2018. január 18.

Teleki László ismeretlen arcai

Szerzők: Cs. Lengyel Beatrix - Gödölle Mátyás

A Nemzeti Múzeum Teleki László az országgyűlés halottja - pesti helyszínelők 1861 című kiállítása több szempontból is különleges bemutató. Nem csak azért, mert először idézi kiállítás történelmünk e kiváló alakját, a távolba látó politikai gondolkodót, a római jellemű, becsületére kényes politikust, Széchenyi, Kossuth, Wesselényi és Batthyány küzdőtársát. Különleges a helyszín miatt is, mert a kiállításnak a múzeum rotundája ad helyet, az installációval megidézve - a Vasárnapi Ujság fametszete alapján - az 1861-es, második népképviseleti országgyűlés határozati pártja vezetőjeként ott felravatalozott politikus gyásztiszteletét. Ezzel egyúttal bemutatva azt is, hogy e temetéssel indult az a majd 80 éven, egészen 1944-ig, tartó szokás, hogy innen kísérték utolsó útjukra a nemzet nagy halottjait, köztük Kossuthot, Jókait, Adyt.


Teleki öngyilkosságának helyszíne, 1861. május 8. Mayer György felvétele

S különleges azért is, mert a véletlenek játéka folytán Teleki születésének kétszázadik, halálának százötvenedik évfordulója egyúttal a magyar kriminalisztika történetének fontos dátuma is. Ekkor készült - legalábbis legjobb tudomásunk szerint - helyszíni szemlén az első fényképfelvétel, amely rögzítette "azon alakban a mint az a szemle alkalmával találtatott", a Szervita téri Teleki palota 2. emeletén, Teleki László tragikus öngyilkosságának helyszínét. Ezeket a felvételeket nem a rendőrségi jegyzőkönyvek, hanem egy, személyében jelenleg még azonosítatlan Dessewffy gróf ajándékaképpen, 1941 óta a Nemzeti Múzeum gyűjteménye őrzi, s most a kiállítás három hónapja alatt az eredeti sztereofelvételeket a nagyközönségnek bemutatja.

Az eredeti képek mellett, azokat kiegészíti, hogy térhatásuk érzékelhető legyen, egy 3D számítógépes fotóbemutató. A Rendőrtiszti Főiskola és az ORFK Bűnügyi és Szakértői Kutaóintézete munkatársainak segítségével a megidézett egykori tetthelyen pedig többször is folyik helyszínelés a kiállításokhoz kapcsolódó programok keretében. A történelem iránt érdeklődő látogatóknak még számos apró csemegét is tartogat a kiállítás. Olyan különlegességeket, amelyek eddig vagy soha vagy szinte soha nem szerepeltek bemutatókon, s a nagyközönség számára ismeretlenek.


Teleki öngyilkosságának helyszíne, 1861. május 8. Mayer György felvétele

Ezek közül kiemelendők a kiállításon látható ábrázolások. Teleki alakját vagy - a reformkorhoz és az 1848-as népképviseleti országgyűléshez kapcsolódóan - a nevezetes Eybl litográfia alapján őrzi a történeti emlékezet, vagy a forradalom és kiegyezés válaszútjának idejéből, Mayer György egész álló alakos, 1861 tavaszán készült fotográfiája alapján, illetve az annak nyomán készült Marastoni József litográfia, és az ugyancsak a fényképre támaszkodva festett nagyméretű Barabás festmények alapján. Bizonyára nem véletlenül, hiszen ezeken az ábrázolásokon jelenik meg a politikus a legmarkánsabban. Eybl neves, Wágner József kiadásában, önálló lapokon megjelenő, 1841-től induló sorozata azonos méretben, legtöbbször karosszékben ülve, szemből vagy kissé elfordulva ábrázolja a személyeket. Ilyenek Kossuth, Széchenyi, Wesselényi, Batthyány, Deák, Klauzál és Pulszky Ferenc, Pálóczy László portréi. A művész 1843-ban készült Teleki-portréja azonban elüt a többnyire azonos tartásban lévő, nyugodt ülő alakokétól. Karba font keze, markánsan egyenes álló alakja jól érzékelteti alkatának jellemzőit, ez a beállítás sokszor visszaköszön, és maghatározóvá válik a Teleki-ábrázolások későbbi darabjain. Rajta kívül Eybl a 40-es évek elején csak Szemere Bertalanról készített hasonló karakterű álló portrét, s majd csak az évtized második felében rajzolt többször álló alakokat.

Teleki László gróf, Franz Eybl litográfiája, 1843 (MNM Történelmi Képcsarnok)

A Mayer György által készített fotográfiák közül az egyik, a Telekit olyan nagyon jellemző mozdulattal - őt mellén összefont karral - ábrázoló kép vált rövidesen közismertté, s ezt őrzi emlékezetünk is. A Szervita téri Teleki palotától még 500 méternyi távolságban sem lévő "fényes és nagyszerű" napfényműterem a mai Váci utca, Vörösmarty tér sarkán egykor állott Mocsonyi ház legfelső szintjén volt (akkoriban Nagyhíd utca 4.). Teleki valamikor Pestre érkezése és halála között kereste fel a rokonai, ismerősei által is igénybe vett műtermet. A kor szokásainak megfelelően ilyen alkalmakkor többféle beállításban is készült felvétel: jobbra-balra fordulva, szemből, ülve, állva, majd a megrendelő választotta ki a neki tetsző változatot. E sorozatból a híressé vált beállításon kívül, egy Telekit egész alakban, ülve ábrázoló felvétel is ránk maradt, bár ez sokkal ritkább, kevesebb példánya ismert. Mindkét kép különös és sok mindent elárul. Az álló alakos képen a valóságban is láthatjuk a már az Eybl litográfián megörökített pózt: az összefont karokat, a határozott megjelenést, amelyek jellemzik az egyfelől büszke, vezető arisztokrata politikai gondolkodót, másfelől utalnak a tépelődésre, belső vívódásokra hajlamos és alapvetően zárkózott jellemre.

Az általánosan használt műtermi kellékek (könyvek és váza az asztalon) csak megerősítik a politikus alakot, az egyéniség ereje dominál - a fotográfiai gyakorlatban is ritka - beállítású képen. Az egyidőben készült ülő képen egy másik Teleki jelenik meg: magába fordulón, mereven maga elé néz, s ezt az előnytelen beállítás és a kelléktelenség csak hangsúlyozza - csupán a hosszú expozíciós idő miatt használt, támaszt takaró drapériát látjuk mögötte. Mindkét felvételen jól látható az arcon az elmélyült, hosszanti barázda, az elmúlt hónapok fizikai és lelki szenvedéseit tükrözve. Halála után természetesen a politikust megörökítő álló alakos fotográfia, mint az utolsó hiteles ábrázolás szolgált a kortárs művészek és az utókor alkotói számára is mintául.


Teleki László 1861. február és május között,
Mayer György felvétele (MNM Történeti Fényképtár)

A kiállításon is látható közismert ábrázolások mellett, azonban - másolatban - két különleges képen is feltűnik Teleki alakja. Olyanokon, amelyek egyike egyáltalán nem volt ismert, a másik pedig csak a történészek szűk körében, ott sem hiteles, színes másolatban. S ezek Teleki László legkorábbi általunk ismert ábrázolásai! A képek a Román Tudományos Akadémia kolozsvári könyvtára gyűjteményében őrzött albumokban találhatóak, amelyekben egy műkedvelő amatőr többnyire saját rajzait gyűjtötte össze. A reformkor haladó szellemű személyeihez nem sorolható, erősen konzervatív beállítottságú Petrichevich Horváth János huszárszázados két albumba gyűjtött művei az 1830-as, 40-es évekből származó, sokszor csak vázlatosan kidolgozott ceruzarajzok, kissé karikírozott portrék és jelenetek. Közöttük többön feltűnik Teleki alakja, melyek közül a két legérdekesebb került a kiállításba.


Teleki László és kedvese Orczy Istvánné Lipthay Auguszta bárónő.
Petrichevich Horváth János színezett ceruzarajza, 1841
(Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Könyvtára)

Az egyik, csak az arcoknál színezett, beragasztott ceruzarajz azért különösen izgalmas, mert egyetlen képi emléke Teleki László és Orczy Istvánné báró Lipthay Auguszta élethosszig tartó szerelmének. A pár köztudott viszonya már nyílt titok volt a 40-es években - Széchenyi is együtt említi őket naplójában -, s a férj 1848-ban, a szenttamási csatában bekövetkezett halála után is megmaradt. Orczyné számos alkalommal meglátogatta Telekit emigrációs éveiben, házasságot azonban nem kötöttek. A rajzon, amelyet később láttak el az ábrázoltak neveivel, Teleki alakja jól felismerhetően szemből látszik, míg a mellette ülő, rá profilban felnéző Orczyné megformálása inkább sematikus. Ez utóbbit azért is sajnálhatjuk, mert az egyetlen további fellelt ábrázolás róla egy 1902-ben, a halála évében Ligeti Antal által készített márvány profil-büszt.


Csoportkép az 1841-1843-as erdélyi országgyűlés alakjairól, köztük Teleki László.
Petrichevich Horváth János akvarellje, 1841
(Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Könyvtára)

A másik, akvarellel erőteljesen kifestett ceruzarajz szerencsére a kis számú, datált képek közé tartozik. Az 1841-ben készült csoportképen egy asztal körül látjuk a beszélgető férfiakat, de a kompozíciós esetlenségek és több alak kontextus nélküli ábrázolása azt a gyanút keltik, hogy nem egy konkrét esemény megörökítését látjuk, hanem egymás mellé rajzolt tipizáló portrékat. A kép témáját, az egymás közt kedélyes politikai diskurzust folytató képviselők ideálképét az éppen ebben az időben Kolozsváron ülésező erdélyi országgyűlés (1841-1843) szolgáltatta a rajzolónak. Az egyes alakok felirattal való azonosítása már az albumba ragasztás után, két különböző - az egyik tintával, a másik ceruzával - kéztől való. A személyek megnevezése balról jobbra: Gál János, Bethlen Domokos, Teleki Miklós, Matskási L[ászló], Szalánczi [Sámuel?], Teleki Laczi, Gyulai Lajos és Kemény Ferenc. Petrichevich albumainak és rajzainak kiemelt fontosságát az adja, hogy a korszakból alig áll rendelkezésünkre a reprezentatív ábrázolásokon kívüli képi források ilyen gazdag, több száz darabos gyűjteménye.