2017. október 18.

A Szabad Európa Rádió (1951-1993)

Szerző: Skultéty Csaba

Rákosi Mátyás Magyarországa. A teljes információs sötétség. Amit a mai fiatal nemzedék a rázúduló információáradat világában elképzelni sem tud: csak a pártállami kormány tájékoztatása létezik, a két eszköz, a nyomtatott sajtó és a rádió útján. Köröskörül vasfüggöny, gyakorlatilag átjárhatatlan. A polgár bent csak arról értesülhet, amit a hatalom akar, megenged, hirdet. A szovjet uralom alá került térségben ugyanez mindenütt. Kelet és Nyugat között a hidegháború állapota.

Ebben a helyzetben születik Washingtonban a döntés: egy Európa keleti felébe irányuló rádióállomás létesítésével megtörni a kommunista tömegtájékoztatás monopóliumát. Münchenben felállítják a Szabad Európa Rádiót. Máshonnan is sugároznak rövid rádióműsorokat ezeken a nyelveken, de most egésznapos programról van szó. A megalakulás, sorrendben: csehszlovák, magyar, lengyel, majd, rövidebb műsoridővel: román és bolgár állomás.

A magyar 1951. október hatodikán kezdte meg sugárzását. Az amerikai Szabad Európa Bizottság elnöke a következő szavakat intézte az új rádió munkatársaihoz: "Mondják meg honfitársaiknak, hogy a nagyvilág nem hagyja cserben őket. Mondják meg nekik, hogy tartsanak ki, és készüljenek arra az időre, amelyben elfoglalhatják az őket megillető helyet a világ szabad népei között." A rádió végcélja tehát, hogy megszűnhessen, ne legyen rá többé szükség. Ennek a feladatnak kellett nekilátni. Reggel hattól az éjféli napi összefoglaló híradásig. A magyar rádiózás történetében elsőként minden kerek órában híradás, méghozzá végig tíz, vasárnap és más ünnepnapon többségében öt, csúcsidőkben ugyancsak tíz percben. Ez a műsor gerince. Az óránkénti ötven perc pedig bőséges lehetőséget nyújt a legkülönbözőbb műfajok képviselőinek, hogy továbbadják a széles magyar hallgatóságnak mindazt, amiről odahaza vagy egyáltalában nem, vagy csak meghamisított vagy eltorzított formában értesülhet.

Az erre a feladatra toborzott gárda a legkülönbözőbb földrajzi helyekről jön. A magyar osztály létszáma induláskor mintegy száznegyven személy, ez családtagokkal együtt kereken száznyolcvan magyar Münchenbe érkezését jelenti. München, mint minden német nagyváros, romokban hever, a jövevényeket el kell helyezni. Az amerikai megszálló hatóság, német közreműködéssel, szolgálati házakat építtet, a szállodai helyekről az alkalmazottakat fokozatosan ezekbe költöztetik. A mai mérce szerint egyszerű, átlagos, a nyomorgó világban luxusnak számító lakásokban egyforma a berendezés, a konyhában az utolsó kanálig. Így történik, hogy a magyar főszerkesztő helyettese egyszer este fáradtan hazatérve társaságot talál. Feleségének végül odaszól: "Te, ezek mikor mennek már haza, nekem korán dolgoznom kell." Mire a feleség: "Te Lajos, nem ők vannak nálunk, mi vagyunk náluk," Lajos ugyanis eltévesztette az emeletet.

A szerkesztőségi gárda minden tagja a többi munkatárssal együtt meglepő mértékben magán viselte annak az országnak a vonásait, amelyikbe, rövidebb, vagy hosszabb időre, a sors sodorta. Más volt az, aki Stockholmból, más, aki Rómából, megint más, aki New Yorkból vagy valamilyen német menekülttáborból jött. A főerőt induláskor a Dessewffy Gyula főszerkesztővel Párizsból érkezettek szolgáltatták. Izgalmas, sokszínű társaság, amely túlnyomó többségében abban volt azonos, hogy soha nem dolgozott még rádióban. Ezt John Wiggin, a gárdát a feladat rejtelmeibe beavató, ügyünknek egész lényével elkötelezett amerikai vezető úgy oldotta fel, hogy az első együttes ülésen az asztal közepére mutatott: "Hölgyeim és uraim, amit ott látnak, az egy mikrofon." De mást is mondott: "Ha majd ezen a mikrofonon át megszólalnak, ne a magyar népre, annak egészére gondoljanak, hanem arra az egy szerencsétlen emberre, aki valahol egy eldugott sarokban önöktől hiteles tájékoztatást, művelődést, lelki segítséget vár mindennapjai elviseléséhez."

Kezdjük a hírosztállyal. A hőskort a kezdeti idők, az utolsó sztálini és az azt követő korszak évei jelentették. Élen az első reggeli órákkal. A két szuperhatalom egyikén, Washingtonban és az ENSZ New York-i székhelyén ekkor lett este, onnan a jelentések áradata Európába az éjfél utáni órákban futott be. Moszkva ugyanakkor külön hullámhosszon sugározta a Szovjetunió sajtójának, egészen Vlagyivosztokig, a TASZSZ-iroda közleményeit és a Pravda aznapi pártbibliának számító vezércikkét. Ezt az angol hírügynökség Törökországban lehallgatta, München rögtön meg is kapta angol fordításban. Reggel hat órától kezdve tehát a magyar vagy magyarul tudó hallgató a világpolitika legfrissebb eseményeinek az ismeretében indulhatott munkahelyére. A Szovjetunión belül csak a kárpátaljaiak tudták már előre, mi lesz a másnapi lapokban.

Mindez a kezdeti Gründer korszak összes zavara és fogyatékossága között indult. Az első hetekben egyetlen szerkesztővel, aki a különböző nyelveken érkezett jelentésekből maga gépelte az egymást követő híradásokat. De hamar meggyorsult a belső szervezés, amely, fokról fokra tovább építve, a rádió hírszolgálatát világviszonylatban is az élcsoportba emelte. A nemzeti hírosztályok fölé közös központ létesült, amely a jelentéseket szelektálta, egybeöntötte és angol nyelven továbbította a házon belüli nemzeti hírszerkesztőségeknek. Ez cenzúra is lehetett volna, de nem volt az: semmiben sem sértve a tárgyilagos hírközlés elvét, rendkívül megkönnyítette utóbbiak gyors híradási feladatát.

Magyar rádió, szerkesztőség, stúdiók valahol a nagyvilágban, majdnem úgy, mint Pesten. A Possartstrasse 9. felső emeleteiből egy park szélén erre a célra létesített új épületkomplexum magyar szárnyában budapesti levegő. Mindenki keresi a maga helyét, feladatát, hatáskörét. A véletlenek játéka, hogy az így összejöttek akaratlanul a történelmi Magyarországot képviselik, annak minden sarkából érkezett valaki. "A hírosztályon csak katolikusok és unitáriusok vannak" – hangzik egy megjegyzés. Hétpróbás újságírók, szerkesztők mellett hemzsegnek a fiatalok. Ki-ki szerényen, de van, aki már titánként szeretne szerepelni. De mindenben a "nagyok" dominálnak, ők alkotják a műsort. Jellemző az egyik füstös szoba, ahol közülük négyen ülnek békés egyetértésben. Béry László, a korábbi jobboldali hírlapíró, mellette a pedáns kereszténydemokrata Kőrösi-Krizsán Sándor, akiről senki sem gondolta volna, hogy legénykorában a román kommunista párt alapítói között szerepelt, és "még látta Lenint", Czupy Bálint Sopron megyei parasztpolitikus, aki egy kukkot sem tudott franciául, de hasonló társával kitűnően érezte magát Párizsban ("Ne irigyeljük mi a kommunistákat, mi mindent el kell azoknak hinni" –mondogatta), valamint Mikes Imre, a legendás Gallicus, akiről egy parázs szerkesztőségi vita után a fiatal székely katolikus pap úgy fakadt ki, hogy "ebben a házban csak egy keresztény van, az is zsidó". Kezdetben a sokszínűségből is kirítt az egyetlen volt nyilas, a Szálasi nimbuszától elmámorosodott Csonka Emil, aki az akkor még szenátor Kennedytől hozott levelet, miszerint éretlen korban elkövetett ballépés nem büntethető egy egész emberéletre. Csonka végig korrekt, kellemes munkatárs lett.

A hidegháborús évek moszkvai és budapesti fejleményei szinte állandó belső feszültséggel jártak. Heves viták, küzdelmek, összefogás és széthúzás, mégis lassú belső stabilizálódás. Határkövet a forradalom és annak következményei hoztak. A nyugati világ ama kezdetben és a továbbiakban is hangoztatott szolidaritása retorika maradt, a NATO hatalmai, élükön Amerikával, nem álltak a helyzet magaslatán. A Szabad Európa Rádió sem. Belső megrázkódtatás és ismételt programváltozások után, a kelet–nyugati feszültség enyhülésével vált a rádió az egész magyar közvéleményre hatást gyakorló, mindennapos információs forrássá.

A hangsúlyos egyéni szerepléseket lassan leváltotta a csapatmunka. Széleskörű előzetes háttérinformáció, a szerkesztő asztalára kerülő minden sajtó- vagy más forrásanyag előzetes minősítése, a többi nemzeti osztállyal közös, majd magyar mindennapos szerkesztőségi értekezlet – megannyi szakmai véleményezés, tájékozódási támpont állt a mikrofon elé lépő rendelkezésére. Nem magányos zsenik, felkészült munkatársak dolgoztak. Ki kell emelni minden osztály, így a magyar értékelő szakértőit a hazai belső fejleményekről. Ezekről rendszeres angol nyelvű tanulmányok készültek, amelyekre kívülről előfizetni lehetett. Nem egy nyugati kormányhivatal, tudományos intézet és vezető napilap szerepelt a megrendelők között. Jellemző eset: a portugáliai diktatúra utáni marxista kormány első budapesti követe is sietett előfizetni, hogy így tájékozódjék kiküldetése helyéről.

Kerek negyven év egy ilyen intézmény életében is hosszú idő. Cserélődnek főnökök, munkatársak, változnak külső és belső körülmények. Az első garnitúra gondja a berendezkedés volt. A szolgálati házakban az elhelyezés a családi állapot szerint történt: nagycsaládosok, kiscsaládosok, nőtlenek-hajadonok.

Előbbiek vegyesen más nemzetbeliekkel, a barátságok is gyakran így alakultak.

A többség nőtlen fiatalember, eleinte halálosan unatkozva a romos, sivár Münchenben, ahol még egy valamirevaló kávézó sem volt található. Mentsvárnak egy művészmozi és a közeli zenés vendéglő kínálkozott. No meg – erre is rá lehetett fanyalodni – a zenebonás-maskarás bajor farsang. Sorra jöttek a nősülések, többnyire a helyi választékból, aztán később dőlt el, mi tartható meg a magyarságból. A szülők választhattak a német és az amerikai megszállók színvonalban gyengébb iskolája között. A legtöbb munkatársnak nem volt semmilyen elismert állampolgársága. Aki amerikait óhajtott, segítették benne: két-háromszor átutaztatták néhány napra, és megkapta. Az ilyen "amerikai" aztán kétévenként egy hónapos hazai tartózkodásra volt köteles, immár saját költségén, ami csökkentette a lelkesedést. A munkatársak többsége lassan német vagy amerikai állampolgár lett. Az érzékenyeknek súlyos megterhelés volt München éghajlata, örökös frontváltozásával, az Alpok felől áramló, az idegeket borzoló meleg föhn-széllel, amire az örökös sörivás csak az orvosság. Sokan mégis megszerették vagy megszokták a várost, és végleg ott is maradtak. De volt egy szívós angliai munkatárs-aspiráns, aki szerint "London egyetlen előnye Münchennel szemben, hogy Párizs közelebb van".

Bent a "házban" az évek alig hoztak változást. A munka folyt mindennapos medrében, keményen és olykor igen fárasztóan, de többnyire jóbarátok között is minden munkahellyel járó súrlódás közepette "hazai" stílusban. Csipkelődés, kisebb vagy vaskosabb gonoszkodás, szaftos pletykák, bakik fölötti diadalmas kárörvendés, lazább napok szerkesztőségi konferenciáin is egy-egy jó bemondás. No meg a kantinban, ahol komoly műsormegbeszélések is voltak. Délidőben az egyik magyar asztal a hangos szóváltások és kitörő hahota jegyében. Erre kitűnő alkalmak is adódtak, mint az a kósza hír, hogy a rádiót áthelyezik Törökországba. "Megyünk tehát Rodostóba!" Akkor mindenkinek török nevet kell felvennie. Születtek is ilyenek nyomban Sóherezádétól a Töszmösz sejkig. De volt még egy sarok a magyar földszinti folyosó utcai ablakánál, ahol a hírosztály házi telexe állt. Itt működött a belső posta- és újságelosztást végző kolléga. Kedélyes hely: nála is lehet, közbe-közbe a legfrissebb jelentésekre pillantgatva, kávézni, péntekenként pedig szegedi szalámit, kecskeméti paprikát, gyalult tököt és más magyar csemegét vásárolni. A kis maszek vállalkozás Apatinból jött sváb-magyar gazdáját pedig ugratgatni is, mert _ ugrik. "No mi újság a balkáni lebujban?" – hangozgattak el baráti lelkű kérdések. Ilyeneket e sorok írója is fel-feltett neki. Mire egy ízben a gazda-kolléga, felvidéki származásomra utalva, kipukkadt: "Te csak hallgass, te nálunk a régi Bácskában legfeljebb csak drótos tót lehettél volna!"

Jönnek a nyolcvanas évek, azok közepe, második fele, a célterületeken lazulás, bomlás, összeomlás, Magyarországon végül rendszerváltás. A híráramlás már nem tilos, megjelennek az első szabad újságok, jön a széles sajtószabadság. A Szabad Európa Rádió már nem olyan fontos. Ott, a rádión belül is merőben új a helyzet. Ekkorra ér véget a generációváltás, a fő músorokat ellátó szerkesztők korábban legfiatalabbja is nyugdíjas már, vagy az előtt áll. A váltás korábban elkezdődött, "a történelmi Magyarországról jöttek" kora elmúlt, az újak többségükben pestiek. Nekik már külön szólni kell, hogy az éppen lement hírben ama Uzsgorod, az Ungvár. Minden felhígul. Az új helyzet új felkészültséget, állásfoglalásban gondos árnyalatokat kíván, ezzel München már nem tud lépést tartani. A belső légkör is egyre romlik. A korábbi nagy értékkel, a függetlenséggel is baj van, hazai belpolitikai szálak szólnak bele a műsorba, egyoldalúságokat eredményezve. Hűséges hallgatottság már csak a szomszéd államokban van, főleg Erdély keleti tájain, ahová a budapesti rádió és televízió nem jut el. "Az a cél, hogy egyszer megszűnhessen" – minden arra mutat, hogy elérkezett ennek az ideje. 1990. áprilisa, az első szabad parlamenti választások, azok lezáró, második fordulója lehetett volna ilyen ésszerű időpont. A műsorsugárzás és ezzel a Szabad Európa Rádió magyar adásának a története végül 1993. október 31-én zárul. Az alapítási, megnyitó ünnepség 1951 októberében München bombák által megkímélt rangos szállodájában, a Hotel Reginában került megrendezésre. A búcsúest színhelye a legszerényebb: a rádió kantinja.