2012. május 24.

Törvénytár Püski Levente cikkének tanulmányozásához: A háború esetére szóló kivételes hatalom idejének meghosszabbításáról, 1920.

Szerző: Püski Levente

1920. évi VI. törvénycikk
A háború esetére szóló kivételes hatalom idejének meghosszabbításáról


1. § Tekintettel a háború és a forradalom következtében előállott rendkívüli viszonyokra, a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényekben foglalt felhatalmazásokon alapuló kivételes hatalom időtartama a békeszerződés megerősítésétől számított egy évre meghosszabbíttatik.

Ahol az említett törvényekben és az azok alapján kibocsátott rendeletekben a háború idejéről van szó, ez alatt a kivételes hatalomnak a jelen törvénnyel meghosszabbított idejét is érteni kell; ahol pedig a hadviselés érdekéről van szó, ezzel az ország belső rendjének és közbiztonságának, valamint külső politikájának érdekei is egy tekintet alá esnek.

Az első bekezdésben meghatározott idő elteltével a kivételes hatalom megszűnik és hatályon kívül kell helyezni a kivételes hatalom alapján tett intézkedéseket, amennyiben hatályukat a minisztérium már előbb meg nem szüntette. Ha azonban az említett idő elteltekor a törvényhozás működése netalán szünetelne és a kivételes hatalom ideiglenes fenntartására tovább is szükség volna, a minisztérium a kivételes hatalmat a békeszerződés megerősítésétől számított egy év eltelte után is a törvényhozótestület megalakulásától számítandó három hónapon át még igénybe veheti.

2. § A minisztérium a kivételes hatalom alapján kibocsátott azokat a rendeleteket, amelyek a háború alatt keletkezett viszonyokat szabályozzák, amennyiben e viszonyok rendezése végett szükséges, a törvényhozás további intézkedéséig a kivételes hatalom megszünte után is hatályban tarthatja s a szükséghez képest módosíthatja és kiegészítheti.

Utasíttatik azonban a minisztérium, hogy az ilyen viszonyok rendezése végett mielőbb törvényjavaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé.

3. § A minisztérium rendelettel fogja közzétenni azt a napot, amelyen a kivételes hatalom az 1. § értelmében megszűnik.

4. § Ez a törvény kihirdetésének napján lép életbe és azt a minisztérium hajtja végre.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Prostitúció (18) | Habsburg (22) | Európa (29) | Középkor (18) | Közjogi (31) | Ókor (14) | Igazságszolgáltatás (16) | Trianon (13) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) | Németország (11) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.