2017. október 21.

Szent-Györgyi Albert párizsi kitüntetésének diplomáciai jelentősége

Szerző: Kiss Róbert Károly

Szent-Györgyi Albert 1918 őszén tér haza az észak-itáliai frontról. Életének elkövetkezendő évtizede fordulatokban bővelkedett. Akaratán kívül kell elhagynia hazáját. Odüsszeiája első évei és állomásai nyomorúságban, viszontagságok közepette telnek. 1922-ben Hollandiában, majd 1926-tól Angliában telepedik meg. Cambridge-i tartózkodása idején a korábban "Szent-Györgyi-féle anyagot" hexuronsavnak nevezi el. A hexuronsav izolálása és a sejtoxidációval kapcsolatos kutatásainak publikálásával mind Európában, mind az Egyesült Államokban megismeri a tudományos közvélemény. Angliában azonban nem csak a tudományos eredmények és a hírnév köszöntöttek a magyar tudósra, de annak szemléletmódja, világról alkotott képe is nagyban megváltozott. Cambridge-ben olyan toleráns közeget talál, egy teljesen angolszász hagyományos "college" rendszert, ahol tulajdonképpen a tudományos kutatásnak semmilyen konvenció nem szabott határt. Ezzel az életszemlélettel "megfertőzve" meglehetősen idegenül fog mozogni később a poroszos hagyományokat követő magyar egyetemi rendszerben, de humanizmusa és hazaszeretete ezekben az időkben is arra sarkallják, hogy ismertségét az első világháború után megalázott és részint elszigetelődött hazája külpolitikai helyzetének javítására kamatoztassa.

1931-től Szegeden folytatja kutatásait és ezzel együtt részesévé válik akarva-akaratlanul a két világháború közötti politikai közegnek is. Nem csak az egyetemen betöltött szerepe - orvos kari dékán, majd az 1940-41. év rektora - de nemzetközi ismertsége is a közélet fontos tényezőjévé teszi Szent-Györgyi Albertet.

Nemzetközi kultúrdiplomáciai szempontból talán a franciai-magyar kapcsolatokban játszott szerepe emelhető ki leg szignifikánsabban. A franciai-magyar kapcsolatok az első világháborút követően nem voltak problémamentesnek tekinthetők, ezért is tarthatjuk unikálisnak, ahogy a magyar tudós iránti érdeklődés mögött egyúttal a két ország viszonyainak szorosabbra fűzésének igénye húzódik meg.

Molnos Lipót, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója tudósításaiból tudhatunk meg erről többet. 1932-ben De Monzie francia nemzetnevelésügyi miniszter az, aki különleges érdeklődést mutat Magyarország iránt, mivel tudja, milyen nagy árat fizetett Magyarország 1920-as feldarabolásával. Mint mondja, őt önös érdek vezérli, hogy a francia gondolat hatását Magyarországra is minél nagyobb mértékben kiterjessze, és eltávolítsa Németországtól.

1937 májusában a francia kamara külügyi bizottságának elnöke szorgalmazza egy bécsi konferencián Magyarország, Ausztria és a Kisantant kapcsolatainak szorosabbra fűzését, ennek az államszövetségnek tulajdonképpen a nagyhatalmak befolyása alá vonását. Mougras nagykövet 1938-ban egy kulturális egyezmény megkötését szorgalmazza Magyarországgal, hangsúlyozva, hogy ez kifejezetten baráti gesztus és komoly érdeklődés Magyarország iránt.

Még októberben egy 15 ezer kötetből álló könyvgyűjtemény érkezik, főként Országos Széchenyi Könyvtár és a vidéki egyetemek részére, s úgy nyilatkoznak, hogy ez tulajdonképpen bizonysága a francia nemzet afeletti örömének, hogy a magyarok egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a francia kultúra iránt. Márai Sándor az alábbiak szerint kommentálja ezt az eseményt:

"Nem csak tanulmányi eszközt akartak a magyar tudósok rendelkezésére bocsájtani, hanem egyúttal bizonyságát akarta adni Franciaország a feletti örömének, hogy a magyarok nagy rokonszenvvel viseltetnek a francia kultúra iránt."

Az is látható, hogy Franciaországban ekkor egyre több francia-magyar baráti társaság alakul, mint például a Comité Franco-Danubien és olyan magánszemélyek is, akik magányosan küzdenek Magyarország jogaiért, mint a "francia Lord Rothermere-ként" ismert újságíró, Desthieaux.

Ebben a politikai közegben érik meg a kitüntetés gondolata. Egészen pontosan Marc Tiffeneau, Michael Polonovski és Gabriel Bertrand professzorok vezérlésével, akik benyújtják a kitüntetésre vonatkozó javaslatot, majd 1938. május 9-én a Sorbonne egyetemi tanácsa elfogadja Szent-Györgyi díszdoktorrá való kinevezését, amelyre több minisztérium is áldását adja, mintegy politikai megerősítés képen.

Magára az átadó ünnepségre 1938 november 5-én, a párizsi egyetem évnyitóján kerül sor. Az ünnepségről egyébként ugyancsak Molnos Lipót tudósításaiból kapunk képet, aki elmondja, hogy Szent-Györgyi professzort már a belépésekor hatalmas ováció fogadta, és Roussy rektor maga mellé ültette, ezzel is kitüntetett figyelmének adva jelet. Később Szent-Györgyi beszédét sűrű taps kísérte, főként akkor támadt erős ováció, amikor Szent-Györgyi a hazájáról beszélt, amely mint mondta "kiterjedését tekintve kicsi, naggyá lett balsorsában, s még nagyobb lesz tudósainak és művészeinek munkája révén". Az avatáson egyébként részt vesz a francia nevelésügyi miniszter és Lebrun köztársasági elnök is. Természetesen az ünnepség pompás körülmények között, 3000 ember jelenlétében zajlik. Tiffenau professzor beszédében Szent-Györgyi pályafutását ecsetelte, majd pedig Szent-Györgyi és Louis Pasteur munkássága között von párhuzamot, amennyiben mindkettejük munkássága, illetve felfedezései új utat nyitottak több tudományterületen is. Tiffeneau méltatja Szent-Györgyi hazaszeretetét, amely 1930-ban hazahívja, hogy otthon fejezze meg a Nobel-díjat érő kutatásait. Beszédében kiemeli, hogy Szent-Györgyi célul tűzte ki a tudományok közötti kapcsolat szorosabbra fűzését, hogy így őrződhessen meg az emberiség közös eszményképének fénye. Befejezésképpen megállapítja, hogy "Szent-Györgyiben nem csak a nagy kutatót, hanem az emberiség nagy barátját is tisztelhetjük. A kitüntetést követően számos meghívásnak tesz eleget Szent-Györgyi Albert, miután meghívja őt az egyetem orvosi kara, meghívja a gyógyszerészeti kar, a karok összessége, Roussy rektor, a diákegyesületek és természetesen a Párizsi Magyar Intézet is rendez számára egy vacsorát.

Pongrácz László a Párizsi Magyar Intézet munkatársa az alábbi tudósításban számol be a magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium számára a díszdoktorrá avatásról:

"A párizsi egyetem így fejezi ki nagyrabecsülését a C-vitamin felfedezőjének, aki nem csak felfedezte ezt a hallatlan értékű gyógyszert, de annak a sejt életfolyamataiban való szerepét is tisztázta. Albert díszdoktorrá avatásával a francia tudományos világ egyúttal Magyarország iránti baráti érzelmeiről is tanúságot tesz."

Hazautazása előtt Szent-Györgyi tesz még igen sokat mondó nyilatkozatokat, mellyel a francia és a magyar népnek üzen, a francia-magyar kapcsolatokat méltatja, mondván, hogy "a háború, és az azt követő évek elválasztottak minket a francia kultúrától, elérkezett azonban az idő, hogy ezt a távolságot áthidaljuk, Magyarországot közelebb hozzuk a francia kultúrához". Méltatja a Párizsi Magyar Intézet szerepét is, azt szorgalmazza, hogy több ilyen hídfőállást alakítsanak ki, és a magyar világpropagandát több országban is hirdessék, tehát mi ez, hogy ha nem kultúrdiplomáciai tevékenység.

Érdekes lehet még Márainak 1938 augusztusában megjelenő cikke, amelyben frappánsan fogalmazza meg a magyar-francia kapcsolatok ellentmondásosságát és a szegedi professzor kitüntetésének jelentőségét:

"A magyar társadalom a franciákban látta Trianon egyik előidézőjét, a vad, öreg Clemenceauban látta a békeszerződések szellemének megtestesülését. Húsz éve, hogy a magyar közvélemény elfordult lélekben a francia lélektől. Igen, mondták, a magyar középosztály türelmesebbjei, lehet, hogy francia léleknek és kultúrának mélyebb és igazibb köze van a magyar lélekhez, mint a németnek, lehet, hogy a korszerű francia szellemiség rokonszenvezik az új magyar irodalommal, művészettel és tudományos kutatással. Szép példája a békülékeny és engesztelő szellemnek, hogy a Nobel díjas magyar professzort Szent-Györgyit a legnagyobb francia tudományos kitüntetéssel, a Sorbonne díszdoktorságával jutalmazzák."

Teljes bizonyossággal állítható tehát, hogy későbbi direkt politikai szerepvállalását megelőzve már a 30-as években alanyává vált Szent-Györgyi Albert egy olyan kultúrdiplomáciai folyamatnak, amely Magyarország geopolitikai helyzetének befolyásolására is alkalmas lehetett volna.