Észak-Olaszországban, Udinétől 20 km-re található Palmanova. A települést 1593. október 7-én, a város védőszentje, Szent Jusztina napján, az 1571-es lepantói ütközet évfordulóján alapították a velenceiek. A Velencei Köztársaság egyrészt a török fenyegetés ellen akart erős szárazföldi védelmi bázist kialakítani, másrészt az egész világnak jelezni kívánta katonai potenciálját.

A város három kapun keresztül közelíthető meg ma is. A fal- és erődrendszer három karéjban veszi körül a települést. Az alapítók szabályos alaprajzú erődvárost építettek háromszög alakú bástyákkal, sánc- és vizesárokrendszerrel. Az építkezés ekkor majd 30 évig folyt. A 17. század második felében folytatódó munkálatokban kilenc új nagyméretű erőd épült a régi falak kiegészítéseként.

A velenceiek két évszázados uralmának az osztrákok vetettek véget, ám 1806-ban Napóleon foglalta el az erősséget, és azonnal újabb építkezésekbe kezdett: új külső sáncrendszert emeltetett, hogy a várostól távol tartsa az ellenséges tüzérséget. 1816-tól 1866-ig ismét osztrák kézen volt az erőd, ezt követően a megszülető olasz állam birtokolta.

A város három ostromot is átélt. 1809-ben a fellázadt olasz helyőrséget verték le a franciák, 1813–14-ben az osztrákok támadtak a várost birtokló franciákra. 1848-ban a milánói és velencei forradalmak mellé állt helyőrséget az osztrák seregek gyűrték le. Az első világháború alatt Palmanova az isonzói front egyik olasz bázisa volt, hatalmas hadikórházzal. A második világháború végén pedig partizánvadász egységek bázisaként működött.

A kisváros nagy részét ma is volt katonacsaládok leszármazottai lakják. A hatalmas, egykor gyakorlótérnek használt főtér hangulata ma nagyon békés. Érdemes megcsodálni a katedrálist és a színházat. A város szinte érintetlen formában maradt fent. Falai és sáncai több kilométernyi túrára adnak lehetőséget az érdeklődőknek. 1960 óta olasz nemzeti emlékhely a település egésze.