Szerző: Németh György

Horatius, az arany középszer római költője Kr. e. 30-ban ujjongó versben ünnepelte Kleopátra halálát. „Most kell boroznunk”, kiáltotta, mert meghalt a végzetes szörny (fatale monstrum). Az az asszony lett öngyilkos, aki boldoggá tette Caesart és Antoniust, és bosszantóan dacolt az Egyiptom gabonájára éhes római politikusokkal, így Octavianusszal is. De nem ezért kellett meghalnia. Iulius Caesar édesgyermekének anyjaként komoly veszélyt jelentett a dictator örökbe fogadott fiára. Horatius pedig, ekkoriban mindenképp, Octavianus dicsőségét zengte, hiszen Maecenas ezért fizette.

Kleopátra származása
Kr. e. 69-ben született VII. Kleopátra (ur. Kr. e. 51–30), Egyiptom utolsó uralkodója, a rendkívül népszerűtlen XII. Ptolemaiosz (ur. Kr. e. 80–58) lánya, akit az alexandriaiak – szenvedélyes zeneszeretete miatt – gúnyolódva Aulétésznek, vagyis auloszjátékosnak neveztek [ezt a fúvós hangszert hibásan fuvolának szokták fordítani]. Azt nem tudjuk, ki volt Kleopátra anyja. Hatan voltak testvérek, és valamennyien uralkodtak egy ideig. VI. Kleopátra mindössze egy évig, Bereniké három évig (Kr. e. 58–55), apjuk száműzetése idején, Arszinoé Kleopátra ellenkirályaként Kr. e. 46-ig, XIII. és XIV. Ptolemaiosz pedig kisgyermekként, nővérük férjeként. A gyerekek a legkiválóbb nevelést kapták, amit elősegített, hogy Alexandriában állt a világ leghatalmasabb könyvtára, és híres tudósok valóságos akadémiája, a Muszeion csatlakozott hozzá.

Kleopátra, ellentétben a többi Ptolemaiosszal, nemcsak kivételes nyelvtehetségnek bizonyult, hanem törekedett is arra. hogy a görögön és a makedónon kívül Egyiptom lakóinak nyelvét is tökéletesen elsajátítsa. Ez nemcsak az egyiptomi nyelv ismeretét jelentette. Tudott etiópul, héberül, szírül, arámiul, médül, párthusul, sőt, Plutarkhosz szerint még a tróglodütákkal, vagyis a barlanglakókkal (feltehetőleg a núbiaiakra gondolt) is meg tudta értetni magát. A hagyomány számon tartja a gyógynövények és mérgek iránti érdeklődését is, amely – ismerve a Ptolemaioszok fordulatos történetét – nem tekinthető pusztán elméletinek. A neves orvos, Galénosz szerint könyvet is írt erről. A Kozmetika című kézikönyv viszont feltehetőleg nem az ő munkája, hanem csak azért írták rá szerzőként az elegáns királynő nevét, hogy több példányban lehessen eladni.

A történelem, különösen az ősi Egyiptom és a Ptolemaioszok dinasztiájának közel kétszáz esztendős története annál inkább érdekelte. Ebből azt is megtanulta, hogy a nílusi ország trónján már többször is ültek asszonyok. Nemcsak az óegyiptomi Hatsepszut, hanem – legalábbis társuralkodóként – II. és III. Kleopátra, Kleopátra Bereniké (aki rövid ideig egyedül is uralkodott), valamint IV. Bereniké. Így aztán semmi meglepőt nem talált abban, hogy apja halála után, végrendeletének engedelmeskedve, 18 éves korában férjhez kellett mennie idősebb öccséhez, s társuralkodóként követte a korábbi Kleopátrák és Berenikék példáját. Tökéletesen felkészült az uralkodásra.

A társuralkodó egyeduralomra tör
Kleopátra, bár formailag csak társuralkodó volt, olyan pénzt veretett, amelyen saját portréját helyezte el, de XIII. Ptolemaioszét nem. A veret több szempontból is érdekes. Egyrészt nem szépíti meg a királynőt, hanem meglepően pontosan ábrázolja erős, kissé horgas orrát, míg márványportréi sokkal szebbnek mutatják. Másrészt joggal keltette fel XIII. Ptolemaiosz és tanácsadói gyanúját: Kleopátra valójában egyeduralomra tör. Közben a világpolitika is egyre zaklatottabbá vált. Caesar Kr. e. 49-ben átkelt a Rubiconon, és kirobbantotta a polgárháborút. Nagy Pompeius Hellaszba menekült, és elküldte idősebb fiát, Gnaeust Alexandriába, hogy onnan hozzon segítséget Caesar elleni harcához. Kapott is ötven hadihajót, ötszáz lovast és jókora mennyiségű gabonát.

A pletykák arról szóltak, hogy a jóképű Gnaeus Pompeius nem volt közömbös Kleopátrának. A segítséget azonban nem (feltétlenül) ezért adta meg a királynő. Ptolemaiosz Aulétész néhány évig száműzetésben élt Rómában (elképzelhető, hogy Kleopátrával együtt), és ekkor Pompeius vendégszeretetét élvezte. A római hadvezér joggal várt hálát korábbi segítségéért. A táborába küldött katonák azonban rómaiak voltak. Még Kr. e. 55-ben ők segítették vissza trónjára az auloszjátékos királyt.

XIII. Ptolemaiosz és tanácsadói (Potheinosz, Akhillasz és Theodotosz) ekkor fellázították az alexandriai népet, és elűzték Kleopátrát. Csakhogy Pompeius Kr. e. 48-ban vereséget szenvedett Caesartól Pharszalosznál. Egyiptomba menekült, ahol az ifjú király (Potheinosz tanácsára) kivégeztette. Ezzel Caesar kegyét akarta elnyerni, de rosszul számolt. A dictator megérkezett Alexandriába, és éktelen haragra gerjedt a gyilkosság miatt.

A szőnyeg meséje
Caesar az alexandriai királyi palotában rendezte be főhadiszállását. A fényűző palota azonban ekkor inkább ostromlott várhoz hasonlított. Kleopátra mindenképpen beszélni szeretett volna a dictatorral, mivel tőle remélte, hogy visszasegíti trónjára. Egy hibás fordítás miatt elterjedt, hogy a tréfás kedvű királynő egy szőnyegbe burkolózott, amit egy barátja, a szicíliai Apollodórosz a vállára vetett, és besétált vele a palotába. Caesar nagyot nézett, amikor a szőnyegből előgurult Egyiptom királynője!

Kleopátra valójában ágyneműtartó zsákba (sztrómatodeszmosz) bújt bele, és nem azért, hogy Caesart meglepje (ő ugyanis pontosan tudott érkezéséről), hanem azért, hogy ellenségei (leginkább Potheinosz) figyelmét kijátssza. A polgárháborúban álló város palotájában a testőrség szigorúan őrizte Caesart. Lehetetlen lett volna egy mégoly pajkos királynőnek is zsákbamacskát játszania vele. A történet azonban annyira romantikus, hogy a szépirodalmi művekből és a filmekből valószínűleg sohasem lehet kigyomlálni.

Caesar mindenesetre összebékítette a királyi testvéreket, visszasegítette a trónra Kleopátrát, és – összeesküvés vádjával – meggyilkoltatta Potheinoszt. Az egyiptomi hadsereg körülzárta a palotát, s amikor XIII. Ptolemaiosz is átállt hozzájuk, élethalálharc kezdődött. Nem kíméltek sem embert, sem más értékeket. A város kigyulladt, és elhamvadt a hatalmas alexandriai könyvtár is. Volt, hogy Caesarnak úszva kellett menekülnie ellenfelei elől. Végül mégis győzelmet aratott, és Kleopátrát nyilvánította Egyiptom uralkodójának testvére helyett.

Caesar sokat tanult
Caesar jobban meg akarta ismerni a nagy múltú országot, ezért – ahogy Appianosz írja – 400 hajóval felhajózott Kleopátrával együtt a Níluson, s „minden tekintetben jól érezte magát vele”. Gyakran hajnalig lakomáztak együtt, és a királynő hálótermes hajóján feljutottak majdnem egészen Etiópiáig. Kapcsolatuk elmélyült, aminek gyümölcse egy kisfiú lett, XV. Ptolemaiosz Kaiszar, Caesar egyedüli vér szerinti fia (törvényes házasságából ugyanis csak egy lánya született, Iulia). Végül, amikor már távoznia kellett Egyiptomból, meghívta Kleopátrát Rómába, a legnagyobb megtiszteltetésekkel és ajándékokkal halmozta el, sőt, abba is beleegyezett, hogy a fiú, akit a királynő szült, az ő nevét viselje. Erről a gyermekről nem egy görög történetíró azt állítja – írja Suetonius –, hogy alakja, járása valóban Caesaréra hasonlított. Marcus Antonius a senatus előtt is megerősítette, hogy a gyermeket Caesar a magáénak ismerte el.

Kleopátra két évig tartózkodott fényűző kíséretével (és a Caesarionnak nevezett XV. Ptolemaiosszal) Rómában. Ottani életéről nem sokat tudunk, csak annyit, hogy királyi viselkedésével vérig sértette Róma büszke senatorait, köztük Cicerót is, aki leveleiben gyűlölettel ír róla. Elképzelhető, milyen hatást gyakorolt a konzervatív rómaiakra, amikor Caesar Venus újonnan épített templomában felállította Kleopátra aranyból készült szobrát, amely Iszisz istennőként ábrázolta. Egyedül az egyiptomi származású görög történetíró, Appianosz ismeri el, hogy Caesar sokat tanult Egyiptomban, és „a békés tudományok terén is sok új eredményt hozott Rómának. A mindaddig szabálytalan évet, amely a szökőhónapok beiktatása miatt rendetlenné vált – ugyanis addig a Hold szerint számolták a hónapokat –, az egyiptomiak számításai alapján a Nap járásához igazította.”

Mindezek alapján érzékeny csapást jelentett Kleopátrára Caesar meggyilkolása Kr. e. 44. március idusán. Saját és fia életét mentve, sietve távozott Rómából. Hivatalosan „a római nép szövetségese és barátja”-ként tért vissza hazájába, de tudta, hogy valójában mindenki gyűlölte Itáliában. A leginkább azonban Caesar végrendeletileg örökbe fogadott unokaöccse, Octavianus, akinek érdekeit komolyan veszélyeztette Caesar édesgyermeke, aki az alexandriai trónon anyjával osztozott társuralkodóként.

Kleopátra vonzereje
Octavianus barátai és a sértett senatus Kleopátra-ellenes propagandája egybeesett a Caesar-gyilkos Brutusék véleményével: az „egyiptomi némber” veszélyt jelent Rómára. Csakhogy a polgárháború idején nem volt lehetőség a még mindig erős Egyiptom megleckéztetésére. A triumvireknek minden pénzre és eszközre szükségük volt Brutusék eltiprásához. Minthogy ők Hellaszba menekültek, követte őket a szövetségre lépett Antonius és Octevianus is. Győzelmük után Antonius magához hívatta Kleopátrát Kis-Ázsiába, hogy számon kérje: miért késlekedett a kért segítséggel.

A királynő ahelyett, hogy mentegette volna magát, inkább felsorolta érdemeit – írta Appianosz. Antoniust elkápráztatta a királynő szépsége és főként eszessége, s – mint valami gyerekember – tüstént rabjává lett, holott ekkor már negyvenéves volt. De, folytatja Appianosz, mindig ilyen hevülékeny volt, sőt, azt is állítják, hogy Kleopátrába egyszer már beleszeretett első látásra, amikor az még süldő lány volt, ő maga pedig fiatal lovassági parancsnokként Gabinius mellett, Alexandriában teljesített szolgálatot (Kr. e. 55). Igaz, az egyiptomi görög történetíró ezt a kapcsolatot korántsem értékeli olyan pozitívan, mint Caesar és Kleopátra viszonyát: „Ez a szerelem döntötte mindkettőjüket végső romlásba, és velük együtt egész Egyiptomot is.”

Nyilvánvaló, hogy a római politika legbefolyásosabb szereplőit XIII. vagy XIV. Ptolemaiosz nem nyerhette volna meg a maga számára olyan eszközökkel, mint nővérük. Ők csak kincsekkel tudták tömni a velejéig korrupt hódítókat. De miben is állt Kleopátra vonzereje? Plutarkhosz szerint nem szépségében (orrát túl nagynak és kissé horgasnak találta), hanem személyiségében. Egész lénye ellenállhatatlan varázslatot sugárzott, szellemesen és megfontoltan beszélt minden általa ismert nyelven, de ha úgy adódott, alpári vicceket is el tudott sütni a katonák számára. Minden ügyet a kezében akart tartani. Nemrég adtak ki újra egy papiruszt, amely Kr. e. 33-ban adókedvezményt adott egy Publius Canidius nevű kereskedőnek. Az okmány alján egyetlen odavetett szó olvasható más kézírással: „gineszthai” (legyen így!). A szövegkiadó (azóta vitatott) véleménye szerint ez Kleopátra személyes ellenjegyzése volt egy nem túlságosan jelentős iraton.

Szajha királynő
Amikor Kleopátra Caesarral találkozott, még ösztönösen viselkedett. A dictator mellett és római tartózkodása során azonban sokat tanult. Antoniust el akarta kápráztatni, magába bolondítani és saját politikai céljaira felhasználni. Ez sikerült is neki. Három gyermekük született, Alexandrosz Héliosz, Kleopátra Szeléné és Ptolemaiosz Philadelphosz. Antonius a római hadsereg által meghódított tartományokat ajándékozott nekik – a senatus és Octavianus nem kis megbotránkozására. A feldühödött rómaiak propagandáját Plinius tömör véleménye fejezi ki leginkább: regina meretrix, vagyis szajha királynő.

A jeles természettudós meséli el a nyilvánvalóan koholt történetet arról, hogyan kötött fogadást egymással Antonius és Kleopátra. Az asszony egyszer lekicsinyelte az Antonius által feltálaltatott vacsorát, és, „ahogy egy szajha királynőhöz illik”, megjegyezte: „Olyan lakomát szeretnék, amelyen tízmillió sestertiust fogyasztunk el!” Antonius kételkedett benne, hogy létezhet-e egyáltalán ilyen drága lakoma.

Másnap meghívta őt a királynő, és látszólag szerény vacsorát szolgáltatott föl. Antonius csodálkozására rámutatott egy kupára, amelybe ecetet öntetett, és belévetette legdrágább igazgyöngy fülbevalóját. A hatalmas gyöngy pezsegve oldódott fel az ecetben. Amikor a párját is utána akarta dobni, Antonius inkább elismerte, hogy veszített. A megmaradt gyöngy – fűzi hozzá Plinius – a rómaiak zsákmányaként Rómába került, kettévágták, és a Pantheon Venus-szobrának fülét díszíti.

A bukás
A polgárháborúban Kleopátra is részt vett, az actiumi vereség (Kr. e. 31) egyik oka az ő állítólagos menekülése volt. Antonius ugyanis inkább asszonyát követte, nem pedig flottájával törődött. De mindezt csak az Augustust dicsőítő forrásokból ismerjük. Az összeomlás után Antonius öngyilkos lett. Kleopátra mindössze egyszer találkozott az Alexandriába bevonuló Octavianusszal. A győztes hat évvel fiatalabb volt, mint a gyermekei életéért küzdő özvegy.

De nem ezért nem gyakorolt rá olyan hatást, mint korábban Caesarra és Antoniusra. Kleopátra Indiába menekítette Ptolemaiosz Kaiszart, aki, míg csak élt, veszélyt jelentett Caesar fogadott fiára – Kleopátrával együtt, akinek az még az emlékét, és különösen Caesarhoz fűződő viszonyáét is el akarta törölni. Octavianus megüzente a 17 éves Caesarionnak, hogy elfoglalhatja Egyiptom trónját, ha visszatér. Ígéretét természetesen nem tartotta be, hanem megölette Caesar fiát. A büszke királynő nem akarta, hogy Octavianus diadalmenetében láncra verve végighurcolják Rómán, dicsőségének egykori színhelyén, ezért öngyilkos lett.

A mesés hagyomány szerint kígyóval maratta meg magát, de tudjuk jól, mennyire értett a mérgekhez: találhatott más eszközt is halálához. Gyermekeit Octavianus neveltette fel, Kleopátra Szeléné II. Juba numida király felesége lett. Hatalmas síremléke ma is látható Algériában.

Kleopátra öngyilkossága Rómában egyrészt megkönnyebbülést váltott ki, másrészt viszont némi elismerést is. Horatius, az octavianusi propagandát zengő költő már idézett versének végén megállapítja róla, hogy „nem félt asszonyi módon a kardtól”, és non humilis muliernek nevezi, ami egyaránt jelentheti azt, hogy „nem alacsony származású asszony”, de azt is, hogy „nem gyáva”. Ez pedig nem akármilyen bók egy olyan embertől, mint Horatius, aki versben örökítette meg, hogyan dobta el pajzsát, amikor fejvesztve elmenekült a philippii csatából.