|
2012. május 23.
|
|
|
PALMANOVA / A velenceiek szárazföldi bástyája Észak-Olaszországban, Udinétől 20 km-re található Palmanova. A települést 1593. október 7-én, a város védőszentje, Szent Jusztina napján, az 1571-es lepantói ütközet évfordulóján alapították a velenceiek. A Velencei Köztársaság egyrészt a török fenyegetés ellen akart erős szárazföldi védelmi bázist kialakítani, másrészt az egész világnak jelezni kívánta katonai potenciálját. A város három kapun keresztül közelíthető meg ma is. A fal- és erődrendszer három karéjban veszi körül a települést. Az alapítók szabályos alaprajzú erődvárost építettek háromszög alakú bástyákkal, sánc- és vizesárokrendszerrel. Az építkezés ekkor majd 30 évig folyt. A 17. század második felében folytatódó munkálatokban kilenc új nagyméretű erőd épült a régi falak kiegészítéseként. A velenceiek két évszázados uralmának az osztrákok vetettek véget, ám 1806-ban Napóleon foglalta el az erősséget, és azonnal újabb építkezésekbe kezdett: új külső sáncrendszert emeltetett, hogy a várostól távol tartsa az ellenséges tüzérséget. 1816-tól 1866-ig ismét osztrák kézen volt az erőd, ezt követően a megszülető olasz állam birtokolta. A város három ostromot is átélt. 1809-ben a fellázadt olasz helyőrséget verték le a franciák, 1813–14-ben az osztrákok támadtak a várost birtokló franciákra. 1848-ban a milánói és velencei forradalmak mellé állt helyőrséget az osztrák seregek gyűrték le. Az első világháború alatt Palmanova az isonzói front egyik olasz bázisa volt, hatalmas hadikórházzal. A második világháború végén pedig partizánvadász egységek bázisaként működött. A kisváros nagy részét ma is volt katonacsaládok leszármazottai lakják. A hatalmas, egykor gyakorlótérnek használt főtér hangulata ma nagyon békés. Érdemes megcsodálni a katedrálist és a színházat. A város szinte érintetlen formában maradt fent. Falai és sáncai több kilométernyi túrára adnak lehetőséget az érdeklődőknek. 1960 óta olasz nemzeti emlékhely a település egésze. |
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) |
Alkotmány (58) |
Horthy-kor (42) |
Közjogi (31) |
Államtörténet (30) |
Európa (29) |
Béke (24) |
Habsburg (22) |
Középkor (18) |
Prostitúció (18) |
Igazságszolgáltatás (16) |
Ókor (14) |
Gender (14) |
Erdély (13) |
Trianon (13) |
1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) |
Horthy-kor (42) |
Államtörténet (30) |
Alkotmány (58) |
Prostitúció (18) |
Habsburg (22) |
Európa (29) |
Középkor (18) |
Közjogi (31) |
Ókor (14) |
Igazságszolgáltatás (16) |
Trianon (13) |
Osztrák–Magyar Monarchia (10) |
Gender (14) |
Béke (24) |
Németország (11) |
|
|
Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt. |