|
2012. február 10.
|
|
|
Prostitúció és a római jog Szerző: Földi András A római jog a prostitúció jogi szabályozása terén is máig érvényes tanulságokkal szolgál. A rómaiak igen hamar rájöttek arra, hogy célszerűbb a prostitúciót – korlátozott keretek között és szigorú hatósági ellenőrzés alá helyezve – megtőrni, mint abszolút módon betiltani és büntetni. A „megtűrés” nemcsak a szigorú állami felügyeletben nyilvánult meg, hanem különféle jogi korlátozásokkal is igyekeztek elvenni az örömlányok kedvét az ősi mesterség űzésétől. Csodára persze a római jog sem volt képes: a császárkorban egyre inkább elfajuló prostitúció ellen már a büntetőjogi szankciók is hatástalannak bizonyultak. Abszolút tilalom kimondására mégsem került sor, mert a császárok tisztában voltak azzal, hogy e jelenség felszámolásához még az ő hatalmuk is kevés. Ha az ókori Rómában egy utcán sétáló, kalandra vágyó fiatalember érdeklődését fölkeltette valamelyik jól öltözött hölgy, akkor ajánlatos volt óvatosan eljárnia. Ha ugyanis egy ilyen hölgyet – aki egyébként kíséret nélkül nemigen lépett ki az utcára – ismerkedés céljából megszólított, vagy a hölgy szépségétől megigézetten akár csak szó nélkül követte, ez már elég volt ahhoz, hogy a nő, illetve a felette hatalmat gyakorló apja vagy férje az illetőt szeméremsértés címén beperelje. Az esetleg csupán ártatlan áhítattal vágyakozó férfinak ilyenkor meggondolatlanságáért a felperes által meglehetősen tág keretek között meghatározható bírságot kellett fizetnie, amelynek összegét a felperes kapta meg elégtételként.
Szükséges rossz E példából is kitűnik, hogy a római jog szigorú szabályokkal védte a nemi erkölcsöket. A rómaiak ugyanis alapvető értéknek tartották a monogám házasságot, a családi élet erkölcsi tisztaságát, a női becsület, sőt a szeméremérzet védelmét is. Mert a rómaiak eredendően igen szemérmesek voltak. Jellemző, hogy a nyilvános meztelenségtől való idegenkedésük miatt – ellentétben a görögökkel – még az akkoriban meztelenséggel járó sportok űzésétől is tartózkodtak. Ugyanakkor a rómaiak szemléletmódját és így a római jogot is kezdettől fogva jellemezte egyfajta liberalizmus, amely alapján a prostitúciót ugyan elítélték és megvetették, de mint szükséges rosszat mégis eltűrték, jogi és társadalmi értelemben egyaránt. Ki minősült prostituáltnak? A Kr. u. 3. század elején élt híres római jogtudós, Ulpianus meghatározása szerint prostituált az, aki nyilvánosan, válogatás nélkül és általában pénzért létesít nemi kapcsolatokat. Ulpianus szerint nem prostituált az, aki csak alkalomszerűen fogad el egy-egy férfitól pénzt a szeretkezésért, ugyanakkor – a mai jogi megítéléssel ellentétben – azt a nőt is prostituáltnak minősíti, aki ugyan ingyenesen, de válogatás nélkül bocsátja testét az őt igénybe vevő férfiak rendelkezésére. Ulpianus a prostitúció fogalmával kapcsolatosan leszögezi azt is, hogy nemcsak a bordélyházakban, hanem bármely más, arra alkalmas helyen, például vendégfogadókban űzött ilyen tevékenység is prostitúciónak minősül. A prostitúcióról szólva Ulpianus és a többi római jogtudós is csak a kéjnőkről (meretrices, feminae probrosae) beszél, pedig voltak férfi prostituáltak is. Iuvenalis egyik szatírájában olvashatunk egy Endymion nevű szép ifjúról, aki kéjsóvár nőktől kapott pénzt odaadó szolgálataiért. Az ilyen férfiak nem minősültek ugyan kimondottan prostituáltnak, de a kéjnőkhöz hasonlóan ők is viselték a becstelenség (infamia) bélyegét (szerencséjükre csak képletesen, nem a bőrükre égetve). Hasonlóképpen ítélték meg a rómaiak a színészeket, főleg a színésznőket és a táncosnőket. Az utóbbiak gyakran szinte teljesen átlátszó tunicában lejtették erotikus táncaikat a színpadon, és többségük nyilván rá is szolgált a kedvezőtlen megítélésre. A prostitúcióval azonos megítélés alá esett a lenocinium, vagyis a kerítés, bordélyház üzemeltetése, illetve a prostituáltak egyéb módon történő foglalkoztatása. A „foglalkoztatás” szabad jogállású kéjnő, illetve saját vagy e célra bérelt idegen rabszolganő alkalmazása útján történt. Ulpianus kifejezetten hangsúlyozza, hogy a lenocinium semmivel sem különb a prostituált tevékenységénél.
Tisztességtelen foglalkozás Ugyanakkor a prostitúció csupán megtűrt jellegét tükrözi, hogy a római jog a kéjnőket számos joghátránnyal sújtotta. A legsúlyosabb hátrány az volt, hogy a prostituált pusztán mesterségénél fogva, sőt már az aedilisnek címzett engedélykérelem benyújtásával automatikusan becstelenné (infamis) vált. Az infamia nemcsak erkölcsi megbélyegzettséget jelentett, hanem a prostituált polgári jogait (jogképességét) is korlátozta. Így például nem tanúskodhatott, csak becstelen vagy rabszolgasorból felszabadított (libertinus) férfival köthetett házasságot. Ha felhagyott mesterségével, nem nyerte vissza becsületét, mert az infamia élethossziglan szólt. További jogfosztást jelentett, hogy a kéjnő nem mehetett színházba, nem viselhetett tisztességes asszonyhoz méltó öltözéket (matronalis habitus), így az utcán járva kötelezően hiányos ruházata (meretricia vestis) miatt mindenkor ki volt téve a férfiak zaklatásának. De a prostituáltnak egyébként is számolnia kellett azzal, hogy sérelmére büntetlenül lehet bizonyos bűncselekményeket elkövetni. Ulpianus tárgyalja azt az esetet, amikor egy férfi kéjvágytól hajtva betört egy prostituálthoz, és azt közösülésre kényszerítette. Hogy a baj még nagyobb legyen, a betört ajtón át tolvajok surrantak be a házba, és onnan számos vagyontárgyat elloptak. Ulpianus úgy foglalt állást, hogy a vehemens „ügyfél” nem vonható felelősségre sem erőszakos közösülés címén, sem a mások által elkövetett lopásért, mert cselekményét egyszerűen csak a libido motiválta.
Romló erkölcsök Az erkölcsök romlásának jele, hogy a császárkorban már előkelő családokból származó nők is felbukkannak a prostituáltak között. Tacitus számol be arról, hogy Augustus uralkodása idején a senatusnak határozatban kellett megtiltania, hogy a lovagok feleségei, lányai és leányunokái a testükkel kereskedjenek. Az előkelő nők általában azért választották életformaként a prostitúciót, hogy így kibújhassanak a szintén Augustus uralkodása idején hozott szigorú családjogi törvények hatálya alól. E törvények értelmében minden szülő-, illetve nemzőképes korban levő római polgár – öröksége részleges vagy teljes elvesztésének terhe mellett – köteles volt házasságban élni és gyermeket szülni, illetve nemzeni. Még szigorúbban büntették az augustusi törvények a római polgárok között házassági köteléken kívül létesített szexuális viszonyt, amelyet férjes asszony esetében adulteriumnak (házasságtörés), házasságban nem élő nő esetében stuprumnak neveztek. E szigorú szabályok nem terjedtek ki a prostituáltakra, már csak azért sem, mert velük tisztességes római polgár nem is élhetett házasságban. Egy senatori rendű lánynak azért is „érdemes lehetett” rossz útra térni, mert ha beleszeretett egy libertinusba, akkor azzal nem köthetett érvényes házasságot, hacsak prostituálttá – avagy színésznővé, bűnözővé – válván el nem vesztette rangját. Suetoniustól tudjuk, hogy Tiberius azokat a nőket, akik a törvények kijátszása céljából lettek prostituáltak, száműzte Rómából. E jelenségeket azonban évszázadok múlva sem sikerült megszüntetni, így még a Kr. u. 3. század elején élt jogtudósokat is foglalkoztatta a prostituálttá vagy színésznővé vált senatori származású lányok problémája.
Jogtekervények Felmerült ezért az a kérdés, hogy az ügyfél visszakövetelheti-e a kifizetett díjat azon a címen, hogy annak megfizetésére semmis szerződés alapján került sor. A római jogtudósok a kérdésre egyértelműen tagadó választ adtak. A döntést Ulpianus azzal indokolta, hogy jóllehet a prostitúció a jó erkölcsökbe ütköző foglalkozás, de a pénz elfogadása a prostituált részéről már nem erkölcstelen, mert ő prostituált, és neki ebből kell megélnie. Megjegyezzük, hogy a jogtudósok a bordélyházat látogató férfi magatartását ugyan szintén erkölcstelennek (turpis) minősítették, de jogilag a férfit emiatt semmiféle hátrány nem érte, és a közfelfogás is nagy megértéssel kezelte az örömszerzés e formáját választó férfiakat. A prostitúció, beleértve a kerítést és a bordélyház üzemeltetését is, a római jogban nem számított bűncselekménynek. Augustus törvényei csak az adulterium és a stuprum elősegítését nyilvánították bűncselekménnyé (lenocinium néven – mint láttuk, ez a szó eredetileg és általában kerítést, bordélyház-üzemeltetést jelentett). Hadrianus – bizonyos kivételes esetektől eltekintve – megtiltotta rabszolganők bordélyház-tulajdonosnak történő eladását, a 3. századtól kezdve pedig a császárok egyre szigorúbb büntetésekkel igyekeztek visszaszorítani a prostitúció legkirívóbb formáit. A Historia Augustából tudjuk, hogy Alexander Severus császár fontolgatta a férfiprostitúció betiltását, de ettől a tervétől mégis elállt, mert attól tartott, hogy a tiltás folytán a prostitúció ellenőrizhetetlenné válik. Nem sokkal később azonban Philippus császár valóban betiltotta a férfiprostitúciót. 428-ban II. Theodosius keletrómai és III. Valentinianus nyugatrómai császár közös rendeletet bocsátottak ki, amelyben szigorú büntetés (bányamunkára ítélés) terhe mellett megtiltották, hogy az apák és rabszolgatartók – hatalmukkal, illetve tulajdonjogukkal visszaélve – lányaikat és rabnőiket prostitúcióra kényszerítsék. A prostitúció ennél szélesebb körű betiltására azonban nem került sor, nyilván azért, mert ez nem lett volna reális célkitűzés. Továbbra is a prostituáltakat sújtó, fent ismertetett joghátrányok voltak hivatottak jelezni, hogy a római jog csak szükséges rosszként tűri meg a prostitúciót.
|
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) |
Alkotmány (58) |
Horthy-kor (42) |
Közjogi (31) |
Államtörténet (30) |
Európa (29) |
Béke (24) |
Habsburg (21) |
Középkor (18) |
Prostitúció (18) |
Igazságszolgáltatás (16) |
Ókor (14) |
Gender (14) |
Erdély (13) |
Trianon (13) |
1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) |
Horthy-kor (42) |
Államtörténet (30) |
Alkotmány (58) |
Prostitúció (18) |
Habsburg (21) |
Európa (29) |
Közjogi (31) |
Középkor (18) |
Igazságszolgáltatás (16) |
Ókor (14) |
Trianon (13) |
Osztrák–Magyar Monarchia (9) |
Gender (14) |
Béke (24) |
Németország (10) |
|
|
Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt. |