2018. április 20.

Sportélet Magyarországon a Monarchia idején

Szerző: Szabó Lajos

Bár a sportok megjelenésére már Széchenyi korában vannak példák,  volta szervezett és széleskörű elterjedésére a kiegyezést követően került sor. A sportolás, mint szórakozás a polgárosodással, és a modernizációval együtt járó tevékenység. A szervezett, intézményesült formájához elengedhetetlen az állam megengedő hozzáállása, a társadalmi szervezetek, egyesületek önálló működésének engedélyezése. Erre Magyarországon csak a kiegyezést követően teremtődtek meg a politikai feltételek.

A vizsgált kor sportját csaknem az egész időszakban két irányzat vetélkedése határozta meg. Az egyik a német mintára meggyökeresedett tornamozgalom, mely Clair Ignác Pesti Gimnasztikai Iskolájának 1833-as megnyitásától magánintézményként folyamatosan jelen volt. Ez alakult át Pesti Torna Egylet néven egyesületté 1863-ban a Nemzeti Torna Egylet (NTE) jogelődjeként. A tornamozgalom jellegzetessége volt, hogy tevékenysége nem a versenyzésre irányult, sőt azt hosszú ideig ellenezte, a tornát, mint pedagógia eszközt alkalmazta és a fegyelmezett, együttműködő csoportmunka elérése volt a célja, melyet dísztornák keretében (bemutatókon) tárt az érdeklődő közönség elé. Ezzel a célkitűzéssel nagymértékben szolgálta a modern tömeghadsereg szükségleteit is.

A másik irányzat az angol mintára átvett atlétika volt, mely magába foglalta a szabadtéri sportok teljes körét és céljának az egyén rendszeres felkészülésen alapuló edzettségének elérésén túl a versenyeken való megmérettetést tekintették, természetesen az amatőrizmus és a fair play szabályainak betartásával. A mozgalom meghonosítója, gróf Esterházy Miksa, aki diplomataként az Egyesült Államokban és Angliában ismerkedett meg az atlétikával, Viator álnéven maga is versenyzett. A gróf, hazatérte után, élénk személyes és sajtópropagandát követően 1875 tavaszán megalapította a Magyar Athletikai Clubot (MAC), és már május 6-án megrendezték első versenyüket az Új Épület udvarán, a mai Szabadság tér helyén. Ez volt a kontinens első nyilvános atlétikai versenye, melynek emlékére ez a nap ma a Magyar Sport Napja. Gróf Esterházy Miksa hamarosan megjelentette az első hazai sportszakkönyvet is Athletikai gyakorlatok címmel.

Mindkét nagy egyesület  népszerűsítő bemutatókat, versenyeket tartott a vidéki városokban, melyek nyomán kiépítették a vidéki "fiók egyesületeket" melyek - legalább is az első időkben - többé-kevésbé függtek a központi egylettől. Így kezdték meg működésüket a Torna Egyletek és Athletikai (Atlétikai) Clubok (Klubok) Nagykanizsától Pozsonyig és Kassától Kolozsvárig. Az NTE közadakozásból 1870-re megépített Szentkirályi utcai tornacsarnokának felavatása alkalmából már 13 magyar, 3 szász és 3 horvát egylet küldte el jókívánságait, 9 pedig küldöttséggel képviseltette magát.

A meghatározó nagyok mellett sorra alakultak meg az egy-sportágas egyesületek is. Így például az idén 150 éves Nemzeti Hajós Egylet elődje, a Pesti Evező és Vitorlás Kör 1862-ben, a Budapesti Korcsolyázó Egylet elődje a Pesti Korcsolyázó Egylet pedig 1869-ben.

Külön elbánásban részesültek a városi német polgárság által alapított és működtetett lövészegyletek, melyek működésével kapcsolatban megengedőbb volt a hatalom.  Így e szerveződések 1871-ben 73 működő tagegyesülettel, elsőként már szövetséget is alkothattak Országos Nemzeti Lövész Egylet néven. A sportági szövetségek feladata volt az egységes versenyszabályok elfogadása, az országos versenyrendszer kialakítása és a nemzetközi szinteken való képviselet.

A sportegyesületek dokumentumain keresztül is jól követhető a városi lakosság nyelvváltása a hatvanas években, mivel a kezdetekkor német vagy kétnyelvű alapszabályok készültek, de néhány év alatt eljutunk az egylet nyelveként ill. a vezényleti nyelvként a magyar deklarálásáig. Ehhez szükséges volt a magyar szaknyelv megteremtésére, szakszótárak és magyar nyelvű szakkönyvek elkészítésére.

Mivel az állam az egységes egyesületekre vonatkozó szabályozáson és az iskolai testnevelés megszervezésén túl nem foglalkozott a sportegyesületekkel, ezért megindult a törekvés a sport terület feletti ellenőrzés, vezetés megszerzésére.

Az első ütközési pont az iskolai tornaoktatás tananyagának meghatározása és a tornatanító képzés feletti ellenőrzés lett, ahol a MAC-nak nem sikerült teret nyernie, az NTE megőrizte korábbi indulásából is fakadó helyzeti előnyét, az időszak végéig megtartotta dominanciáját. Ez együtt járt az államérvényű tornatanítói tanfolyamokkal együtt járó államsegély megtartásával is.

1885-ben az NTE megalakította a Magyarországi Testedző Egyesületek Szövetségét, mely a ma is működő Magyar Torna Szövetség elődje volt, de az alapítók ekkor a teljes magyar sportot, valamennyi hazai sportszervezetet felügyelő szövetségnek szánták.

Az egyesületek fejlődésével együtt járt a sportlétesítmények megjelenése is. A már korábban is meglévő lövöldék után elkészültek az első tornatermek, sportpályák, korcsolyacsarnokok, úszóházak, kosaras uszodák, stb..  A sportegyesületek egyre nagyobb és rangosabb szerepet töltöttek be a helyi társasági életben. A modernitáshoz egyre inkább hozzá tartozott valamilyen sport művelése, a szabadidő aktív eltöltése.

Az 1886-ban megjelent sportnaptár már 128 sportegyletet tartott számon, a teljesség igénye nélkül. A magyarországi sportegyletek fejlődési üteme ekkor messze meghaladta a Monarchia egyéb területeit.

Kialakult a sportsajtó, a lóversenyzést és a vadászatot előtérben tartó 1857-ben induló Vadász és Versenylap mellé igazi "embersport" lapok zárkóztak fel. 1883-ban indult a Tornaügy, válaszul a következő évben a Herkules, 1893-ban a Sport-Világ, 1903-ban pedig a ma is megjelenő Nemzeti Sport. Ezek mellett számtalan kisebb és helyi, rövid ideig megjelenő lap is működött. A 90-es évektől számos, többnyire tartalmas kerékpáros lap is napvilágot látott.

A kor egyre erősödő agrárius-merkantil ellentéte kivetült a sportra is. Az NTE vezette polgári-nemzeti tornamozgalom vezetői személyében is egyre közelebb került az ellenzéki agrárius körökhöz, míg a MAC fémjelezte atlétikai irányzatok a merkantil kormánykörök támogatását élvezték. A politikai befolyás erejét mutatja, hogy a két irányzat közötti ellentétek nem a sportsajtóban, hanem a politikai lapokban, sőt időnként a parlamenti vitákban jelentek meg.

Az egyre újabb és újabb sportágak megjelenése együtt járt a sporttevékenység tömegessé válásával, a megszokott út, mely szerint az arisztokrácia által művelt sportok terjednek a polgárok, majd az alsóbb néprétegek köreiben is, megszűnt. A kerékpározáshoz és a labdarúgáshoz már nem volt köze a hazai arisztokráciának, de a tehetősebb polgároknak sem.

A Millenniumi ünnepségek, hasonlóan a kor nagy kiállításaihoz, nem voltak mentesek a sporteseményektől. 1895-ben került sorra az a vívó verseny, amely megalapozta a későbbi világra szóló magyar kardsikereket. A magyar vívók addig, bár magukat a világ legjobbjai közé sorolták, mégis kerülték a nemzetközi megmérettetést. A Pesti Vigadóban sorra kerülő eseményre neves olasz és francia mesterek is érkeztek. A verseny eredményei sokkolták a magyar vívóközvéleményt.  A magyarok közül egyedül az amatőrök között induló Iványi Gyula tudott egy második helyezést elérni, minden kategória egyéb helyezését az olaszok és más külföldi indulók vitték el. Az okot, legalábbis kardban a hagyományos, nehéz magyar fegyverrel és a kötött vívómodorral magyarázták. A mesterek kard versenyét az olasz Italo Santelli nyerte, akit sikerült maradásra bírni. Ő lett az, aki sikeresen ötvözte a hagyományos hazai vívást az olasz vívó technikával és elérte, hogy a magyarok is könnyebb fegyverre váltsanak. Santelli és tanítványainak a munkája igen hamar meghozta a gyümölcsét, megalapozva ezzel az évtizedekig tartó magyar kardhegemóniát.

Olimpia  a Csömöri úton?
A Millenniumi kiállítás idejére ideiglenes sporttelep épült a Csömöri úton. Itt rendezték az atlétikai és kerékpárversenyeket, valamint a tornabemutatókat. Ez a 8-10 ezer néző befogadására alkalmas pálya került szóba olimpiai helyszínként Coubertin báró és Kemény Ferenc levelezésében. Az olimpiából persze nem lett semmi, a pálya viszont megmaradt és jó egy évtizedig ez lett a magyar futball bölcsője.

A magyar sportszövetségek visszaverték azokat a kísérleteket is, mely az osztrák szövetségek részéről jött, miszerint közös, osztrák-magyar bajnokságokat írjanak ki. A Monarchián belüli sportkapcsolatok így, bár szorosak voltak, de nemzetközinek minősültek. Ennek ellenére a nyílt bajnokságokon, legyen az osztrák, cseh vagy magyar, kölcsönösen részt vettek a legjobbak. A horvátok, (az osztrák-magyar kapcsolatok analógiájának megfelelően) nem vettek részt a magyar bajnokságokban és a magyar olimpiai csapatban.

1901-ben megalakult a Magyar Labdarúgók Szövetsége (MLSZ). 1902-ben sor került Bécs és Budapest Rambler csapatainak összecsapására Bécsben, a magyarok 5:0 arányú vereséget szenvedtek. Ekkor határozták el, hogy a két csapat évente kétszer találkozik, felváltott helyszíneken.  Öt évvel később nyilvánították ezt a mérkőzést az első nemzetek közötti meccsnek.

A dinamikusan induló kerékpársportot megölték a szigorú, a közlekedést tiltó szabályok és a gépekre kivetett adók, így a foci maradt az általánosan népszerű sport, amely egyre nagyobb tömegeket vonzott a pályák köré. A Millenárison működő Versenypálya Társaság egyre kevésbé tudott megfelelni a klubok igényeinek, így a nagy csapatok saját pályákat építettek. A világháború előtt már minden nagy egyesület rendelkezett saját pályával és így jelentős bevételekre is szert tettek. A sportág elindult a professzionalizmus irányába.

A sport szervezeti struktúrája az újabb és újabb sportágak és sportági szakszövetségek megjelenésével egyre inkább hasonlított a mai viszonyokra. A szakszövetségek megalakulása a sportági bajnokságok elindulását és a nemzetközi kapcsolatok kialakulását hozta magával. Érdekesség, hogy 1907-ben már az addig versenyellenes torna is megrendezte a nemzeti bajnokságát. Az atléta tornász békétlenség végül - többszöri kísérlet után - 1913-ban az Országos Testnevelési Tanács (OTT) megalakításához vezetett. Az OTT a Vallás és Közoktatási Minisztérium véleményező és tanácsadó szerveként működött a sport és testnevelés ügyeit érintő kérdésekben. Az OTT-vel párhuzamosan létrehozták a Testnevelési Alapot is, a totalizatőradó (a lósport fogadásból származó adó) 2 %-át csoportosította át a sport céljaira.

A sportági struktúra kialakulása és az egyre keményebb edzésmunkát igénylő versenyek magukkal hozták, az "all round" sport és az ezzel járó többszörös klubtagság megszűnését. A sport egyre szélesebb rétegeket ért el, ez magával hozta a sportágak és a klubok erősödő társadalmi rétegződését. Az arisztokrácia főként a golf, a póló és a yacht klubokat preferálta, ahová már csak a tagdíjak miatt sem tudott más belépni. Az úgynevezett úri középosztály adta a sportélet meghatározó egyleteinek tagságát és új jelenségként egyre nagyobb számban jelentek meg a munkás sportegyletek.  A sport ekkor még elkerülte a falvak lakóit, ami nem jelentett a sportszerű mozgások és a játék hiányát. A népi testkultúra azonban nálunk nem tudott intézményesülni és ezzel sporttá válni. Esterházy Miksa kísérlete, mely a még fellelhető magyar népi labdajátékok összegyűjtésére írt ki pályázatot, elkésett. 

A sportágak professzianizálódása lehetőséget adott a tehetséges, de kevésbé előkelő versenyzőknek is a klubokba való bekerülésre. A sportklubok a középosztály értékmintájának a közvetítésével az asszimiláció és az emancipáció igen fontos intézményei voltak.

A nemzetközi sportkapcsolatok, melyek eleinte személyes vagy egyleti alapon működtek, nagy jelentőséggel bírtak a sportmódszerek, technikák és felszerelések átvételében. Jó példa erre a korcsolyázás, mely ezen a területen az élen járt. A műkorcsolyázás első kiemelkedő személyiségének, az amerikai Jackson Haines-nek a városligeti bemutatója, majd a Földessy Tibor bécsi sikerei nyomán Pestre hívott külföldi edzők munkája vezettek oda, hogy a sportág adhatta a magyar sport első Európa- és Világbajnokát (Földessy és Kronberger Lili személyében) és magyarok dolgozták ki a sportág nemzetközi szabályait (Földessy és Szentgyörgyi Imre).

A nemzetközi kapcsolatok intézményes kiépítése során meg kellett küzdeni az egy ország egy képviselet elvvel, melyhez az osztrákok ragaszkodtak. A legfontosabb ellenérv Coubertin "sportföldrajzi" gyakorlata volt, mely szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban ettől eltérően önállóan szerepelt mind a társország Magyarország, mind a tartomány Csehország és a hasonló helyzetben lévő Finnország. Ez a vita különösen a labdarúgásban éleződött ki. A FIFA 1904-es megalapításában egyik ország képviselői sem vettek részt, annak ellenére, hogy a legjobbak közé számítottak. Évekig tartó küzdelem után a londoni olimpiát megelőzően sikerült az MLSZ tagságát elismertetni. A magyarok szerepének jelentőségét mutatja, hogy már a következő évben Budapesten ülésezett a FIFA kongresszusa. Mindenképpen említést érdemel dr. Nagy Béla is, aki az ún. vörös könyv összeállítója volt. Ez a munka lett a vívás nemzetközi szabálykönyve. A magyar sportdiplomácia elismertségét tükrözi, hogy 1911-ben hazánk adhatott helyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ülésének.

A kor Magyarország történetében a leggyorsabb fejlődést hozta, mely együtt járt az ország európai felzárkózásának esélyével. A sport területén hasonló sikereket értünk el, a magyar sportsikereket jegyezték, a sportdiplomatáinkra hallgattak, az ország reális eséllyel pályázhatott akár olimpiai játékok megrendezésére is. A monarchián belüli nemzeti ellentétek természetesen a sportot sem kerülték el, ezek és a kezdődő világégés gyökeresen megváltoztatták a Kárpát-medence viszonyait.