Kedves Olvasó!

Nincs a világtörténelemben még egy olyan szereplő, akiről annyit írtak volna, mint Adolf Hitlerről. A vele foglalkozó cikkek, esszék, tanulmányok, könyvek száma és terjedelme alapján állítható, hogy lekörözte nem csak a régmúlt nagy alakjait, de saját korának valamennyi, ugyancsak számottevő szereplőjét is. Dokumentum-összeállítások, színdarabok, filmek készültek róla, és a nagyközönség mind a mai napig szorgalmasan elolvas és megnéz mindent, ami csak vele kapcsolatos.

Ilyen nagy ember, ilyen jelentős személyiség volt Adolf Hitler? Nos, lássuk!

Ismeretanyaga szelektív, egyoldalú és hiányos. Szellemi kvalitásai, a kiváló memóriát és a saját gondolati rendszerének keretei között jól működő logikát kivéve, közepesnek mondhatók. Az etikai alapokat, ha voltak talán valaha, sikeresen kikapcsolta. Saját kultuszán kívül más vallási normát nem ismert. A külvilághoz – legyen az barát, harcostárs, nemzet vagy bármi más – cinikusan viszonyult. 1933 és 1939 között szisztematikusan hazudott mind a német népnek, mind az európai kormányoknak. Elhitette magával tévedhetetlenségét az elképzelhető legtöbb emberi problémát illetően, és e tévedhetetlenség jegyében romokba döntötte Németországot és Európa nagy részét. Menet közben kiirtott több millió civilt, döntően zsidó vallású lengyeleket, ukránokat, beloruszokat, oroszokat, magyarokat, hollandokat, franciákat, de más vallásúakat is, és a számláját terhelték az elpusztult, elpusztított „szektások”, szellemi betegek, homoszexuálisok tömegei.

A Hitler iránti nem múló érdeklődés alapja vélhetően éppen az a rejtély lehet, amely egy ilyesfajta személyiség önértéke és az általa elfoglalt uralmi pozíció közötti ellentmondásban áll. A titok érzetét még csak növeli az utódokban, hogy Hitler háttérét a fejlett, modern, nagy kulturális és tudományos értékeket felmutató Németország alkotta. Máig is az a legfőbb kérdés, hogy vajon hogyan történhetett ez meg, és az a legfőbb félelem, hogy ha ilyesmi egyszer megtörtént, akkor megtörténhet máskor is, máshol is. A világ máig is az árnyékában él.

A rejtély nyitja alighanem abban áll, hogy a nyugati világ magatehetetlen, ötlettelen politikai osztálya (amerikait, britet, franciát, németet stb. összevéve) képtelen volt reagálni egy olyan kihívóra, aki jellemének fent összegzett fekete oldalai mellett és ellenére új, kiválóan működő politikai taktikai fegyverekkel tudott élni, és igényt tarthatott a manipulálás nagymestere címre. Adva volt egy nagyon súlyos gazdasági válság, amellyel szemben a legtöbb vezető politikai csoport éveken át tehetetlennek bizonyult. Adva volt továbbá a legtöbb európai országban, és Németországban is, egy olyan politikai osztály, amelyen belül nem akadt két együttműködésre kész párt. A német Centrum nem állt szóba a „vörös” szociáldemokratákkal, de ők sem a „feketékkel”. Válságmegoldó javaslata viszont egyiküknek sem volt. Jött ezzel szemben a „tévedhetetlen” Hitler, aki elég németet meg tudott szédíteni ahhoz, hogy pártja a parlament legerősebb pártjává váljon, még ha az 1932. novemberi választásokon felmutatott 33% nem is volt elég meggyőző ahhoz, hogy feltétlenül megkapja a kancellári megbízást.

A megszédítéshez a siralmas helyzeten kívül hozzájárult, hogy Hitler képes volt önmagát meggyőzni egy irreális alaptézis valódiságáról, amely a német nép világuralmi szerepét prognosztizálta, és ezen a valós lehetőségektől elrugaszkodott alapon további lépéseit már logikai rendben koordinálta. Csak a hibás hipotézist kellett – hozzá hasonlóan – elhinni ahhoz, hogy ettől kezdve minden sakkhúzását dicsőíteni lehessen. Mindazonáltal a 33% önmagában véve nem predesztinálta a német sorsot. Ki akkor a felelős Hitlerért, valamint a több mint 50 millió halottért?

Hitlert Hindenburg elnök nevezte ki. Ő azonban nem egyedül döntött. Befolyásolta a környezete, befolyásolták a nagytőkés csoportok, valamint a hadsereg egy része, és hangulati alátámasztást nyújtott néhány nagybirtokos barátja. Vélhetően nyomasztotta a reménytelen parlamenti helyzet, amelyből évek óta sikertelenül keresett kiutat. A válsághelyzetet viszont, amely Hitler leghatékonyabb segítőtársa volt, nem a németek állították elő, hanem közvetlen értelemben az amerikaiak, általános megfogalmazásban viszont az egész pénzügyi és gazdálkodási rendszer felelős volt érte. Hitler politikájának másik nagy emeltyűjét, a versailles-i békét, amelyet nemcsak a sértett németek szemszögéből lehetett igaztalannak és méltatlannak tekinteni, de valóban az volt, elsősorban az első világháború győztes nagyhatalmai hibázták el.

A felelősség köre tehát messzire kiterjedt. Egy korszakról volt szó, egy kaotikus, megoldást nem találó korszakról, amely lehetővé tette, hogy egy téveszme körében tévelygő, cinikus, egyébként viszont rendkívül ügyes demagóg manipulátor úrrá legyen a német népen, és éveken keresztül diktálhasson szinte az egész világnak. Nos, igen, ha az országok, népek, kontinensek, vagy egyáltalán az emberiség sorsát ésszerűen kezelni hivatott csoportok bármi okból – legyen az szellemi restség vagy az egymás ellen folytatott konkurenciaharc – nem képesek a nehéz helyzetekben megfelelő megoldásokat találni, akkor bizony sok minden megtörténhet...

A Rubicon történelmi magazin régóta kutatja a Hitler-rejtélyt. A kötet a folyóiratban hosszú évek során megjelent írások gyűjteménye. Tanulságos olvasmány.

Ormos Mária