2017. május 01.

Rácz Árpád: Egy „vita” története

2012. május 9. – A gyömrői önkormányzat meghívására Romsics Ignác előadást tart a helyi lakosság és a budapesti érdeklődők számára Horthy Miklósról. Meghívásának háttere: az önkormányzat Horthy Miklósról kívánja elnevezni az addig Szabadság nevet viselő főteret. Előadását a jelen lévő Karsai László az ATV másnap reggeli műsorában úgy minősíti, hogy „Romsics professzor másfél órás előadásában elmondta a Horthy-rendszerről azt, amit ma Magyarországon mindenkinek illene tudni”. Czene Gábor, a Népszabadság tudósítója pedig így foglalta össze az előadás lényegét: „A történész másfél órás – tapssal többször megszakított – előadása megerősítette ismereteinket: Horthy Miklósnak »legalábbis« nem volt ellenére a fehérterror, a kormányzót felelősség terheli a numerus clausus és a többi jogfosztó, zsidóellenes törvény, a gettósítás és a vidéki zsidóság halálba küldése miatt”. (Népszabadság, 2011. május 11.)

Május 14. – A Magyar Nemzet Horthy nem volt diktátor címmel közli Pilhál Tamás interjúját Romsics Ignáccal. Romsics ebben többek között kijelentette: „Nem hiszem, hogy akár Horthyról, akár a Horthy-korszakról lényegesen új információkat tudnánk meg a jövőben. A viták inkább arról folynak, hogy Horthy egyes tetteit, döntéseit hogyan ítéljük meg. Például a fehérterrorban vagy a holokausztban játszott szerepét. Én mindkettőben felelősnek tartom, s még néhány más döntését is helytelenítem. Ugyanakkor nem tartom sem diktátornak, sem fasiszta politikusnak. Lényegében John Lukáccsal értek egyet, aki szerint Horthy ugyan államfő volt, ám államfői képességek nélkül. Bár erkölcsi erényekkel rendelkezett, amelyeket egy régebbi úri világból hozott magával, de maradandót nemigen alkotott”.

Május 19. – A Népszabadság közli Székely Anna Romsics Ignáccal készített interjúját új, Magyar sorsfordulók 1920-1989 című tanulmánykötetéről. A kérdésekre adott válaszaiban Romsics kifogásolja Károlyi Mihály diabolizálását, s bírálja Horthy több döntését, például a háborúba való 1941-es belépést, a német megszállás tudomásul vételét, valamint a vidéki zsidóság deportálását. Úgy véli: „Más politikával valószínűleg a vidéki zsidóság vagy annak egy része is megmenthető lett volna”.

Május 21. – A trianoni Magyarország első két évtizede című, a Rubicon  2012/1-2. számában megjelent cikkére hivatkozva az ATV Egyenes beszéd című műsorában Gerő András a Horthy-korszak bűneinek „relativizálásával” vádolta meg – a kor kutatói közül egyedüliként – Romsics Ignácot. Ezt „helyezkedési hajlammal” és/vagy „intellektuális dezorientáltsággal” magyarázta.

Május 22. – Kálmán Olgához, az Egyenes beszéd műsorvezetőjéhez intézett levelében Rácz Árpád kifogásolta, hogy Gerő az általa szerkesztett folyóiratban közölt Romsics-tanulmány egy-két, szövegkörnyezetéből kiragadott mondatára hivatkozva vont le messzemenő következtetéseket. Levelére, mely utóbb felkerült a Rubicon honlapjára, nem érkezett válasz, s Romsics Ignácnak sem ajánlották fel a válaszadás lehetőségét.

Május 25. –  Takács Péter történész Hamis elméletek a kormányzóról című cikkében, melyet a Magyar Nemzet közölt, úgy véli, hogy Gerő azért „ütött egyet Romsics Ignác akadémikuson, amiért ő nem tagadta ki a magyarok történelméből Horthy Miklóst”.

Május 31. – A Heti Válasz közli Stumpf András Romsics Ignáccal és Tőkéczki Lászlóval készített interjúját. A beszélgetésben Romsics Horthy számos lépését – többek között a vidéki zsidóság deportálásának tudomásul vételét – bírálja, s úgy véli, hogy Horthy helyett inkább Bethlen Istvánnak kellene szobrot állítani.

Június 27. – A Mozgó Világ és a Demokratikus Koalíció által rendezett Múltunk a jövőnk? – Horthy és korunk című budapesti konferencián Romsics Ignác a megalománia és az illúziókergetés egyik aleseteként értelmezett magyar birodalmi gondolatról tart előadást.  Rajta kívül előadást tartanak még Debreczeni József, Csepeli György, Karsai László, Kerék-Bárczy Szabolcs, Ripp Zoltán, Turbucz Dávid és Vásárhelyi Mária. (Az előadásokat a Mozgó Világ 2012/8-9. száma közli.)

Június 30. – A Galamus internetes portál közli Gerő András Akadémikus antiszemitizmus című cikkét. Ebben két, egyenként 5-600 oldalas könyvéből és két tanulmányából kiemelt néhány mondat alapján a „magyar antiszemita intellektuális hagyomány rehabilitálásával” vádolja meg Romsics Ignácot, sőt személyében is antiszemitának nevezi. „Bizonyítékai”: Romsics egyik először 1999-ben kiadott könyvében megemlíti az 1919-es népbiztosok kétharmadrészt zsidó származását; utal arra, hogy a magyar történetírás 1945 utáni gleichschaltolását végrehajtó kommunista történészcsoport egyik szegmensét a „korábban sérelmeket szenvedett fiatal zsidó származású történészek” alkották; megemlíti, hogy annak idején „nemcsak az 1948 után kialakult kommunista diktatúrát, hanem annak történetírását is gyakran illeték »zsidó« jelzővel”; s végül a Horthy-korszak eredményeinek túlhangsúlyozása, s a zsidóság közel kétharmada elpusztításának nem elég nyomatékos tárgyalása. Romsics mellett Gerő – hivatkozva a június 27-ei konferenciára – a magyar „baloldaliakat” is bírálja, amiért azok „elvileg elítélik a zsidóellenesség bármely formáját, ám miközben a mások antiszemitáit kárhoztatják, a saját antiszemitáikat – úgy látszik – fel sem ismerik”, sőt „első előadóként” szerepeltetik „az antiszemita interpretációkban gondolkodó történészt”. – Gerő cikkének megjelenése után a Galamus szerkesztősége 9 napra „szabadságra ment”. Ez alatt Gerő címoldalon olvasható cikkére semmilyen választ nem lehetett adni.

Július 1. – Az Örülünk Vincent? internetes blogon Babarczy Eszter „aljas” támadásnak minősíti  Gerő András cikkét, vagyis Romsics Ignác „leantiszemitázását”. „Az antiszemitizmus – idézi a Szombat című zsidó kulturális hetilap munkatársainak a meghatározását – olyan sajátos kép a zsidóságról, amely alkalmas a zsidósággal szembeni gyűlölet kifejezésére”. Ez – állapítja meg – Romsicsra nem áll, illetve „Ha Romsics antiszemita, akkor ki nem antiszemita?”  A „zsidó” szó tabusítása, illetve állandó körülírása, amit Gerő Romsicstól és csak tőle elvár, teljesíthetetlen, és „lehetetlenné teszi a magyar történelem Holokauszt előtti korszakainak az értelmezését”.

Július 2. – A Rubicon internetes honlapján nyilatkozat jelenik meg Romsics Ignác védelmében avagy meddig lehet az antiszemitizmus vádjával dobálózni? címmel. A nyilatkozatot, amely „a szakmai korrektség és az emberi tisztesség nevében” „durva inszinuációnak”, illetve „alaptalan vádaskodásnak” minősíti Gerő András cikkét, 85-en írták alá. A történészek közül többek között Ablonczy Balázs, Deák István (New York), Fodor Pál, Földes György, Gyarmati György, Gyáni Gábor, Gyurgyák János, Hahner Péter, Hermann Róbert, Kovács Kiss Gyöngy (Kolozsvár), Ormos Mária, Pálffy Géza, Pritz Pál, Rainer M. János, Szakály Sándor, Újváry Gábor, Ungváry Krisztián, Vonyó József és Zsoldos Attila, a társtudományok képviselői közül pedig Gombár Csaba, Kahler Frigyes, Kende Péter (Párizs), Pomogáts Béla, Szilágyi Ákos és Tamás Gáspár Miklós. Az aláírók száma néhány nap alatt 300 fölé szökött. Csatlakozott többek között Babarczy Eszter, Bácskai Vera, idős és ifj. Bertényi Iván, Fodor Gábor, Font Márta, Gecsényi Lajos, Jeszenszky Géza, Kántor Lajos (Kolozsvár), Kéri László, Kőbányai János (Jeruzsálem), Kövér György, Lengyel László, Lengyel Zsolt, K. (Regensburg), Orosz István, Petschnig Mária Zita, Stumpf András, Szegedy-Maszák Mihály, Tőkés Rudolf ((Connecticut), Trogmayer Ottó, Vörös T. Károly és Zeidler Miklós. Az aláírók közül Tamás Gáspár Miklós, Gyáni Gábor és Ungváry Krisztián külön cikkben, illetve hozzászólásban indokolták döntésüket.

Július 5. – A Rubicon honlapján Kőbányai János Vészcsengő című írásában tiltakozik az antiszemitizmus bunkójának a politikai érdekek és a köztudat manipulálása érdekében történő használata ellen (rubicon.hu)

Július 7. – A Magyar Nemzet Tiltakoznak Romsics leantiszemitázása ellen címmel ismerteti a Gerő András írása által kiváltott reakciókat. Eltérően a cikkében foglaltaktól Gerő András a lapnak úgy nyilatkozott, hogy „Romsics Ignácot nem tartja antiszemitának, csak az értelmezési keretet. […] Rámutatott: nem volt személyes ellentéte Romsics Ignáccal, és most sem haragszik rá”.

Július 9. – A Népszabadság Nekiestek a történészek az antiszemitázó Gerő Andrásnak címmel ismerteti Gerő cikkét és következményeit. „Szelet vetett, vihart aratott Gerő András történész, amikor […] Romsics Ignácot vádolta meg antiszemitizmussal. Hatalmas a felzúdulás. A történésztársadalom színe-java aláírta azt az állásfoglalást, amely igaztalannak tartja a minősítést, és kiáll Romsics mellett” – írta a cikk szerzője, Czene Gábor. A cikkében foglaltakkal ellentétben Gerő itt is kijelenti: „Romsics Ignáccal nincs és nem is volt személyes ellentéte. […] nem a személyt minősítette antiszemitának, hanem mondandóját”. 

Július 9. – A Galamus szabadságról visszatért szerkesztői közlik Romsics 13 volt tanítványának és munkatársának – Ablonczy Balázs, ifj. Bertényi Iván, Békés Márton, Egry Gábor, Gyurgyák János, Kerepeszky Róbert, Olasz Lajos,  Paksa Rudolf Püski Levente, Turbucz Dávid, Ujváry Gábor, Ungváry Krisztián, Zeidler Miklós – A történész felelősségéről című nyilatkozatát. Az aláírók kijelentik, hogy „Elfogadhatatlan számukra [Romsics  Ignác] megbélyegzése”, amit határozottan visszautasítanak. Megállapítják, hogy Gerő cikke „koncepciózus, rosszindulatú és a szakmai tisztesség alapvető szabályait is figyelmen kívül hagyja”.
A Galamus ugyanekkor közli egyik szerkesztőjének, Sándor Klára nyelvésznek Tiszta beszéd című cikkét. Sándor részletesen bizonyítja, hogy „nem Romsics szövege antiszemita, hanem Gerő átértelmezése teszi azzá. Kovács András, a jelenkori magyar antiszemitizmus különféle formáinak és megjelenési módjainak kutatója hívta föl a figyelmet, hogy a történészi szövegeket némi átkontextualizálással könnyen az antiszemita beszéd részévé lehet tenni, egyszerűen azért, mert a tudományos beszédmódból kiemelve a tények, állítások más, antiszemita értelmezést kapnak. […] Azt gondolom, itt ez történt: Gerő nem tudományos szövegként kezelte Romsics mondatait, megfosztva őket szakmai kontextusuktól. Az átértelmezés nem föltétlenül tudatosan történt, de minthogy az eredmény súlyos vád, alaposabb elemzésre és több önreflexióra lett volna szükség, akkor kiderülhetett volna, hogy a cikk alapállítása nemcsak abszurdnak tűnik, hanem valóban nonszensz”. Sándor Klára vitacikkére Gerő András sem akkor, sem azóta nem reagált.

Július 9. – A hvg.hu közli Papp László Tamás cikkét a „Gerő-Romsics ügyről”. Miután a szerző pontról pontra haladva cáfolja Gerő András vádjait, cikkét így fejezi be: „Úgy gondolom, hogy Gerő András a hamis vádjával a saját oldalának nagyot ártott, az antiszemitáknak pedig legalább egy évre gyilkos muníciót adott. Remélem lesz bátorsága […] bocsánatot kérni. Nem a tömegtiltakozás előtt meghajolva, nem is feltétlenül most rögtön. Hanem majd egyszer, amikor megrágta magában a dolgot. […] De jobb, ha tudja: amíg meg nem követi a kollégát, addig morálisan itt nem Romsics-ügy van, hanem Gerő-ügy”.

Július 12. – A Magyar Narancs közli György Péter Nem ússzuk meg című cikkét. György kijelenti: „Gerőnek nem volt igaza: Romsics nem antiszemita, ellenben gyakran komoly történészi érzéketlenségtől tesz tanúbizonyságot”. A Magyar sorsfordulók című könyvében például „sem a zsidótörvények, sem az 1944-es, sem az 1945-ös év, tehát sem a holokauszt magyar fejezete, sem az ország felszabadulása nem szerepel”. Egyetért Gerővel abban, hogy „A Horthy-rendszer tisztára mosása a modern politikai közösség ellehetetlenítéséhez vezet”, s a Rubicon felhívásának aláíróira és Romsics tanítványaira célozva kijelenti: „Dacosan, szándékosan nem megérteni Gerő András érveit, elvi alapon meg nem hallani őket – ez traumatikus hisztéria, semmi más”.

Július 12. – A Magyar Fórum közli Csorja Gergely Gerő és a rendőrkutya című cikkét, amelyben részben „feltűnési viszketegséggel” és „mellőzöttség okozta sértődöttséggel”, részben az antiszemitizmus kérdésének politikai céloktól vezérelt napirenden tartásával magyarázza Gerő fellépését. „Romsics antiszemitára billogozása – írja – természetesen vicc”, amelynek a megfélemlítés és az elhallgattatás a célja.

Július 13. – Az Élet és Irodalom vezércikkében (Mi más) Kovács Zoltán „öncélú minősítgetésnek” nevezi Gerő András Romsics elleni fellépését, s utal Schmidt Máriával való együttműködésének korábbi epizódjaira. Ugyanakkor a Rubicon tiltakozó felhívásához történt nagyszámú csatlakozást is legalább annyira „aránytalannak és terméketlennek” tartja, mint „Gerő megállapítását Romsicsról”.

Július 15. – Romsics Ignác rövid nyilatkozatban köszöni meg a Rubicon felhívásához csatlakozóknak támogatásukat. Kijelenti, hogy kész a Horthy-korszak jellegzetességeinek szakmai fórumokon történő megvitatására, ám hozzáteszi: „Ezek az eszmecserék […] nem alapulhatnak szövegkörnyezetükből kiragadott mondatok tendenciózus félremagyarázásán és a vitapartner megbélyegzésén”. (rubicon.hu)

Július 16. – Az ATV Start Plusz című műsorának vendégeként Krausz Tamás bírálja Romsicsot, amiért 2001-es akadémiai székfoglalójában a polgári történetírás szétverésével kapcsolatban „a korábban sérelmeket szenvedett fiatal zsidó származású történészek” kifejezést használta. Megdöbbentőnek és károsnak tartja azt is, hogy a Rubicon kezdeményezésére ilyen sok különböző pártállású történész állt ki Romsics mellett. A feladat valójában az újraéledő Horthy-kultusz és a horthyzmus restaurációja elleni kiállás lenne, ezt azonban sem Romsics, sem akadémikustársai nem tették meg. Beszélgetőtársa, Filippov Gábor ezzel szemben úgy véli, hogy Gerő András súlyos hibát követett el, amikor éppen Romsicsot pécézte ki, s teljesen megalapozatlanul cikkében négyszer-ötször is antiszemitának nevezte. A történészszakma felháborodása ezért következett be. Romsics szemére legfeljebb az vethető, hogy túlzott tárgyilagosságra, illetve semleges megközelítésekre törekszik, miközben a történésznek a politikai vitákba is bele kell szólni. Gyömrői előadásában és azt követően egyébként Romsics – emlékeztetett Filippov – nyilvánvalóvá tette, hogy nem helyesli, ha Horthynak szobrot állítanak.

Július 17. – Hunyady György akadémikus, az MTA II. Osztályának elnöke levelet intéz Gerő Andráshoz, melyben figyelmezteti: „az antiszemitizmusnak az a címkéje, amelyet Romsics Ignácra ráragaszt, a demokratikus Európában egy olyan morálisan súlyos, szakmailag megsemmisítő bélyeg, amit beható bizonyítás nélkül nem lehet rásütni egy termékeny, élő kérdések kutatásától meg nem riadó és épp tárgyszerűsége okán közmegbecsülésnek örvendő szakemberre. Különösen így van ez, ha a minősítés szándéktalanul is politikai kontextusba kerül: a demokrácia alapértékeit ma nyíltan kérdőjelezik meg szélsőjobboldali erők, akiknek mondanivalójától és szellemi arculatától kétséget kizáróan különbözik Romsics Ignác gazdag műve és tudós szerepvállalása.” A tudományos vitákat – folytatódik a levél – tudományos fórumokon kell lefojtatni. „Ennek azonban előfeltétele, hogy az intolerancia ingerült légköre ne harapózzon el, egymás címkézése helyett tárgyi szempontok és érvek szembesüljenek, és ne tévesszük szem elől, hol húzódik a határ a demokrácia barátai és ellenfelei között.” A levelet az MTA II. Osztályának minden tagja megkapta, de nyilvánosságra nem került.

Július 18. – A Galamus közli Gerő András Morális pánik – ahogy én látom című cikkét, melyben az általa gerjesztett vitára reagál. Az első cikkében állítottakkal ellentétben megismétli, hogy személyében Romsics ugyan nem antiszemita, viszont írásaiban „egyaránt él az antiszemita hagyomány alkalmazásával […] és az antiszemita értelmezési keretekkel”. „Romsics tehát nem köznapi értelemben és nem személyiségképletében, hanem gondolati konstrukcióiban él az antiszemitizmussal. Mondatai hordoznak antiszemita tartalmat és olvasatot”. Sándor Klára bírálatára továbbra sem reagál, megrója viszont Romsics tanítványait, akiket „intellektuális szervilizmussal” vádol, valamint a Rubicon felhívásához csatlakozókat, akik ahelyett, hogy „szakmai elemzéssel” viszonyulnának írásához, „morális pánikba” estek.

Július 18. – A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Gerő András Bolgár Györgynek nyilatkozik a „Galamusban kirobbant vitáról”. Megismétli, hogy „köznapi” értelemben Romsics nem antiszemita. „Az olvasatai, a mondatainak az olvasatai és az az antiszemita intellektuális hagyomány, amibe illeszkedik, az viszont egy intellektuális antiszemitizmus értelmezést tesz lehetővé”. (Bolgár György interjúi a Galamusban)

Július 20. – Az Élet és Irodalom közli Tamás Tibor „A tűzzel játszanak” című cikkét. A szerző ebben emlékeztet a Méltányosság Politikaelemző Kör Antiszemitizmus és „antiszemitizmus” a mai Magyarországon című 2005-ös budapesti konferenciájára, amelyen Romsics Ignác – mintegy kilépve történészi szerepéből – arra figyelmeztetett, hogy a „hazai politikában zajló folyamatokat rendkívül veszélyesnek tartja. Az utóbbi években olyan mondatok hangzanak el nyilvánosan, nemcsak a közélet perifériájáról, amelyek megengedhetetlenek. Az ország kettéosztásának tekintélyes politikai erők által követett stratégiája, a két Magyarország felfogás szorosan összefügg az antiszemitizmus veszélyével kapcsolatban tapasztalható felelőtlenséggel.” „A tűzzel játszanak”, akik ezt teszik – idézi a szerző Romsics akkori szavait.
Ugyanebben a számban jelenik meg Karsai László Megjegyzések a Gerő-vitához című cikke, melyben kijelenti: „Romsics természetesen nem antiszemita”, viszont „közönyösen” viszonyul a holokauszt témaköréhez, és „hibát” követett el, amikor Magyar sorsfordulók című kötetéből „egyszerűen kihagyta 1944-et és a magyar holokausztot”. Ugyanakkor vitatja, hogy Gerőnek joga lenne megítélni: ki antiszemita és ki nem. Morális alapja erre már csak azért sincs, mert évek óta együttműködik azzal a Schmidt Máriával, aki a történészek közül talán legtöbbet tett a Horthy-korszak rehabilitálásáért, s aki egy olyan múzeumot (Terror Háza) hozott létre, és igazgat, amelyben „a holokausztra két terem jut, a többi a kommunisták bűneit próbálja bemutatni”. Gerőnek erről egyetlen szava sincs.

Július 22. – A Galamus közli Gerő Andrásné cikkét (Irjuk alá mi is...) férje védelmében, akit a Rubicon nyilatkozatának aláírói „rágalmazással rágalmaznak”. Elismeri, hogy „Férjemet elragadta az indulat”, mert „Eszébe jutott, hogy nem ismerhette meg a nagyapját”. Kijelenti: „férjem akkor és úgy használ indulatos kifejezéseket minden zsidóellenességgel szemben Magyarországon 2012-ben, amikor és ahogyan csak akar”.

Július 27. – A Galamus közli Hunyady György levelét, s Gerő András erre adott válaszát. Ebben Gerő megismétli, hogy Romsics „2009-től fokozatosan egyre nyitottabbá vált az antiszemita értelmezési keretek irányába” és ezzel „részévé vált a magyar antiszemita intellektuális hagyomány rehabilitálási folyamatának”. Ennek bizonyítéka 2011-es akadémia székfoglalója és legújabb könyve (Magyar sorsfordulók), melyek alapján „óhatatlanul az a benyomás támad, hogy a tagtárs bagatellizálta a holokauszt magyar vonatkozását, mintegy relativizálta a jelentőségét”.

Július 27. – Az Élet és Irodalom közli Bojtár Endre Antiszemita vagy-e című cikkét, amelyben Gerő András legtöbb korábbi vádját megismételve kijelenti: „Romsics, mint közszereplő, antiszemita”, mert „nem úgy ábrázolja Horthyt, ahogy egy tisztességes történésznek ábrázolnia kell”; illetve: „A történész Romsics Ignác tehát antiszemitának minősíthető amiatt, amit nem tesz: nem ítéli el a Horthy-korszakot, s ezáltal tesz valamit: történelmet hamisít”.

Július 30. – A Galamus közli Krausz Tamás Hunyady Györgyhöz intézett levelét, melyben megállapítja, hogy „a hivatalos akadémiai tiltakozás egy szervezett aláírásgyűjtési akció nyomán valójában rossz vagy legalábbis nyomasztó reminiszcenciákat ébreszt”. „Lehetséges-e – kérdi –, hogy az aláírási kampányhoz való csatlakozás egyfajta belépőjegy a 2010 után kialakult, új, tekintélyelvű rendszerbe az »alkotó« értelmiség számára?” Egyben kifogásolja, hogy az Akadémia, illetve az akadémikusok nem tiltakoznak „a neohorthysta kultuszpolitika”, illetve „nyilas írók (köztük egy gyilkos) »tankönyvi« rehabilitálása ellen”.

Július 31. – A Népszabadság közli Pók Attilának, a Magyar Történelmi Társulat főtitkárának Ez lenne a mi „történészvitánk”? című cikkét. „Gerő András – írja – véleményem szerint igen rossz irányban (egy témakört, egy szerzőt célba véve), rossz eszközöket használva (vélt szándéka ellenére nemcsak Romsics Ignác szövegeit kritizálva, hanem személyét és a galamus.hu internetes portálon közölt cikke címével a Magyar Tudományos Akadémiáét is alaptalanul sértve) indult el”. Ugyanakkor örvendetesnek tartja, hogy „a vita előhozott néhány olyan szempontot, amelyek segíthetik modern kori történetünk alapkérdéseinek tárgyilagos, de nem értékmentes »kibeszélését«”. Reméli, hogy a diskurzus „a szakmai konvenciók keretei között” fog folytatódni.

Augusztus 1. – A Magyar Nemzetben Körmendi Zsuzsa kommentálja Bojtár Endre cikkét (Nehéz a megmondóembereknek). Értetlenül áll Bojtár írásának következetlenségei előtt, s örömmel konstatálja a történész szakma színe-javának Romsics melletti kiállását. „ha nem akarjuk, hogy a Bojtár-félék egyenként ledaráljanak bennünket” – írja – akkor az ilyen „szolidaritástudatnak” „működnie kell”.

Augusztus 3. – Az Élet és Irodalom közli Romsics Ignác Bojtár Endre cikkére adott válaszát (Antiszemita vagyok-e?). Romsics ebben részben tételesen cáfolja Bojtár vádjait, részben a Horthy-korszak esetében is egyedül elfogadható multiperspektivikus történészi látásmód mellett érvel. Ugyanakkor elismeri, hogy a „sérelmeket szenvedett fiatal zsidó származású történészek” kifejezés eufemizmus; a „sérelmek” szó elé súlyosbító jelzőt kellett volna illesztenie. Egyben megmagyarázza, hogy a Magyar sorsfordulók című kötetéből – hivatkozva a munka előszavára – miért maradt ki 1944, illetve 1945.

Augusztus 10. – Az Élet és Irodalom közli Babarczy Eszter reagálását Bojtár Endre Antiszemita vagy-e? című cikkére. Miután Bojtár több téves megállapítását korrigálta, megismétli, hogy „a magyar történelem XX. százada egyszerűen értelmezhetetlen, ha tabusítjuk a zsidó származást. Romsicshoz hasonlóan […] úgy látom, hogy a zsidó mivoltnak (származásnak, identitásnak vagy a származás emlékének) jelentős szerepe volt a magyar kulturális életben”. Gerő és Bojtár fellépésének politikai kontextusáról így írt: „Ha bárkit meg lehet vádolni antiszemitizmussal, aki nem csatlakozik egy antifasiszta fronthoz, akkor azok az értelmiségiek, akik az összes ordas elleni összefogásra vágynak, végül egy zsugorodó, mogorva és ellenséges csoporttá alakulnak, akik egymásnak panaszkodnak, miközben a történelmi dilemmákra és a társadalmi problémákra választ keresőket kiebrudalják az igazak köréből”.
Ugyanebben a számban Lévai Júlia Lépések egy oldalösvényről – Romsics című cikkében kifogásolja, hogy Romsics csak Bojtárnak válaszolt, Gerő Andrásnak nem. Ebből levonja azt a konklúziót, hogy „Ami valamilyen okból kínos vagy kényelmetlen Romsicsnak, azt tabusítja. Eddig a holokausztot, most azt, aki annak elkerülését elsőként, fő helyen a szemére vetette”.

Augusztus 15. – Megjelenik a Rubicon 2012/8-as száma, amely közli a július 2-ai nyilatkozatot aláírók névsorát, akik közül Jeszenszky Géza, Kende Péter, Kőbányai János, Pritz Pál és Sipos József indokolják is Romsics melletti kiállásukat. Ugyanez a szám a Tanácsköztársaság felső vezetésének összetételéről is több cikket, illetve szövegrészt közöl. Ezekből kitűnik: a népbiztosok zsidó származására való utalás teljesen bevett szokás a korral foglalkozó történészek körében. Idevágó cikkében Hajdu Tibor leszögezi: „Romsics tehát a zsidó származású népbiztosok arányát megadva semmi újat nem állított, következésképpen a levont következtetések csak Gerő agyszüleményei”. Gerő vádaskodását Hajdu szakmai „irigységgel”, illetve „rosszindulattal” magyarázza, a „vitát” magát pedig „felszínes és színvonaltalan cirkusznak” minősíti. (72-73.)

Augusztus 16. – A Galamus közli Zeidler Miklós terjedelmes és igen alapos elemzését a Gerő András első és második cikkében Romsiccsal szemben megfogalmazott vádakról. Megállapítja, hogy „Gerő eljárása kétszeresen hibás: egyrészt semmi oka sincs arra, hogy kontextus híján éppen antiszemita értelmezési keretet válasszon a Romsicstól kiemelt szövegtöredékekhez, másrészt az idézett szövegeknek – Gerő állításaival ellentétben – minden esetben ott van a megfelelő szerzői kontextusa, ami éppen ellentétes Gerő antiszemita olvasatával. Gerő azonban ezt rendre elhallgatja olvasói elől. Eljárása ezért nem csupán szakmailag hibás, de olvasóival szemben félrevezető is, Romsiccsal szemben pedig egyenesen tisztességtelen”. „Tragikomikusnak” tartja, hogy „a mai magyar közélet és a mai magyar történetírás szereplői közül Gerő éppen Romsics vélt antiszemitizmusát igyekszik kipellengérezni”. „Ám ha már Romsicsot választotta céltáblának – zárja cikkét – vajon miért nem valamely tudományos folyóirat hasábjain vezette elő gondolatmenetét? Vagy miért nem valamely más szakmai fórumon bocsátotta vitára koncepcióját? Hiszen módja lett volna rá könyvismertetés, recenzió, tanulmány vagy tudományos konferencia keretében előadni nézeteit […] Gerő András azonban más utat választott, s inkább a szakkérdésekben tájékozatlan, de a markáns megfogalmazásokra annál fogékonyabb nagyközönséghez fordult. Feltehetőleg azért, mert a történészek körében, akik az átlagnál jobban ismerik Romsics munkásságát, nemigen aratott volna sikert megalapozatlan vádaskodásával. Gerő András sugalmazásával ellentétben éppen ezt bizonyítja a több mint 300 szakmabeli tiltakozó aláírása. És ugyanezt jelzi Romsics Ignác 13 tanítványa és szerzőtársa által jegyzett nyilatkozat is […], amelynek konklúziója: »Gerő András az írásával mindenkinek ártott – leginkább mégis talán saját szavahihetőségének«. – Zeidler cikke utóbb a Rubicon honlapjára is felkerül.
Zeidler Miklós cikkével egyidejűleg a Galamus közli Gerő András rövid válaszát, melyben vitapartnerét „turpis tolmácsnak” bélyegzi, és azt állítja róla, hogy Romsics tanítványai közül „a leglojálisabb cím elnyerésére törekszik”. Zeidler érveivel érdemben nem foglalkozik.

Augusztus 17. – Az Élet és Irodalom közli Ungváry Krisztián Bojtár Endre cikkére adott válaszát (Horthy megítéléséről). Ebben rámutat Bojtár állításainak alaptalanságára, illetve a Horthy-korszakról alkotott véleményének tarthatatlanságára. Ugyanakkor úgy véli, hogy többször hivatkozott Rubicon-cikkében (A trianoni Magyarország első két évtizede) Romsicsnak egyértelművé kellett volna tennie, hogy 1938-at vagy 1939-et tartja-e szakaszhatárnak.

Augusztus 20. – Zeidler Miklós a rubicon.hu tematikus összeállításában (Antiszemitizmus?) – válaszolva Gerő András Turpis tolmács című cikkére – elemzi Gerő történészi hitvallását és munkamódszerét: a szerző személyének lebecsülése és kísérlet annak hiteltelenítésére, bizonyítás nélküli téves állítás, kontextusból kiragadott idézetek önkényes olvasata, a szerző érvelésének meghamisítása, megalapozatlan oktulajdonítás, közismert fogalmak félreértelmezése.

Augusztus 21. – A Magyar Nemzet közli Pilhál Tamás Korunk inkvizítorai című cikkét, melyben a középkori inkvizícióhoz hasonlítja azt a „hajtóvadászatot”, amelyet „egyes balliberális gondolkodók folytatnak Romsics Ignác történész ellen lassan két hónapja”.

Augusztus 23. – A Magyar Nemzet közli Löffler Tibor Professzori antiszemitizmus című cikkét, melyben Gerő közszerepléseit és nyelvi fordulatait bírálja. Úgy véli, hogy „szóról szóra ugyanazokkal az érvekkel revolverezhető Gerő  »professzionális« szövege, mint amilyenekkel ő kizsigerezte Romsicsét”.

Augusztus 23. – A Magyar Narancs Az állításom nagyon igaz címmel interjút közöl Gerő Andrással. Gerő ebben elismeri, hogy első és második cikkének állításai nem teljesen egyeznek. „Lehet” – írja –, hogy már első cikkében világossá kellett volna tennie, hogy különbség van „köznapi antiszemitizmus” és „egy adott személy gondolkodásának antiszemita értelmezési keretei” között. Azt azonban fenntartja, hogy „Romsics időről időre egy mérsékelt és az adott nyelvi szintnek megfelelő antiszemita értelmezési kultúrával él”. Addigi „bizonyítékaihoz” hozzáteszi: Romsics egy helyt a „cigánybűnözés” fogalmát is használta, ami ugyancsak arról tanúskodik, hogy gondolkodása „nem zárt” a „rasszizmus” felé. További kifogása, hogy az ÉS-ben közölt vitacikkében pozitív példaként hivatkozott az ONCSA-ra, amelynek keretében 1940-től szegény sorsú nagycsaládokat segítettek, viszont a zsidóktól elvett javak egy részét is „oda kanalizálták”.

Augusztus 24. – Az Élet és Irodalom közli Tatár György Funkcionális antiszemitizmus című cikkét, melyben kijelenti: bár „Romsics egyetlen kritikusa sem állította, hogy Romsics antiszemita volna”, és ezt ő maga sem gondolja, „maradéktalanul” egyetért mind Gerő, mind Bojtár Romsicsot illető kritikájával. A Romsics által alkalmazott „fogalmi struktúrák” azok, amelyek „az antiszemitizmus intellektuális tradícióiból származnak”.

Augusztus 30. – A Magyar Narancs közli Rácz Árpád Az elszabadult hajóágyú című cikkét, melyben a Gerő által adott interjú hiányosságait és valótlanságait teszi szóvá: „A beszélgetés során Gerő pontosan azt teszi, amit az elmúlt két hónapban megjelent írásaiban és megnyilvánulásaiban: a szövegelemzés elemi szabályainak figyelmen kívül hagyásával Romsics Ignác kiterjedt munkásságának egy-egy kiragadott részletét teszi kritika tárgyává. Ezekből aztán következtetéseket von le Romsics – immár nem, mint személy vagy történész, hanem mint »szövegtest« – antiszemitizmusáról és az egész magyar történetírás állapotáról.” Az interjú készítői – Bojtár B. Endre és Bundula István – elismerik, hogy a „vita” historikumának ismertetése során nem jártak el elég körültekintően (sem a Rubicon augusztus 15-től kapható összeállítására, sem Zeidler augusztus 16-tól publikus cikkére nem utaltak), s hogy egyik kérdésükben maguk is „olyan kijelentést tulajdonítottak Romsics Ignácnak, amit ő nem mondott”.

Szeptember 1. – A Magyar Nemzet közli Löffler Tibor Nyelvpolitika és antiszemitázás című cikkét, melyben a szerző amellett argumentál, hogy „Gerő András a nyelvpolitikai érvelésével leragadt a 15-20 évvel ezelőtti publicisztikai viták szintjén, miközben kivált angolszász nyelvterületen tengernyi irodalma van a zsidók akár »destruktív« forradalmakban vagy mozgalmakban való részvételének”. Elfogadhatatlannak tartja, hogy „a szaktudomány igazodási pontja a vélt vagy valós antiszemitizmus legyen”, s a kutatók ehhez képest tárgyaljanak vagy ne tárgyaljanak történeti tényeket és összefüggéseket.
Ugyanebben a számban jelenik meg Karsai László, Pók Attila és Szakály Sándor beszélgetése „a történelmi kutatás határairól és arról, hogy ki vádolható antiszemitizmussal” (Ollós emberek). Megállapítják, hogy a magyar történetírás 1945 utáni szovjetizálásával foglalkozó akadémiai székfoglalójában Romsics „nem volt egyoldalú, nem egyszerűsítette le a problémát  »zsidó« és »nem zsidó« történészek kérdésére” (Szakály), illetve, hogy „A zsidó származás történész körökben soha nem volt komoly probléma, ha olykor említették is.” (Pók). „Az sem igaz, hogy Romsics kizárólag őket tenné felelőssé.” (Karsai) Mindezzel kapcsolatban Karsai kijelenti: Romsics „személyében való minősítését” azért is  tartja „rendkívül kártékonynak és károsnak”, mert „A racionális vita lehetősége szűnik így meg”.

Szeptember 1. – A Múlt és Jövő 2012/2. számában Kőbányai János Gerő András kezdeményezését "vitának álcázott tabuképzésnek" látja, melynek  eredményeképp "végleg ellehetetlenül a kibeszélés és gyászmunka lehetősége". "A zsidó szófogalom használata – állítja Kőbányai – az egyik leggyilkosabb fogalommal, az antiszemitizmussal készül kriminalizálódni – s ezáltal elvész a lehetőség, hogy történelmünket, szerepünket a magyar társadalomban feltárhassuk, megbeszéljük."

Szeptember 5. – A Demokrata közli Szalay Károly Az értelmiség agysorvadása című cikkét, aki szerint a Gerő András kavarta ügy normális esetben „legföljebb bírósági polgári rágalmazási magánvád” lenne, hiszen Romsics antiszemitizmusának mindössze annyi az alapja, hogy nem engedett a „politikai csoportérdekből elkövetett történelemhamisítás” csábításának, hanem „a szakmai követelményeknek próbált megfelelni”. A mai magyar közéletnek viszont úgy látszik ez a „legégetőbb kérdése”. „Az ügy nemcsak attól közröhejes, hogy léghajónyira fölfújták, hanem attól is, hogy Romsics ahhoz az oldalhoz húz, ahol most megalázták”.

Szeptember 7. – Az Élet és Irodalom közli Kovács M. Mária cikkét (Horthy megítéléséről), aki – elsősorban Ungváry Krisztián augusztus 17-ei cikkére (Horthy megítéléséről), de emellett Romsics Rubicon-beli írására (A trianoni Magyarország első két évtizede) is reagálva – helyteleníti, ha az 1938-as évnek a Horthy-korszakon belül túl nagy jelentőséget tulajdonítunk. Ugyanis „A numerus clausus által 1920-ban bevezetett állami antiszemitizmus egy rövid –1928-tól 1932-ig tartó – intermezzo kivételével az egész korszakon át a domináns politikai eszmék közé tartozott”.
Ugyanebben a számban jelenik meg Karsai László írása (Antiszemiták, holokauszt, történelemhamisítók), amelyben ismételten „történelemhamisítást” vet Schmidt Mária szemére a Terror Háza kiállításával kapcsolatban, s mások – Ablonczy Balázs, Gyáni Gábor, stb. – néhány megállapításával is vitatkozik. Bojtár Endre cikkére és Romsics válaszára reflektálva kijelenti, hogy „ma már nincs olyan kicsit is komolyan vehető történész, aki a Horthy-rendszert fasiszta diktatúrának látná vagy ábrázolná”. Ebben tehát Romsicsnak ad igazat. Ugyanakkor kifogásolja, hogy Rubiconban közölt cikkében – „talán túlságosan is kiegyensúlyozottan” – „hármas fölét adott őfőméltósága rendszerének”.

Szeptember 14. – Az Élet és Irodalom közli Gerő András Kommentárok és megfontolások egy diskurzushoz című írását, amelyben Romsics Ignáccal szembeni kritikáját kiterjeszti a magyar történetírás más – meg nem nevezett – művelőre is. "A vita – eszerint  – pontosan azért jött létre, mert sok évtizeden keresztül relativizálták vagy elfedték a bűntörténetet, s így egy olyan nyelv rögzült, amely antiszemita felhang nélkül alkalmatlan a történet elmondására. Ma a XX. századra vonatkozó >hivatalos< (akadémiai) történetírás egy része ezen a nyelven beszél tárgyáról". Megoldásként a szerző azt javasolja, hogy "magyar történelem" helyett "magyar történelmekről" kell írni.
Ugyanebben a számban jelent meg Szakály Sándor Tatár György pontatlanságairól című vitacikke ,amely Tatár György az ÉS augusztus 24-ei számában megjelent írásáról (Funkcionális antiszemitizmus) megállapítja, hogy ahhoz hasonló pontatlanságokon, túlzásokon és önkényes értelmezéseken alapul, mint Gerő András és Bojtár Endre korábbi vádaskodásai. Ezért úgy véli, hogy Tatár minősítésével, mely szerint Romsics „funkcionális antiszemita” lenne, sem az érintettnek, sem másnak nem kell foglalkozni.

Szeptember 21. – Az Élet és Irodalom közli Bojtár Endre „viszonválaszát” Romsics Ignác augusztus 3-ai válaszára (Antiszemita vagyok-e?).  Bár első cikkétől eltérően ezúttal egyszer sem nevezi antiszemitának, kifogásolja, hogy elment előadást tartani Gyömrőre, s azt is, hogy nem ítéli el eléggé Horthyt, aki szerinte „végig diktátor”, és rendszerét sem, amely pedig „diktatúra” volt. Ugyancsak helyteleníti, hogy az 1919-es népbiztosok és az 1945 utáni fiatal történészek esetében utal azok zsidó szármázasára, s ezáltal – az antiszemitákhoz hasonlóan – maga is „zsidózik”.
Ugyanebben a számban jelenik meg Szále László írása (A megértés felé), amelyben Karsai László és Tatár György vitacikkeiben, s mindenekelőtt Gerő András legutóbbi szövegében (Kommentárok és megfontolások egy diskurzushoz, ÉS, 2012. szept. 14.) foglaltakkal vitázik. Konklúziója: „Magyarországon létezik az antiszemitizmus, s vannak antiszemiták is. Harcolni kell ellene és ellenük, akkor is, ha nem mondható, hogy nagy volna nálunk az antiszemitizmus veszélye.” Ám „fölösleges ott is keresni őket, ahol nincsenek”. Sőt, nemcsak azt kellene méricskélni, hogy „ki antiszemita azok közül, akik nem látszanak annak”, hanem kutatni lehetne azt is, hogy „ki nem az, aki esetleg annak látszik”. Nézete szerint: „becsületes ember, aki ismeri a XX. század történetét, nem lehet antiszemita. Romsics becsületes ember, és bizonyíthatóan ismeri a történelmet. Pont. A többi: képzelgés.”

Szeptember 28. – Az Élet és Irodalom közli Kovács Éva Időzített történelmek című írását, amelyben kijelenti: „Gerő és Romsics között a látszat ellenére sok a lényegi azonosság, s ennek oka hasonló – kissé ómódi és bezárkózó, »magyaros« történelemfelfogásuk”. Romsics esetében ennek jeleit többek között 2010-es „gyászünnepi tanulmányaiban”, Gerő esetében pedig abban véli felfedezni, hogy a Habsburg Intézetet – ahelyett, hogy alapkutatásokat végző és szakmai programokat szervező tudományos műhellyé formálta volna – különböző populáris programok szervezésére használta fel.
Ugyanebben a számban jelenik meg Kende Péternek, a párizsi Magyar Füzetek néhai szerkesztőjének az ÉS főszerkesztőjéhez intézett levele, amelyben kárhoztatja  a „Gerő András által jegyzett vádemelés és szóértelmezési buzgóság” nyomán kialakult – „elképesztő méretűvé fajult” és „bizantinus” jellegűvé vált – „vitát”. A magyar értelmiségnek az a része – írja –, amely „a magyar zsidókat ténylegesen fenyegető veszélyek tárgyalása helyett egy olyan történész szavairól” vitázik, aki „indulása óta világosan elutasított minden ember és ember közötti diszkriminációt”, „egy olyan provokátornak esett áldozatul, aki abban leli örömét, hogy nála nagyobb formátumú szellemi embereket szeszélye szerint minősítsen és leckéztessen, amire pedig sem tudományos múltja, sem közéleti státusa nem hatalmazza fel őt”.

Október 19. – Az Élet és Irodalom közli Molnár Judit írását (Számít-e, hogy volt emberséges csendőr is?) a magyar csendőrség, illetve a magyar közigazgatás szerepéről az 1944-es deportálásokban, melyet meghatározónak tart. Ehhez kapcsolódva bírálja a Száray Miklós, valamint Kaposi József által írt, és Romsics Ignác által lektorált IV. osztályos gimnáziumi tankönyvet a zsidótörvényekkel és a holokauszttal kapcsolatos pontatlanságaiért, illetve tévedéseiért.
Ugyanebben a számban jelent meg Kőbányai János nagy cikke (Ami a halottnak is fáj) a magyar–zsidó együttélés 19-20. századi történetéről. Véleménye szerint, melyet Bojár Endrével, György Péterrel és Gerő Andrással vitázva fejt ki, „a zsidók befogadása a magyar társadalom vagy nemzet testébe – lehetetlen” volt, s így nem is valósulhatott meg. Azt, hogy „a zsidó szó/fogalom használata – mint a Romsicsot bírálók vélik – csak bizonyos – monopolizált – esetekben megengedett”, elfogadhatatlannak tarja. „A Romsics Ignácot antiszemitizmussal vádoló támadások az elhallgatás-monopóliumot igyekeznek megtartani”, s ez a „tabuképzési hadjárat csak arra jó, hogy felmentsen a legfájdalmasabb szembenézés alól: zsidóságát soha nem fogadta el magyarnak a magyar társadalom”. „Szerintem – összegzi véleményét a szerző – nemhogy a Tanácsköztársaság népbiztosainak a származását kell kimutatni – személyekben és százalékban a tudomány vagy a tisztánlátás érdekében, hanem még azt is, hogy a Romsicsot 2012-ben antiszemitizmussal vádolók mind zsidók, sőt egy kivétellel, »nem zsidó zsidók«.

Október – A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Szombat című folyóiratában Gadó János vezércikkben (A politika megeszi a történelmet) összegzi a Gerő András által kezdeményezett vita tanulságait.  A szerző szerint Gerő ugyan valóban rámutatott „egynémely vitatható passzusra”, ám június 30-ai cikkének „vádló” és „teátrális” hangneme „túlmutat a szakmai vitán és személyes indulatokat, elfogultságokat sejtet”. „A Gerő András által kipécézett mondatok önmagukban nehezen értelmezhetők antiszemitának. Csak a tágabb szövegkörnyezetből derül ki, hogy egy szerző rendszeresen él-e antiszemita vagy legalábbis félreérthető állításokkal. Romsics Ignácra ez nem jellemző. A vita hatására utólag beillesztette a magyar sorsfordulók közé 1944-et, a Népszabadságban publikált remek kis esszé formájában.” A Horthy-korszak értékelésével kapcsolatban kibontakozott vitára reflektálva Gadó leszögezi, hogy – ha nem is „minden rokonszenv nélkül” – Romsics „higgadtan és árnyaltan” ír a Horthy-korszakról, s Bojtár Endre nem szabhatja meg, hogy „a Horthy-korszakot csak 1944 prizmáján át szabad szemlélni”. Ez a történelmi téma azért váltott ki ekkora indulatokat, mert összeszövődik a politikával. „A jobboldalon dívó Horthy-kultuszra válaszul a baloldalon sokan kurzuslovagot, történelemhamisítót látnak abban, aki a Horthy-korszakban pozitív vonásokat is felfedez.

Október 26. – Az Élet és Irodalomban többen – Aczél Endre, Kende Péter és Ungváry Tamás – kifogásolják Kőbányai János egy héttel korábbi írásának (ÉS, 2013. okt. 19.) egy-egy megállapítását, elsősorban a zsidóság asszimilácójának lehetetlenségével kapcsolatos tézisét. Ugyanebben a számban Gali Máté Horthy a diktátor című cikkében cáfolja Bojtár Endre Viszonválasz (ÉS, 2013. szept. 21.) című írásának ama állításait, mely szerint Horthy diktátor, rendszere pedig diktatúra lett volna.

Október – a Beszélő 2011/10. száma közli Ádám Zoltán Filoszemita érvelés antiszemita keretben című írását. Bevezetésként a szerző leszögezi, hogy bár Romsics írásaiban „számos problematikus mozzanat van”, a „Romsics-szövegek […] nyilvánvalóan nem egy antiszemita szerző tollából származnak, amit egy tisztességes vitának a legelején le kell szögezni. Sajnálatosnak tartom, hogy Gerő András ezt nem tette meg.” Ezt követően arról értekezik, hogy „lehet-e, és ha igen, hogyan lehet a zsidó származású magyarok 20. századi magyar történelmi szerepéről beszélni”. Véleménye szerint „nem várhatjuk el Romsicstól, hogy ne nevezze meg […] a zsidó származásúként azonosított történelmi szereplőket”, viszont elvárható, hogy „az azonosítást körültekintően végezze el; úgy hogy az lehetőleg ne adjon módot a történelmi folyamatok antiszemita értelmezési kereteinek megerősítésre”. Írásaiban, így részletesen kivonatolt legutóbbi esszéjében – Huszadik századi traumáink (Rubicon, 2012/9-10. rövidítve: Népszabadság, 2012. szept. 2.) – a szerző szerint Romsics intencionálisan „filoszemita”, mert „következtetései ellentétesek az antiszemitákéval”, „érvelésének logikai szerkezete” azonban „azonos a politikai antiszemitizmuséval”, mert különbséget tesz „zsidók és nem zsidók, mint két, egymástól elkülönülő, objektíve elérő érdekkel rendelkező identitáscsoport” között.
Megjegyzés:
Romsics korábbi műveiben és legutóbbi írásában úgy a dualizmussal, a Tanácsköztársasággal, mint az 1945 utáni átalakulással kapcsolatban világosan utalt a zsidó származású rétegek különböző társadalmi helyzetére és eltérő politikai irányultságára. „Zsidókról” és „nem zsidókról” az elmúlt évtizedek vonatkozásában sem mint „objektíve eltérő érdekekkel”, hanem mint eltérő történelmi emlékekkel rendelkező csoportokról írt. Ezt többek között Karády Vikor és Kovács András kutatásai alapján tette. Utóbbi írja: „Zsidók és nem zsidók mindmáig megkülönböztetik magukat a másiktól, és ezt többnyire rossz lelkiismerettel, elfojtott komplexusoktól terhelten teszik. Két sérült tudat szembesül egymással, és üt egymáson újabb sebeket; régi és új előítéletek, gyanúk és félelmek egész épülete magasodik egy új alapon, amelyet a spontán védekező-mechanizmusok a társadalmi tudatalattiba szorítottak vissza.” (Zsidóság az 1945 utáni Magyarországon. Párizs, 1984. 28.). Lehetséges, hogy ők is „antiszemita gondolati konstrukciók” rabjai lennének?

November 8. – Az ATV  Húzós című műsorában  Gerő András megismétli, hogy az a nyelvezet, illetve „interpretációs keret, amelyben [Romsics] gondolkodik, antiszemita”. Konkrét példaként a magyar történetírás 1945 utáni szovjetizálásával kapcsolatos 2011-es akadémia székfoglalóját hozza fel, amelyben szerepel ez a félmondat: „a Moszkvából hazatért emigránsokkal, a korábban sérelmeket szenvedett szidó származású történészekkel és a mindenkori karrieristákkal megerősödött kommunista történészcsoport a kezdet kezdetétől támadta az ún. polgári történészeket”. (Rubicon, 2011/5. 73.) Kifogásolja azt is, hogy a korral foglalkozó szaktörténészek a Horthy-rendszer parlamentáris és autoriter jellegzetességeinek vizsgálatával foglalkoznak, ahelyett, hogy arra mutatnának rá: az egész korszak története „egy rasszista bűntörténet”. Gerő úgy véli, hogy Romsicsot támadó írásaival az elmúlt 20 év „magyar szellemi életének legnagyobb vitáját” indította el.

November 10. – Megjelenik a Rubicon új (2012/11.) száma, benne Gyáni Gábor tanulmánya (Az antiszemitázó történész beszédmódja – tükörben) Gerő András Romsics és az „akadémiai történetírás” nyelvhasználatával kapcsolatos kritikájának ellentmondásairól, illetve alaptalanságáról. Gyáni kimutatja, hogy különböző könyveiben és tanulmányaiban a zsidósággal kapcsolatban Gerő „éppen azt a nyelvet használja, amely alapján mások antiszemitának tűnnek a szemében”. Vagyis „minden különösebb specifikálás, belső tartalmi árnyalás nélkül” használja a „zsidó” szót és annak különböző származékait. Rámutat arra is, hogy ha Gerő tagadja a „nemzeti történelem” létjogosultságát, s különböző „nemzeti történelmek” szükségessége és legitimitása mellett érvel, mint például a Magyar Narancsnak adott 2012. aug. 23-ai interjújában (Az állításom nagyon igaz) és az Élet és Irodalomban közölt szeptember 14-ei cikkében (Kommentárok és megfontolások egy diskurzushoz) tette, akkor „az eltérő nyelvhasználatok egyidejűségét is természetesnek kell, hogy tekintse”. „Nincs, nem lehet többé szó arról, hogy egyik vagy másik beszédmód elavult (vagy korszerű), helyénvaló (vagy hamis, mert relativizálható). Mindannyi élvezi immár a kellő legitimitást saját diskurzusrendjén belül.” Mindezek részletes kifejtése után Gyáni úgy véli: nincs rendjén az, hogy „olyan valaki kérje számon másokon a körültekintő tudományos nyelvhasználat követelményét, aki maga semmilyen követendő példát nem mutatott eddig e téren, ráadásul nem is mélyült el igazán a probléma elemzésében. Ilyenformán nem szolgálhat hasznos útmutatóval a politikailag korrekt tudományos beszédmód kötelmét és a lehetséges megoldásokat illetően.” 

November 17. – A Magyar Nemzetben közölt cikkében (A Jeszenszky-ügy és a tudomány határai) Löffler Tibor párhuzamot vont a Romsics és az október végétől a cigánysággal kapcsolatos megállapítása miatt Jeszenszky Géza ellen is folytatott lejárató kampány között. Úgy véli, hogy „Jeszenszky Géza esete a Romsics-ügy egyenes folytatása, és egyértelműen bizonyítja, hogy Romsics Ignác professzort hogyan lehetetlenítették volna el tudományosan, ha nem állnak ki mellette sokan”. Az az érvelés, hogy Gerő András vádaskodása nyomán »tisztító vihar« ment volna végbe a magyar történelmi gondolkodásban, a szerző szerint „mélyen cinikus”, hiszen „mégiscsak egy tekintélyes tudós bőrére ment a játék”. Jeszenszky Géza megbélyegzése  viszont „tényleg tisztító vihart keltett: valóságos népmozgalom bontakozott ki, és főleg az internet jóvoltából nap mint nap fellelhetők újabb és újabb szaktudományos és emberi jogi anyagok, amelyek bizonyítják a tudománytalanság és a rasszizmus vádjának tudománytalan voltát”. 

November 22. – A Magyar Narancs 47. számában Az asszimiláció kívánatos mélysége címmel közreadott írásában Takács Ferenc a „Romsics Ignác történészprofesszor (vélt?, valóságos?, putatív?, potenciális?, virtuális?) antiszemitizmusa gerjesztette szövegállomány” azon részéhez szól hozzá, amely a „zsidók magyarországi asszimilációjával kapcsolatos”. Romsics 12 évvel ezelőtti szubjektív hangvételű esszéjének (Dalmáciai levelek, avagy szubjektív utószó Magyarország XX. századi történetéhez) egyik passzusával („a zsidóság asszimilációjának tömeges sikertelensége […] ténykérdés) szemben kifejti, hogy az asszimiláció sikeres és sikertelen változatai egyéni és kollektív szinten egyaránt nehezen megkülönböztethetőek. Ezért „nem kellene túlzottan általános következtetéseket levonni” az asszimilációs szintek kontrasztjaiból. Helyteleníti azt is, ha valaki azt számolgatja, hogy „az 1919-es Forradalmi Kormányzótanácsban mi volt a zsidó és nem zsidó származásúak aránya”. Úgy véli: ehelyett azt kellene vizsgálni, hogy a tízmilliós nemzetiségi tömeg „asszimilációjának sikertelensége” hogyan vezetett Trianonhoz.

Ugyanebben a számban jelenik meg Szántó T. Gábor (a Szombat c. folyóirat főszerkesztője) Fal mögött című írása zsidóság és antiszemitizmus dilemmáiról. Megállapítja, hogy a 21. században is folytatódó „asszimilációs trend” mellett a mai Magyarországon „némileg megnövekedett zsidó közösségi, kulturális érdeklődést tapasztalni és ennél csekélyebb vallási aktivitást”. Évente „néhány száz, esetleg egy-két ezer” zsidó hagyja el Magyarországot. Úgy véli, hogy a vészkorszak traumái térségünkben „legalább két nemzedék gondolkodásmódját, reflexeit” meghatározzák, s ez azzal a következménnyel jár, hogy „az antiszemitizmus elleni harc válik a zsidó identitás elsődleges, némelyek esetében kizárólagos terepévé”. „A baloldal 1990 utáni ideológiai útkeresésében és a jobboldal elleni küzdelmében – fejti ki – sokszor a holokauszt emlékezetében, az antiszemitizmus elleni harcban talált kapaszkodót. Ám az érdemi kritikán túl a megszólalók néha túloznak, netán alaptalanul bírálnak, vagy mai, demokratikus deficittel kapcsolatos, jogos hiányérzetüket összekeverik az antiszemitizmus elleni harccal, és az antiszemitizmus vádjával stigmatizálják ellenfeleiket. Nem becsülhetjük le a tényleges antiszemitizmus mértékét és veszélyét, de szót kell ejtenünk arról a történelmi érzékenységről is, mely a nemzeti és keresztény jelszavakban láncreakciószerűen kirekesztést és antiszemitizmust vizionál, noha ez nem szükségszerűen jár együtt velük.”

November 29. –  A Galamus hírportálon Gerő András hosszú cikkben (Akadémikus vágyakozás – A helyét kereső Gyáni Gábor) válaszol Gyáni Gábor őt ért kritikájára (Rubicon, 2012/11. 62–66. Az antiszemitázó történész beszédmódja – tükörben). Alaptalannak tartja Gyáni megállapítását, mely szerint Romsicshoz hasonlóan számos esetben ő maga is differenciálatlanul használja a „zsidó” szót és annak származékait. Azt állítja, hogy a „zsidó származást” ő mindig csak ott említi, „ahol ennek valamiféle értelmező ereje van, de határozottan nem a zsidó esszencializmus értelmében”. Általában véve pedig úgy véli, hogy „Gyáni írása konstruktívan semmit nem tesz hozzá” ahhoz a vitához, amit június 30-ai Akadémikus antiszemitizmus című írásával ő generált, s amely szerinte „A rendszerváltás utáni időszak talán legnagyobb szabású […] diskurzusa”.  „Gyáni – feltételezi Gerő – vágyik arra […] hogy nagyszabású vitát generáljon. Most viszont csalódott, s ahelyett, hogy csalódottságából kreatív energiát csiholna, nyilván arra haragszik, akinek sikerült az, ami neki nem.”

November 30. – A Klubrádió Rakott című műsorában Szénási Sándor szembesíti Gerő Andrást Romsiccsal szembeni fellépésének túlzásaira és arra, hogy állításait a történészek igen jelentős része alaptalan vádaskodásnak tartja. Gerő viszont kitart amellett, hogy Romsics egyes megfogalmazásai és értékelései antiszemita értelmezéseket tesznek lehetővé. Példaként említi Romsics 2011-es akadémiai székfoglalójának egyik jelzős szerkezetét („sérelmeket szenvedett fiatal zsidó származású történészek”), amelyet a Holokauszt relativizálásaként  értékel; a Horthy-korszak 1938-ig terjedő korszakának „közepesként” való minősítését, mely elfedi – úgymond – annak rasszizmusát, valamint azt, hogy Magyar sorsfordulók 1920-1989 című tanulmánykötetéből (Osiris, 2012) kihagyta 1944–45-öt. Szénási megjegyzésére, mely szerint Romsics Horthy-korszakkal foglalkozó munkáit kiegyensúlyozottság és árnyaltság jellemezi, s hogy a vészkorszakot túlélő zsidóság egy részének részvételét az 1945 utáni  kommunista hatalomátvételben nemcsak Romsics, hanem sokan mások, példának okáért Charles Gáti is tárgyalja munkáiban, Gerő érdemben nem válaszol.

 

December 9. – A Klubrádió Szabad Sáv című műsorában Rácz Árpád beszélgetett Gyáni Gáborral és Romsics Ignáccal a Horthy-korszak vitás kérdéseiről és a politikai közösség mély megosztottságáról. A beszélgetés során felmerültek Gerő András Romsiccsal szembeni vádjai, melyeket az érintett abszurdaknak és nevetségeseknek minősített. Gyáni Gábor – a Rubicon novemberi számában közölt cikkében foglaltakhoz hasonlóan – kifejtette, hogy – másokhoz hasonlóan – számos esetben maga Gerő is reflektálatlanul használja a „zsidóság” szót és annak származékait. A korszakot végig jellemző antiszemitizmus ellenére Romsics vitatta, hogy az 1919-es fehérterrortól és az 1920-as numerus clausustól egyenes út vezetett volna a holokausztig. A mai megosztottság kapcsán mindketten az integrált nemzeti emlékezetkultúra kívánatosságát és fontosságát hangsúlyozták.

December 12. – Megjelenik a Rubicon decemberi száma, amely összeállítást közöl a vészkorszakot túlélt zsidóság egyes csoportjainak 1945 utáni helyzetéről és politikai szerepvállalásáról (Tabuk nélkül. Zsidóság és kommunizmus az 1945 utáni Magyarországon). A 11 szövegből, melyek egyikének szerzője Bibó István, kitűnik: a kortársak, valamint a témával foglakozó mai történészek és társadalomkutatók egyáltalán nem tekintették, illetve tekintik tabunak a túlélő üldözöttek magas reprezentációját a kommunista csúcsvezetésben, valamint az AVO, illetve az AVH tisztikarában, s hangsúlyozzák zsidók és nem zsidók múlttudatának eltérő jellegzetességeit is.

 

2013. január 2. – A Heti Válasz.hu-nak adott újévi interjújában Gyurgyák János Gerő András Romsics Ignáccal szembeni vádjaira, illetve az ebből kerekedett vitacikkekre is kitér. Úgy véli, hamis az a beállítás, mely szerint az antiszemitizmus, illetve a magyar–zsidó együttélés témakörében ne folytak volna tisztázó viták az elmúlt húsz évben. Ennek épp az ellenkezője igaz. Bár „a közvélemény sokszor nincsen birtokában a megfelelő ismereteknek”, „a tudomány területén vitathatatlanul létrejött egy jókora könyvtárnyi irodalom”. Gerő fellépése mögött, akit megpróbált első cikkének visszavonására bírni, politikai indítékokat sejt, „ami eleve nem tette lehetővé egy normális vita kialakulását”. „Benzines hordókkal teli helyiségbe tisztességes és normális ember nem sétál be fáklyával.” „ha Gerő komolyan gondolta – zárja gondolatmenetét --, hogy egy nyilvánvalóan nem antiszemita személy leantiszemitázása alkalmas retorikai eszköz lehet a célként kitűzött vita belobbantásához, vagyis hogy maga a vita van olyan fontos, hogy azért akár egy tisztességes ember is meghurcolható, nos, akkor óriásit tévedett. Romsics mellett kiállt a szakma színe-java, pártállásra való tekintet nélkül.”

2013. január 5. –  A Magyar Nemzetnek adott interjújában (Jobbról, balról) Romsics Ignác Gerő András vele szembeni támadásaira is kitér. Úgy véli, hogy Gerő valódi célja nem az antiszemitizmus elleni küzdelem, hanem az ő diszkreditálása volt, amely azonban nem sikerült.  Gerő   fellépésére – emeli ki – nemcsak barátai és tanítványai, hanem a szakma színe-java is elutasítással válaszolt. A  vádakat hiteltelenítő szerzők közül kiemeli Babarczy Eszter, Sándor Klára, Tamás Gáspár Miklós, valamint Zeidler Miklós nevét, és utal a Magyar Nemzet és a Rubicon pozitív szerepére is. A „vitában” – tette hozzá – ugyanakkor megfogalmazódtak szakmai szempontból releváns kérdések is. Ilyennek tekinthető a kontinuitás és diszkontinuitás elemeinek súlyozása Horthy-korszakon belül, vagy annak egyértelmű eldöntése, hogy a kormányzó mikortól tudott a zsidóság szisztematikus kiirtásának német tervéről és gyakorlatáról.

2013. január 6. –  A gyömrői Horthy-park átnevezéséről rendezett helyi népszavazás eredménytelenül zárult. A szavazáson a szükséges 50% és egy fő helyett a választásra jogosultaknak mindössze 18%-a, azaz összesen 2 270 fő  jelent meg. Közülük 1778-an támogatták a park átkeresztelését, míg 448-an egyetértettek azzal, hogy a közterület továbbra is Horthy Miklós nevét viselje. A csekély érdeklődés azt bizonyítja, hogy a nagypolitikában és a médiumokban fontosnak tartott szimbolikus emlékezetpolitikai ügyek az átlagemberek többségét nem foglalkoztatják.

 

2013. január 10.A Népszavának adott interjújában (Megindult a Horthy-éra relativizálása) Gerő András kifejti: „az elmúlt pár évben valóban megindult a Horthy-korszak bűneinek relativizálása, a korszak egészének egyfajta politikai, ideológiai rehabilitációja”. Ezzel kapcsolatban megismétli Romsics Ignáccal szembeni korábbi vádjait, melyek szerint Romsics „köznapi értelemben” ugyan nem „zsidófaló”, ám szemléletével „egy antiszemita múltértelmezést igazol vissza”.  Állítását viszont nem tudja újabb argumentumokkal alátámasztani, miközben továbbra sem válaszol addig hangoztatott érveinek tételes cáfolataira, melyek pontosan adatolt, objektív levezetésekben – többek között – Sándor Klára, Hajdú Tibor, Zeidler Miklós és Gyáni Gábor írásaiban jelentek meg. Az interjút készítő Dési János elmulasztotta Gerő Andrást szembesíteni ezek tartalmával.

2013. január 15. – A kolozsvári Korunk januári számában közölt esszéjében (Identitás/olvasatok) Kántor Lajos kitér a Kertész Imrét, Konrád Györgyöt, Nyírő Józsefet és Romsics Ignácot ért méltatlan támadásokra is. Utóbbiról, akit „napjaink egyik legismertebb, legbecsültebb magyar történészének” nevez, többek között ezt írja: „Romsics Ignácot nem volt nehéz megvédeni az antiszemitizmus vádjával szemben – a szakma döntő többsége (a »szakmán« kívüli értelmiségiekkel együtt) kiállt mellette. Nem akadémikusi rangja, hanem remek tanulmányai, könyvei igazolják őt, objektivitását. A vita ugyan nem csengett le teljesen, akad egy-két felmelegítője, de remélhetőleg már túl vagyunk rajta (rajtuk, mármint a megbélyegzőkön).”