Szerző: Bakó Boglárka

A „cigányasszony” fogalom az európai gondolkodásban. Démonikus, karcsú, fekete bőrű, villogó szemű csábító (Okely 1998: 201) vagy fogatlan, fejkendős, tenyérjósló öregasszony, esetleg nagy szoknyás, vállkendős, arany fülbevalós, arany karpereces asszony sok gyerekkel, iszákos férjjel. Néha megjelenik kihívó, megbotránkoztató nőként, néha gyermekeit védő „anyatigrisként”, néha gyermekeit „koszban és szennyben” nevelő hanyag anyaként. Milyen is a cigány nő? Milyenek a cigány nők a nem cigányok szerint? Milyen az ideális cigány nő alakja? Hol és miért van határ a roma és nem roma világok közt? Tanulmányomban egy mikroközösség cigány női történetein keresztül erre keresem a választ.

2004-ban három hónapot töltöttem el egy dél-erdélyi településen , ahol roma és nem roma együttélést vizsgáltam. Kutatásom során szembesültem a falu nem roma világának a cigányok ellen irányuló, határozott keretekkel bíró sztereotípiarendszerével. A gádzsó, azaz nem cigány világ romákkal szembeni előítéletei több területet fedtek le. Ezek közül kiemelt szerepet kaptak a cigány nőket sztereotipizáló történetek.

Kutatásomat a történetek vizsgálatának is lehet nevezni. Roma, magyar és román beszélgetőtársaimmal cigányokról, magyarokról és románokról beszéltünk magnóval vagy magnó nélkül. Nem kérdeztem őket „előítéleteikről” vagy „cigány nő létükről”, csak beszélgettünk a falubeli viszonyokról. Meséltek arról, hogy hogyan viselkedik egy „rendes nő”, milyen egy ideális férfi, hogyan kell egy gyereket „nevelni”, háztartást vezetni, a pénzzel bánni; történeteket, falubeli pletykákat meséltek. Ennek eredményeképpen a terepmunka utolsó heteire több hosszabb-rövidebb falubeli történetet rögzítettem és írtam le a helybeli roma nőkről. Az elmesélt történetek bemutatták azt a mérhetetlen feszültséget, ami a gádzsó világ és a roma világ véleménye között van arról, hogy milyen is egy cigány nő. Ezekben a történetekben a nem romák közhelyei, előítéletei szembekerültek a cigányság saját nő eszményeivel. A nőképek szoros kapcsolatban álltak egymással, megmutatták ugyanannak a világnak két különböző látszatát, külső és belső meghatározását. A különböző meghatározások megrajzolták a gádzsó világ „erkölcstelen” cigány nő képét, s fényt derítettek az „ideális” romnji alakjára. Mindemellett ezeknek a történeteknek a mentén élesen kirajzolódott az a határ, ami a dél-erdélyi magyar/román és cigány világ között húzódik.

A cigány nő és a romnji
A továbbiakban először a nem roma világ cigány nőkkel szembeni sztereotípiáit mutatom be. A roma nők ellen irányuló nem roma előítéleteket két nagyobb csoportba osztottam. Ennek oka, hogy így váltak elemezhetővé és összevethetővé. A csoportok kereteit nem roma beszélgetőtársaim által a leggyakrabban emlegetett női sztereotípiák alapján jelöltem ki.

A falubeli magyar közösség leggyakrabban a roma nők „szabados, korai párválasztása” és „törvénytelen, korai férjhez menése” felett botránkozik meg. Így az általam felállított első elemzéskör is e köré csoportosul. A nem roma társadalom legnagyobb félelme, hogy valamelyik férfi tagja cigány nőt „visz” a közösségbe. Erre az utóbbi években volt néhány példa, mindegyik nagy port kavart fel a falu közvéleményében. Nem roma beszélgetőtársaim előszeretettel mesélték ezeket a történeteket, sokáig elfilozofálva ezek hátteréről, „közösségi vonzatáról”. Ezért váltak elemzésem második csoportjává a roma-nem roma házassági történetek.

Kicsi Mári tavaly augusztusban ment férjhez. Vőlegényével, Oviduval már két éve „beszélgetett”. Ovidu a Jehova Tanúi felekezetének volt tagja, mennyasszonya pedig az ortodox felekezethez tartozott. A lakodalmat már nyár elején elkezdték szervezni. Szülei téglát vetettek , melynek ára fedezte a lakodalom költségeinek egy részét és az esküvői ruha bérlését. Ez utóbbit Kicsi Mári egy falubeli magyar fiatalasszonytól kérte kölcsön bizonyos összeg fejében. A ruha klasszikus mennyasszonyi ruha volt, hófehér tüllfátyollal, kicsit hosszú és bő, de az asszonyok pillanatokon belül hozzáigazították. A cipőt viszont a közeli város nagypiacán, hosszas válogatás után választották ki; olyan volt, amilyennek lennie kellett, fehér és magas sarkú. A lány szülei, Nagy Mári és Pista, és a fiú szülei, Rodica és Dolfi, már korábban elmondták minden romnak, hogy mikor lesz a lakodalom. Hívniuk nem kellett senkit a cigányok közül, mert mindenki tudta, hogy ott van-e a helye vagy sem. A lakodalomban minden roma elmehetett, és el is ment, csak az nem, akinek vallási meggyőződése tiltotta (pünkösdisták és jehovisták), illetve akik anyagilag nem engedhették meg maguknak a részvételt. Ezután a házaspár „meghívott” néhány gádzsót. A volt román polgármesternét és az egyik falubeli román képviselőt. Mindketten a cigányok „patrónusai” voltak, meghívták ezenkívül a volt magyar „titkárnét” (aki a rendszerváltás előtt a cigány ügyekkel foglalkozott és sokat segített nekik) és engem, a faluban kutató antropológust, aki a cigánysoron kívül lakó sógorasszonyuk révén sokat vendégeskedett náluk is. Ezután a Polgármesteri Hivatalban bejelentették a fiatalok házasodási szándékát, időpontot kérve a polgári esküvőre. És itt kezdődtek a bajok. Az azon a nyáron választásokat nyert polgármester határozottan megtagadta a kérést: nem teheti, magyarázta türelmesen a felháborodott szülőknek, kislányuk még nem töltötte be a 16. életévét. Nagy Mári és Pista mindent megpróbáltak, támogatókat kerestek ügyükben, felkeresték azt a román képviselőt is, akit már korábban meghívtak a lakodalomba. Minden igyekezetük kárba veszett, a bürokratikus hatalom képviselői nem álltak kötélnek: a polgári esküvőt csak akkor tarthatják meg, ha a mennyasszony elmúlt 16 éves.

Nagy szóbeszéd kerekedett a romák körében Kicsi Mári családjának polgári esküvőt megrendező igyekezete felett. A roma közösségben nem volt jellemző, hogy a fiatalok hivatalos állami szertartást tartottak volna a „cigány lakodalom” előtt. A fiatalok családjának nagy oka lehetett arra, hogy ennyi energiát fektettek a „hivatallal” való küzdelembe. Hamarosan szárnyra is kapott a történet: Ovidu, aki Jehova Tanúinak felekezetébe tartozott, nem házasodhat meg cigány szokás szerint addig, amíg a „törvényes” hivatalos papírok nincsenek meg. Ez a vezető román nemzetiségű jehovista prédikátorok szerint „bűn” lenne, hiszen államilag hivatalosított papírjuk nincsen a frigyről, a jehovisták nem adják össze őket, amíg a mennyasszony nem lép be felekezetükbe, és prédikátoraik nem ismerik el a „cigánylakodalom” szentségesítő szerepét. A két család ezután összeült. A vőlegény szülei – nem túl meggyőzően - a lakodalom elhalasztása mellett érveltek addig, amíg a mennyasszony be nem tölti a megfelelő kort . Kicsi Mári szülei viszont azt hangoztatták, hogy nagy szégyen lenne a családra nézve, ha egy bejelentett lakodalmat elhalasztanának, s a mennyasszonyból újra „lányt” csinálnának. Végül meggyőzték a fiú szüleit is igazukról, akik szintén hajlottak arra, hogy a szégyent csak a lakodalom megrendezésével lehet elkerülni. Ám a vőlegény újabb és újabb érveket sorakoztatott fel a „bűntől” való megszabadulás mellett. A vitát Nagy Mári zárta le: vagy elveszi most a lányt, jelentette ki a fiúnak, vagy többet ne járjon utána. Erre már nem volt Ovidunak sem érve, beleegyezett a lakodalom megtartásába.

A történetet sokszor megtárgyaltuk roma beszélgetőtársaimmal, elmondták érveiket, ellenérveiket; tanulmányomban sajátos meglátásukat vetettem össze az általam tapasztaltakkal. Úgy vélem, Kicsi Mári lakodalmának története kiválóan példázza a roma nők külső és belső megítélésének köreit. A lány a nem roma világ törvényei szerint túl fiatal még ahhoz, hogy házasságban éljen. A roma közösség, a rokonok és a szülők viszont beleegyezésüket adták a frigyre, hiszen a fiatalok a roma világ törvényei szerint házasságra érettek voltak. A nem roma külvilág szabályrendszere több téren is megpróbált beleszólni a közösség belső ügyeibe. A bürokratikus hatalom a házasságot elodázni próbálta az engedély megadásának megtagadásával, a vallási hatalom pedig a lelkiismeretre és a vallási meggyőződésre próbált hatni a házasság megelőzése érdekében. Mindezek ellenére a roma világ belső öntörvényűsége megtagadta a „külső” hatalmak ilyetén belefolyását a közösség, a család belső ügyeibe. A lakodalmat mindez ellenére megrendezték, hiszen a vőlegénynek nem maradt más kiútja – amennyiben párját meg akarta tartani –, mint hogy kilépve vallási felekezetéből, a cigány lakodalom szokása szerint törvényesítse frigyét.

A történet tartalmaz néhány fontos, a roma női világ szerepeit bemutató elemet. A legfontosabb ezek közül a nem romák által is gyakran hangoztatott „korai férjhez menés” problémája. Ezért először némi kitérőt teszek, melyben felvázolom a cigány fiatal nők párválasztási és férjhez menési szokásait.

A nemi érdeklődés korszaka a romáknál 10 év körül kezdődik. Ekkortól a lányok már komoly munkaerőnek számítanak a háztartásban, kiviszik őket mezei munkára, rövid időre bemehetnek a diszkóba, illetve részt vehetnek a lakodalmak, keresztelők táncos-mulatós estéin. Mindezt befolyásolja a fiatal lányok testi fejlettsége. A látványosabban fejlődő, a nemi érést korábban elérő lányokat hamarabb „engedik el”, mint vékonyabb, fejletlenebb társnőiket. A cigány fiatalok ebben a korszakban gyakran ülnek kint esténként a házak előtt, megszólítják és tréfásan enyelegnek az arra haladó legényekkel, leányokkal. A fiatal lányokat szüleik elengedik a helyi bárba, de csak ha idősebb testvér, rokon vagy szomszéd is elkíséri. Bárhova mennek, mindenhol vannak olyanok, akik felvigyázzák viselkedésüket, s leállítják a rámenősebb fiatalembereket, illetve szóvá teszik, esetleg a szülőknek is megemlítik, ha a lányok „illetlenül” viselkednek. Amennyiben ebben a korszakban a fiatal lány nemi kapcsolatba bonyolódik vagy „komolyabb” kapcsolatot tart fent egy fiúval, akkor az anya feladata ennek megakadályozása. Ebben az esetben gyakran nyúlnak a nők a testi fenyítéshez, megverik vagy bezárják lányukat. Sok esetben azzal indokolva az amúgy szokatlan bánásmódot , hogy velük is hasonló módon bánt édesanyjuk annak idején. Kicsi Mári nagynénje például a következőképpen mesélte el a románc komolyra fordulását:

„Többször megverte és bezárta Kicsi Márit az anyja, amikor elkezdett hozzá a fiú járni, de nem tudott mit tenni vele. Persze hozzá (azaz az anyához) is abba a korba járt a Pista (azaz a leendő férje), s őt is megverte akkor az anyja.” (Fiatal roma nő)

A 10-12 éves lányok férfi ismeretségi köre ebben az időszakban általában a rokon és szomszéd fiúkra terjed ki. Ritka esetben fordul elő, hogy ebben a korban egy fiatal lány egy fiúhoz költözzön és tartós házassági kapcsolatban éljen vele. Minden ilyen esetben a fiatal párnak szöknie kellett a szülők és rokonok haragja elől.

A „lányszöktetés” gyakori a romáknál. Szöktetik a lányt, ha a szülők bármi okból kifolyólag ellenzik a házasságot. A lányszöktetésnek komoly szabályrendszere van. A lánykérés késő estéjén a fiatalember családjával vagy közeli férfi rokonaival elmegy a lányos házhoz. Az udvaron megállva énekelnek, s ha a szülők bebocsátják őket, akkor a magukkal hozott italokkal megvendégelik egymást. Ezután következik a lakodalom megszervezése. Ám, ha a szülők nem engedik be a kérőt, aki a fiatal lánynak „kedveltje”, akkor ezzel kinyilvánítják ellenérzésüket a házassággal szemben. Ebben az esetben a fiatalok vagy a szökést választják, vagy lemondanak egymásról, de ez nagyon ritkán fordul elő. A fiatal lány ezután egyik este nem megy haza. A fiúnál alszik vagy valamelyik rokonuknál húzzák meg magukat. Azaz „megszöknek”, kinyilvánítva közösségük előtt szándékukat. A szülők lecsillapulása után „üzennek” valamelyik rokonukkal, s a fiatal pár felkeresi a lány szüleit. Szöktetés után előfordul, hogy nem rendeznek lakodalmat, hanem csupán az após ül le vejével italozni s „megbeszélni” a dolgokat.

A romáknál a „beszélgetés” időszaka rövidebb, mint a magyaroknál. 14 év körül a fejlettebb, jobb beszédű és a romnji ideálhoz közel álló lányok férjhez mennek. Ritkán kötnek polgári szertartás szerint esküvőt, gyakran csak az első gyerek megszületése után mennek el a Polgármesteri Hivatalba. Nem számít későn házasodónak az a lány sem, aki 16-17 éves kora körül megy férjhez. Az együttélési szándék bejelentése és a lakodalom megrendezése után az ifjú asszony (és férfi) teljes jogú tagjai lesznek a felnőtt társadalomnak. A női feladatok, kötelességek és jogok teljes tárházával élhet a feleség, mindemellett a szigorú apai, fivéri felügyeletet a férji felügyelet veszi át.

A roma fiatalokra nem jellemző, hogy az általános iskola elvégzése után tovább tanulnának. A mindennapi életvilágukban nincs hagyománya a tankönyv szerinti tanulásnak. Számukra nem érték a közösségen kívüli világ tudásanyagának megszerzése, hiszen mindennapi megélhetésüket ez nem segíti, sőt, anyagilag nagy megterhelést jelent számukra. Azok a fiatalok, akik tovább tanulnak, mindemellett kikerülnek a közösség ellenőrzése alól, elszakadnak kortársaiktól, s ezáltal nehezebben találnak párt maguknak saját környezetükben. Tehát az a roma család, aki gyermekét elengedi a „városba” tanulni, számol azzal, hogy a gyerek kiszakad, s máshol keres magának boldogulást.

Ritkán fordul elő az is, hogy a városban vállalnának munkát. A városi munka, a tanulás sok roma család számára – amellett, hogy anyagilag nem kivitelezhető – veszélyforrást jelent arra, hogy a hajadon lány a városban közössége nélkül elzüllik.

„Nicát s a másikat, Marit nem engedtem iskolába, én, ha bánnám, mert akármilyen munkahelyet most, ha kapna is a leányka 8 osztállyal, nem fogadják. Nem engedtük el. Mert akkor jártam én is az üzembe dolgozni, s láttuk, miköt végeznek el a fiatalságok a vonatokon, a parkokba, s – bízni bíztam a leánykákba, nem vót probléma, mert én tudni tudtam, hogy mit növeltem, s milyenök – de mondom, „te, kerül egy kollégájik, kettő, olyan lányok, amelyikek szeretik a kávét, szeretik a cigarettát”, máma „csak gyújts rea!”. Csak egy füstöt, holnap egy kávécska, holnapután ez, úgy elrontják a leánykákat, hogy odakerülnek, láttam, milyen dolgokat végeztek el, mondom. Nem mertük…” (idős roma férfi)

Mint a fenti gondolatokból is látszik, egy fiatal cigány nőt fenyegető legnagyobb veszedelem, ha közösségéből kiszakadva, felügyelet nélkül maradva külső, rossz hatások alá kerül. A városi tanulás, illetve városi munka ellen szól a roma közösségben az a tény is, hogy a romnji mindennapokhoz felesleges a gádzsó társadalom tudásanyagának, illetve női megélhetési forrásának elsajátítása. Az „értelmiségi” női szerep ismeretlen a közösségben, a „munkásnőt” pedig az a veszély fenyegeti, hogy a csoport ellenőrzése nélkül kiszakad közösségéből, és „eltűnik” a gádzsó világban.

Az a roma lány, aki 18 éves koráig nem megy férjhez, „vénlánynak” számít. Kortársai már mind asszonyok, sorra születnek gyerekeik, belépnek az asszonyok világába. A hajadon ebben a világban idegenül mozog, hiszen gyermeke nem lévén, kevés keresnivalója van a kisgyermekes asszonyok között. Természetesen a rokon gyerekek felvigyázását elvállalja, női rokonai szívesen bízzák rá gyermeküket, de mindemellett állandó megjegyzésekkel kísérik „hajadonságát”, a normától elütő életvitelét. Az ilyen lányokat „büszkének” tartják, s férfiak és nők is megvetően beszélnek róluk. Amennyiben egy falubeli cigánylányra rányomják a „büszkeség” bélyegét, nagyon nehezen kap párt magának. Ezt pedig könnyen megteszi a roma társadalom, például ha valamelyik lány nem fogadja szívesen vagy elutasítja a lánykérő éjszakai muzsikáját. Egy-két kérőt még következmények nélkül el lehet utasítani, de utána már óvatosan kell bánnia többi udvarlójával. Mivel a roma férfiak is fiatalon házasodnak, a 18. életévét betöltő lány férfit sem talál, akivel házasságra léphetne. Lehetőség számára pusztán az elvált vagy özvegyen maradt férfiak körében van, de ez sem könnyíti meg a dolgát, hiszen a férfiak is nehezen szánják rá magukat, hogy hajadonnak maradt lányt vegyenek feleségül.

Még nehezebb a dolga annak a cigánylánynak, aki gyerek nélküli életpályát választott magának. Erre az esetre egy példa van a faluban. Egy 22 éves fiatal lány, aki Jehova felekezetéhez tartozik, jövőjét a térítésben való munkálkodásban, a városi szociális és a külföldi missziós munkában látta. Ezért nem ment férjhez, szüleivel és nagyszüleivel lakik közös portán. A közösségben életvitele állandó beszéd tárgya lett, többen elítélően és megvetően jellemezték. Életvitele nem azért okozott felháborodást, mert „összeütközésbe” került csoportjával, hanem, mert megszegte a „csoport normáit”, amelyek rá nézve is kötelezőek lettek volna .

A falubeli nem roma cigánysztereotípia-rendszer egyik mérföldköve a cigány nők szexuális szabadosságának témája. Ennek két fő csoportja van, az egyik a fiatal nők szabados szexuális viselkedése, a másik a házassági kötelékek „lazasága”.

A falubeli roma közösség női tagjai közt ritka a prostitúció. Ott tartózkodásom alatt egy fiatal lány esetéről meséltek, Katáról, aki 18 éves korára már többször és sokak által tudottan létesített nemi kapcsolatot idősebb férfiakkal. Mindez a roma közösség nőtársadalmában népszerűtlenné tette. Családja egy alkalommal kísérletet tett „férjhez adására”, de kapcsolatából nem sokra rá megszökött, és a nagycsaládi portára tért vissza. Rokonai némi vita után visszafogadták. A falubeli cigány női normától eltérő viselkedését Kata a külsejében is hangsúlyozta. Élénk és feltűnő sminket viselt, bár ez a falubeli cigány nőkre csak ünnepi alkalmakkor, s akkor is csak a fiatalabbakra jellemző. Öltözéke is eltért a falubeli romnji normától. A helybeli cigány nők közép- és idősebb generációja általában egyszínű vagy virágmintás, de mindenképpen térden alul érő szoknyában járt. A fiatalabbak felvettek néha, a helyi divatot követve fekete szűk nadrágokat, de ez minden esetben kivívta az idősebbek méltatlankodást. Kata kihívó, mélyen kivágott blúzokban, nadrágban és térden felül érő szoknyákban járt, s ruházatának másságát viselkedésének harsányságával is hangsúlyozta. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy nőismerősei megvetően viszonyuljanak hozzá. Ismerőseim közül többen is felhívták a figyelmemet a lányra, hangsúlyozva a normától eltérő életvitelét. Ám minden esetben hozzáfűzték, hogy a fiatal lányt viselkedése „népszerűvé” tette őt a férfiak körében, fiatal és még nem házas fiatalok szívesen próbáltak nála szerencsét. Házasság előtti kicsapongó életmódja miatt férjhez menési lehetősége minimálisra csökkent, ő már – ahogy egyik beszélgetőtársam fogalmazott – „megmaradt magnak”.

A fiatal lány rossz megítélését nem az erősítette tehát, hogy elvált, hanem házasság előtti szexuálisan szabados életvitele. Ez a helyi romnji társadalom fontos erkölcsi szabályát mutatja. A nők általában az „első szerettükhöz” mennek férjhez. Előfordul, hogy a nász megtörténte utáni napon megy a fiú a lányos házhoz, de ez már a „szökés” kategóriájába tartozik, hiszen a lány nem töltötte otthon az éjszakát. A fiatal lányok „tisztaságára” az egész közösség – mindenekelőtt a nőtársadalom – vigyáz, próbálják őket megóvni azoktól a helyzetektől, amelyben könnyen „elbukhatnak”. A házassági szándékig való eljutás megtörténhet akár néhány hét alatt is. Egyik ismerősöm, Anka egy hét „beszélgetés” után ment férjhez 14 évesen. Ma 20 éves, két kisgyereke van, férje „rendes”, ahogy elmesélte, „nem iszik, és jól bánik vele”.

Tehát egy nő „értékének” alapja lánykori viselkedése, „tisztaságának” megőrzése a házasságig. A házasság után a női viselkedés már nem esik ilyen szigorú elbírálás alá, félrelépéseit könnyebben „elnézik”. Ennek oka, hogy a lakodalom után az asszony felügyelete a férjhez kerül át. Figyelmét a nő kijátszhatja, és akkor a női rokonok figyelmeztetik méltatlan viselkedésre, de mindez már elsősorban a férj „szégyene”, hiszen feleségének „felügyeletét” nem látja el rendesen. Egyik beszélgetőtársam, aki 16 éves korában szökött meg a férjével, édesapja halálakor elmesélte, hogy míg apja „csak” 16 évig nevelte, férje már 20 éve „neveli”.

A nem roma világ előítéleteinek egyik mérföldköve a cigányok váláshoz való viszonya, házassági kötelékeik látszólagos lazasága. A cigány közösségben ugyanis sajátos kulturális rendszere van egy kapcsolat időleges vagy végleges megszakításának. Különlegességét hangsúlyozza a helyi nem roma társadalomtól való meredek eltérése. Egy közösségen kívüli ember számára nehezen érthető pontja ez a cigányok belső erkölcsi rendszerének. Ezt bizonyítja az is, hogy a magyar/román cigánysztereotípiák területének kedvenc és sokat mesélt történetei kapcsolódnak a romák „gyakori párváltásaihoz”.

A roma házaspárok – mint már írtam – a cigány lakodalom megtartása előtt ritka esetben kötnek polgári vagy egyházi esküvőt. Az esetek egy részében később megtartják a polgári esküvőt, de ennek mindig fontos oka van. A felsorolt okok között szerepel a katonai kötelezettség alóli kibújás , illetve a kórházi negatív megítélés kivédése. A házasság felbontásának egy roma házaspárnál több oka is lehet. Ezek közé tartozik, ha a nő vagy a férfi meddő, ha a férj italozása gyakori brutalitásba csap át, vagy ha valamelyik fél egy másik emberbe lesz szerelmes. Mint látjuk, ezek az okok nem mások és nem különlegesebbek, mint a nem roma társadalomban. A „válások különlegességét” nem ebben kell tehát keresni, hanem a helyi cigány társadalom reakciójában. A cigány házaspárok együttélésének felbomlása nem von maga után közösségi, rokonsági vagy családi retorziót. Házasságtörés esetében például a közösségi megítélést inkább a felek indulatai, mint a közösségi erkölcsrendszer szabja meg.

Gyuri történetét ismerőseim többször elmesélték a válási hajcihő magyarázatára. Gyuri felesége, Ilka beleszeretett férje egyik unokatestvérébe, Pistába, s mivel a vonzalom kölcsönös volt, megszöktek. A férj heves vérmérsékletét ismerve, falubeli rokonaik közül senki nem merte befogadni őket, ezért egy távolabbi rokonukhoz mentek, egy másik településre. Gyuri vérig sértve testvéreivel együtt felkutatta a párt, s egyik este rájuk tört menedékükön. Az ajtót nyitó Pistát kérdezés nélkül ütötte le egy üveggel, dühösen verte meg asszonyát is, majd miután sikertelenül próbálta magával vinni, hazament. Testvérei viszont maradtak, és ellátták a súlyosan megsebesült Pista sérüléseit. Ezek után a roma közösség nagy része Gyuri ellen fordult, bűnéül róva fel, hogy támadásakor nem adott lehetőséget Pistának a védekezésre. Sem rábeszéléssel, sem erőszakkal nem kényszerítették Ilkát visszatérni férjéhez, s az új házaspár egy idő után együtt telepedett le szülőfalujában. Más történetek példázzák, hogy az új szerelem miatt megszökött asszonyt a rokonság igyekezett visszatéríteni férjéhez, ám ebben az esetben nem történt rá kísérlet.

A rokonságban tehát történhetnek kísérletek arra, hogy egy elvált házaspárt újból összehozzanak: győzködik a feleket, pontosabban elsősorban az asszonyt igyekeznek meggyőzni arról, hogy „egy romnjinak a rom-ja mellett van a helye”. Ennek az az oka, hogy általában a nő szája rá magát a végleges szakításra. Egy megromlott kapcsolatból aránylag könnyen ki tud lépni bármelyik fél, sem a szülők, sem a rokonok nem várják el a „látszólagos házasság” fenntartását. A házasságába belefáradt fél egyszerűen „elszökik” férjétől vagy „elkergeti” feleségét. Ha új szerelem miatt vet véget kapcsolatának, akkor választottjával megy el, ha viszont a férj brutalitása az oka, akkor családjához vagy valamelyik közeli rokonához költözik. A felbomló kapcsolatoknál tehát fel sem merül a felekben, hogy a férfi hagyja el a házat, hiszen a nő vagy „szökik” egy másik férfival, vagy „menekül” ittas férje elől, vagy „hazamegy” sértettségében. Minden esetben szembeszáll a férji „ellenőrzéssel”, s –kivéve az új kapcsolatba való „szökést” – a nőtársadalomban (anyjánál, lánytestvérénél, nőrokonánál) keres menedéket. A roma világ váláshoz való viszonyának megértéséhez tudnunk kell, hogy a helybeli cigány világban a romnji „alárendeltje” a férfivilágnak. Óvatosan kell bánni mindemellett ezzel a fogalommal, hiszen az „alárendelt” szerep nem azonos a „kiszolgáltatott”, esetleg „kihasznált” női élettel. A nőnek jól körülhatárolható mozgástere van a roma közösségben. Ez olyan női élethez tartozó területeket fed le, mint a gyerekszülés és nevelés, a háztartás vezetése s az otthon „fenntartása”. Ez utóbbi fontos feladata a nőnek, hiszen ebbe tartozik a fizetés beosztása, a költségek kigazdálkodása és a tartozások fontossági sorrendben történő törlesztése.

Mindemellett a lány nem ugyanolyan, megkérdőjelezhetetlen tagja a társadalmi életnek, mint egy férfi. Közös mulatságok alatt külön ülnek, kölcsönös családlátogatáskor a nők különvonulnak. A családokban a férfiak szava a döntő, bár az asszonyok, főleg az idősebbek, erőteljesen befolyásolhatják véleményüket. Mindemellett világaik szorosan összefonódnak, a feleségüket elvesztő férfiak rövid időn belül pótolják az asszonyhiányt a házban. Így tehát a romnji fontos és nélkülözhetetlen része a roma világnak, olyan jól behatárolt mozgási területtel, amelyen belül szabadon dönthet.

Visszatérve a válás kulturális rendszeréhez: a roma közösségben látványos és gyakori szakítások vannak – amelyeket gyakran újbóli összeköltözés követ –, de ritka, hogy valaki magányosan, egyedül éljen. Végleges szakítás esetén a gyerekek szinte minden esetben az asszonynál maradnak, aki rokonai segítségével gondoskodik róluk a továbbiakban. A falubeli nem roma világ erkölcsi rendszerével – ahol a nem működő házasságokat gyakran egy életen át fenntartják – mindez élesen szemben áll, s megbotránkozást okoz.

Cigány feleség, magyar férj

„(Mit szólt volna, ha valamelyik lánya cigányhoz megy?) Jaj (elszörnyülködve), édes istenem, jaj hát ilyen szó sem, szó sem … Hát még így a vallásból is, hogy nem unitárius , hát közöttünk nincs baj, a családja között, de még hogy cigány, jaj, szó se róla, egyáltalán.” (Középkorú magyar nő)

A továbbiakban bemutatom a roma–nem roma világ legélesebb összetűzését gerjesztő esetet, a vegyes házasságot. Megjelenésekor a nem roma fél közösségként lép fel, erőteljes támadást indítva a cigányok ellen, míg a roma társadalom passzívan, szinte „kívülállóként” szemléli a történteket. A nem romák által mesélt történetekben a cigány nő lehetséges veszélyforrásként jelenik meg a nem roma férfiakra nézve. A „romlott erkölcsű” illetve az érthetetlen csábítóerővel bíró roma nő alakja ezekben a történetekben aktivizálódik a legélesebben. Ugyanerről a témáról a cigányok történetei a vegyes házasságok romnjiait „gyönyörű”, „tiszta” nőalakokként jelenítik meg, akiknek birtoklásával a „gádzsókat” nagy tisztesség éri.

„Ismertem egy családot (…), egy gyönyörű szép cigán leányt szeretett egy magyar legény. Együtt jártak iskolába, felsőbbségi iskolába. Hát annyira szerették egyik a mást, hogy irtózatosan erősen, de így házilag nem ismerte a leányt, hogy ki lánya. Ő tudta, hogy cigán, de a szüleit nem tudta. Ők mik voltak? Ilyen hosszú rokolyás, sátoros cigányok… de irtó szép leány vót, szép szeme neki, szőke. Közöttük is van erősen szép, úgy nőbe, mint férfiba, szép emberek vannak, mint a gáboréknál. Elég az, hogy utóvégén egyszer megnősültek s nagy vendégséget csináltak. De olyan feltétellel, hogy – utóvégin megtudódott, hogy ki s mi – a fiúnak a szüleje kiadta szigorúan, hogy a cigán nemzet nincs, amit keressen egyáltalán a lakodalomban, s azon túl is többet nem fogják ismerni, mindegy na. Hát a mennyasszonynak természetes nem jött valami jól, mikor a testvéreit, szüleit nem láthatta maga mellett, de, amikor legjobban folyt a vendégség, bészedték az ajándékot, hát egyszerűen az egész, szülők, testvérek állítanak be, úgy a viseletikkel. Mikor ezek meglátták: „Hú… cigánok” így, úgy. Kezdték őket lökdösni. „Mit kerestek itt?” „Menjetek ki!” A mennyasszony – mikor meglátta a szüleit – természetes, kezdett sírni. Hát, azt mondotta a vőlegény, hogy meg kell engedni, hogy béjöjjenek, „na, foglaljanak helyet!” Ezek nem foglaltak helyet, hát elmentek és megörvendeztek a fiataloknak, meg is csókolgatták őket. És akkor kigombolta az édesapja a mellényit, a lájbiját, mikor kivette az ajándék pénzt, meglátták, hogy mennyi pénzt vetett. Akkor kivette a kulcsot, adott új kocsit, akkori pénzben, nehéz dolog vót, s akkor kezdett sírni, s otthagyta őköt s elment. „Mától”, azt mondja, „gyermekeim, ha akartok ismerni, ismertek, s ha nem, legyetek boldogok!” De akkor ők is kezdtek sírni. Hát hogyne? A cigán, drága leánykám, ha bársonyba, bíborba öltözik, akkor is cigán, nincs értéke, nincs becsülete. Van úgy hogy igaz, hogy meg is eszik a becsületet.”
(Idős roma férfi)

Ezt a történetet a „höltövényi” cigány–magyar párról több alkalommal is elmesélték cigány ismerőseim. A történetek cigány–magyar férfi és női alakjai szabadon váltakoztak, de az alapmotívumok állandóak maradtak. Ez utóbbiak a történet által reprezentált roma fabulavilág fontos részei is: a „gyönyörű” cigány fiú/lány alakja, a gazdag, jómódú és nagyvonalú cigány család. Az önfeláldozás és a megbocsátás motívuma a gádzsó világ fölé emeli a roma világot amellett, hogy nagylelkűségével meg is alázza azt. Így ebben a történetben a sztereotípiák „szegény” és „bosszúálló” cigány képe pozitív képpé alakul. A „gazdag” és „nagylelkű” romák gazdagságukkal és nagylelkűségükkel vesznek elégtételt a sértésért a gádzsókon.

A helyi roma világ erkölcsi rendszerének fontos motívumai is felfedezhetők a történetben. A „fiatal pár boldogságáért” a roma család lemond a bosszúról is, hiszen a családi kötelékek fontosabbak számukra, mint a megtorlás. Mindemellett meghagyják a fiatal párnak önálló választás jogát is: eldönthetik, hogy a gádzsó világhoz akarnak tartozni, vagy emellett vállalják a roma világhoz való tartozásukat is. Ám a falubeli vegyes házasságok történetei azt mutatják, hogy a cigány–magyar/román vegyes házasságban élőknek nincs választásuk. Az együttélés deklarálásától kezdve ők a roma világhoz tartoznak.

A magyar közösség szempontjából a legnagyobb véteknek az számít, ha egy magyar férfi a roma közösségből választ magának párt. A magyar család szempontjából ez a család erkölcsrendszerét, falubeli pozitív megítélését sújtó, fenyegető rémként jelenik meg, s minden eszközzel megpróbálják felbontani a kapcsolatot. Ha a fiatalok ennek ellenére is együtt maradnak, akkor a magyar férfi kikerül közösségéből, megvetésben és elutasításban lesz része rokonai, barátai és kortársai körében. Gyermekeiket sem engedi a magyar közösség a köreibe. A magyar, román közösség „félelmének” okai ebben is keresendők: az a gyerek, aki roma–magyar házasságból születik, cigány lesz. S a „cigány” nem lesz a későbbiekben fontos tagja magyar, román közösségnek, megtetézve ezzel az amúgy is csökkenő gyereklétszámot.

A terepmunkám alatt az egyik legtöbbet mesélt történet Attila és Magduska története volt. Heteken át nem csillapuló hévvel foglalkoztak vele a nem roma falubeli asszonyok, s rákérdezésre el-elmesélték cigány ismerőseim is. Attila falubeli volt, édesanyja román, édesapja magyar nemzetiségű, Magduska egy székelyföldi településről visszatelepült cigány családból származott. Amikor a fiú elkezdett udvarolni a lánynak, barátai megszólták, ugratták „cigány szeretteje” miatt, de kapcsolatukat nem vették komolyan, hiszen – mint a falubeli szóbeszéd mondta – több eset is volt a faluban, hogy nem roma legények cigány fiatalasszonyokkal, lányokkal „szórakoztak”. Egy év után viszont a fiú bejelentette szüleinek házasodási szándékát, amit a szülei felháborodással, Magduska szülei pedig megrökönyödéssel fogadtak. A fiú szülei több eszközzel is próbálták Attilát eltéríteni szándékától, s miután ezzel nem értek célt, „kitagadták” a családjukból, és megszakítottak velük minden kapcsolatot. A fiatal pár ekkor a lány egyik nagynénjének házába költözött, s ott is maradt, amíg a szerény esküvőt meg nem tartották. Attila baráti és rokoni kapcsolatai megszakadtak. A történet érdekesen végződött: a fiú szülei a házasság megkötése után újra felvették a kapcsolatot fiukkal, aki egyetlen gyermekük volt. Ekkortól terjedtek el azok a történetek a faluban, melyek a lány esetleg „félmagyar származását” taglalták, illetve hangsúlyozták „fehér bőrét”, „nem cigányos” arcvonásait. A következő riportidézet kiválóan példázza a magyarok és románok hozzáállását a történethez:

„Igen, annak is elege van (azaz a fiúnak), egyszer meg van vetve, lenézik, aztán ki van tagadva, tehát a szüleje kitagadta, a gyereknek, mikor legnagyobb szüksége van a szülőkre, akkor tagadnak ki. S a másiknak (azaz a szülőknek) is szégyen, szívfájdalom is anyának, apának, hogy ekkorára fölneveli, s akkor ott hagyja őket vénkorába, tényleg szégyelli az ember. S ki tudja, milyen szokást hoz… (A gyerekük magyarnak vagy cigánynak számít?) Hát ez attól függ, hogy milyen erős lesz az apa, mert az apa, hogyha magyar, és azt mondja, hogy a fia – ha lesz –, akkor unitárius lesz, akkor megkereszteli. Hát akkor úgy is, úgy lehet ilyen cigánygyerek lesz, olyan purdéka, jobban mondva, mert anya oda neveli, ahova… Így van-e? Azok nem is innen valók, onnan Hargitáról, ezek nem falubeli cigányok. (Így is baj?) Baj, pedig a mai világban úgy össze vagyunk, faluból is van, nem is egy fiú, hogy cigányt vett el. De hát látszik az anyjáról is, hogy kékszájú, volt a lakodalomba. (Mit jelent az, hogy „kékszájú”?) Hát a cigányoknak olyan kék a szájuk, olyan lilás.”
(középkorú magyar nő)

A riportidézet mutatja azt az engesztelhetetlen szigorú ítéletet, amit a magyar, román közösség hoz az eset felett. Visszafordíthatatlan és megbocsáthatatlan „bűn” ez számukra, hiszen „szégyen” a családra, illetve „ki tudja, milyen szokás” honosodik meg a cigány ággal, és a gyerek így is, úgy is „purdéka” lesz. Attila és Magduska történetéhez hasonló eset az utóbbi években egyszer történt a faluban. Egy középkorú férfihoz hozzáköltözött évek óta titkolt cigány szerelme, rokonai s a falubeli történetek szerint emiatt költözött el a faluból.

Tehát a roma nők szabados szexuális viselkedésével és a roma–nem roma házassággal kapcsolatos sztereotípia történetei rámutatnak arra az éles határra, ami a cigány és a nem cigány világ között húzódik. A továbbiakban röviden összefoglalom ennek a határnak (l. Zatta 2002) az értelmezését és a falubeli világban való helyét.

Konfliktusok határán
A roma és nem roma kulturális rendszer közötti határ éles, átlépése szabályozott mind a két közösségben. Ebbe a rendszerbe tartozik többek közt a női viselkedési norma szabályrendszere is. A romnjik viselkedését szabályozó normarendszer, mint az előzőekben bemutattam, nagyban különbözik a nem roma világ cigánynő-képétől. Éles különbség élesen feszül a romnjik belső és külső képe között. Az, ami az egyik kulturális rendszerben „erkölcstelen” (pl. a korai férjhez menés), a másik rendszerben a nőiesség egyik fontos értéke (azaz a nőideálhoz legközelebb állók kapnak párt leghamarabb). Ami a nem roma világban a házasságkötés szertartásának legfontosabb eleme (polgári, egyházi esküvő), a roma világban kis súllyal esik latba, hiszen értékesebb számukra a közösség felé való deklarálás, a szándék „bejelentése”.

A két kulturális világ közti szakadék mélységét jelzi a nem roma közösség vegyes házassággal kapcsolatos határozott szembeszegülése és a roma közösség ezzel kapcsolatos értetlensége. A roma és gádzsó női szerepek, normák között túl éles a különbség, a közösségek szabályrendszerei pedig túl merevek ahhoz, hogy ezt kezelni tudják. Így megmaradt, sőt átléphetetlenné vált a falubeli két közösség között a határ, s minden határátlépést határozott „rendszabályozás” követ. A magyar, román közösség számára fontos ennek a határnak a fenntartása, hiszen ez biztosítja számukra a „nemzetiségi” „tisztaságot”. A romák számára szintén fontos, hiszen ez a záloga „láthatatlanságuknak, mellyel saját kulturális másságukat védik. Így válik a romnji a roma kultúrában, közössége szigorúan szabályozott női szerepei szerint élő alakká, a gádzsó világban pedig erkölcstelen, szabados életvitelű cigánylánnyá.

Irodalom:

• Achim, Viorel: Cigányok a román történelemben. Osiris Kiadó, Budapest, 2001
• Fraser, Sir Agnus: A cigányok. Osiris Kiadó, Budapest, 2002
• Hasdeu, Julia: Kaj marfa. Comertul cu aluminiu si degradarea conditiei femeii la rromii caldarari. 2005 (Az alumíniumkereskedelem és a nők helyzetének hanyatlása a kelderás romáknál, kézirat)
• Mead, Margaret: Férfi és nő. Osiris Kiadó, Budapest, 2003
• Okely, Judith, The Traveller-Gypsies. Cambridge University Press, Cambridge, 1983
• Rao, Aparna: A nő a cigány kultúrában. Magyar Lettre Internationale, 1996 (21): 72-74.
• Stewart, Michael Sinclair: Daltestvérek. T-Twins Kiadó, Budapest, 1993
• Williams, Patrick: A párizsi kelderások láthatatlansága. In Prónai Csaba (szerk.): Cigányok Európában 1. Nyugat Európa. Új Mandátum, Budapest, 2000. 183-205. o.
• Williams, Patrick: Cigány házasság. L’Harmattan, ÚMK, MTA ENKI, 2004
• Zatta, Jane Dick: Cigányok, romák – köztes határok kultúrája. In Prónai Csaba (szerk.): Cigányok Európában 2. Olaszország. Új Mandátum, Budapest, 2002. 27–203. o.

Lábjegyzet:

1 Köszönöm a falubeli romáknak, hogy segítettek eligazodni világukban, hogy megtiszteltek figyelmükkel és barátságukkal. És köszönöm a helybeli magyar és román közösségnek is, hogy meghagyták a lehetőséget a két világ közötti átjárásra.

2 Munkámat az OTKA TO 42767 pályázata támogatta.

3 A település három nemzetiségű, magyarok, románok és romák lakják. A település összlakossága 1804 fő, melyből az 1992-es népszámlálási adatok alapján 877 magyar, 535 roma, 387 román és 5 német. A magyarok egyrészt unitáriusok (724 lélek), katolikusok (74 lélek), evangélikusok (nincsenek adatok), reformátusok (12 lélek) és baptisták (33 lélek). A romák ortodoxok (nincsenek adatok) és pünkösdisták (143 lélek). A románok ortodoxok (342 lélek).

4 A falubeli oláh cigányok háromnyelvűek, egymás közt oláh cigányul beszélnek. Az oláh cigányok számos különböző törzsre oszlottak. Ebbe tartoztak a lovári és a csurári mellett a kelderás nyelvet beszélő csoportok is. (Fraser 2002, 19–30.) A falubeli romák kelderás cigány származásúnak tartják magukat. A helybeli cigányok magukat rom/romnjinak, magyarul pedig cigánynak nevezik. Ezért tanulmányomban én is mind a két elnevezésüket használom.

5 Munkám során 27 interjút készítettem cigány, magyar és román falubeliekkel. Ezekből 15 érintett nőkkel foglalkozó témaköröket is. Terepmunkám alatt terepnaplót vezettem, feljegyzéseket készítettem és fényképeztem.

6 L. erről Okely 1998: 201, Williams 2004: 326–342, Rao 1996

7 Ellenkező esetre nem volt példa, azaz magyar/román nő nem ment feleségül cigány férfihoz.

8 A tanulmányomban szereplő neveket a kelderások között leggyakrabban használt nevek közül választottam.

9 „Beszélget” kifejezés udvarlást, „járást” jelent.

10 A téglavetés a helyi cigányok legjellegzetesebb foglalkozása, mely 1989 után sok roma család megélhetési forrásának az alapja lett. A téglát a romák mindig nagycsaládi segítséggel készítik. Az agyagot a férfiak „tapossák” és hordják, a téglát az asszonyok vetik ki, és közösen rakják ún. „bángét”-ba. Néhány napos száradás után a férfirokonok segítségével rakják össze a katlant és égetik ki a téglát. Néhány hét után közösen bontják a kemencét, de ennek ára csak egy családot vagy egyént illet meg. A munkafolyamat hosszadalmas, az agyag kitermelésétől a téglabála megbontásáig akár több hónap is eltelhet. Téglát sok cigány család vet, és a munka nehézségéhez mérve alacsony árat kérnek az elkészült tégláért. Ez is oka annak, hogy a környéken nagy a kereslet a „cigánytégla” iránt, illetve annak, hogy a csak téglavetésre szakosodott családok szerényebb anyagi körülmények között élnek.

11 Bürokratikus ügyeik elrendezésében gyakran segítettek cigány családokat.

12 Ennek oka az volt, hogy elviekben ők is a lány szüleivel értettek egyet, meggyőzési szándékuk mögött fiúgyermekük érdekeinek képviselete állt.

13 Az fel sem merült bennük, hogy a lányt Jehova Tanúi közé belépésre bírják. A csoportnak csak a fiú volt a tagja, a szülei nem.

14 A roma nők ritkán verik meg komolyan gyermeküket. Általában tág határok között hagyják őket mozogni, s csak végső esetben fegyelmezik egy-egy pofonnal vagy fenékre ütéssel. Mindez csak az anya és a közeli női rokonok joga, a legsúlyosabb vétség esetében sem ütheti meg távolabbi rokon vagy „idegen” a gyermeket, mert ez nagyon súlyos veszekedést von maga.

15 Két ilyen esetről meséltek ismerőseim, szigorúan leszögezve, hogy helytelennek tartják, lévén a lány „gyerek” még.

16 „Szöktetésnek” nevezték néha azt az esetet is, ha a fiatalok a szülők beleegyezése nélkül, a párválasztás bejelentése előtt „elhálták” a nászt, s ezt a szülőknek „másoktól” kellett megtudniuk. Ebben az esetben felelősségre vonták a fiatal párt, s nyilatkozatra kényszeríttették őket.

17 A magyaroknál a „beszélgetés időszaka” két nagyobb csoportra oszlik. 16 éves korukig több udvarlós kapcsolatuk is lehet, mindemellett ritka, hogy ez nemi kapcsolattá alakuljon át. 16 éves koruk után már nagyobb hangsúlyt fektetnek a „komoly” kapcsolatra, s egyre kevesebben merik a gyakori párváltogatás „bűnét” nyakukba venni. Azok a lányok, akik rövid idő alatt több partnerrel próbálkoznak, a „könnyen megkapható” nő kategóriájába kerülnek, s a későbbiekben emiatt nehézzé válik férjhezmenetelük.

18 Több ismerősöm is mesélt olyan történeteket, amely arról szólt, hogy a házassági levél nélkül a kórházba szülésre bevonuló nőt a kórházi alkalmazottak megvetően kezeltek. Ennek okát az esetek nagy részében nem a roma származással magyarázták, hanem azzal, hogy nem tudtak hivatalos házassági levelet felmutatni a kórházba való felvételkor. Ez lehet az egyik oka annak is, hogy az első gyerek megszületése után a – korábban már cigány esküvői szertartáson átesett – párok polgári szertartáson is összeházasodnak.

19 Ennek példája az a falubeli roma család, ahol az egyik férfi román nőt vett feleségül. Négy lánygyermekük közül kettőt taníttatnak, azzal a nem titkolt céllal, hogy ők majd a gádzsó világban, jobb körülmények között találják meg boldogulásukat.

20 A magyar közösségben nem ennyire szigorúak a határok. A faluban maradt lány 22 éves kora után „vénlánynak” számít, de még van esélye férjhez menni. Más faluból, esetleg a közeli nagyvárosból is választhat magának párt a hajadon. Mindemellett a tovább tanuló fiatal lányoknál kitolódik a 22 éves korhatár, hiszen ők ekkor még iskolapadban ülnek. Az egyetemet végzett fiatal nők kivételek ez alól, ők családot később és a falun kívül alapítanak.

21 Ennek példája az az eset, amikor egy falubeli, a pünkösdista gyülekezetbe tartozó fiatal nő ünnepi nadrágban érkezett meg az istentiszteletre. A roma származású prédikátor nem engedte belépni a templomba ebben az öltözékben. Másik példája egy pománán (halotti évfordulós emlékezésen) történt eset volt. Egy középkorú asszony legkisebb lánya késve és szűk, divatos nadrágban érkezett meg az ünnepi asztalhoz. Édesanyja egy ideig méltatlankodva szidta, hangsúlyozva, hogy ilyen alkalomra és ráadásul nagyobb férfitársaságba nem illik nadrágban jönni. Végül hazaküldte lányát átöltözni.

22 A fiatal lány alakja hasonlít Mead által bemutatott „bűnös nők”-höz (Mead 2003:70–71). Zavaros családi körülményei, presztízsvesztett generációs szerepe hozzájárult ahhoz, hogy életvitelével igyekezzen figyelmet kivívni magának. Mindezzel viszont egyre távolabb került a helyi cigány női normától, s így vált különlegessé, de egyben magányossá is a női társadalomban.

23 Az idézett formula a terepnaplómban van feljegyezve.

24 Feljegyzés a terepnaplómban.

25 Három gyerek után nem viszik el a férfiakat katonának. A gyerekek megszületésén kívül ennek állami követelménye az érvényes házasságlevél is.

26 Feljegyzés a terepnaplómban.

27 Ezzel szemben magyaroknál/románoknál kevés a válás. Általában csak iszákosság vagy brutalitás esetén látják indokoltnak a szétköltözést. A házasságtörés – bár az erkölcsi normák megsértésének tartják, s ezért komoly „retorziót” von maga után – még nem feltétlenül vezet a házasság felbontásához.

28 Természetesen ilyenkor még előfordulhat, hogy nőrokonának férje nem egyezik bele a befogadása, ekkor vagy visszamegy férjéhez, vagy más nőrokonnál kopogtat.

29 Ugyanehhez l. Hasdeu 2005., Okley 1998: 201-215, Stewart 1993, Williams 2004.

30 A legtöbb roma család kapcsolatot tart fenn „jó magyar” családdal, akire gazdasági alapon számíthat. Ez a család biztosít számára nyáron munkát, s ez az a család, aki esetenként pénzzel vagy terménnyel kisegíti. Amíg a kölcsönt vissza nem fizeti, a roma család köteles minden esetben munkájával ingyen segíteni a magyar gazdán. A kölcsönhöz való viszonyuk sajátossága, hogy részletekben adják meg, mindig remélve nagyobb összegeket, de ha bármi oknál fogva huzamosabb ideig nem tudják megadni tartozásukat, akkor egyszerűen megszakítják kapcsolatukat a magyar családdal. Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy a faluban nem találnak több kölcsönképes magyar családot, s ezen bevételi forrás nélkül rövid időn belül elkeserítő anyagi helyzetbe kerülnek. Ez az oka annak, hogy ehhez az eszközhöz csak nagyon kevés cigány család nyúl.

31 Egyik ismerősöm édesanyja halála után napi rendszerességgel kereste fel idős apja házát, mintegy pótolva az elvesztett háztartásvezetőt, s több idő elteltével lánytestvéreivel együtt vállalták jó erőben levő, egészséges apjuk napi „gondozását”.

32 Beszélgetőtársam veje evangélikus.

33 Terepnaplóbeli feljegyzésekben. Sajnos magnós beszélgetéseknél nem engedték nem roma beszélgetőtársaim ezeket a történeteket felvenni. Ez a történet – mint mondták – olyan képet sugároz a magyarokról és a románokról, mellyel nem szívesen azonosulnak. Azaz a cigányokkal kötött házasság szégyen.

34 Itt a beszélő a karácsonyfalvai és a bölöni oláh cigányokra, a Gábor cigányokra gondol.

35 A csökkenő gyereklétszám legjobban az iskolai magyar osztályok létszámában reprezentálódik. 2003-ban és 2004-ben nem volt meg az önálló magyar nyelvű osztály indításához szükséges 10 gyerek, mindemellett „nem engedték” a roma gyerekeket beíratni a magyar osztályokba.

36 A lány édesanyja ment férjhez egy székelyföldi cigány emberhez.

37 Említés szinten mesélték el nem roma ismerőseim, hogy a fiatal férfiak körében elterjedőben volt, hogy roma fiatalasszonyokkal (?), lányokkal (?) létesítettek szexuális kapcsolatot. A falubeli pletyka olyan gyerekek megszületéséről is tudott, akik ilyen szerelemnek voltak a gyümölcsei. Ezek a gyerekek kivétel nélkül a romáknál nevelkedtek, magyar/román származású apjuk nem ismerte el őket. Cigány ismerőseim erről a témáról nem szívesen beszéltek, bár ők is tudtak ilyen esetekről, de véleményük szerint mindez ritka közösségükben.

38 A falubeli hagyomány szerint a fiút az apja felekezetében keresztelik, a lányt az anyjáéban. Ez nagy fontosságot nyer román–magyar házasság esetében, mivel a falubeli hagyomány az unitáriust „magyar vallásnak” tartja az ortodoxot pedig „románnak”. Így már a gyerek keresztelésekor eldöntik, hogy a későbbiekben „magyarnak” vagy „románnak” nevelik.

39 „Hát ez az egy magyar van csak (a riport 2003-ban készült, ekkor nem történt meg még Attila és Magduska lakodalma), s nagyon szégyelli a hozzátartozója, annyira szégyelli, hogy a testvére még el is költözött, az országból is, kimentek ezért a szégyenért csak. (...) Szégyen, nagy szégyen.” (középkorú magyar nő)

40 Ebben az esetben csak magyar–cigány távoltartásról beszélhetünk, hiszen a román közösség tagjaival megkötött házasság közel sem okoz ekkora felháborodást.

41 Nagyon óvatosan kell bánni ezzel a fogalommal: én itt csak a magyar közösség abbéli szándékát értem, hogy a romákat távol tartsák a magyar rokonsági rendszerbe való „keveredéstől”.