Szerző: Poór János

A Mária Terézia védnökségét élvező nemesi akadémia - a birodalmi arisztokrácia nevelő iskolájaként - mintegy szimbóluma volt a soknemzetiségű, jogilag és politikailag tagolt birodalmat finom eszközökkel összetartani és összekovácsolni óhajtó politikájának.

1746-ban a Favoritenhof nagymúltú épületében egy vadonatúj intézmény, a Collegium Theresianum kapott helyet. A Favoritának is nevezett kastélyban egykor VI. Károly és Mária Terézia is szívesen töltötte idejét. Amikor azonban Károly császár itt halt meg váratlanul, Mária Terézia elhagyta az immár szomorú emlékű Favoritát. Az ódon épületben átmenetileg színházi kellékeket tároltak, majd az épület kaszárnyaként is szolgált.

Alapítványi adományok
A negyvenes évek elején a jezsuita rend ausztriai elöljárója felvetette, hogy a rend létrehozna egy olyan intézetet, amely egyrészt az egyház, másrészt az állam szempontjait szem előtt tartva zsenge korától fogva oktatná és nevelné a nemesi ifjúságot. A nemesi iskolák, akadémiák intézménye nem volt ismeretlen a korabeli Európában. A nemességnek mindinkább alkalmazkodnia kellett a győzedelmes, reprezentatív központokat létrehozó abszolutizmushoz. Állami szolgálat és (vagy) udvari jelenlét lett az előfeltétele a nemesi karriernek. Mind a mesterséget, mind a társasági élet viselkedési szabályait el kell sajátítani valahol, s erre voltak hivatottak a nemesi akadémiák. ??Az iskola helyéül az üresen álló, de a kincstárnak így is sokba kerülő Favoritát szemelte ki a rend. Mária Terézia döntését nem a rend iránti szimpátia befolyásolta, hanem kiderült: nincs pénz a régi kastély tervezett bővítésére. Ezért 30 ezer gulden ellenében a Favorita a jezsuita rend tulajdonába került, amely vállalta, hogy a császárné által jóváhagyott terv szerint egy nemesi kollégiumot rendez be ott. ??Az új oktatási intézmény királynői védnökség alatt állt, ez azonban nem azt jelentette, hogy állami vagy uralkodói vezetés alá került volna. A vételár kifizetése után működtetéséről elvileg a jezsuitáknak kellett gondoskodniuk. A rend azonban a kezdet kezdetétől rászorult a királynő támogatására. Mária Terézia fizette a táncmestert, az orvost és a sebészeket. 1747-ben állami pénzen alkalmaztak két jogi professzort, s az akadémia alapítványi támogatásban is részesült. A legfelső politikai fórumokon is rendszeresen terítékre került a Theresianum ügye. Foglalkozott vele a Kancellária, illetve egy különbizottság is, amelyet a királynő akkori legfőbb tanácsadója, Haugwitz vezetett. Az uralkodónő és a felső politikai vezetés kitüntető figyelme nem maradt következmények nélkül. Mindenekelőtt azzal járt, hogy a Theresianum tekintélye minden más hasonló nemesi akadémia fölé nőtt, s nem kellett anyagi gondokkal küszködnie. Különösen 1749 után nem, amikor módosult a státusa. Az addig csak királynői védnökség alatt álló intézmény immár Mária Terézia fennhatósága alá került. A december 30-án kelt okmány szerint minden időkre Mária Terézia nevét fogja viselni, és élvezni fogja mind az ő, mint utódai "közvetlen védelmét és gondoskodását". A gondoskodás látható jele volt, hogy az akadémia további alapítványi pénzeket kapott, a királynő évi meghatározott összeget rendelt a jezsuita tanárok fizetésére, ösztöndíjat folyósított 10 kiemelkedő képességű nemesi ifjú tanításának költségeire, s megerősítette azt a korábbi döntését, hogy VI. Károly egykori orvosának közcélokra felajánlott gazdag könyvtárát megkapja a Theresianum. 1750-ben a lovaglóiskola kapott a királynőtől 300 guldent és 20 lovat. Az állami vezetés kezdett tárgyalásokat a Szentszékkel is, hogy egyházi benefíciumok jövedelmét kaphassa meg az új akadémia. A pápa megadta hozzájárulását, s többek között magyarországi egyházi jövedelmek is a Theresianum céljait szolgálták. Az intézet helyzetét véglegesen egy 1751. októberi, második alapítólevél tisztázta. A korábban az állam (uralkodó) által csak szubvencionált intézmény önálló - jórészt alapítványi tőkével működő gazdasági egységgé vált, amelyet ugyan továbbra is a jezsuiták vezettek, de már a királynő főhatósága alatt.

Előkelő tanulóifjúság
A Theresianum rangját - híres tanárai ellenére - nem az oktatók, hanem a diákok adták. 1746-ban a 24 diák közül még csak ketten kerültek ki főúri családból: egy Auersperg és egy Kinsky. A második évben a diáklétszám több mint a duplájára nőtt, s az 56 tanulóból közel húszat a vezető arisztokrata famíliák adták: Dietrichstein, Saurau, Harrach, Khevenhüller, Starhemberg névvel ugyanúgy találkozhatunk, mint Andrássyval. Ugyanilyen előkelő volt az összetétel 1750-ben, amikor 135, és 1784-ben, amikor 171 diák tanult az épület falai között. Szinte az egész Habsburg Birodalom képviseltette magát. Feltűnően sok volt az olasz, Nápolytól Lombardiáig. Már Lengyelország felosztása előtt sok volt a lengyel, még több a hetvenes évektől. Kevesebben jöttek Belgiumból, de azért nem hiányoztak.

S ott voltak végig a magyarok. Már az első 24 diák között olvasható Niczky József és Perényi András neve. Az 1749-ben létesített 10 ösztöndíj közül ötöt magyarországiak kaptak. Az 1772-ig beíratkozott diákok mintegy hatoda magyar volt. A hetvenes években Theresianum-növendék lett Széchényi Ferenc és Festetich György is.

A legelőkelőbb társadalmi réteg képviselőinek összegyűjtésével, bécsivé formálásával a Theresianum betöltötte azt a szerepet, amelyet Mária Terézia szánt neki: a partikularizmussal szemben a birodalmi összetartozás tudatát erősítette. A konzervatív tekintélyelvűség ellenfelének, II. Józsefnek a rendszerében nem volt helye a Theresianumnak. A jogok nyílt egyenlőtlenségének elve alapján szerveződő - ráadásul drága - akadémiát a császár 1784-ben bezáratta. Ez nem jelentette azt, hogy a diákokat szélnek eresztették volna. Az alacsonyabb évfolyamok hallgatói normál iskolákban és gimnáziumokban folytathatták tanulmányaikat, a filozófia- és joghallgatók pedig az egyetemen abszolválhattak. A Theresianumot szolgáló pénzeket a császár nem vonta el, hanem tanulmányi eredménytől függően változó összegű ösztöndíjakat létesített, melyeket nemcsak nemesek nyerhettek el a későbbiekben.

A császár döntésével a Theresianum első nagy korszaka lezárult. A felvilágosult abszolutizmus intermezzója után azonban a világ újra visszazökkent az eredeti kerékvágásba. A Theresianumot 1797-ben, jórészt a korábbi formák felelevenítésével, újjászervezték és újra megnyitották az előkelő ifjúság számára.

Jezsuita alaptanterv
A jezsuita iskoláknak jó hírük volt a 18. században. A képzés hagyományosan három sziten zajlott. Három év grammatika, két év humán tanulmányok és szintén két év filozófia. Az első két szinten a vallás és a latin nyelv képezte az oktatás súlypontját. Először megtanultak a diákok latinul olvasni és írni, majd a poétikai és retorikai stúdiumok, a latin levélszerkesztés, versírás és a szónoklat volt a fő tárgy. A filozófiai kurzus a logikát, fizikát és a matematikát ölelte fel.

A történelem sokáig csak mint az antik olvasmányok tárgya jelent meg, de a 18. században már az újkor történetét is taglaló történelemkönyvekkel találkoztak a jezsuita iskolák növendékei.

A Collegium Theresianumnak azonban jóval gazdagabb volt a tantárgykínálata. Tanították a német nyelvet, bizonyos építészeti-műszaki ismereteket, a történelem keretében a közép- és a modern kort, kiemelten a Német Birodalom, a Habsburg-ház és az örökös tartományok történetét, valamint élő nyelveket. Egy jezsuita iskolában ugyan különös volt, de a nemesi akadémia célkitűzéseinek teljesen megfelelt, hogy a tanyanyag részévé váltak az ún. nemesi gyakorlatok: a vívás, a lovaglás és a tánc.

Az első, 1746-os tanterv ugyanakkor jól tükrözte azt is, hogy ebben az intézményben az állam számára szándékoztak szakembereket képezni. Jogi és államelméleti oktatást is tervbe vettek, amit szervezetileg úgy oldottak meg, hogy a filozófiai stúdiumokhoz hároméves jogi stúdiumot kapcsoltak. A jogi oktatásban pedig a kezdetektől el kellett tűrniük a jezsuitáknak a világi oktatók részvételét. A jogot főként világiak tanították, a rend csak a kánonjog, illetve - sokkal kevésbé - a római jog okításában kapott szerepet.
És 1746 őszén megkezdődött a tanítás.