2017. június 24.

Szexualitás: utódnemzés vagy örömkeresés?

Szerző: Lukács Dénes

A XIX. század végéig a házasságok "a mennyben köttettek", azaz a felnövekvő fiatalok szülei igyekeztek a párkapcsolatot létrehozni. E célból bálokat rendeztek, ahol az első bálozó leányokat prezentálták a környék férj-jelöltjei számára. Ilyenkor mind a férfiak, mind a fiatal lányok igyekeztek előnyös tulajdonságaikat felvillantani: a tanultság, a karrier, a megfelelő szociális státusz a férfiak birtokában lévő előnyök, a pompás ruha és a csillogó ékszer, mint a fiatal lányok felmenőinek pozitívuma jelent meg.

Az első világháború megerősítette, majd fellendítette a feminista mozgalmakat, és a nők egyre fokozottabban tiltakoztak a korábbi szociális szereposztás ellen. A hadiüzemekben egyre nagyobb szükség volt a munkaerőre, egyre több nő vett részt a korábban férfiasnak tartott feladatok vállalásában, egyre több nő jelentkezett önkéntesnek és vett részt a fronton harcoló katonák egészségügyi ellátásában.

Az érzelmi és erotikus összhangra épülő kapcsolatok elterjedése csak 20. század második felében valósult meg, napjainkban pedig a szexuális élet megkezdése már jóval megelőzi a házasság létrejöttét, nem egyszer a tartós kapcsolat kialakulását is. Olyan új szociális viselkedésformák alakultak ki, amelyek a huszadik század elején még elképzelhetetlenek voltak. Csak emlékeztetésként hozom fel a polgári vagy egyházi házasságtól eltekintő élettársi kapcsolatot, illetve az ún. "szingli" létformát, amelynek napjainkban már külön irodalma is van. A Homo sapiens mindkét nemű egyede korábban kezdi meg a szexuális életet, mint ötven évvel ezelőtt, nem ritkán annyira korán, amikor érzelmi fejlődése még nem tart lépést testi fejődésével. Míg a XIX. század utolsó harmadában a szexualitás túlnyomóan az utódnemzést szolgálta, manapság az esetek többségében már az örömszerzés a cél.

A szexualitás definíciója
E fogalom alatt a testi vonzódást, a nemi érintkezésre való hajlamot, viselkedést és gyakorlatot értjük. Stoller (1976a) szerint a szexualitás oly sok jelenség komplex együttese, hogy csupán részenkénti definíciók léteznek, és eleve értelmetlen a szexualitás egészére vonatkozó kérdésfeltevés, mivel arra, a fogalom definíciója értelmében konkrét választ képtelenség megfogalmazni. A szexualitás lényege, hogy az ember időnként vágyat érez, hogy intim testi kapcsolatba lépve egy partnerrel, örömet előidéző tapasztalatokat szerezzen, hogy bizonyos testrészek kölcsönös stimulációja révén örömet jelentő feszültséghez jusson, amely genitális egyesüléshez vezethet, és amely kiemelt örömet jelentő orgazmust idéz elő; illetve maszturbációt jelentő öningerlés révén - fantáziált partnerrel vagy a nélkül - hasonló örömhöz jusson. Ez a meghatározás rámutat a szexuális élmény és viselkedés legfontosabb vonásaira.

A szexualitás fogalomköréhez tartozik minden olyan motívum vagy folyamat, amely a nemi tevékenységgel kapcsolatos, kezdve a szexuális tevékenységet kísérő öröm megélésétől az utódok létrehozataláig. A szexualitás biztosítja az élet folytonosságát és a faj fennmaradását, animális szinten egyszerűbb, míg humán szinten bonyolultabb körülmények között - ezt a Homo sapiens evolúciós fejlődése eredményezte. A szexualitás a humán párkapcsolat fontos, szinte elengedhetetlen kelléke.

A humán szexualitás alakulása
Az ember szexualitása szakaszosan érlelődik, mind élettani, mind szociológiai értelemben. Az előbbi bejósolható végeredménnyel jár, míg a társadalom (a környezet, elsősorban a primer csoport: a család) negatív hatása még megfelelő környezetben is kedvezőtlenül befolyásolhatja az alakulást, elsősorban a szülőknek a szexualitásról való előítéletes gondolkodása következtében.

Ha az emberi fejlődés során a szexualitás nem válik a humán karakter harmonikus összetevőjévé, az egész személyiség alakulását befolyásolhatja, a promiszkuiditástól a teljes önmegtartózkodó viselkedésig, illetve a két szélsőséges viselkedéssel együtt járó, karaktert formáló befolyásolásáig. A megfelelő alakulás már a világrajövetel pillanatában megkezdődik, például az anya-gyermek kapcsolatot kísérő erotika révén. Ma már tényként kezeljük, hogy a humán szexualitás az ember központi idegrendszere és hormonális tevékenysége következtében nem csak a szaporodást szolgálja, hanem többségében attól elkülönülve, befolyásolja a párkapcsolatok harmonikus alakulását is. Egyre fokozottabban előtérbe került az a vélemény, hogy a humán szexualitás elsődlegesen nem a szaporodás, hanem az örömszerzés szolgálatában áll. Ezzel fennáll a veszély, hogy az öncélú örömszerzés destruktív hatással lehet a párkapcsolatra, és egy olyan "egyszemélyes" kalanddá válik, amelyben a test viszi a főszerepet, míg a lélek a pillanatnyi örömet követően sivárságot, értéktelenséget él át. Ha két ember kapcsolatában a test, a lélek és a szexualitás egyidejűleg és kiegyensúlyozottan van jelen, akkor ezt az állapotot szerelemnek nevezzük.

A humán szexualitás célja
Mivel a szexualitás definiálása nehéz, a szexualitást - önkényesen - a szexuális tevékenység két célja szerint közelítem meg. Az első az

(A)  utódnemzés (köznyelvben: "gyerekcsinálást"), amelyben a cél a  megtermékenyülés /megtermékenyítés, ekkor a test az elsődleges tényező, valamint

(B) a szexuális tevékenységből fakadó öröm együttes megélését: a szeretkezést, amelyben a "szeret" kitétel a kulcsszó, szemben a köznyelvben használatos "dugással", amelyben a cél a szexuális öröm érzelemtől mentes, öncélú megszerzése. A következőkben a köznyelvi kitétellel szemben a "szexelés" elnevezést használom.

Az utódnemzés és az örömszerzés egymástól nem izolálható. Optimális esetben együttműködnek, azonban fontossági sorrendjük megcserélődhet. Ez történik fogamzásgátlás esetén, amikor a szexualitás elsődleges célja az együttesen átélt testi-lelki közös élmény, mint a kapcsolat beteljesülése és összetartása. Az örömszerző, úgynevezett "orgazmus-centrikus" szexualitásban ("szexelésben") azonban eltolódhat a hangsúly, amikor az egyik fél (többségében a férfi) önmaga számára kisajátítva a testi élményt, társát szexuális tárgyként kezeli. Ilyen esetben a szexualitás puszta drive-redukció, "szexelés", öncélú, önző szexualitás, amely nem terjed túl a testi élményen, és a kapcsolat kohézióját sem hivatott szolgálni. Vonásaiban hasonlítható a maszturbációs praktikákhoz, ahol a "másik" csak fantáziában, mint szexuális tárgy van jelen.

A címbe foglalt célt (utódnemzés vagy örömszerzés) két irányból közelítem meg: a testi működés, a biológia felől, másrészt a pszichológia fogalmi rendszerére támaszkodva. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a testnek és a léleknek a cél elérésében játszott szerepét könnyebben megérthessük. Az előzőekben vázolt csoportosításból kihagyok egy tényezőt, nevezetesen azt, hogy a szexualitás házasságon belül vagy azon kívül, tartós kapcsolat vagy futó kaland formájában következik-e be. Egyedül a szexualitás céljáról lesz szó, továbbá arról, hogy mennyiben tér el a humán szexualitás az animális fajfenntartó és szaporodási ösztöntől.

A szexualitás mint a gének elterjesztése
Darwin fogalmazta meg 1856-ban, hogy a legéletrevalóbb egyedek szaporítják a fajt. Minél sikeresebben reprodukálja önmagát az egyed, annál többen viszik tovább génjeit. A humán szexualitást sokáig az animális fajfenntartás ösztönszerűségével modellálták. Feltételezték, hogy az emberben - az állatokéhoz hasonlóan - létezik egy ösztönös, programozott folyamat, amely a szexuális viselkedést szabályozza. Azonban hamarosan kiderült, hogy a humán szexualitás számos vonatkozásban eltér az állati szaporodástól, például nincsen időszakos ciklusokhoz kötve, az ember szexuálisan folyamatosan ingerelhető. Ami azonban ennél is jelentősebb: a humán szexualitás olyan személyiségtulajdonságokhoz kötött, amelyek fontosabb szerepet töltenek be, mint a biológiai tényezők. Ehhez járul még a humán szexualitás társadalmi befolyásoltsága, amely bizonyos nemi viselkedésmintákat engedélyez, másokat letilt, bizonyos szexuális viselkedést engedélyez, másokat viszont bűnnek nyilvánít.

A "fitség" fogalma
A biológia gondolatait a genetika fejlesztette tovább, amikor az öröklődés tanulmányozásával a gének terjesztését és az utódoknak történő átadását vizsgálta. A szaporodási siker mérhetővé tételéhez bevezették a "fitness" (alkalmasság, rátermettség) fogalmát. Ez megmutatja, hogy az adott morfológiai vagy viselkedéses jelleg - illetve ennek genetikai alapjai milyen gyakorisággal jelennek meg a következő generációban. Számos fitségjelző létezik, amely az erőnléti állapotot (kondíciót) jelzi, amely viszont visszavezethető az élőlény genetikai állományára. A férfi fizikai fitsége védelmet és biztonságot jelent a nő számára, intellektuális téren érzelmi intelligenciája jelent elköteleződési erőt, szociális intelligenciája pedig lehetővé teheti széles kapcsolatrendszer kiépítését. A nő fitségjelzői a feminin attraktivitás és az anyaság jellemzői, továbbá az alkalmazkodás, az empátia, valamint a verbális készség. A fitség "reklámozása" mindkét nemű egyed számára lehetővé teszi a jó génekkel rendelkező partner kölcsönös kiválasztását, a szexuális szelekció pedig a fitség gyors javulását eredményezi. A fenti elgondolás értelmében párkereső viselkedésünk célja nem egyéb, mint fizikai és szellemi fitségünk kommunikálása a potenciális szexuális partner felé.

Felmerül a kérdés: érvényes-e a humán szexualitásra ez az elméletet, amely legfontosabb motívumként a gének terjesztését jelöli meg? Ha elfogadjuk, úgy miként értelmezzük, hogy egy jó fizikai és szellemi fitséggel megáldott szerzetes cölibátusban él, vagy hasonló pozitív adottságú férfi/nő tudatosan aszexuális életvitelt folytat. Jelenheti-e azt, hogy az ilyen személy nem rendelkezik megfelelően jó génállománnyal, és ezért nem keres/talál magának megfelelő társat génjei terjesztéséhez? Mit jelent a homoszexuális és leszbikus vonzalom, mit kezdjünk azzal a ténnyel, hogy kiváló költők, zeneszerzők, tudósok és művészek soha nem nemzettek utódokat, mégsem indokolhatjuk ezt génállományuk gyengeségével. 
 
Szexualitás a dualizmus korától napjainkig
Mint már erről szó esett, a 19. század végéig a házasságok "a mennyben köttettek", azaz a szülők igyekeztek a házastársi kapcsolatokat létrehozni. E célból bálokat rendeztek, ilyenkor mind a férfiak, mind a fiatal lányok igyekeztek "előnyös génállományukat" felvillantani: a tanultság, a karrier, a megfelelő szociális státusz, mint a férfiak "fitsége", a pompás ruha és a csillogó ékszer, mint a fiatal lányok felmenőinek fitsége jelent meg. Amennyiben a két fiatal "génállománya" megfelelőnek találtatott, a felmenők összeültek, elkészítették a házassági szerződést, majd összehozták a fiatalokat, és reménykedtek, hogy majd csak kialakul közöttük a vonzalom. Ha ez utóbbi nem is valósult meg, az sem volt akadály, mert az esetek többségében a házasság ilyenkor is létrejött, hogy az előnyös "génállomány" - értsd ez alatt a vagyont - gyarapodjon. Nem egyszer, éppen a vagyon egybetartása céljából, még másod- és első-unokatestvérek házasságát is létrehozták, és előfordult, hogy e frigyből született utód kisebb-nagyobb fejlődési rendellenességgel jött a világra. A lényeg, hogy a vagyon, mint a "genetikai állomány" reprezentánsa, gyarapodásnak indult.

De mi lett ezekben a házasságokban az érzelmekkel és a szexuális vonzalommal, túl az evolúciós értelemben vett genetikai állomány elterjesztésén? Az utóbbi feladatot a férjek teljesítették: a házasság első éveiben utódokat nemzettek, idővel pedig látogatták a nyilvános házakat, vagy ha vagyonuk ezt lehetővé tette, olyan szeretőt tartottak, akivel érzelmeiket is megoszthatták, és e kapcsolatból nem ritkán igazi "szerelemgyerek" született. A nők nem voltak ilyen jó helyzetben, mivel szerepük a génállomány megőrzése volt. Ezért ügyelniük kellett, nehogy alkalmi kapcsolatuk bonyodalmakkal járjon, így meg kellett elégedniük azzal, hogy érzelmi életük anyaként teljesedjen ki. Nőiségük erotikáját kielégíthették játékos csábítgatással, kockázat nélküli hódításokkal, vagy kényszerűen elfojtották szexualitásukat, következményként a tizenkilencedik század végén, Freud munkásságának kezdetén, tömegesen megjelentek a hisztériás tünetek. Az első világháború megerősítette, majd fellendítette a feminista mozgalmakat, amelyek egyre fokozottabban tiltakoztak a konzervatív szociális szereposztás ellen. Ezt a háborús körülmények is segítették: egyre nagyobb szükség lett a nőkre a hadiüzemekben, egyre több nő jelentkezett önkéntesnek és vett részt a sebesült katonák egészségügyi ellátásában. Mivel a fronton harcoló férfiaknak nem volt lehetőségük paternalista hatalmuk gyakorlására, a katonai szolgálatra (talán éppen "gyenge" génállományuk miatt) alkalmatlannak minősített, és a hátországban tüsténkedő férfiak igyekeztek alkalmat találni saját genetikai állományuk elterjesztésére.

Szexualitás a 20-21. században
Az érzelmi és erotikus összhangra épülő kapcsolatok elterjedése az elmúlt század második felében valósulhatott meg, napjainkban pedig a szexuális élet megkezdése már jóval megelőzi a tartós kapcsolatot, vagy a házasságot. Az viszont kétségtelen, hogy humán szinten is jelen van mind a genetika, mind pedig a szexuális szelekció. A férfiak egész életük során  gyakrabban folytatnak szexuális aktivitást, mint a nők. A szexuális tevékenység előfeltételeként kevésbé tartják fontosnak az intimitást és a szerelmet. Magasabb szexuális partnereik száma, és kevésbé értékelik a monogámiát, mint a nők. Utóbbiak szexuális aktivitásában idővel megjelenik az anyai motívum, ennek illusztrálására idézem egy huszonéves "szingli" nő megjegyzését: "Mi, lányok, csak pasizunk, pasizgatunk… aztán egy reggel arra ébredünk, hogy már nem is pasit keresünk, hanem a gyermekünknek egy jó apát."

Napjainkban gyakori, hogy az esetek jelentős részében a szexualitás kizárólagos célja az örömszerzés. Diamond (1997) szerint az ember szexuális viselkedése kifejezetten bizarr, ha a földet benépesítő többi emlősfajéhoz hasonlítjuk. Feltételezi, hogy évmilliókkal korábban majomszerű őseink még másfajta szexualitást űztek, az evolúciós erők hatására lettünk "másmilyenek" és e változás döntő hatást gyakorolt az emberréválás folyamatára. Ugyanis animális szinten a párzás csak akkor következik be, ha ez haszonnal jár, e haszon a gének terjesztése, a szaporodás. Elméletileg hasznos lenne, ha ugyanolyan hatékonyak és megfontoltak lennénk a szexualitásunk esetében, mint a többi faj egyedei. Mégis milyen előnyt szerzünk látszólagos célszerűtlenségünkkel?

Elődeink, a barlangi asszony és a barlangi férfi, vadászatból és gyűjtögetésből szerezte be a táplálékát, ehhez a férfinak útra kellett kerekednie, miközben az asszony egyedül vigyázott gyermekeire. Nem tudhatta: mikor tér vissza párja, és hogy visszatér-e egyáltalában, nem tapossa-e el egy mamut, vagy nem csábítja-e el egy másik, rivális asszony, aki éppen ovulál. Hogy maga mellett tartsa párját, kezdett úgy viselkedni, mintha ovulálna és a megtermékenyítésre várna, amelynek éppen most jött el az ideje. Megtehette, mert ovulációjának nem voltak olyan látványos jelei, mint a többi főemlős esetében. A feltételezések szerint a rejtett peteérés a monogámia érdekében fejlődött ki, otthon maradásra kényszerítve a férfit, aki így biztos lehetett apaságában. Egy másik elmélet szerint viszont azért fejlődött ki a rejtett ovuláció, hogy a nő számos szexpartnerhez juthasson, így a nőt sok férfi támogatta abban a hitben, hogy ő nemzette az utódokat.

A férfi szexualitása
A szexualitás örömszerzésként való gyakorlása többségében a férfira jellemző viselkedés, mivel biológiai és élettani sajátosságait elsődlegesen a "génállomány elterjesztését" kísérő, az örömszerzés által motivált ösztön vezérli. Ez a férfi szexuális viselkedését könnyen elterelheti az önző örömszerzés irányába, figyelmen kívül hagyva a nőnek azt az elvárását, hogy a férfi tapintata, figyelmessége, és a biztonság nyújtása révén kialakulhasson benne az a hangulat, amely számára biztosítja, hogy ne csupán szexuális tárgyként, hanem hódító nőként élhesse meg a helyzetét.

A nő szexualitása
A nőnél viszonylag ritkábban fordul elő, hogy a szexualitás célja egyedül az öröm megszerzése lenne. Az egyéjszakás kalandra vállalkozó nő -ha tudatosan nem is- de valójában nem annyira a szexuális örömszerzés miatt bocsátkozik egy futó ismeretségbe, inkább igyekszik elkerülni a magány érzését, bizakodva, hogy a kaland folytatódik, és nem csupán egyetlen alkalomról lesz szó, hanem esetleg hosszabb kapcsolat kiépítésére is lehetősége lesz. Az egészségesen kibontakozó nőiség azt diktálja, hogy tartós kapcsolatban, családban éljen, gyermekei világrajöttével anya is lehessen. A "szingli" életmód ellentmond a nőiség kiteljesedő átélésének.

Egy futó, egyéjszakás kalandból, a szexuális öröm kölcsönös átélésétől támogatva, tartós kapcsolat is létrejöhet, feltételezve, hogy a pár két tagja a szexualitáson kívül más közös élményt is képes átélni. Ha ez sikerrel jár, a kapcsolat stabilizálódik, és a pár eljut egy pontig, amikor -túl az örömszerzésen- megszületik bennük a vágy újabb közös élmény átélése iránt: egy utazás, tartós együttlét, összeköltözés, együttélés, végül a gyermek, az utód igénye. Ha a fogantatás bekövetkezik és az utód világra jön, úgy a közös élmény már nem csak a testi örömöt, hanem azt az együttes pszichés élményt is felidézi, amelyben a gyermek megfogant. A két fél között a kötődés egyre erőteljesebb lesz, mivel a kapcsolat lényege már nem pusztán a testi öröm megszerzése, hanem az ebből fakadó eredmény: a gyermek világrajötte és jelenléte. Ilyenkor a kapcsolat magasabb szintre emelkedik, és minden olyan élmény megerősíti a kohéziót, amelyet a pár két tagja közösen átél.

Testi-lelki együttes élmény: a szerelem
A párkapcsolatban a szerelem nem csupán a lelkeket, hanem a testeket is közelebb hozza egymáshoz, utat nyit az érzékiségnek, és ez lehetővé tesz olyan értékes tapasztalatok megszerzését, amelyek tovább erősítik a kapcsolatot. A tartós szerelmi kapcsolatban szeretkezés folyik, a két fél egymást kölcsönösen megajándékozza. Hogy mi az ajándék, az másodlagos: a kölcsönös testi intimitás átélése, vagy a fogantatás és a gyermek. A puszta örömszerzés esetében mindkét fél csak megszerezni akarja az örömöt, és nem biztos, hogy azt viszonozni képes, vagy viszonozni akarja. A szeretkezésben azonban jelen van a kölcsönösség és az ajándékozás feletti öröm, amely mind az ajándékozó, mind az ajándékot kapó fél számára fontos. Ez a fontosság bizonyítéka annak, hogy a szeretkezés célja nem pusztán egy testi élmény (az orgazmus), hanem az érzelmek jelenléte és e jelenlét kommunikációja. Ha ezen a célon túl az utód nemzése is közös célként jelenik meg, akkor az ajándék még az előbbinél is értékesebb lehet - feltéve, ha a gyermek mindkét fél számára a várt ajándékkal egyenértékű.

A gyakorlat bizonyítja, hogy nincsen olyan intenzív szexuális élmény, amely hosszú távon, egyetlen motívumként képes két embert összetartani. A teljes értékű, harmonikus házasságot, (tartós kapcsolatot) egyetlen tényező nem tarthat össze, még akkor sem, ha ez a tényező az anyagi érdekeltség. Érdekházasság -mint erről korábban már szó esett-  a gének (értsd: a vagyon) terjesztése, vagy a dominancia (a szövetséget kötő családok hatalmának fokozása) céljából jön létre, ilyenkor nem beszélhetünk érzelemről, vonzalomról, szexuális sóvárgásról. A házasság fennmarad ugyan, de már nem illik rá sem az evolúciós, sem az általános definíció. Egy anyagi, hatalmi érdekből kötött házasság jelenthet két ember közötti eltéphetetlen köteléket vagy megbonthatatlan kapcsolatot, de a "szerelmi" jelző nem illik hozzá. Az ilyen kapcsolatokban előbb-utóbb a szexualitás vonzereje elszürkül, különösen, ha elsődleges célként a gének elterjesztése -a kötelező utódok világrajöttével- már megvalósult. Ha kezdetben volt is erotikus vonzalom, a kölcsönös érzelem és a személyes, együttesen átélt élmények hiányában, és az újdonság varázsának elszürkülésével a szexualitás a kapcsolatból kikopik.

A párkapcsolatot összetartó legfontosabb motívum az élmények, a konfliktusok közös, együttes átélésének és megoldásának képessége. Kétségkívül a szexualitás az egyik legintenzívebb közös élmény, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Korábban, amikor még az anyagiak, vagy a hatalom koncentrálása befolyásolta a kapcsolat kialakítását, az esküvő utáni nászút célja az első közös élmény létrehozatala volt. Mivel az asszonyszerepbe kerülő virgo intacta leány iránti szociális elvárás a szexuális tapasztalatlanság volt, anyjától, esetleg hasonló sorsra jutott barátnőitől többségében csak negatív élményekről hallhatott, hiszen a szexualitásban átélt pozitív élmény hangoztatása erkölcstelenségnek számított. Ezért nem kétséges, hogy az első szexuális aktust bizonytalanság és szorongás előzte meg. A nászút, amely lehetőséget nyújtott az első, pozitív közös élmény átélésére, hozzájárulhatott a párkapcsolat hangulatának javításához, a közös, pozitív élmények átélésével a szexuális szorongás csökkentéséhez. Ennek ellenére számos adat van arról, hogy az első szexuális együttlét csak a házasságot követő évben jött létre, a nő konzekvens elutasító magatartása (vaginitise), vagy a fiatal férj tapasztalatlansága, impotenciája, durvasága miatt.

Amennyiben a főpróba sikeres, és a pár mindkét tagja képes meglépni a maga kompromisszumát, tapasztalatuk szaporodik, majd kiderül, hogy a felmerülő konfliktusokat képesek közösen megoldani - ez válhat az első pozitív, közös élménnyé. Ha pedig a kapcsolat véglegesíthető, megjelenik egy addig ismeretlen, de egyre inkább kibontakozó közös vágy: a gyermek iránti vágy, a "gyerekcsinálás". Ez az igény általában hamarabb jelenik meg a nőben, mint a férfiban, ennek oka, hogy a gyermekvállalás szakasza behatárolt, továbbá a nő előrelátóbb, mint a férfi: leendő anyaként tudja, hogy a gyereket nem elég a világra hozni, fel is kell nevelni.

Összefoglalás, konklúzió
Két kérdésre kerestünk választ: (1) Mi motiválja a szexualitást: az utódnemzés vagy az örömszerzés? (2) Milyen módon és milyen arányban vesz részt a humán szexualitásban a test és a lélek?

A biológia értelmezése szerint az örömszerzés nem öncélú tevékenység, hanem a szaporodás, a gének elterjesztésének szolgálatában áll. Azonban napjainkban a szexuális együttlét többségének célja elsősorban az öröm megszerzése, és a szexualitásban nem pusztán a testi, hanem a lelki öröm is szerepet kap. A ma emberének már nem csak a gének eredményes terjesztése nyújt örömöt, hanem a szeretkezéssel együtt járó pszichés élmény is fontos. Esetenként a pszichés öröm megelőzi a testi örömet, gondoljunk a férfi szexualitásának teljesítmény-centrikusságára, vagy a szexualitásnak a pszichoszexuális identitást erősítő motívumára: a sikeres nő eredményes csábításának örömére.
 
A kérdésre, hogy milyen módon és milyen arányban vesz részt a test és a lélek a humán szexualitásban, a válasz a következő: annak függvényében, hogy "szexelésről" vagy szeretkezésről van szó, mind a mód, mind az arány változik. A "szexelésnek" célja elsősorban a testi (és esetlegesen, ritkábban) a pszichés kielégülés megszerzése, vagy inkább kisajátítása. Az érzelmek elfojtásra kerülnek, és a partner kívánsága, elvárása figyelmen kívül marad. A "szexelésben" a testiség a döntő tényező, a lélek többé-kevésbé kiszorul a folyamatból A szeretkezésben, ahol a 'szeret' kitétel a lényeges, a két fél együtt éli át mind a testi, mind a lelki kielégülést, még abban az esetben is, amikor az élmény egyiküknél intenzívebb, másikuknál tökéletlenebb - de minden alkalommal közös a cél, és közös annak esetleges meghiúsulásakor keletkező konfliktus megoldása is. Ezt nevezi Kernberg (1995) "a partner orgazmusával történő azonosulásnak". Mint már említettem: önmagában a "szexelés" nem képes két embert hosszú távon összetartani, mert a "szexelésben" nincs jelen a legfontosabb tényező, az, hogy a közös élmény alapja mindig a közös cél kitűzése és elérése, amelyet a közös gondolkodás és a kölcsönös, közös érzelem vezérel.

Több, az ösztönökkel foglalkozó tanulmányában Szondi azt írta: "az ember 'de-naturálta' ösztöneit".  Ez értelmezésében azt jelentette, hogy bár az evolúció során az emberi ösztön sokat veszített természetes jellegéből, a darwini elmélet mégis érvényes, humán szinten is: a legéletrevalóbb egyedek szaporították a fajt, míg a felmenőktől hibás géneket örökölt utódok fokozatosan szelektálódtak. Mindezt úgy értelmezem, hogy a humán ösztön az emberi faj fejlődése következtében elvesztette egykori merevségét, és az evolúció során plasztikussá vált. Az etológia szerint a 'merev', 'vak' ösztönök csupán primitív, ismétlődő reakciósémákat írnak elő. Ezek azonban nem alkalmasak arra, hogy a magasabbrendű állatok és az ember alkalmazkodását irányítsák. Csakis a rugalmas tanulás segítségével vagyunk képesek arra, hogy megbirkózzunk a környezet változó és egyedi hatásaival" (Boakes 1984, idézi Bereczkei 2003, 114.o.). A tűz feltalálását követően az ember felfedezte, hogy a nyers húsnál jobb a megsütött, évezredek elteltével pedig már a megsütött húsok közül is képes volt válogatni, megtanulta az evőeszköz használatát, majd létrehozta a konyhaművészetet, végül megszerkesztette a kulturált étkezési illem-szabályokat. Mindez az ösztönök 'de-naturálásával' járt együtt, más megfogalmazásban a tanult tényezőkkel befolyásolt ösztön-működést eredményezte. Szondinak a "de-naturálásról" kialakított teóriája értelmezhető a szocializációs folyamat eredményeként: e folyamatban a gyermek már élete első néhány évében elsajátítja mindazt, amit az emberi faj evolúciója során fokozatosan felismert és alkalmazni kezdett. Manapság a gyermek megtanulja, hogy nem illik azonnal az ételbe markolva azt a szájába gyömöszölni, nem illik a testvért félretolva önmaga számára biztosítani a legfinomabb falatot, hanem meg kell várni, amíg az anya tálalni kezd. De ma is bőven akadnak emberek, akik  nem tanulták meg a kulturált étkezési szabályokat, és érvényes ez a szexualitás szabályaira is: egyesek szeretkeznek, mások "szexelnek".

Az ösztönök kultúrálódásával és a szabályrendszer elsajátításával mind a társadalmi, mind a párkapcsolati együttélés magasabb színvonalra emelkedik, és ez fordítva is végbemegy: a magasabb színvonalú társadalmi és párkapcsolati együttélésben az ösztönkielégülés módja is tökéletesedik. Az önkontroll-funkciók elsajátítása is tanulással történő "ösztön-denaturálás" eredménye, és ebben az értelemben a de-naturálás kitétel pozitív értelmet nyer. Ahogy az ember az ösztönt kielégítő falás helyett megtanult főzni, majd a terített asztal és a díszes tálalás még fokozta is élvezetét, éppúgy elsajátította a szexelés helyett a szeretkezést, és az ezt kísérő pszichés élmény csak fokozta testi örömét. Manapság a társadalmi együttélés szabályai a személyközi, valamint a párkapcsolat keretén belül biztosítják a kultúrált ösztön-kielégítést, és ez fordítva is igaz: a kultúrált ösztönkielégítés biztosítja a magasabb színvonalú emberi együttélést. De eközben mindig lesznek emberek, akik nem tanulnak meg kultúráltan étkezni, és nem lesz ez másként a szexualitás terén sem.

Evolúciós definíció: "A szerelem érzelmi adaptáció, amely (szexuális szelekcióval) a gének terjesztésének érdekében történő udvarlást egy bizonyos egyénre összpontosítja". Miller, im. 397.o.

Általános definíció: "A szerelem" (fn) a szeretett személy iránti vágyban és odaadásban megnyilatkozó, nemi vonzalmon alapuló érzelem, az ilyen érzelmen alapuló viszony." Magyar értelmező kéziszótár

"Szexelés" vagy szeretkezés?
Az emberi szexualitás bonyolult pszichológiai mechanizmusokhoz kötött, és ezekből következik minden jellegzetessége.

Az evolúciós fejlődés oda vezetett, hogy az emberi közösülések túlnyomó többsége fogamzásra alkalmatlan időben történik, az emberi szexualitás elsősorban az örömszerzést, és nem a megtermékenyítést szolgálja

Beethoven parasztcsaládból származott, apja alkoholista, anyja sokat betegeskedő asszony volt. Hét gyermekük közül Ludwig volt a legidősebb, és már 4 éves korában kitűnt zenei tehetsége. Húszas éveinek vége felé figyelt fel kezdődő fülbajára, ez traumaként érintette, az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta. Elérhetetlen hölgyekhez vonzódott, akiket eszményített, de soha nem házasodott meg.

A férfi kapcsolatát a szexuális tevékenység minősége alapján ítéli meg, míg a nőnél ez fordítva van: a szexuális tevékenységét ítéli meg a kapcsolatának minősége alapján.

A szexualitás számos folyamat összessége, és e folyamatok mind kapcsolatban állnak a szexuális örömmel.