2012. május 24.

TRONDHEIM / Bob Dylan szobra a koronázó templom homlokzatán?

Norvégia középső részén helyezkedik el Trondheim. 997-ben alapították, első fénykorát a 12-13. században élte Nidaros néven. Ekkor királyi székhely, főváros és az ország katolikus központja is volt.

Trondheim óvárosának egyik nevezetessége az érseki palota, ahol a norvég királyok koronázási ékszereit bemutató kiállítás látható. A másik fő látnivaló a katedrális. Norvégia legjelentősebb gótikus épületét a 11. században kezdték el építeni. A legenda szerint a főoltár alatt nyugszik Szent Olaf, aki II. Olaf Haraldsson néven uralkodott és 1030-ban csatában esett el, amikor dánok és felkelő nemesek ellen vonult hadba. A fából épült városban számos tűzvész pusztított, a templomot is többször újjá- és átépítették főleg angol és francia mesterek vezetésével. 1537-ben Norvégia a protestáns hitre tért. A népszerű zarándokhely megszűnt érseki központ lenni. Ezután évszázadokra az enyészet lett az úr az egyre romosabb falak között.

Norvégia hosszú ideig korlátozott szuverenitással rendelkezett – 1397-től hol a dán, hol a svéd király uralma érvényesült –, s csak 1905-ben nyerte vissza függetlenségét.

A katedrális a nemzeti ébredés egyik jelképe lett. Országos összefogás eredményeként 1869-ben kezdték újjáépíteni, s 1905-től ismét a norvég királyok koronázó temploma.

A nyugati front egyik tornyának tetején látható Mihály arkangyal szobornak külön érdekessége, hogy arcvonásaiban Bob Dylanre ismerhetünk. Az 1969-ben készült szobor alkotója Kristofer Leirdal az amerikai énekesről mintázta a művet, tisztelegve a művész vietnámi háborút ellenző nézetei előtt.

Trondheim ma Norvégia egyik legnagyobb turisztikai célpontja. Évente több százezren keresik fel az ismételten megújult majd ezeréves királyi katedrálist.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Prostitúció (18) | Habsburg (22) | Európa (29) | Középkor (18) | Közjogi (31) | Ókor (14) | Igazságszolgáltatás (16) | Trianon (13) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) | Németország (11) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.