2016. május 26.

Ungváry Krisztián: Az antiszemita (értelmezési keret)

Gerő András Romsics Ignácot antiszemitizmussal vádolta meg. Szerinte nem ez az első ilyen kritika Romsiccsal szemben megemlíti Gyáni Gábort (Posztmondern Kánon. Budapest 2003, 45-57.o.), aki azonban egyáltalán nem úgy és nem abban az értelemben kritizálta Romsicsot, mint most ő teszi - lásd épp Gyáni írását a www.rubicon.hu honlapon. Formailag Gerő szövege érveket használ, ezért érdemesnek tartom ezek elemzését és cáfolását.

Mielőtt továbbmegyek, önleleplezéssel tartozom az olvasónak. Ugyan azt gondolom képes vagyok függetleníteni magam attól, hogy Romsics Ignác tanítványai közé tartozom, de ezt nem kívánom elhallgatni. Mint ahogyan azt sem, hogy Romsics mellett Gerő óráit is látogattam sőt kedveltem. Személyesen egyáltalán nem kívánnám középre helyezni magam ebben a vitában. Emberileg végképp nem, de tudományos értelemben sem. Mindez magánügy lehetne, ha nem kellene attól tartanom, hogy a vita most is szekértábor jelleget vesz magára. Mégis, reménykedem abban, olvasóm elhiszi, hogy a továbbiakban nem személyekkel, hanem érvekkel kívánok foglalkozni.

Gerő - és korábban árnyaltabb érveléssel Gyáni Gábor - szerint akkor antiszemitizmus, ha valaki az 1919-es népbiztosok származásáról megjegyzéseket tesz (mint Romsics is tette), ha a valós adatok mellett nem teszi egyértelművé azok interpretációs lehetőségeit, pontosabban nem jelöli ki saját interpretációjának helyét. Abból a kijelentésből ugyanis, hogy a népbiztosok és helyetteseik körében a zsidó származásúak aránya "a 60, valószínűsíthetően a 70-75%-ot is elérhette" az is következhet, hogy a Tanácsköztársaság a "nem teljesen asszimilált" zsidóság műve volt. Az ilyen mondathoz a magyar tudástárban szerintük kizárólag antiszemita értelmezések tapadnak, Romsics pedig más értelmezést nem kínál fel.

Hamis Gerő érvelése, hiszen maguk az érintettek, tehát a zsidó származásúak közül is nem egy akad, aki azt írja visszaemlékezéseiben hogy "kommunista lettem, mert zsidó voltam" - miért kell az ő narratívájukat teljes egészében kizárni az értelmezési keretből? Csak azért, mert ilyet zsidó mondhat, nem zsidó viszont csak meghatározott értelmezési keretben, nehogy antiszemitának minősüljön? Ha ez a helyzet, honnan tudható, hogy valaki nem zsidó? Hozzá kell tennem, több mint szerencsétlen eljárás Gerő részéről egy korábbi vita egyoldalú idézése: Romsics ugyanis megválaszolta Gyáni említett kritikáját, amiről azonban most semmit sem tudhat meg Gerő cikkének olvasója. A válasz nyilván nem illett az antiszemita-vád értelmezési keretbe. Halkan meg kell egyébként jegyeznem, hogy ha a népbiztosoknak "csak" 60%-uk volt zsidó származású - ez is több mint tízszeres felülreprezentáltságot jelent társadalmi számarányukhoz képest, tehát olyan jelenségről van szó, ami a zsidóság és bolsevizmus közötti kapcsolat elemzésére is feljogosítana, és ezt senkinek nincsen joga ab ovo antiszemitázással ellehetetleníteni.

Gerő számára perdöntőnek Romsics akadémiai előadásában szereplő szövege minősült, amelyben ő a következőket írta: "Az ország 1947-től felgyorsuló erőszakos szovjetizálása nélkül, amit csak kevesen láttak előre, a magyar történetírás európai színvonalon és az európai tendenciákkal összhangban folytathatta volna munkáját. Ez annak ellenére feltehető, hogy a Moszkvából hazatért emigránsokkal, a korábban sérelmeket szenvedett fiatal zsidó származású történészekkel és a mindenkori karrieristákkal megerősödött kommunista történész csoport a kezdet kezdetétől támadta az úgynevezett polgári történészeket."

Ebből a mondatból Gerő - és egy korábbi cikkében György Péter is (A semmi ideje. In: Élet és Irodalom, 2011. július 29) - azt vezeti le, hogy "ami itt számomra igazán lényeges, hogy a szövegben - mint kártevők - önálló entitásként szerepelnek "a korábban sérelmeket szenvedett fiatal zsidó származású történészek" (nevesítve: Zsigmond László, Pach Zsigmond Pál, Hanák Péter, Spira György). Nehéz - mi több, lehetetlen - bizonyítani, hogy ezek az emberek a kommunista történészeken belül önálló egységet képeztek volna. Más sztálinistáknál Romsics felemlegeti, hogy kispolgári származásúak, esetleg kárpitosok, téglagyári munkások voltak, de a zsidó származás nála kiemelten külön csoportot képez. Ha következetes lenne, akkor a kommunista tábor feltérképezésénél mindenütt a szociális karaktert adná meg. Vagy - fordítva - másoknál is vagy etnikai, vagy vallási dimenziót említene. De így a sztálinisták tábora nála kárpitosokból, kispolgárokból és sértett zsidókból áll. Azaz a magyar történettudomány tönkretételéért beazonosíthatóan egyetlen származási csoportként a bosszúszomjas zsidók a felelősek. (A háborút követő zsidó bosszú gondolata már Németh László 1943-as szárszói beszédében is markánsan megjelenik - "Shylocknak a szív kell".) Mi más ez, mint színtiszta antiszemita értelmezési konstrukció? Mi más ez, mint a magyar antiszemita intellektuális hagyomány rehabilitálása? Mi más ez, mint maga az antiszemitizmus?"

Romsics szóhasználata annyiban elfogadhatatlan, hogy a "sérelmeket szenvedett" fordulat meglehetősen érzéketlen azokkal szemben, akiknek teljes rokonságát legyilkolták. Ezt kell is bírálni. Ungváry Rudolf korábban az Élet és Irodalom hasábjain (A pontosságról. 2011. szeptember 23.) megtette, és hozzá kell tennem, maga Romsics is belátta ezt. Gerő azonban csúsztat, amikor úgy érvel, hogy a "sérelmeket szenvedett fiatal zsidó történészek" bosszúvágyából a zsidók örökös bosszúszomjának általános narratívája következnék. Erőteljesen létezik ez az olvasat is; azonban pont ezt, s vele a belőle következő tömény rasszizmust arra a Romsicsra aggatni, aki rasszista olvasatokra műveiben egyébként példákat nem adott, több mint méltánytalan.

Gerő gondolatmenetéhez tartozik az az állítás is, hogy a "zsidóság", mint származási kategória nyilvántartása csak akkor engedhető meg, ha ez konzekvens, tehát csak akkor beszéljen valaki zsidó származású történészekről, ha ugyanígy taglalja a sváb, szláv, stb. származást is. Ezt az érvet álságosnak tartom, mivel Magyarországon csak a zsidó származáshoz kötődnek olyan körülmények, amelyek az érintettek számára vonzóvá, egyfajta emancipációs lehetőséggé tették a kommunizmus hitét. Sem a szláv, sem a német származásúak nem különültek el korábban se a nemzetiségük, se a vallásuk szerint a többségi magyar társadalomtól. Egyikük csoportjáról sem mondható el, hogy származási alapon diszkriminálták volna őket (leszámítva a 1945 utáni a magyarországi németek jelentős részének kitelepítését). A szláv származásúak nem vettek részt a XIX. században olyan hatalmas mértékben Magyarország modern kapitalista állammá fejlesztéséből, mint a zsidóság, és később sem vált egyik csoport sem olyan mértékben a modern áramlatok hordozójává, mint a zsidó származásúak. Érv tehát bőven van arra, miért érdemes történeti-szociológiai szempontból megkülönböztetett jelentőséget tulajdonítani a zsidó származás tényének.

Gerőt felháborítja, hogy a Horthy-rendszer Romsicsnál "hármas fölé" osztályzatot kapott, mondván: "nagyon nehéz egy jogfosztástól a népirtásig terjedő utat bejáró rendszernek közepesnél jobb minősítést adni. Az egész - analógiásan szólva - valami olyasmi, mintha egy anyagyilkosnak magatartásjegyet kívánnánk adni, és azt mondanánk: az anyjára pusztulás várt, de kulturálisan sokszínű figura, ezért 3-as fölé."

Talán nem érdektelen tájékoztatni az olvasót, mit is osztályozott Romsics és mit csinált ebből Gerő. Romsics cikkének címe: Az utolsó békeév. Mérlegen a Horthy-korszak két évtizede. Szerzője kifejti, hogy hipotetikusan, "az utolsó békeévből", azaz 1938-ból visszanézve milyen osztályzatot adna a rendszernek, természetesen anélkül, hogy bevonná a vizsgálatba a későbbi időszakot. Ezt a cikk felvezető leadje még nagybetűkkel ki is emelte: "több szempontból teszi mérlegre a rendszer békeidőszakban, tehát 1939-ig nyújtott teljesítményét" Ebből lesz Gerőnél a teljes korszakra vonatkozó értékelés. Mi másnak nevezhetném ezt, mint durva és rosszindulatú csúsztatásnak!

Gerő ráadásul állításával a csúsztatást leszámítva is rendkívül vitatható érveléshez folyamodik. Tudom, nehéz érzelemmentesen érvelni ebben a kérdésben. Szinte nincs magyar család, amely valamilyen formában ne lenne érintettje a Horthy-rendszernek - vagy mint haszonélvezője, vagy mint áldozata, vagy egyszerre mindkét szerepben. Történettudományi szempontból azonban az érzelmi érvek nem kezelhetőek azonos szinten azokkal az érvekkel, amelyeket megfontoltan és tudományosan alátámasztva fogalmaznak meg. Ha Gerő érveit az utóbbi kategóriába sorolom, akkor arra kell következtetnem, hogy ő a Horthy-rendszert egyfajta eleve elrendelésnek fogja fel: az 1920-as Numerus Clausus törvénybe szükségszerűen bele volt kódolva az 1944-es deportálás, olyannyira, hogy az egyikből egyenes út vezet a másikba. Ez az állítás azonban egyszerűen nem igaz. Az "egyenes utat" számos kanyar, megbicsaklás jellemezte. Csak néhány ezekből: Horthy rendszere megbuktatja Gömböst, aki túl radikális volt számára. A harmincas években válogatott machinációkkal korlátozza a nyilaspártot, torzítja el az első általános és titkos választás eredményeit (ahol nyilas jelölt indult, átlag 40% szavazatot szerzett, ehhez képest a nyilas mandátumok száma nem érte el a 19%-ot), tiltja be a nyilas sajtót. Ha annyira egyenes az út, akkor miért fékezte 1939-től Horthy a zsidóellenes törvénykezést, és miért mondta 1942-ben Hitlernek, hogy "pirulnia kell" a keleti fronton elpusztult munkaszolgálatosok miatt? Miért nevezte a nyilasokat értéktelenebbnek, mint a zsidókat? A sor hosszan folytatható. Horthy természetesen sok mindenért súlyosan felelős: az az állítás azonban hogy minden, ami 1944-ig történt eleve elrendelt volt, csak csúsztatások, elhallgatások sorozatával tartható fenn. Romsics osztályzata mindezzel próbál számot vetni. Gerő szerint az, aki ilyesmiket is figyelembe véve osztályozza a Horthy-rendszert, nem tesz mást, mint antiszemita gondolatokat sugalmaz? Ezen a szinten semmiféle vitát nem lehet folytatni.

Gerő leginkább a következő, az 1945 utáni történetírásra vonatkozó Romsics-szöveget tartja elfogadhatatlannak: "Az új politikai és kulturális elit egészéhez hasonlóan tehát a vezető történészeken belül is megnőtt a zsidó származásúak aránya. A hatalom sáncain kívülre került, sőt gyakran durván diszkriminált régi értelmiségiek közül sokan ezért nemcsak az 1948 után kialakult kommunista diktatúrát, hanem annak történetírását is gyakran illették 'zsidó' jelzővel." (Romsics: Clio bűvöletében, 359. o.). Gerő ehhez hozzáteszi, hogy Romsics optikája tendenciózus, mert elhallgatja hogy 1920 és 1945 között egyetlen zsidó származású történészt sem neveztek ki egyetemi tanárnak és bizonyos mértékben a történésztársadalmat is áthatotta az antiszemitizmus. Ha az volna Gerő állítása, hogy Romsics 1945 előttre vonatkozó látlelete nem kellően empatikus mert ezt az antiszemitizmust nem tárgyalja megfelelően, akkor azt elfogadnám. Itt azonban nem erről van szó.

Gerő szerint: "ebben a szövegkontextusban a durván elnyomott régiek által felemlegetett 'zsidó' minősítés nyilvánvalóan antiszemita tartalmú, hiszen így kívánják 'leszólni' az újat. Romsics egyetlenegy saját értelmezést sem illeszt a mondatba, tehát például azt sem, hogy a régi értelmiségiek egyfajta antiszemita tartalmú kritikai alapállás miatt nevezték - pontatlanul - 'zsidó'-nak a sztálinista-kommunista történetírást. Sőt! A mondat tartalma szerint a régiek durva diszkriminációja miatt a zsidózás még emberileg érthetővé is válik, miközben ez a fajta reakció sokkal többet mond a minősítőkről, mint a minősítettekről."

Gerő érvelése feltételezi azt, hogy csak az antiszemiták tartják nyilván, ki zsidó származású - holott ezt az adatot a magyar társadalom politikailag vagy kulturálisan érdeklődő részének nagy része általában számon szokta tartani. Nem kell nagy erőfeszítés hozzá. Zsidó és nemzsidó származású magyarok ezt az egy adatot - mivelhogy minden más származással szemben, a zsidókat ért szörnyű események fényében eléggé meghatározó körülményről van szó - kölcsönösen fontosnak tartják saját információs kódhálózatukban.

Nyilvánvaló, hogy az 1945 utáni kommunista történészek lezsidózása hitvány antiszemita eljárás. Romsics azonban nem ezt tette, csupán utalt arra, hogy az antiszemita narratíva továbbélését a kommunista párt személyzeti politikája egyáltalán nem csökkentette. Igaz ugyanakkor az is, hogy az antiszemitizmus akkor is fennmaradt volna, ha egyetlenegy zsidó sem jut 1945 után hatalomhoz. Bibó nyomán azonban azt gondolom, hogy az antiszemita érzület nem létezhet valamilyen racionális tapasztalat nélkül. Nem véletlenül más az antiszemitizmus és a cigányellenesség mechanizmusa: mindkettő mögött más társadalmi előítélet, és más társadalmi tapasztalat húzódik meg.

Azt megértem, ha valaki Romsics munkáját azért kritizálja, mert ő nem kellő empátiával foglalkozik a holokauszt kérdéskörével. Magam is szerencsétlennek tartom, hogy legutóbbi kötetében, amely magyar történelmi sorsfordulókat tárgyal, az 1944-es éve tárgyalása egyszerűen kimaradt. Ez azonban nem antiszemitizmus hanem a legrosszabb esetben is csak érzéketlenség.

Alapvetően kontraproduktív, hogy Gerő András Romsics Ignácra lövi el az antiszemitizmus vádjának puskaporát akkor, amikor nem Romsics az, aki sürgeti Tormay Cécile Nemzeti Alaptantervbe történő felvételét, Prohászkának vagy Horthynak a szoborállítást, stb. Gyömrőre azért hívták meg Romsics Ignácot, mert abban reménykedtek, legitimálni fogja egy közterület Horthyról történő elnevezését. Ő ott tisztességes előadást tartott, a nyílt állásfoglalást viszont kerülte és csak azt mondta: hogy olyan embernek lehet szobra, aki körül konszenzus van. Horthynak és Kádárnak ne legyen. Károlyi kapcsán pedig még tiltakozott is szobrának eltávolítása ellen. Romsics esetében szerintem a vita tárgya legfeljebb annyi lehetne, hogy minden esetben kellően empatikusan fogalmaz-e ezekben a kérdésekben, de nem az, hogy ő antiszemita. Romsics 1945 kapcsán egyébként Bibó értékelését veszi át, amikor a közelmúlt "legszégyenletesebb" fejleményének nevezi a zsidók kétharmadának elpusztításához vezető antiszemitizmust - ezek után rásütni az antiszemita bélyeget méltatlan eljárás.  Ma Magyarországon létezik antiszemitizmus, nem is akármilyen, és ez ellen küzdeni kell. Hisztérikus reakcióikkal azonban az antiszemitizmust kiáltók magukat teszik hiteltelenné.

"Úgy vélem helyes, ha mások is megtudják, amit erről gondolok. Például azok a baloldaliak is, akik elvileg elítélik a zsidóellenesség bármely formáját, ám miközben a mások antiszemitáit kárhoztatják, a saját antiszemitáikat - úgy látszik - fel sem ismerik," írja Gerő. Nagyon helyes: ne legyen kettős mérce. Ezért én is kérdezek volt tanáromtól, történész kollégámtól, Gerő Andrástól, aki most indirekt módon erkölcsi ítéletet is megfogalmazott mások felett. Összeegyeztethetőnek tartja-e szakmai tisztességével, hogy olyan személy tudományos partnere, aki múzeumában a XX. század totális diktatúráit csak tettesekre és áldozatokra képes bontani, miközben elhallgatja, hogy a két kategória között általában van átfedés? Hogyan vélekedik arról, hogy ezen intézmény vezetője majdnem egymilliárd (!) forintot kapott egy olyan oral history projekt elvégzésére, amelyről a történész-szakma megsemmisítő bírálatot mondott? Csak emlékeztetőül: történelem szakot sem végzett kérdezőket küldtek teljesen felkészületlenül az interjúalanyokhoz azzal, hogy "néni, meséljen nekem a XX. századról?" Schmidt Mária múzeumában Gerő András rendszeres vendégszereplő, tehát pontosan tudnia kell, miről beszélek. Mint ahogyan azt is tudnia kell, miért mondják a hírhedt ház volt munkatársai azt, hogy a terror háza a legtöbb áldozatát 2002 után szedte. Ha már Gerőt etikai megfontolások is mozgatják, akkor ezekre válaszolhatna.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Prostitúció (18) | Államtörténet (30) | Középkor (18) | Alkotmány (58) | Habsburg (22) | Ókor (14) | Trianon (13) | Európa (29) | Erdély (13) | Közjogi (31) | Igazságszolgáltatás (16) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.