Szerző: Zeidler Miklós

Rothermere lord: Magyarország helye a nap alatt.
Biztonságot Közép-Európának (Hungary’s Place in the Sun – Safety for Central Europe)
Kelet-Európa teli van Elzász-Lotaringiákkal. Amikor 1871-ben a frankfurti béke elszakította ezt a két ikertartományt Franciaországtól, elkerülhetetlenné tette az újabb háborút. Nagyobb méretekben ugyanezt a baklövést követték el az Osztrák–Magyar Monarchiát felosztó békeszerződések is. Döntéseik nyomán elégedetlen nemzeti kisebbségek jöttek létre Közép-Európa fél tucat országában, melyeknek bármelyike gyújtópontja lehet egy újabb világégésnek.

A Közép-Európa térképét átrajzoló három szerződés közül az utolsó és legszerencsétlenebb a trianoni, amit Magyarországnak 1920. június 4-én kellett aláírnia. Ahelyett, hogy egyszerűsítette volna a nemzetiségek amúgy is meglévő szövevényét, még tovább bonyolította azt. Olyan mély elégedetlenséget váltott ki, hogy minden pártatlan utazó, aki a kontinensnek erre a tájára téved, világosan látja az elkövetett hibák jóvátételének szükségességét.

Az új közép-európai államok jelenlegi határai önkényesek és nem veszik figyelembe a gazdasági szempontokat. De van egy ennél súlyosabb vonzatuk is: igazságtalan voltuk folyamatos veszélyt jelent Európa békéjére nézve.

Ha visszaemlékszünk, milyen körülmények között nehezedett a szövetséges hatalmak államférfiai maroknyi csoportjának vállára a világtérkép átrajzolásának feladata, nem lepődünk meg azon, hogy hatalmas munkájuk néhány kisebb részlete elnagyolt maradt. Az Osztrák–Magyar Monarchia területeinek felosztása néhányuk számára természetesen kevésbé fontos ügynek látszott, mint pl. a Németországgal kötendő megállapodás. A vezető küldöttek megelégedtek az Ausztria–Magyarországgal határos, a háború során a mi oldalunkra állt kisebb szövetséges nemzetek és a Habsburg Monarchia alávetett népei képviselőinek véleményével és javaslataival.

A szerződés fölött eljárt az idő
A szövetséges miniszterelnökök azonban nem vették figyelembe a történelem hódítási hullámai és népvándorlásai által Közép-Európába sodort sokféle nép között meglévő vad féltékenységet és mohóságot. Kétségtelen, hogy az így megfogalmazott különböző szerződésekben az igazságosság olykor áldozatul esett a mohóságnak, aminek az lett a következménye, hogy Közép-Európa nagy része ma nagyon ingatag egyensúlyi állapotban, teljesen balkáni körülmények között él.

Nekünk itt, Angliában annyi komoly problémával kell szembenéznünk, hogy hajlamosak vagyunk ezeket a félig elfelejtett békeszerződéseket véglegesen elrendezett dolognak tekinteni és figyelmen kívül hagyni. De az, aki ismeri Közép- és Kelet-Európa viszonyait, nem nyugtathatja meg magát ezzel. A kéz, amely a jelenlegi politikai helyzetet kialakította ezen a területen, egy eljövendő háború magvát hintette el.

A békemegállapodás ingatag voltára utal az a tény is, hogy három közép-kelet-európai ország: Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia azonnal fontosnak érezte, hogy katonai szövetséget kössön Franciaország támogatásával a szerződések, különösen a Magyarországgal kötött, nyilvánvaló tévedéseket és igazságtalanságokat tartalmazó trianoni szerződés érvényben tartása érdekében.

Ez a kisantant néven ismert szövetség ma is fennáll, bár a múlt hónapban megtartott éves konferenciáján a három állam magatartása Magyarországgal szemben sokkal kevésbé volt agresszív, mint az elmúlt években. Ez a fejlődés kétségtelenül annak köszönhető, hogy bár Magyarország állandóan tiltakozik a békeszerződés igazságtalan volta miatt, híven teljesíti annak feltételeit.

A kisantant tehát gyorsan veszít nemzetközi értékéből. Az ilyenfajta szövetségek maguk is veszélyeztethetik a világbékét, ha tovább maradnak fenn, mint ameddig szükség van rájuk. Ebben a hónapban volt hét éve, hogy aláírták a trianoni szerződést, és azok, akik a legjobban ismerik Közép-Európát, kezdik felvetni, hogy nem lenne-e bölcs dolog átfogalmazni a szerződés néhány nyilvánvalóan hibás pontját a mai nyugodtabb légkörben.

Kölcsönös előnyök
Egy ilyen lépés első eredményeit maguk a kisantant országok élvezhetnék. Románia például halálos veszélyt örökölt Oroszországgal szemben Besszarábia annexiója miatt. Ha bolsevista marad Oroszország, ha nem, Romániának mindig számolnia kell azzal, hogy egyszer fegyverrel kell majd megvédenie újonnan megszerzett, gazdag határmenti tartományát. Egy ilyen hadjáratban csak akkor számíthat sikerre, ha nyugati szomszédja megbízható, baráti ország. A mai körülmények között viszont ez sohasem következhet be, mivel Erdélynek Romániához való csatolása román fennhatóság alá hajtott egy és háromnegyed millió magyart. Ezek többsége annyira keveredett a zömmel román és szász lakossággal, hogy Magyarország beletörődött az elvesztésükbe. De közvetlen a magyar határ mentén van két olyan összefüggő magyarlakta terület, ahol 600 ezren élnek. Ezt a térséget főleg a stratégiai fontosságú vasútvonal szempontjai miatt adták Romániának. Nem szabad megengedni, hogy ilyen jelentéktelen dolgok továbbra is táplálják a háborús hangulatot Közép-Európában.

Hasonlóképpen keveredhet egy szép napon Csehszlovákia is – ahová több mint 1 millió magyart csatoltak – vitába Németországgal a hárommillió osztrák-német miatt, akik északi határain belülre kerültek, és akkor jól jönne számára, ha megszabadult volna a déli határaival kapcsolatos problémáktól. A határ ésszerű kiigazításán alapuló barátság Magyarországgal ráadásul lépést jelentene a vámunió felé is, ami mindkét ország számára nagy haszonnal járna.

Magyarország harmadik, déli szomszédja, Jugoszlávia békeszerződés eredményeként 400 ezer magyart vett át. Legtöbbjük a volt Horvátország egyik sarkában él a Dráva és a Duna által határolt háromszögben. Velük keveredve él ott még 300 ezer német, aki minden bizonnyal szívesebben venné, ha újra magyar fennhatóság alá tartozna. Jugoszlávia számára – amelynek jelenlegi külső és belső helyzete kritikusabb bármely más európai országénál, Oroszországot kivéve – előnyt jelentene, ha megszabadulna ettől az elégedetlen nemzeti kisebbségtől északi határai mentén. Az új, a maitól csak kissé eltérő határt úgy lehetne meghúzni, hogy a változás nem érintené a volt osztrák–magyar tartomány, Horvátország határát, amely a délszláv királyság létrejöttekor csatlakozott Szerbiához.

Ilyen viszonylag kis változtatásokkal újra lehetne egyesíteni kétmillió magyart az anyaországgal abból a hárommillióból, akiket a trianoni béke idegen fennhatóság alá helyezett. A súrlódásokat felváltaná egy megkönnyebbült viszony amellett, hogy a békemegállapodás fő vonalai érintetlenek maradnának és nem változnának jelentősen Közép-Európa erőviszonyai sem.

A bankárok hatalma a békét szolgálhatja
Úgy vélem, elérkezett az ideje annak, hogy a szövetséges hatalmak, amelyek aláírták az önkényesen megfogalmazott trianoni békeszerződést, újra megfontolják a határok kérdését az elmúlt hét év tapasztalatainak tükrében. Ha egy megállapodás hét próbaév után sem működik jól, nagyon valószínű, hogy eleve nem megfelelő.

A Magyarországra kényszerített békefeltételek módosításának kidolgozása során az érintett területek rendkívül kevert lakosságát is meg kell kérdezni. Volt idejük eldönteni, melyik nemzethez fűzik őket ösztöneik és érdekeik. A mindenütt megtartandó népszavazásoknak az Amerikai Egyesült Államok vagy valamely másik nem érdekelt állam kormányának ellenőrzése alatt kell lezajlaniuk, mivel az elcsatolt területek egy részén sok példa bizonyítja, hogy a magyar lakosság nem élvezi a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságát, amit pedig a trianoni békeszerződés is rögzít a számukra.

A közép-európai helyzet újraértékelését nemcsak a célszerűség, hanem az igazságosság érdekében is sürgetem. Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia fejlődése nagymértékben függ a külföldi tőkétől. Ez azt jelenti, hogy stagnálásra vagy talán hanyatlásra és széthullásra vannak ítélve, ha nem tudják meggyőzni London és New York pénzintézeteit arról, hogy nem állnak fenn olyan akut problémák, amik veszélyeztetnék a nekik nyújtott kölcsönök visszafizetését.

Ha ezek a bizonytalan helyzetű kis közép-európai szövetséges államok még nincsenek tisztában a külföldi hitelek megszerzésének nehézségeivel, az azért van, mert eddig ki tudták használni a befektetők naiv optimizmusát, főleg az Atlanti-óceán túlsó partján. Megtudtam, hogy New York-i pénzintézetek az utóbbi időben adtak kölcsönöket Belgrádnak. Ahogy a dolgok ma Jugoszláviában állnak, nem tudok elképzelni ennél bizonytalanabb befektetést. A jugoszláv kormány jelenleg egyre agresszívebben próbál beleavatkozni a vele az adriai parton szomszédos kis Albán Köztársaság ügyeibe. Ez a politikája abból az aggodalomból táplálkozik, hogy Horvátország esetleg elszakad Jugoszláviától és ezzel a délszláv királyság elveszti csaknem egész adriai partvonalát. A jugoszláv kormány ezért egy alárendelt és leigázott Albániával reméli kárpótolni magát.

Ez az előrenyomulási politika egyre ellenségesebb viszonyt, már-már nyílt összeütközést okozott Jugoszlávia és Olaszország között. A térképre pillantva láthatjuk, hogy az Albánia feletti ellenőrzés kérdése legalább olyan fontos Olaszországnak, mint Calais és Boulogne hovatartozása Angliának.

Legalább ilyen nehéz elképzelnem, hogy egy felelős pénzintézet támogassa a román kormánynak nyújtandó kölcsönöket. Romániának alapos oka van félni Oroszországtól, de féltékenysége és mohósága megakadályozza abban, hogy tisztességes alkuval bebiztosítsa az oldalát Magyarország felől.

Időben meg kell tisztítani a terepet
A kelet-európai béke közvetlenül fontos Nagy-Britannia számára. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a béke kérdését kis és viszonylag jelentéktelen nemzetek kezébe engedjük át, amelyek terjeszkedésüket – és egyes esetekben egyenesen a létüket – éppen a szövetséges hatalmak háborús áldozatvállalásának köszönhetik. A Balkánt több generációra visszamenőleg a nemzetközi konfliktusok veszélyes gócpontjának tekintik. Valójában itt tört ki a világháború. És most – a szövetséges béke-előkészítő delegációk hiányos információi és elsietett döntései folytán – ez a régi balkáni veszély egy még sokkal nagyobb területre terjedt ki. Egy szálig ki kellene tépnünk a trianoni békeszerződés száraz füvét és holt rönkjét, mielőtt egy véletlen szikra lángra lobbantja őket. Ha a tűzvész kitör, már késő lesz.

Kis államok szűk látókörű előítéletei nem állhatnak az európai biztonság útjába. A kisantant egyik célja a monarchia restaurációjának megakadályozása volt Magyarországon. Miért ne lehetne a magyaroknak királyuk, ha nekik úgy tetszik, amíg békésen és megfelelően intézik az ügyeiket? Románia és Jugoszlávia, melyek lerohanással fenyegetik Magyarországot a királyi ház visszahívása esetére, maguk is monarchiák.

Nyugodtan tanúsíthatunk bizalmat Magyarország iránt, hiszen csak kis része volt a világháború kirobbantásában. És míg a magyarok bátran harcoltak az ügyért, ami mellé álltak, az országukban élő britekkel a háború alatt mindvégig türelemmel viseltettek és hagyták, hogy zavartalanul éljék az életüket.

Akármennyire legyőzöttek és megtörtek voltak is, a háború után néhány hónappal már volt elég erejük és nemzeti öntudatuk megdönteni a bolsevik önkényuralmat, ami a hírhedt Kun Béla alatt erőltette magát országukra. Ezzel megmentették Európát attól, hogy ott éktelenkedjen a közepén egy fekély, ahonnan a fertőzés továbbterjedhetett volna.

Ezután következett Magyarország szétdarabolása egy olyan békeszerződés értelmében, amelynek szigorúságát akkoriban sok szövetséges államférfi helytelenítette. Lakossága 21 milliótól 8 millióra csökkent, területe pedig 125 ezer négyzetmérföldről 36 ezer négyzetmérföldre.

Természetes szövetségesünk
Magyarország örörömmel szabadult meg néhány olyan népcsoporttól (mint a csehek, horvátok és románok), amelyekkel a Monarchia idejében össze volt zárva. De velük együtt elcsatoltak tőle 3,5 millió magyart is. Az ország területi veszteségei együtt jártak a fa-, só- és vaskitermelési lehetőségek teljes elvesztésével, ami a csaknem teljesen a mezőgazdaságból élő lakosság számára alapvető lett volna. Olyan kegyetlen volt a békeszerződés, hogy még arra is kényszerítette Magyarországot, hogy Ausztriának hatalmas mennyiségű épületfát szállítson, amikor saját szükségleteire is importálnia kellett.

Magyarország nem okozott semmi gondot a szövetségeseknek a békeszerződés teljesítése során. Egyensúlyba hozta költségvetését, munkásai és parasztjai pedig ugyanolyan jól élnek már, mint a háború előtt. Az állam 2 millió acre szántóföldet vásárolt meg a nagybirtokosoktól, és osztott fel a kisbirtokosok között, ami azt eredményezte, hogy Európa egy országában sincs olcsóbb és jobb ellátás frissen termelt élelmiszerekből.

Szeretném, ha külügyminisztériumunk csatlakozna ahhoz a példához, amit Olaszország mutatott a nyugat-európai hatalmaknak Magyarország megsegítésében. Magyarország természetes szövetséges Nagy-Britannia és Franciaország számára. Helye van a Nap alatt. A magyar nemzet ma bizalmatlanul és nehezteléssel tekint Németországra. Amíg a háború emléke él, régi viszonyukat lehetetlen felújítani.

Ugyanilyen kizárt dolog az Ausztriával való régi kapcsolat felélesztése. Az Ausztriával szembeni ellenérzések manapság olyan erősek, mint Kossuth szabadságharcának 1849-es leverésekor, amikor a magyar nemzet vezetője Angliában talált menedéket és együttérzést. Magyarország Nyugat-Európában keres barátokat, és most jött el az idő ezeknek a barátságoknak a megszilárdítására.

Egy olyan népet, mint a magyar, amely mögött egy ezredéves nemzeti és alkotmányos fejlődés áll, amely a középkorban hősiesen védte Európát a töröktől, és amelynek már 1222-ben, csak hét évvel a mienk után, megszületett a maga Magna Chartája, az Aranybulla, nem lehet úgy kezelni, mint egy újonnan létrejött balkáni államot a maga újsütetű intézményeivel és tapasztalatlan politikusaival.

Gyakorlatias megoldás
Szeretném, ha külügyminiszterünk azzal mutatná ki érdeklődését a magyar ügyek iránt, hogy személyesen kíséri figyelemmel Románia azon törekvését, amellyel az meg akarja akadályozni, hogy az erdélyi magyar földművesek tömegei – a békeszerződés értelmében – a nemzetközi döntőbírósághoz forduljanak, amiért a román kormány kártérítés nélkül kisajátította földjüket. Ez az ügy egy ideje már a Nemzetek Szövetségének asztalán fekszik. Nagy-Britannia mint a trianoni béke egyik aláírója, közvetlen felelősséggel tartozik azért, hogy igazságot szolgáltassanak ebben az ügyben.

Semmi sem járulhat azonban jobban hozzá Közép-Európa stabilizálódásához és békéjéhez, mint London és New York nagy pénzintézetei. Ők tartják a kezükben ezt az ügyet. Ha nem adnak hiteleket azoknak az államoknak, amelyek a jelenlegi bizonytalan helyzet fenntartásáért felelősek, ennek az eredménye hamarosan mutatkozni fog olyan határkiigazítások és megállapodások elfogadásában, amelyek nagyban csökkentik majd a háborús veszélyt.

A békeszerződés erőszakkal és fenyegetéssel való megváltoztatása szóba sem kerülhet. A szövetséges hatalmak saját érdekükben elleneznék, ha bármely korábbi szövetséges vagy ellenséges állam fegyveres erőszakkal próbálna változásokat eszközölni Európa térképén. A Közép-Európa újonnan alakult államainak megsegítésére hivatott pénzintézetek bölcs pénzügyi politikája azonban jótékony, nyugtató hatással lehetne a térségre. Az ilyen befolyásra végrehajtott ésszerű határkiigazítások – ha alapos megfontolás után, nyugodtan kerül rájuk sor – inkább erősíteni fogják, semmint veszélyeztetnék a világbékét.

In: Viscount Rothermere: My Campaign for Hungary. London, 1939, Eyre and Spottiswoode. 60–68. o.

„Hol legyen a Rothermere-vonal?”
Olvasói levelek a Magyarság c. napilap körkérdésére.
(1927. július–augusztus)

„Hol legyen a Rothermere-vonal? Válaszom csak egy lehet, ahol a jó Isten több mint ezer év előtt kijelölte, természetadta határokkal kirajzolta, Horvát-Szlavónország kihagyásával. Amint nem is lehet másképp.”
Temkó Ferenc dr., gyöngyösi előfizető

„Rothermere lordnak bizonyára nem intenciója, hogy Magyarország háború előtti határainak visszaállítása mellett küzdjön, de azt sem felejtse el, hogy van még e hazában jó pár ezer ember, aki addig nem fog nyugodni, míg a magyar trikolór nem lobog ott, ahol lobogott még ezelőtt tíz esztendővel. Tisza István gróf adta meg a jelszót azzal, hogy „amíg csak egyetlen idegen csak egyetlen egy ákácfát, csak egy négyzetméter területet foglal el az integer országból, arra lőni fogunk” és visszavesszük az utolsó bitorlott rögöt is – bármely áron. Ezt ne felejtse el Rothermere lord és ne felejtse el Európa, mert addig nem is lesz itt békesség, sem nyugalom.”
Zsilinszky Antal jogszigorló

„Hogy hol legyen a Rothermere-vonal? – Ha már semmi áron nem beszélhetünk még ma régi határaink visszaállításáról, akkor óvakodjunk legalább attól, hogy ma csak egy talpalatnyi területről is önként lemondjon a magyar társadalom, a magyar nemzet. Éppen azért ne azt követeljük a magyar társadalomtól, hogy megrajzolja az új, a lemondást jelentő határvonalakat, mert az ilyen határrajzolási kedvtelés egyenrangú a hazaárulás, a testvérgyilkolás próbálgatásával.”
Kleitsch János, kiüldözött felvidéki, Kiszombor

„Csodálkozva szemlélem azt a kufárkodást, amelyet egyesek folytatnak megszállott területeinkkel. Úgy látszik, vannak férfiak – sőt nők(!) –, akik hivatottaknak érzik magukat arra, hogy hazánk kisebb vagy nagyobb részét átengedjék a konclesőknek. Amíg a Kárpátok a régi helyükről el nem mozdulnak, amíg folyóink ellenkező irányban nem folynak, addig minden „határkiigazító” munka fölösleges idő- és pénzpocsékolás. Rothermere lordnak hálával tartozunk, hogy felénk fordította a rólunk mit sem tudó idegen hatalmasok figyelmét. Minden szaváért nagyon sok köszönet illeti meg, de azt még ő sem kívánhatja, hogy a halálra ítélt ország saját kezével illessze önmagára az akasztókötelet. Mi, magyar tanítók, a régi határokban látjuk a Rothermere-vonalat. Rothermere lord könnyű helyzetben van! A La Manche-csatornát nem tudja átlépni – sem bocskorral, sem mezítláb – az oláh, cseh, szerb, mint a minekünk húzott trianoni pókhálóhatárt.”
vitéz Skultéty László tanító, Sukoró

„Ezeréves határainkról, melyeket elődeink vérükkel szereztek és tartottak meg, soha, semmi körülmények között sem mondunk le. A Rothermere-vonalat csak mint ideigleneset fogadhatjuk el, hiszen minden napi késedelem egy esztendőt jelent az „igazságos, világmegváltó béke” járma alatt nyögő magyar véreinknek. Ők, elszakított testvéreink, tudják igazán, hogy mit csináltak velünk Trianonban. Amíg életben lesz a trianoni szerződés, hazugság lesz minden, amit békének neveznek.”
Ifj. Erdős István, Jászberény

„Égbekiáltó bűnt követ el minden magyar ember, ha alkuba bocsátkozik, avagy másként gondolja Magyarország határát, mint ahogy azt Szent István, dicső királyunk, megalapította. Rothermere-vonal magyar embernek nincs, nem is kell. Szent István birodalma kell nekünk! Megvan ennek az Isten által teremtett gyönyörű határvonala, amiből a magyarnak egy jottányit sem szabad engednie. Szent István birodalmáért élnünk kell! De ha szükséges, habozás nélkül vérünket is áldozni kell érte.”
Sas János MÁV segédtiszt, főkocsimester, Rákospalota