1944–45-ben a Tito vezette új rendszer tudatosan nyúlt a társadalom megfélemlítésének eszközéhez. A megtorlást, az állami terror különböző formáit, köztük a tömeges kivégzéseket, a kitelepítéseket, a vagyonelkobzást, a kényszertoborzást, a csak vélt bűnökért kiszabott súlyos börtönbüntetéseket, a szülőföldről történő örökös kitiltást minden valóságos és feltételezett ellenségével szemben alkalmazta. A repressziót nem kerülhették el a magyarok sem. A tömeges kivégzések, a gyakran középkori módszereket idéző megtorlások rögtön a partizánok 1944. októberi eleji délvidéki bevonulásakor megkezdődtek és 1944 november végéig tartottak. A represszió ezután sem szűnt meg, de igyekeztek azt az adott korban érvényes „forradalmi” jogi normák közé szorítani.

A teljes cikket a Rubicon 2009/05-ös számában olvashatja el.