1980. január 22-én a KGB Moszkvában őrizetbe vette az ismert ellenzékit, Andrej Szaharovot. Napokon belül Gorkijba (ma Nyizsnyij Novgorod) szállították és szigorú házi őrizetbe helyezték. Száműzetésének közvetlen előzménye az volt, hogy a polgárjogi aktivista bírálta az 1979 karácsonyán a szovjetek által megindított afganisztáni inváziót.

Szaharov, aki moszkvai értelmiségi családba született 1921-ben, a háború után bekapcsolódott a Szovjetunió atomfegyverkezési programjába. A szovjet hidrogénbomba atyjának is tartották. Mivel munkáját egy különösen titkosan kezelt területen folytatta, külföldre nem utazhatott, egyéb tudományos vagy politikai nézeteit nem fejthette ki. A 60-as években egyre erőteljesebben bírálta a zárt, monolitikus rendszert. 1968-ban megírt ellenzéki, demokratikus hangvételű cikkét egy évvel később a New York Times közölte. 1970-ben emberi jogi bizottságot szervezett, végleg szembefordult a brezsnyevi hatalommal. A pluralizmus és a tolerancia szükségességét hirdette. 1975-ben Nobel-békedíjat kapott, amit felesége, Jelena Bonner vett át a nevében, mert Szaharov kiutazását a szovjet pártvezetés megtiltotta.

Hatéves vidéki fogsága alatt elzárták a külvilágtól. Vendégeit zaklatták, feleségét 1984-ben külföldre kényszerítették. Szaharov többször éhségsztrájkolt, de ennek eredménye mindössze annyi volt, hogy egészsége megromlott. A hatóságok folyamatosan figyelték és ellenőrizték.

1986-ban Mihail Gorbacsov telefonon közölte vele, hogy visszatérhet Moszkvába, felesége pedig a Szovjetunióba. A demokratizálódás feltétlen híve volt, minden fellépésével a folyamat gyorsítását ösztönözte. 1989-ben a szovjet törvényhozás tagjává választották. Ez év decemberében a sokadik szívroham végzett vele.