyháztól való eltévelyedést tartották a kiváltó oknak.

Az oszmánokkal folytatott küzdelem különös fontosságot kapott II. Rudolf korában, a tizenöt éves háború idején. Az uralkodó propagandája két irányban is működött. Egyfelől a rendeket, s közvetítésükkel a szélesebb tömegeket vette célba, másfelől igen szűk rétegnek szólt: az elit elitjének. Sorra jelentek meg a török kérdéssel, a háborús eseményekkel foglalkozó röplapok. Ezekben a szövegekben – melyek általában igénytelen nyelven íródtak – nem fedezhető fel a császár, illetve a szűkebben vett udvar közvetlen befolyása, de gondolatmenetükben és tartalmukban az udvari politikát követték. Ide sorolhatók az emlékérmek, valamint a nyilvánosságnak szánt ünnepségek, mint a birodalmi gyűlés megnyitása is.

A rudolfinus udvar képzőművészeti alkotásai, melyek a török témával foglalkoznak, már nem ennek a szélesebb publicitásnak készültek. A festmények, domborművek, szobrok az antik mitológia formanyelvén szóltak, a későreneszánsz emblematikájába rejtették mondanivalójukat. A mondandó teljes értelmét csak művelt emberek tudták kibogozni.

A török háborúk témáinak népszerűségét, s a tizenöt éves háború sikereit használta ki a császári udvar legjelesebb festője, Hans von Aachen, aki festménysorozatot készített a 15 éves háború eseményeiről. Ezek a képek nem riportszerűen ábrázolják a történeteket, azok csak háttérben láthatók. Az előtér csupa allegória, melyhez a tömör értelmezést, az impresát maga Rudolf császár írta. A sorozat két darabja, a mezőkeresztesi csatát és Győr visszavételét ábrázoló festmény a budapesti Szépművészeti Múzeum-ban látható.

Különösen azon a képen érhetők tetten a propaganda aránytorzításai, amelyen Győr visszafoglalását, Pálffy és Schwarzenberg bravúros haditettét az udvar mint egész Magyarország felszabadítását aposztrofálta. A festményen a Hungáriát ábrázoló nőalak ezért szabadult meg láncaitól. A festő Rudolf ötleteit követő sorozata – bármennyire is a szűk elitnek szólt – népszerűvé vált, motívumai rajzokon, érmeken, domborművön láthatók viszont.

II. Rudolf és udvara propagandatevékenysége időben sokat változott. Uralkodásának kezdetétől, 1576-tól a tizenöt éves háború kitöréséig apjának, Miksának az elképzeléseit követte. Rudolfot már a tényleges hatalomátvétel előtt Magyarország és Csehország királyává koronázták, s még apja életében a Német-római Birodalom élére került. A nagy lovagi tornák, valamint a koronázásokkal együttjáró ceremóniák – különösen az Aranygyapjas Rend 1585-ös átadása – még mind annak a propagandának a továbbélését mutatják, melyet Miksa folytatott. Rudolf építkezései, műpártolása és műgyűjtői tevékenységének zöme is erre az időre tehető.

A tizenöt éves háború idején mind Rudolf politikájában, mind politikai propagandájában végletek között való ingadozás figyelhető meg, ami egyben skizofréniáját is jellemzi. A teljes cselekvőképtelenség váltakozott a túlhajtott aktivitással. A császár érmein, a részben általa tervezett emblémákon egyenesen Krisztushoz hasonlította magát, s győzelmeit erősen túlértékelte.

A Habsburgok testvérviszálya és Rudolf teljes visszavonulása idején már nem beszélhetünk a császár propagandatevékenységéről. Minden Mátyás kezébe került, aki a közvélemény formálását új célok érdekében új formába öntötte.

Rudolf halála után a török háborúk háttérbe szorultak, helyüket a harmincéves háború eseményei vették át. Míg Rudolf uralkodása idelyén a felekezetek közti harc szinte semmi szerepet nem kapott az udvari véleményformálásban, most a politikai és hitbeli ellentétek együtt kerültek az új médiumok, a birodalom nyugati és északi részein megjelenő napilapok oldalaira.

Az 1648-as vesztfáliai béke után a Habsburgok politikai érdeklődése ismét délkeleti irányba fordult, s újra a magyarországi török háborúk kerültek az érdeklődés középpontjába. Bécs második török ostroma idején 535 röplap jelent meg 12 különböző nyelven, fele németül, Buda visszafoglalásakor pedig 9 nyelven 439 röplap íródott, ezek fele olaszul.

A 18. században a polgári fejlődés egészen új, addig nem ismert lehetőségeket villantott fel. A politikai lap, a modern sajtó előfutára ekkor jött létre. Ez a médium már igyekezett megszabadulni az udvar irányításától, és valóban széles közönséghez szólt.