2017. március 24.

Széchenyi szerelmei

Szerző: Vissi Zsuzsanna

"A szerelem az, amely tetteimet, talán akaratom nélkül vezérelte, vezérli és vezérelni fogja" – vallotta meg naplójának Széchenyi. És e napló szerint az ország gondjaira, bajaira számtalan orvosságot találó főúr szerelmi sebeire sokkal nehezebben lelt gyógyírt.

A Napló 1810-es években írott lapjairól huszonéves, ifjú arisztokrata tűnik elénk, mögötte a napóleoni háborúk bravúros huszárcsínyei; láthatjuk őt a kanapé sarkában, keresztbe vetett lábbal, virágos házikabátban ülve vagy álarcosbálokon, ahol a nápolyi királynéval és a száműzött walesi hercegnével táncolja a francia négyest. Elfogulatlanul udvarol férjes asszonyoknak, olykor nevetségessé téve, mi több, párbajra kényszerítve a gyanakvó férjet – hogy aztán 1814-ben ezt jegyezze fel naplójába: "Augusztus 9-ike életem egyik legfurcsább napja volt. Ez volt az első lépés a balsors felé, a bűnös szenvedély kezdete: kútfeje majdani kétségbeesésnek. (Egy igen csinos asszonnyal Cenkről Bécsbe utaztam.)" Ez az asszony valószínűleg nem más, mint Caroline Meade, bátyjának, Széchényi Pálnak a felesége, egy kétéves kisfiú, Széchényi Andor édesanyja.

Tiltott gyümölcs

Caroline korán árvaságra jutott, s húgával, Selinával Bécsben Lichnowsky hercegéknél nevelkedett, az akkori szokásokhoz képest meglehetősen szabadon. Egy családi körben tartott jelmezes mulatságon például az alakját felfedő török bugyogóban mutatkozott – igaz, jókora álszakállal. Caroline igazi szépség volt, karcsú, fényes fekete hajú, sötét szemű. 1811-ben lett Pál gróf felesége, akivel hol Bécsben, hol Sopronban vagy a birtokukon, Apátiban éltek. Caroline, úgy tűnik, Bécsben a csendes Apátiba vágyódott, a falusi magányból viszont a szórakoztató nagyvárosba. Egy alkalommal csak azért nem utazott néhány napra Bécsbe, mert nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy utána újra visszaszokjon a falusi életbe. Talán csendes, visszahúzódó, nem is igazán intellektuális férje oldaláról menekült volna, ha lelkiismerete és a társadalmi kötöttségek engedik.

Széchenyi István, a családi körben olykor felbukkanó, minden iránt élénken érdeklődő, ösztönösen mindenkit a maga oldalára hódítani vágyó sógor volt az az ember, akivel feltűnés nélkül eszmét cserélhetett, ártatlanul szórakozhatott a fiatalasszony. Könyveket is kölcsönöztek egymásnak. Caroline egy alkalommal Madame de La Fayette Princesse de Cleves című regényét küldte sógorának, mely az erkölcsi megfontolások alapján elfojtott bűnös szerelemről szól, egy fiatalasszony szerelméről, aki boldogtalan a férje mellett.

A levelek hangja lassan elmélyül, baráti csevegésből túlságos semmitmondásba vált, nagyon is átlátszó semmitmondásba. Nyelvük a kor szokásainak megfelelően hol német, hol francia; a Caroline leveleiben gyakran előforduló megszólítás ezért hol Mein lieber Stepherl, hol Mon cher Stepherl. A leveleket kimondhatatlan tartalmuk szinte szétfeszíti: némelyik másból sem áll, mint válasz vagy látogatás iránti esdeklésből, a kapcsolattartás módjának puszta rögzítéséből. Széchenyi mély és őszinte érzéseiről a naplójában fennmaradt néhány sor tanúskodik. Önvád gyötörte a tiltott szerelem miatt, hiszen Pál nemcsak egyik legközelebbi hozzátartozója, akivel együtt nevelkedett, hanem legjobb barátja is volt. Inkább menekült, de lelkiismeret-furdalással, hiszen ezzel boldogtalanná tette az aszszonyt. Sokat utazott, majd megpróbálta feleségül kérni Caroline húgát, Selinát. Természetesen visszautasították, hiszen többé-kevésbé sejtették, mi rejlik a leánykérés mögött.

Kísértő árnyak

Caroline iránti szerelmét végül ki tudta oltani, önvádját azonban nem. Még harminc év múlva is keserűen írt naplójában e viszonyról. A betegeskedő fiatalasszony ugyanis 1820-ban váratlanul meghalt. Senki sem tudta, hogy állapota súlyos, halála ezért titokzatosnak tűnt. Széchenyi egy héttel később, Debrecenben hadgyakorlat közben tudta meg a hírt. Gondolatait a bűn és a balsors képei, a pusztulás árnyai töltötték be. Egy év múlva elvesztette a gyűrűt is, amit az asszonytól kapott és a kisujján viselt. Az emléktől azonban nem tudott szabadulni. A rá jellemző fokozott aktivitással próbált úrrá lenni érzelmi megrázkódtatásán, gondoskodni kívánt Caroline és Pál fiáról, Andorról, s nevelőit ő választotta meg. A fiatalember egy közel-keleti utazás során pestisben meghalt, így nagybátyját ezentúl az ő árnyéka is kísértette keserű óráiban.

A kor romantikus hangulatának megfelelő szerelmi fellángolása Saurau grófné, Hunyady Gabriella iránt a Caroline emléke előli menekülésre volt jó alkalom. Nyilvánvaló érzéki töltése mellett ez a kaland irodalmi reminiszcenciákat ébreszt bennünk: postakocsik száguldása hágókon át a napfényes Itáliába, váratlan, végzetszerű találkozások, Gabriella ördögi szépsége, izzó szerelem – mindez valahogy ürügynek tűnik a hazai, családi és országos gondok feledésére. Még Gabriella szerepe is pontosan meghatározott: kikacagja imádóját. Telik az idő, Caroline már több mint egy esztendeje halott, mikor hirtelen Gabriella is meghal. Vajon Caroline vitte őt magával? Alakja bevonul a Széchenyit kísértő szellemalakok közé, évtizedekre. Egy negyedik árny is csatlakozik majd hozzájuk: Zichy Károlyé, akinek özvegyét Széchenyi végül nőül vette.

Az 1820-as évek elején Magyarországon még nincs igazi közélet. 1791 óta nem volt országgyűlés. Forradalmak, háborúk alakították Európa arculatát, a változások érlelődőben vannak nálunk is, csak éppen a felszín alatt. A katonai pálya céltalan szamárlétrává válik a szent szövetségi rendszerben. Nincs más hátra, mint megházasodni, letelepedni és jó gazdává lenni! Széchenyi tehát megkéri a fiatal, kissé gyerekes viselkedésű Henriette Liechtenstein hercegnő kezét. Ám hiába jár közben még anyja, Széchényi Ferencné is, Henriette és családja vegyes érzelmekkel, elutasítóan fogadja a leánykérést. A csalódás nem igazi, és hamar feledésbe merül. Egy rózsaszínű, gödröcskés arc mosolyog ártatlanul színházi páholyokban és különféle estélyeken Széchenyire.

Aki egy sasnak inni ád

A 45 esztendős Zichy Károly kamaraelnök húsz évvel fiatalabb felesége, Louise az, aki hamarosan másik keresztnevén, Crescence-ként tűnik fel a naplójegyzetekben. ő az egyetlen nő, aki ettől fogva Széchenyi érzelmeit leköti. Crescence három kisgyermek édesanyja, s hét mostohagyereke van férje első két házasságából. Széchenyi harminchat éves múlt. Kilenc év telik el sűrű találkozások és levelezés közepette, s Crescence-nak mindvégig sikerül megőriznie helyzetét a két férfi között: míg további négy gyermeket szül Zichynek, akarva-akaratlanul vállalja a védangyal szerepét Széchenyi mellett. Országgyűlések, közéleti szereplés, könyvek, hírlapi cikkek – Széchenyi életének legaktívabb korszaka ez.

A kortársakat erősen foglalkoztatta a kapcsolat, még maga Zichy is szánakozó figyelemmel kísérte találkozásaikat, amelyek a nyilvánosság előtt zajlottak. Előfordult, hogy Crescence nem fogadta hódolója látogatását, aki kénytelen volt a férj társaságával beérni. Ez a pusztán lelki alapon nyugvó érzelem tökéletesen érthetetlen volt még egy évszázad múltán is. Erről tanúskodik az a jegyzőkönyv, amelyet 1938-ban vettek fel a Nemzeti Múzeumban, amikor a Crescence leveleit tartalmazó csomagot felbontották. A levelek Széchenyi István hagyatékában kerültek a múzeumba, a rajtuk lévő felirat szerint halála után elégetendők lettek volna. Egy utazás előtt zárta le a 17 levélből álló csomagot a címzett, még 1832-ben. Az imádságokkal és kolera elleni receptekkel kísért levelekből "a grófnénak meleg barátsága tűnik ki és ezek semmi olyan körülményt nem tartalmaznak, melynek ismerete akárminő kegyeletet sérthetne vagy politikai szempontból aggályos lehetne". Crescence tehát sokáig ideál maradt. A Magyar Tudományos Akadémia címerén látható alak, a sast itató Amphitrité nem az ő vonásait viseli, de az ő alakja adhatta az ihletet.

A tizedik évben meghalt Zichy Károly. Széchenyi így kommentálja az eseményt: "majdnem megütött a szél." A legnagyobb felindulásban sietne az özvegyhez, aki gyóntatójukat, Albach atyát tolja elébe. A pap nem javasolja a házasságkötést. Nehéz is lenne ennyi év után eldönteni, mit fogadna el könnyebben a szűkebb és tágabb környezet: a szakítást vagy a házasságot. Az elhunyt húga, Keglevics Jánosné ellene van, nem szeretné, ha fivére gyermekeinek Széchenyi lenne a gyámja. Az idő múlásával azonban mindenki megenyhül, és egy év múlva már házasságukat tervezhetik. Az esküvőre Pesten, a krisztinavárosi templomban kerül sor 1836. február 4-én. Egy év múlva megszületik Béla, Széchenyi István első, Crescence nyolcadik gyermeke, majd 1839-ben Ödön, 1844-ben pedig Júlia, aki csak három hétig élt.

Széchenyi nem igazán türelmes férj, s Crescence sem tudja azt a szerepet játszani, amit fiatalon vállalt Széchenyi mellett. Talán nincs is olyan nő a világon, akit ez a mérhetetlenül aktív, képzelt és valóságos betegségeivel küzdő férfi tartósan el tudna viselni. Pedig még hátravan a legnehezebb: a 12 döblingi év, amikor Crescence – aki közben nagymama lett, és minden erejét igénybe veszi a család helyzetének megtartása – csak mint beteglátogató jelenhet meg férjénél. A közel hetvenéves Széchenyi István és a hatvanesztendős Crescence életének felét kitöltő kapcsolatra is pontot tett az 1860 áprilisában eldördült pisztolylövés.

(Első megjelenés: Rubicon 1991/5.)



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Prostitúció (18) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Középkor (18) | Habsburg (22) | Ókor (14) | Trianon (13) | Európa (29) | Közjogi (31) | Erdély (13) | Igazságszolgáltatás (16) | Gender (14) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Béke (24) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.