2012. február 10.

Rendhagyó katonai parádé Moszkvában

Oroszországban minden év május 9-én katonai parádéval ünneplik a nagy honvédő háborúban aratott győzelmet. Az idei, 65-ik évfordulón rendezett ünnepség két szempontból is rendhagyó lesz.

Az ünnepség szervezését felügyelő kormánybizottság határozottan figyelmeztette a moszkvai önkormányzatot mint az ünnepség szervezőjét, hogy nem kívánatosak Sztálin arcképei a felvonulás díszletei között. A kétezer tabló közül tíz darab ábrázolta volna a diktátort, aki ma is rendkívül népszerű az idős veteránok között. Tiltásra a szovjet időkben sem volt példa. Jurij Luzskov moszkvai polgármester szerint abszurd a történelem ilyen értelmezése, mert Sztálin jelentős szerepet játszót a náci Németország felett aratott győzelemben. Felháborítónak nevezte azt, hogy ha egy veterán Sztálin képével akar vonulni, még az is előfordulhat, hogy megtiltják részvételét az eseményen.  Jogvédő szervezetek viszont a sztálini terror számtalan áldozata és hozzátartozóik nevében üdvözölték a nyilatkozatott.

A parádé másik újdonsága az lesz, hogy a szervezők egykori szövetségeseiket is meghívták a felvonulásra. Így idén először amerikai, francia és brit katonai egységek is lesznek a több ezer felvonuló katona között. A briteket az 1. Walesi Gárda díszegysége és a Királyi Légierő katonazenekara képviseli Moszkvában.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (21) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Prostitúció (18) | Habsburg (21) | Európa (29) | Közjogi (31) | Középkor (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Trianon (13) | Osztrák–Magyar Monarchia (9) | Gender (14) | Béke (24) | Németország (10) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.