2017. július 22.

Versailles leghíresebb lakói

Szerző: Hahner Péter

I. Királyi feleségek

Mária Terézia (1638–1683)
XIV. Lajos első felesége, IV. Fülöp és Bourbon Erzsébet lánya volt, házasságáról a pireneusi békeszerződés (1659) rendelkezett. 1660-ban lett francia királyné. Rajongott férjéért, de mivel minden szempontból jelentéktelen személyiség volt, se szellemileg, se szexuálisan nem tudta magához kötni. Vallásos volt, s kedvelte az édességeket, a háziállatokat és a törpéket. Hat gyermeke közül csak Lajos trónörökös érte meg a felnőttkort. XIV. Lajos felesége jogaira hivatkozva indította meg Spanyolország ellen a devolúciós háborút (1667–68), és rá hivatkozott, amikor unokáját, Anjou Fülöpöt nyilvánította Spanyolország királyának a spanyol örökösödési háború (1701–14) kezdetén. Halálakor szomorúan ennyit mondott róla a király: „Ez az első fájdalom, amelyet okoz nekem…”

Maintenon márkinő
Françoise d’Aubigné (1635–1719)
XIV. Lajos második felesége a királynéi címet nem viselte, de sokkal nagyobb befolyással rendelkezett a királyra és a királyságra az első feleségnél. Egy bűnöző nemesember és egy börtönőr lányának gyermekeként börtönben született. Vidéki rokonok nevelték fel, s pulykákat őriztettek vele. Scarron, a tolószékben élő, rokkant költő vette feleségül a koldusszegény lányt, aki 24 évesen meg is özvegyült. Mivel nagyapja, Agrippa d’Aubigné költő IV. Henrik király harcostársa volt, barátai előbb évjáradékot szereztek neki, majd ő lett a király és Montespan márkinő törvénytelen gyermekeinek nevelőnője. Lajos felfigyelt szépségére, eszére és arra, milyen szeretettel bánik a rábízott gyerekekkel. 1681-ben a király Versailles-ba költöztette, s első feleségének halála után titokban házasságot kötött vele, valószínűleg 1683 őszén. Szépségét és józanságát öreg korában is megőrizte, a király hű maradt hozzá, véleménye iránt is gyakran érdeklődött, bár nem mindig követte. 1686-ban Saint-Cyrben leánynevelő intézetet alapított, amelyet modern és pragmatikus elvek szerint irányított.

Leszczynska Mária (1703–1768)
Leszczyőski Szaniszló száműzött lengyel király és Maria Opalinska lánya volt. A rövid időre hatalomra kerülő Bourbon herceg kérte meg a kezét XV. Lajos számára, mert olyan királynét szeretett volna, akinek nincs tekintélyes családja, s ő a befolyása alatt tarthatja. 1725-ben vette feleségül a nála hat és fél évvel fiatalabb király, s éveken át nagy szerelemben éltek. Mária tíz gyermeket szült az uralkodónak. Jóindulatú volt, vallásos, kedves, sokat jótékonykodott, néha kártyázott és zenét hallgatott. Csakhogy férje fokozatosan eltávolodott tőle, mert egyre unalmasabbnak találta a társaságát. Gyermekei fel voltak háborodva emiatt, haragudtak apjukra, és megalázott anyjuk pártját fogták. Kissé monoton, szomorú életet élt az udvarban. Apját viszont XV. Lajos támogatta a lengyel örökösödési háborúban (1733–35), s Lotaringia uralkodójaként fejezte be életét. A fejedelemséget 1766-ban lánya, vagyis a francia királyság örökölte.

Mária Antónia (1755–1793)
Habsburg Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc lánya, a francia–osztrák szövetség megerősítésére 1770-ben hozzáadták XVI. Lajoshoz. Bár anyja és bátyja, II. József hiába próbálta rajta keresztül befolyásolni férjét, mégis az osztrák külpolitika eszközének tekintették. Négy gyermekét viszonylag későn szülte meg, s ezért a nő- és osztrák-ellenes előítéleteket hangoztató, nem egyszer pornográf röpiratírók célpontja lett. Meggondolatlan viselkedése, a svéd Hans Axel von Fersen gróffal létesített diszkrét szerelmi kapcsolata, rosszul megválasztott bizalmasai, a nyilvánosság elől való gyakori elzárkózása és a rágalomhadjárat miatt gyorsan elveszítette népszerűségét. A forradalom kitörésekor a közvélemény már a régi udvar minden hibáját megtestesítő bűnbakként kezelte, „Madame Deficit” és „az osztrák nő” néven emlegették. A királyság megdöntése után családjával együtt bebörtönözték, s férje kivégzése után őt is koholt vádakkal illették, és a Forradalmi Törvényszék lenyakaztatta.

II. Királyi szeretők

La Vallie`re hercegnő
Louise-Françoise de la Baume le Blanc (1644–1710)
Ő volt az első címzetes maîtresse, vagyis olyan királyi szerető, akit bemutattak az udvarban, és a nyilvánosság előtt együtt élt az uralkodóval. Félénk, szelíd, szőke, törékeny, 17 éves lányként került XIV. Lajos sógornőjének, Angliai Henriettának udvarhölgyei közé. 1661-ben lett a király őszinte és önzetlen szeretője, nem kívánt tőle se pénzt, se rangot, se állásokat rokonai számára. Erkölcstelennek tekintett életmódja elől két ízben is kolostorba menekült, a király mindkét alkalommal visszahozatta (1662, 1671). Négy gyermeket szült a királynak, aki azonban egyre jobban elhanyagolta őt, Montespan márkinő, a győztes rivális pedig kigúnyolta. 1674-ben a királyné lábai elé vetette magát, bocsánatát kérte, és élete hátralévő részét a karmeliták kolostorában töltötte.

Montespan márkinő
Françoise-Athénai"s de Rochechouart
(1641–1707)
A királyné udvarhölgye volt, férjezett asszony, két gyermek anyja, aki érzéki szépségével 1667-ben tudatosan elcsábította a királyt. Férje akkora jeleneteket rendezett, hogy pár napra bebörtönözték, s vidékre kellett költöznie, ahol azonban kimondatta a válást. Távolról sem volt olyan önzetlen, mint La Vallie`re hercegnő, a király ékszerekkel halmozta el, s ő két kézzel szórta a pénzt. Nyolc gyermeket szült a királynak. Csípős nyelvű, indulatos asszony volt, szépségét fokozatosan elveszítette, a király hűtlen volt hozzá, s ő féltékenységében varázsszerekhez folyamodott. 1679–80-ban az ő neve is felmerült egy hírhedt méregkeverőnő kliensei között, s ezzel bukása teljessé vált. 1691-ben kolostorba, majd vidéki birtokaira vonult vissza.

Pompadour márkinő
Jeanne Antoinette Poisson
(1721–1764)
Polgári családból származott, Charles Guillaume Le Normant d’Étoiles adóbérlő felesége lett (1741). A szép, művelt és szellemes asszony előbb a párizsi szalonélet egyik vezető személyisége volt, majd tudatosan készült a király elcsábítására. 1745-től 1750-ig XV. Lajos király szeretője volt, majd haláláig bizalmas barátnője maradt. A király naponta felkereste versailles-i lakosztályában, úgy éltek együtt, mint egy idős házaspár. Politikai befolyását eltúlozták, s jóval többet költött a király szórakoztatására, mint amennyi pénzt tőle kapott. A közvélemény azonban harácsoló kegyencnőnek tekintette, s ezzel önkéntelenül is ártott a királyság tekintélyének. Bőkezűen támogatta a legkiválóbb művészeket (Boucher, Quentin de La Tour, Van Loo, Chardin, Crébillon stb.) és tudósokat (Quesnay, Marmontel, Buffon stb.), a se`vres-i porcelángyárat, a párizsi Katonai Iskola létesítését (1751), segítette az Enciklopédia kiadását. Átépíttette a Nagy-Trianon kastélyt, s a király neki kezdte építtetni a Kis-Trianon kastélyt. 3525 kötetes könyvtár maradt utána, továbbá rengeteg porcelán, festmény, szobor és más műtárgy. Tüdőgyulladásban halt meg. A király nem kísérhette ki a temetőbe, az erkélyről nézte zokogva, amint koporsóját szekéren Párizs felé viszik: „Ez az egyetlen tiszteletadás, amit megadhattam neki!”

Du Barry grófnő
Jeanne Bécu
(1743–1793)
Egy szerzetes törvénytelen lánya volt, zárdában nevelkedett, majd felolvasónő, bolti eladó és egy divattervező alkalmazottja lett. Kék szemű, szőke, vidám, érzéki szépség volt, rengeteg szeretővel. Egy Jean du Barry nevű nemes szeretőjének fogadta, s hozzáadta unokaöccséhez, hogy bemutathassa a királyi udvarban. Valószínűleg Richelieu herceg klánja tervezte el, hogy megismerteti a királlyal, akinek 1768-ban lett a szeretője. Az udvar sosem bocsátotta meg neki alacsony származását. Pedig művelt volt, jó ízléssel rendelkezett, s nem törekedett politikai befolyásra. Még Voltaire-rel is levelezett. A király halála után visszavonult Louveciennes kastélyába, s a forradalom során koholt vádak alapján kivégezték.