2017. augusztus 17.

Társa az országnak. A királynéi hatalom a középkorban

Szerző: Fügedi Erik

„A királyné vörös bársonyruhát viselt, a ruhaujjak olasz divat szerint kivágottak voltak, kibontott hajában két értékes, csaknem gömbölyű igazgyöngy ragyogott.” Mátyás király feleségének, Beatrixnak a koronázásáról jegyezték fel ezt a mondatot 1576. december 12-én Székesfehérvárt. A pompás ruha és a drága ékszer azt sugallja, olyasvalakiről van szó, akinek élete állandó ünnepléssel telik. Pedig nem így volt. A királynénak ugyanolyan kötelezettségei voltak, mint királyi férjének, s azt sem mondhatjuk, hogy feladatait könnyű volt hibátlanul teljesítenie.

Az esküvő és koronázás nyélbe ütése nem volt egyszerű dolog. A vőlegény családja hosszas megfontolások alapján választotta ki a király vagy a trónörökös leendő feleségét.

A politikai szempontok olyan lány kiválasztását tették szükségessé, aki saját magán és hozományán kívül valamiféle politikai hasznot is jelentett, például egy új és éppen szükséges szövetségest. Amikor 1261-ben II. Ottokár cseh király békét kötött IV. Bélával, azt is kikötötte, hogy valamelyik lányát elveszi feleségül. Választása Margitra esett, de Margit ekkor már a domonkos apácák között élt, és kikosarazta a cseh királyt, ami újabb bonyodalmak forrása lett.

Egy király vagy leendő király hacsak tehette, más királyi családban keresett magának feleséget. Az ilyen lány már „otthon” megtanulta a királynői kötelezettségeket, s megfelelt az egyenrangúság követelményének is. Amikor Nagy Lajos másodszor nősült és Kotromanics Erzsébetet vette el, az olasz közvélemény a házasságot lenézte, mert Erzsébet apja – a bosnyák uralkodó, leendő apósának hűbérese – nem volt vele egyenrangú.

A politika szempontja győzött IV. Béla fiának, V. Istvánnak a nősülésénél is. A tatárjárás után az országban megtelepedő kunokat keresztény hitre kellett téríteni, s hogy ezt a nehéz lépést a kunok számára megkönnyítsék, IV. Béla egy előkelő kun lány kezét kérette meg fia számára. A fejedelmi házasságok tervezésébe a királyi tanácsban ülő főpapok és főurak is beleszóltak. Mátyás királynak részben azért kellett hosszú ideig – 13 évig – özvegyen élnie, mert választottatival a királyi tanács nem értett egyet.

Más érvek is dönthettek a házasodás kérdésében. A királyok – Magyarországon főképpen az Árpádok és az Anjouk – ősi dinasztiák tagjai voltak, ezért mindig gondjuk volt a „szent királyok nemzetségének” folytatására. Igazán nem volt könnyű megállapítani azonban, hogy a kiszemelt menyasszony megfelel-e a gyermekszüléssel kapcsolatos elvárásoknak.

A genetikai vizsgálatok ismeretlenek voltak a középkorban, de megpróbáltak következtetéseket levonni abból, hogy a menyasszony nagynénjei és testvérei hány (és persze ilyen nemű) gyermeket szültek, s nem merült-e fel a szülésnél valamilyen rendellenesség. A középkori magyar királyi családokban a legtöbb gyermeket – szám szerint tízet – IV. Béla felesége, Mária királyné hozta a világra, bár a nemek szerinti megoszlás nem volt kedvező, mert csak két fiú volt közöttük. Voltak viszont olyan királyaink, akiknek nem volt gyermekük (III. András) vagy csak lányaik voltak (Nagy Lajos).

Az országba megérkező menyasszonyt az esküvő után annak rendje és módja szerint megkoronázták. Az egyház nagy súlyt helA királyok – Magyarországon főképpen az Árpádok és az Anjouk – ősi dinasztiák tagjai voltak, ezért mindig gondjuk volt a „szent királyok nemzetségének” folytatására. Igazán nem volt könnyű megállapítani azonban, hogy a kiszemelt menyasszony megfelel-e a gyermekszüléssel kapcsolatos elvárásoknak.

A genetikai vizsgálatok ismeretlenek voltak a középkorban, de megpróbáltak következtetéseket levonni abból, hogy a menyasszony nagynénjei és testvérei hány (és persze ilyen nemű) gyermeket szültek, s nem merült-e fel a szülésnél valamilyen rendellenesség. A középkori magyar királyi családokban a legtöbb gyermeket – szám szerint tízet – IV. Béla felesége, Mária királyné hozta a világra, bár a nemek szerinti megoszlás nem volt kedvező, mert csak két fiú volt közöttük. Voltak viszont olyan királyaink, akiknek nem volt gyermekük (III. András) vagy csak lányaik voltak (Nagy Lajos).

Az országba megérkező menyasszonyt az esküvő után annak rendje és módja szerint megkoronázták. Az egyház nagy súlyt helyezett a szertartásra. A királynét megáldotta a püspök, és a kor embere szentül hitte, hogy az áldástól a királyné átalakul, jobb, emberségesebb lesz. Ugyanezt az elvárást fejezte ki, hogy jobb alsókarján és vállán szentelt olajjal felkenték. Ezután fejére tették a koronát, és kezébe adták a jogart.

Az egyes mozzanatokat imák kísérték, melyek az Ószövetség asszonyait idézték. Legyen az új királyné olyan termékeny, mint Rebeka és Sára volt, álljon ellent a bűn kísértésének, mint ahogyan azt a Holofernes fejét levágó Judit tette, s legyen olyan bölcs és tapintatos, mint amilyen Eszter volt, aki férjét tanácsokkal támogatta az uralkodás nehéz feladatában. Amikor a koronát a királyné fejére tették, a főpap ezt az imát mondta. „Vedd az ország koronáját, és tudd meg, hogy társa vagy az országnak, adj a népnek mindig megfelelő tanácsot, és mennél magasabbra emelkedsz, annál jobban szeresd és őrizd meg a szerénységet.” Bizony nehéz feladatot raktak a fiatal királyné vállára!

A magyar királyok a sokféle követelmény hatására széles körből választották élettársaikat. Volt köztük kijevi nagyfejedelem lánya, volt a lengyel, a cseh királyi ház tagja, volt német–római császárlány és bizánci hercegnő, sőt még a messzi Aragóniából is hoztak asszonyt. A királyi menyasszonyt fényes kíséret illette meg, így lovagok hosszú sora és a menyasszony kortársaiból álló udvarhölgyek csapata is útra kelt. Ezek a lovagok és udvarhölgyek sokszor itt maradtak.

Amikor Kálmán király egy szicíliai királylányt vett feleségül, a kíséret egyik lovagja itt maradt, és a későbbi Rátót nemzetség őse lett. A Tari, Kaszai, Kakas, Pásztói nevet viselő családok ősei ugyanígy beolvadtak a magyar arisztokráciába, és szerepet kaptak a magyar politikai életben. A királyné és kíséretének itt maradó tagjai új szokásokat, új ismereteket – és persze új divatot – hoztak magukkal, új kapcsolatokat jelentettek. A folyamat fordítva is működött. Amikor II. András a lányát spanyol földre házasította ki, Jolantát magyar lovagok kísérték el hosszú útjára, s közülük is maradtak ott néhányan, akik spanyol nemesi családok ősévé lettek.